Kecskeméti Napló, 1913. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-01 / 1. szám

2. oldal, előterjesztett kérelmünknek ; ma egyel több indokunk van rá, amikor Kada Elek polgármesternek rosszulléte és gyengélkedő állapota miatt kímélnie kell magát s eset­leg hosszabb ideig távol lesz hivatalától. Kötelességül állítjuk a város helyettes pol­gármestere elé, hogy vonja vissza kérelmét, mert a pénzügyi nehézségek folytán most, mikor nagy művek, a csatornázás, vízmű, kórház megvalósítása előtt állunk, melyek­ben a helyettes polgármester dolgozott, nagy szükségünk van reá. Indítványozza, hogy a t­. bizottság közgyűlése hálája, elismerése, bizalma és ragaszkodó szeretete kifejezése mellett küldöttség útján kérje fel a helyettes polgármestert kérelme vissza­vonására s kéri, hogy addig a döntést ez ügyben függessze fel. Dörgő éljenzés, egyhangú helyeslés kisérte az indítványozó képviselő őszinte és közvetlen szavait. Az elnöklő főispán az indítványt határozattá emelte és felkérte dr. Horváth Mihály biz. tagot a küldöttség elnökének, és a küldöttség visszatéréséig az ülést felfüggesztette a közgyűlés. Mint egy ember állott fel a közgyű­lés minden egyes tagja és spontán tünte­téssel csatlakozott a küldöttséghez, mely­ a helyettes polgármestert dolgozó szobájában felkereste. A közgyűlés egyhangú lelkes hatá­rozatát dr. Horváth Mihály, a küldöttség elnöke tolmácsolta a meglepett helyettes polgármesternek: — A közgyűlés megbízásából je­lentünk meg, hogy tudtára adjam Nagy­ságodnak a közgyűlés egyhangú határo­zatát. Kimondta a közgyűlés, hogy eddigi működése iránt hálával és biza­lommal viseltetik s kéri, hogy a város érdekében vegye vissza nyudíjazása iránt beterjesztett kérelmét. A mostani nehéz viszonyok közt hozza meg a város kö­zönségének ezt az áldozatot. Mikor elcsitult a küldöttség tagjainak ajkain az éljen, Bagi László a megindult­­ságtól remegő hangon így válaszolt: — Lelkem mélyéből megindulva köszönöm a megtisztelő bizalmat. Negy­venegy éve vagyok tisztviselő, ebben a lég­körben éltem, hozzá vagyok nőve a a hivatásomhoz. Nem volnék méltó tiszt­viselő, ha feltétlen tisztelettel nem adóz­nék felebbvalóim akaratának és feltétlen szeretettel nem ragaszkodnám azokhoz az ügyekhez, melyekben a közgyűlés megtisztelő bizalmából működni szeren­csés voltam. Bár érzem, hogy a magam érdeke ellen van, mert kockáztatom egészségemet, engedelmeskedem a köz­gyűlés akaratának és nyudíjkérvényemet visszavonom. A megindultság ott küzködött a kül­döttség tagjainak szemében a helyettes polgármester keresetlen szavaira. Szűnni nem akaró éljenzéssel fogadta a küldöttség a helyettes polgármester nemes elhatáro­zását. Mikor a küldöttség visszatért küldeté­séből, a főispán újra megnyitotta az ülést, melyen dr. Horváth Mihály a küldöttség elnöke örömmel jelentette, hogy a küldött­ség sikerrel járt, a helyettes polgármester meghajolt a közgyűlés akarata előtt és nyugdijkérvényét visszavonta. