Kecskeméti Napló, 1913. június (2. évfolyam, 125-150. szám)
1913-06-01 / 125. szám
125. szám. Kecskeméti Napló veszedelmet mondottunk itt el abból a kártengerből, amelyet nap-nap mellett mindjobban dagaszt az alkohol. S aki komolyan gondolkodik, annak azt kell mondani: igenis, nálunk, vasalt nadrágos úriembereknél is van jogalapja az alkoholellenes mozgalomnak! Sajnos, nagyon is van. Mert a nép pálinkát iszik, ami olcsó, azonban a zöldelő szőlők, a magas kéményű s terpedt, széles medencéjű sörgyárak mind csak nekünk, az úri társadalomnak termelik a szegény ember által meg sem fizethető, drága részegítőt. Kell-e ékesebb bizonyíték rá, hogy az alkohol mérge mily óriási méretekben pusztít a mi soraink között is ! ? Védekezzünk tehát ellene. De hogyan? Ugye ez a legfogasabb kérdés ? Azért meg lehet vele birkózni. Csak értsük meg egymást s értsük meg az antialkoholista mozgalmat! Sokan ugyanis nincsenek tisztában vele: hogy kell küzdeni az ital mérge ellen ? E mozgalmat úgy fogják fel, hogy ahol e nemes akció, mozgalom megindul, ott mindjárt össze kell törni minden poharat, be kell falazni a pinceajtókat, földönfutóvá tenni minden korcsmárost. Ezt természetesen lehetetlennek tartják s épen azért lehetetlennek minősítik az egész mozgalmat. Helytelen az ilyen gondolkodás. Aki küzdeni akar az alkohol ellen, az ne akarjon egyszerre szembeszállani az egész világgal. Ne kiabáljuk az elveket szanaszéjjel, hanem vigyük át a magunk kis körében a gyakorlati életbe. Erre aztán igen sok mód van, kinek-kinek társadalmi viszonyaihoz képest. Csak utalunk egy pár helytelen szokásra: 1. Országszerte, főkép borvidéken szokásos, hogy nőtlen fiatalembert a tévesen értelmezett vendégszeretet örve alatt addig kényszerítenek inni, amíg az le nem részegül, el nem veszíti józan ítélő képességét. Absztinens védekezés: ha már okvetlen kell italt adni, adjuk módjával, a kényszer itatást száműzzük portánkról. 2. Délelőtti vizittek alkalmával erős likőrökkel, snapszokkal traktálják a látogatóba jövőt, ami a legveszedelmesebb a gyomorra. Absztinens védekezés : délelőttönkint egyáltalán ne adjunk szeszes italt látogatóinknak. 3. Névnap, születésnap alkalmával az ünnepedre igen kellemetlen társadalmi adó a gratulálok étel-itallal torkig ellátása, mi az alkoholizmusnak igen erős vára. Pedig az ilyedinom-dánom az esetlegességekből eredő névnap s születésnapok alapja igazán nem lehet. A. v. Ne tartsunk sem névnapot, sem születésnapot, legalább is ne szeszes itallal. 4. Farsangi mulatságon a jó mulatás alatt azt értik a fiatal, sőt nem egyszer az idős urak is, ha öntudatlanra isszák magukat. Ugyanez a majálisok alapelve is. A. v. Mulatságaink közepette társaságunkban ne engedjük túlzásba menni az italozást. Csak pár mintát, példát sorolunk itt fel, amelyek mintájára lehet harcolni mindenütt az alkohol ellen. Először mindenütt a túlzott alkohol ellen. Először mindenütt a túlzott alkoholélvezetet kell megtörni környezetünkben, akkor azután rátérhetünk a mérsékelt alkohol élvezésének mérsékelésére is, majd végül elérhető a teljes absztinencia, így, saját családunk, kisebb-nagyobb társaságunk köréből kell kiindítani az alkoholellenes bojkottot, amelyet nemrégiben proponált a szociáldemokrata párt