Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-18 / 194. szám

Szirmai István cikke a Pravdában A csütörtöki Pravdában megjelent Szirmai István­nak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZMP Központi Bizottsá­ga agitációs és propaganda bizottsága elnökének a cik­ke. A cikk írója azokat a tapasztalatokat ismerteti, amelyeket a magyar kom­munisták a tömegek között végzett ideológiai munka te­rületén szereztek. Az MSZMP lenini politikája — hangsúlyozza egyebek kö­zött Szirmai István — a magyar nép kulturális igé­nyének, társadalmi és poli­tikai öntudatának nagyará­nyú fellendülését eredmé­nyezte. Műszaki fejlesztési bizott­ság alakult a megyei ta­nács mezőgazdasági és élelmezési osztálya vezeté­sével. A bizottság feladata, hogy a megye területén fo­lyó mezőgazdasági jellegű kísérleteket bármilyen vo­natkozású is, figyelemmel kísérje, s a tapasztalatok eredmények hasznosítását elősegítsék. Házasulandó fiatalok örö­mére az encsencsi Virágzó Termelőszövetkezet közgyű­lése legutóbb úgy határo­zott, hogy a házasságot kö­tő fiataloknak háromszáz forint segélyt adnak, illetve annyiszor háromszáz forin­tot, ahány évet a termelő­­szövetkezetben ledolgoztak. A kisvárdai járás újabb hat termelőszövetkezete csatlakozott hét elején a Tisza menti Tsz-ek Terüle­ti Szövetségéhez. Csatlako­zott a benki Aranykalász, a mándoki Kossuth, a domb­­rádi Szőke Tisza, a domb­­rádi Vörös Csillag, a domb­­rádi Kossuth és a tiszaka­­nyári Havasi Gyopár Tsz — írja Egri Gábor levele­zőnk. 1100 méhcsaládot expor­tálnak Jugoszláviába Sza­­bolcs-Szatmár és Hajdú- Bihar megyéből. A méhek nagy részét az öntevékeny szakcsoportok adják, és ad­ják le. Fokozódik a zöldségtermelés Hogyan alakult megyénk­ben a zöldségtermelés az utóbbi években erről ké­szült sokatmondó kimutatás. 1961-ben tanácsi területen például csak 240 holdon termeltek paradicsomot a konzervgyár részére. Ta­valy már 1500 holdon. Az elmúlt évi zöldségterület 11 925 hold volt, ebből a közös gazdaságok 8600 hol­don szerződéses alapon ter­meltek paradicsomot, papri­kát, babot és borsót. Leg­inkább a zöldborsó és a paprika termesztési területe növekedett. Idén a zöldter­melő terület 9386 hold volt, a harmadik ötéves terv vé­gére meghaladja majd a 15 ezer holdat. * 12 A Magyar Szocialista Munk­­­ar Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70, 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30 000 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél index szám: 25 059­ Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat, Nyíregyháza Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István N­A­P­L .­O A gyulai várszínház ebben az évben Katona József Bánk bán­jának, hangversenyeknek és az eszperantó nyári egyetem rendezvényeinek ado­tt otthont. Színészek és szín­házlátogatók számára egyará­nt élményt nyújtanak a sajá­tos hangulatú környezetben b­emutatott előadások. Boros Béla felvétele Vadászszezon Újabb 150 kilós vaddisz­nót ejtett a Nagyecsedi Rá­kóczi Vadásztársaság. A va­dásztársaságok intenzíven hajtják ezeket a nagy kár­tételt okozó vadakat. Je­lenleg a megyében a Lónyai rezervátumban, állami gaz­dasági rezervátumokban és mocsaras, erdős területeken mintegy 140 vaddisznó él. Szezonja van a vadkacsa­­vadászatnak is. A vadászás sikerét növeli, hogy a ko­rábbi talajvizek sok helyütt megszűntek, így a vadka­csák nagyobb felületű víz­tükörnél gyülekeznek. A Ludas-tónál például több, mint háromezer vadkacsát észleltek, s ennek levadá­szására szombaton a Nyír­egyházi Vasas Vadásztársa­ság 36 tagja indul. öregek klubját alakítják meg szeptember 1-én a megyei művelődési házban. A klubban kéthetenként az öregkort érintő egészség­­ügyi, jogi és más témákról tartanak majd előadásokat, vitákat, filmvetítéseket Szántás nélkül úgyneve­zett gramaxonos eljárással a nagy­kállói Virágzó Föld Termelőszövetkezet földjén 15 holdon termeltek búzát. Az új eljárással, amelynek lényege jelentős munka és költségmegtakarítás, hol­danként 14 mázsa 36 kilo­gramm búza termett a beta­karított holdanként! szalma átlaga 11 mázsa 60 kilo­gramm volt Tizennyolc most végzett pedagógus ünnepélyes ke­retek között vette át a ki­nevezéséről szóló okmányt a Baktalórántházi Járási Tanács művelődési osztá­lyán. Ezután az ifjú neve­lőket a KISZ járási bizott­sága vendégül látta és az úttörők is köszöntötték — írja Kricsfalussy Béla Baktalórántházáról.