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette s igy feleslegessé vált a helyettes polgár­­mester nyugdíjazása felől határozni. Mikor a helyettes polgármester később bejött a közgyűlésbe és a főispán balján helyet foglalt, a közgyűlés tárgyalása egy ideig megakadt, a város közönségének képviselete meleg tüntetéssel éljenezte Bagi Lászlót. Utólagos megjegyzésül nem mu­laszthatjuk el rámutatni, hogy a Kecske­méti Napló elsőnek számolt be a helyettes polgármester megtartása iránt megindult mozgalomról, mert a köz­vélemény ütőerén tartva kezét, szép feladatának tekintette tolmácsolni a vá­ros közönségének igazi felfogását és hangulatát a meghamisításra törekvő machinációkkal szemben. r£Á» A­CI MŰVÉSZET ÉS VALLÁS. A kecskeméti kath. egylet adventi estélyén, 1912. dec. 22. — Felolvasta: DR. HAJNÓCZY IVÁN. — — A Kecskeméti Napló eredeti tárcája. — Hölgyeim, Uraim! Az a megtisztelő felszólítás, mely az előadás megtartására vonatkozóan ért, fel­adatommá tette megvilágítani azt az össze­függést, amelyben a vallás áll a modern művészetekkel. Bár a rendelkezésemre álló idő és a körülmények egyaránt lehetetlenné teszik számomra akár azt, hogy ennek az egész eszmevilágot felölelő tárgynak részleteibe elmélyedhessek, akár azt, hogy előadásomat bemutatásokkal világíthassam meg, mégis igyekszem ezt a rendkívül vonzó eszmekört lehető áttekinthetően és összefoglalóan át­futni . . . Ha a művészetek történeti fejlődésén végig tekintünk, akkor a művészetnek a vallással kettős kapcsolatát állapíthatjuk meg. Ezek egyike külső kapcsolat, t. i. az, hogy a vallás szolgáltatta a legfőbb alkalmat a művészeteknek önmaguk kifejtésére. Ezzel párhuzamosan jelentkezik a művészetnek és vallásnak másik, belső kapcsolata : az, hogy a vallás eszméi, cselekményei és hősei vol­tak legfőbb, legmagasztosabb tárgyai a mű­vészeteknek. Elegendő lesz e két tétel igazolására az egyes művészetek fejlődésére rövid pil­lantást vetni. A képzőművészetek ágai közül az építő­művészet az, amelynek kezdettől való fej­lődését a ránk maradt emlékekből leginkább nyomon kísérhetjük, de egyúttal a művé­szetnek az az ága, amelyből a művészet és vallás szoros kapcsolata a legvilágosabban kitűnik. Hiszen a tízezer év előtti északeuró­pai kőkorszakbeli, óriás terméskövekből összerótt sírboltok , a dolmenek,­­ a szinte egykorú asszír és egyptomi sziklasírok és piramisok mind a föltámadás ősi hitének köszönik keletkezésüket. Az építőművészet ókori legmagasabb fejlettségét kétségtele­nül az istentiszteletre rendelt épületek mu­tatják : a régi Palesztina legkiválóbb épít­ménye a jeruzsálemi Salamon király temp­loma ; a görög korintusi, mükenei, eginai templomok és a görög építészet legnagyobb­­szerű műalkotása: az athéni Parthenon.­­ Ebben és a római Pantheonban, a minden istenek templomában tükröződik mindaz, amit az ókori Európa két kultúrnépenek művészi tehetsége, vallási buzgalmának ha­tása alatt, a téralkotásban legkiválóbbat te­remteni képes volt. Azonban az építészet fejlődésének egé­szen új irányt és­ lendületet ad a keresztény vallás. Ez az előbbieknél hasonlíthatatlanul emelkedettebb, magasztosabb eszméi szá­mára és a régebbi vallásokénál mélyebb hitbuzgalmában nem találja megfelelőknek a maga számára az addig meglevő műfor­mákat, hanem újakat keres, amelyek az ő eszmevilágának jobban megfeleljenek, ame­lyekben magát mélyebben, egyénibben ki­fejezésre juttassa. Ez a törekvés teremti meg római