vezetősége is. Sajnos, sikertelenül, mert túl nagyban kezdette. Kis körökben indítsuk ezt meg s ha országszerte lesz millió és millió, egyre terjeszkedő ilyen kis kör, akkor millió és millió lény s család szabadul fel az ital ördöge alól, amelyik ördög ma annyi könyet fakaszt. S hogy ennek anyagiakban hány milliárd korona haszna, lelkiekben minő, pénzértékben ki sem fejezhető áldása lenne, azt úri köröknek, kikhez e sorok szólnak, igazán fölösleges fejtegetni. Igaz, hogy nehéz harcolni e téren, mint minden nemes ügyért. De akiben van ambíció, embertársai szeretete, az nem riad vissza semmi gúnytól, semmi rágalomtól, illetve — mondjuk ki nyíltan — az antialkoholizmust leszóló butaságtól. Egy példa, egy epizód igen kedvesen tanúsítja ezt. 1910. június 27-én a tokaji borvidéket emberemlékezet óta nem tapasztalt jégkár érte. Tojás nagyságú jegek estek. Rá pár napra, július 2-án a Nyíregyházáról Szerencsre tartó reggeli vonatban sokan utaztak. Többek között egy igen megnyerő arcú pap bácsi is. Az utasok az elemi csapás láttára bemutatkozás nélkül is ismerősök lettek s szörnyüködve nézték a jégverés nyomait. Végre elhallgattak, kibeszélték magukat. A jó pap bácsi csak akkor szólalt meg s beszélt emigyen: — Kesergünk, szomorkodunk, hogy elverte a jég a termésünket. És mit tetszenek gondolni: miért van ez ? Mert a jó Isten haragja van felettünk, amiért az ő áldását, a szőlőt bor alakjában az ő megbántására használjuk fel. Épen azért a bor bűneiért és a bortermő tőkében ver meg most minket! Néma csend. Csak a töprengő arcok mutatták, hogy a pap bácsinak mély bölcseségű szavaiban az igazságot látják mindannyian. Ez a pap bácsi az országszerte ismert utazó antialkoholista apostol , Dömötör György kisvárdai plébános volt. Az elemi csapást felhasználva, mindjárt ott a vonatban oly érdekfeszítően, oly hévvel, olyan lelkesedéssel beszélt a maga szent missziójáról, amit soha ez életben el nem feledhet, aki azt hallotta. Ezt a lelkesedést, ezt az emberszeretetet vigyük be mi is az alkoholellenes küzdelembe, nem törődve semmi sötétfejűséggel. Ebben a küzdelemben nem szabad ismerni politikai, vallási, nemzetiségi különbséget, hanem csak egyet: az Isten képére teremtett embert, aki alapjában jó, de az ital rosszá teszi. Mentsük meg tehát a rossz italtól a jó embert! Akkor leszünk igazán jó apák, hitvesek, gyermekek, jó vendéglátók, barátok, akkor s csakis akkor mondhatjuk el, hogy szeretjük a felebarátunkat, az Isten képére teremtett embert! Patak László dr. A munkásember a munka perceiben szokott ábrándozni. Ott a munka forró óráiban festegeti a jövőt: a pihenés idejében csak él a családjának. Mihály mesterben is ott zsibongott, nyugtalankodott a vagyonszerzés vágya, de nála soha sem jelentkezett a maga nyerseségében. Nála nem volt cél az, hanem gyönyörűség, amellyel körülfonta az asszony és gyermekei sorsát. Forgott az idő kereke hol föl, hol alá, de mindig előre . Mihály mester egy este összeült bogárszemű feleségével a családi asztalnál, késő vacsora után. A gyerekek mélyen aludtak. A függőlámpa a rögtönzött papiernyők ellenére is megvilágította arcocskáikat s gömbölyű karjaikat, amint átölelték egymást. Szemük odatévedt az ágyakra, amelyben párosával feküdtek az apróságok. Szivük boldogsággal volt tele. — Számoljunk, édes! — Hát számoljunk! — Én azt hiszem, hogy már kifutja a házra. — Ugyan már! . .. — Meg a szőlőre is. — Ej, ej, de vérmes vagy ! — Nem hiszed, édes ? — Sosem gondoltam rá. A pénzt te kezeled, de nem hiszem s boldogan rálegyintett a férfi kezére. A férfi elfogta és megszorította az asszonya kezét. Egy füzetet vett elő s egy takarékkönyvet. — No édes, kinek lesz igaza ? És évődve belenézett az asszony szemébe. — Nem is magának. — Jól van no, hát számoljunk! Az asszony elé tett egy fehér lapot, kezébe adta a ceruzát s diktálta a számokat. — Add össze! — Ez kétezerötszáz forint. — Na! — és huncutkásan hunyorított a szemével. — Jól van no! De ez még . .. — Gyerünk tovább! Most jön az utolsó három év. Ad össze ! — Ez háromezernégyszáz forint. — Összesen ? — Ötezerkilencszáz forint. És ekkor már felragyogott az asszony arca is. — Ehhez jön az évi remélhető nyereségből vagy ezerötszáz forint! Az kerekszám hétezer forint. Az édes felugrott s az ura nyakába borult. Csókolta, körülhizelegte, mint a gyerek az apját a karácsonyfa alatt az ajándékok közt. Közbe pedig mondogatta meleg, hálás szeretettel : — Te . .. te .. . te !.. . A férfi kiszabadította kezét s átfogta az asszony derekát. Nagy gyöngédséggel odatelepitette az ölébe s vigyázattal csókolta. Nem csókolóztak._ Az a effajta embereknél nem szokás. Ők csak csókolnak. Vagy a férfi, vagy az asszony. Egymásután. Ilyen a szeméremérzetük. Az asszony belepirult és lehunyta szemét. — Ne hiszed-e most már? — De Istenem, ilyen hamar ? — Hamar ? ! Hát hogy volna hamar ? Négyen alusznak ott. Nézd csak? S odavetették tekintetüket az ágyra és tekintetükkel végigcirógatták mind a négy apróságot. — Igaz ! Már négyen. — Két fiú és két lány. — És milyen fiú és milyen lány? — vágta ki az apa suttogva, de büszkeséggel. — Pali volt az első. — Az a huncut! De féltettelek ám! Az asszony átfogta az ura nyakát. — Féltettelek. Az Isten megőrzött. — Mind a négyszer. — Mind a négyszer megőrzött. Amikor Mariskát hordoztad, megfogadtam, hogy Palit az Istennek szánom. — Nézd már ! Te a Palit? ... Én meg azt ígértem, hogy ha még egy fiam lesz, azt pappá nevelem ! — És édes, hát két gondolattal egy utón jártunk? De akkor meg melyik marad az én mesterségemben ? — Melyik? — Melyik? Az asszony az ura szemébe tekintett. Elpirult. Odahajtotta fejét az ura vállára s csöndesen szemérmesen súgta: — Akit az Isten ad ! A férfi ránézett az asszony kipirult arcára, nézte, nézte azokat a lesütött selymes pillákat, a piros ajkát s öntudatlanul ráhajtotta fejét az asszony fejére, puha hajára s úgy suttogta halkan, a titok boldog megértésével : — Édes .. . édes ... édes kis anyám ... 3. oldal * Tanulmányi kirándulás. A kecskeméti m. kir. áll. főreáliskola VII. és VI. osztályú növendékei szerdán Handmann Adolf festőművész és rajztanár, továbbá dr. Székány Béla természetrajz tanár vezetésével tanulmányi kiránduláson voltak az ágasegyházi pusztán, Köncsög, Nagyrét-tó, Ágasegyházitó és Kolon-tónál. A kirándulók természetrajzi gyűjtést végeztek és a kedvezően szép időben rajzolgatták vázlatkönyveikbe a hangulatos pusztai tájképeket és így közvetlen tapasztalatból ismerték meg a puszta szépségeit és hangulatosságait.