földön az ókeresztény bazilikákat, melyek közül a fenmaradtak legkiválóbbjai a római szent Pál és San­ Clemente-templom. És bár ezek az előző építészeti műal­kotásokkal szemben önálló műformákat mu­tatnak , a középkor vallásos buzgalma nem ismer megállást, hanem az építés techniká­jának fejlődésével új formákat keres a maga számára. Ez a lankadatlan buzgalom teremti meg egyfelől keleten a bizánci építést és ennek örökbecsű mintaképét: a konstanti­nápolyi Aja Szófia, vagyis isteni bölcseség templomát, valamint nyugati társát, a velen­cei szent Márk székesegyházat; másfelől pedig nyugaton, a művészetek gazdagabb és változatosabb fejlődésének földjén leg­előbb a román építészetet, melynek leg­jellegzetesebb képviselői az olasz pisai, a német mainzi és speieri dómok; hazánkban a tihanyi altemplom, a pazar fénnyel meg­újított pécsi és a gyulafehérvári székesegy­ház, valamint a dunántúli lébényi és jáki templom, mely utóbbinak díszes főkapuja Kecskeméti Napló 1. szám. A mai anyák és a tegnapiak, „Édes anya“, a legszebb név, amely valaha asszonyembert illetett. Jelenti az emberiség fentartó erejét, jelent kimondha­tatlan boldogságot és kimondhatatlan szen­vedést, jelenti a legnagyobb gyöngédséget, legönfeláldozóbb szeretetek Név, amelynek kimondásánál ragyogóvá lesz a gyermek­arc, megenyhül a legkérgesebb szív, meg­mozdul a lélekben a jó szándék. A gyermek legszebb ideálja az édes­anya. Szeret-e szerelmes lángolóbban, mint gyermek a jó édes anyját? Ragaszkodik-e barát a baráthoz odaadóbban, mint anyjá­hoz az ő gyermekei ? Micsoda hatalom van az anyák kezében ezen a réven gyermek­­lelkek átalakítására, micsoda varázsvessző a jövendő társadalom irányítására! Az újabb időkben azonban nem elé­gíti ki az asszonyok becsvágyát az anyai hatalom. Mintha ez e fogalom vesztett volna is népszerűségéből. A „dolgozó nő“, a feminista nő, az orvosnő, a bankleány ma sokkal tekintélyesebb, keresettebb állá­sok, mint az édes­anyáké. És mintha ezek az újabb munkaterek csakugyan ártottak volna az anyai hatalomnak. Vagy az anyák m­aguk vesztegették el tekintélyüket, mióta kiléptek a család szentélyéből a közélet terére. Igen nagy átalakulásoknak kellett tör­ténniük, hogy ez a hanyatlás bekövetkez­hetett, mert hódoltak az anyai tekintélynek a legrégibb időktől fogva, minden kornak népei s annál inkább, minél józanabb, mi­nél erkölcsösebb társadalmakban éltek. Beszélnek olyan társadalmakról, me­lyekben nem csak hogy az anyák nevelték a gyermekeket, hanem az anyákról is ne­vezték el őket. Az anya neve volt a csa­ládnév. Viszont olyan népekről is jegyzett a történet, amelyek nem ismertek anyai tekintélyt. Ilyeneknél általában háziállat vagy árucikk volt a nő és megfelelően nyers, fejletlen vagy erkölcstelen volt a családi, meg a társadalmi élet. Ma már senki sem beszélhet fejletlen társadalomról, mégis sajnosan tapasztalható : 1. hogy a mai nők maguk nem értékelik eléggé az anyai hivatást; 2. hogy a társa­dalom nem becsüli elég nagyra az anyai tekintélyt ; 3. ami a legszomorúbb, a mai gyermekek nem tisztelik eléggé a mai édes­anyákat. Nem függ-e össze ezen jelenség a mai nő új térfoglalásaival? A kereső munkajogáért, az egyenlősé­

Next