­­ Huszonöt alkalommal mutatta be a fehérgyarma­ti járási művelődési ház színjátszó csoportja Nádas­­dy: Feleség férj nélkül cí­mű háromfelvonásos víg­játékát. A 25. előadás tel­jes bevételét a vietnami nép megsegítésére ajánlot­ták fel. A jól működő cso­portot háromnapos kirándu­lásra viszik, melynek költ­ségeit a járási tanács mű­velődési osztálya fedezi — írja Kapis Jolán Fehér­­gyarmatról. Négyes névadót rendez augusztus 20-án a nyíregy­házi házasságkötő teremben a helyi honvédségi alaku­lat KISZ-bizottsága. A négy újszülött édesapja hivatá­sos katona, akik az ünnep­ség után a Sóstón látják vendégül a meghívottakat. Megalakulásának 20. év­fordulója alkalmából em­lékünnepséget rendez a Má­tészalka és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet au­gusztus 19-én. Az ünnepsé­gen az alapító tagokat megvendégelik és díszokle­velet kapnak — írja Kovács Tibor Mátészalkáról. Ötszáz pecsenyebárányt nevelnek fel és értékesíte­nek terven felül, év végéig a jármi Alkotmány Terme­lőszövetkezetben. Lehetővé teszi ezt, hogy 190 ezer fo­rintos költséggel új juhho­­dályt építenek. Családirtás Kanadában A Shell Lake környéki mészár­lás ügyében nyomozó kanadai királyi lovascsendőrség, — az ál­lambiztonsági rendőrség — egyelőre csak egy négyéves kis­lány, Phyllis vallomására támasz­kodhat, ami nem sokat mond. Ismeretlen tettes hétfőn, vagy kedden hajnalban kiirtott egy egész családot. Megölte James Petersont, akinek Shell Lake kör­nyékén kis gazdasága volt. Agyonlőtte Petersonnét és nyolc gyermekük közül hetet. Csak a négyéves kisleány maradt élet­ben, aki a holttestek alá bújt. A rendőrség szerint a kislány tudja, hogy valami szörnyűség történt, de természetesen nem ért semmit. A vizsgálat egyelőre holtponton van. A rendőrség nem tudja, mi vezethette a gyilkost. Nem talál­ták meg fegyverét sem, amely valószínűleg egy 22-es kaliberű pisztoly. A detektívek abban sem biztosak, hogy egy, vagy több tettest kell keresniök. Egyes jelentések szerint a bűn­üldöző szervek kapcsolatot vél­nek felfedezni a keddi bűn­tény és a Vancouver-i hármas­gyilkosság között. Vancouver közelében ugyanis kilenc évvel ezelőtt meggyilkolták egy Shell Lake környékéről származó csa­lád három tagját. A gyilkosnak azóta sem bukkantak a nyomá­ra. Felhívás A városi tanács végrehaj­tó bizottsága és a Hazafias Népfront városi elnöksége kéri a város lakosságát, hogy augusztus 20-ra, az alkotmányü­nnep tisztele­tére díszítsék, lobogózzák fel házaikat. A mezőgazdasági kiállí­tásra a leveleki Dózsa Ter­melőszövetkezet jutalomként valamennyi fiatalját elkül­di. A két, hetven tagból ál­ló ifjúsági brigád a tava­szi, nyári mezőgazdasági munkákból derekasan kivet­te részét. Fiatalítják Csengersima és Zajta községekben a művelődési otthonokat. A két felújítást 325 ezer fo­rintos költséggel megkezd­ték. Megkezdték a száraz dohány beváltását Az országban elsőnek au­gusztus 17-én a nagykállói dohánybeváltóban megkezd­ték a nagy levelű száraz do­hány beváltását. Az első napon tsz és tszes gazdasá­gok harminc mázsa dohányt szállítottak be. A dohány átvétele folyamatos, s mivel sok helyütt a tervezettnél jobban alakult a termésát­lag, várhatóan a hónap utol­só felében és szeptembertől a napi átvétel meghaladja majd a 200 mázsás átlagot is. Angliában és az NSZK- ban a fehér babot kedvelik. A leveleki babválogató üzem e két országba ötven vagon új termésű babot ex­portál. A tervek szerint az üzemben 150 vagon babot dolgoznak fel, mákból 20 vagonnal tisztítanak és cso­magolnak. 142 pedagógus költözik új lakásban a megye területén ebben az évben. Az új lakások részben szolgálati, OTP és más juttatások for­májában készültek, illetve készülnek. Kinek jó? Hozzávetőleg 800 mázsa konzervkörte felvásárlása nincs biztosítva a Dombrád és Vidéke Körzeti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet területén. A felvásárlást irányító MÉK- központ csak előzetes disz­pozíció alapján engedélyezi a felvásárlást, amely mini­mális, hetenként alig 50— 60 mázsa. Ismeretes, hogy a kon­zervkörte csak 15 napig al­kalmas ipari feldolgozásra, így a felvásárló kereskede­lem — a sok huzavona mi­att — már eddig is leg­alább 300 mázsa körte át­vételétől esett el. A fel nem vásárolt körtét a termelők sertéssel etetik meg. Nem tudjuk kinek jó ez, ki gondolja, hogy ez így igazságos? S, ha nem gazdaságos, akkor viszont azonnali intézkedésre van szükség.. Ha a Nyíregyházi Konzervgyár nem tudja a körte feldolgozását vállal­ni, akkor más konzervgyá­rakkal kell felvenni a kapcsolatot. Gábor Jenőné MSZMP titkár Dombrád Ítéletidő Fejér megyében Csütörtökön délután „íté­letidő” váltotta fel a káni­kulát Fejér megyében. Szinte percek alatt sötétség borult a vidékre, feltámadt a szél, s felhőszakadás zú­dult a megyére. A nagyere­jű szél még Székesfehérvár utcáin is derékba törte a fákat, s tövestől csavarta ki a fiatal akácokat. A Velen­cei tavon a 100 kilométeres köz­el­szél méteres magasra kocsolta a hullámokat, szaggatta a halászok hálóit, nagy kárt okozott a parkok­ban, gyümölcsösökben. Az esti órákban a máso­dik hulláma söpört végig a megyén. Jégesővel, hatalmas mennydörgéssel, villámlás­sal érkezett, s rövid időn be­lül tövestől kicsavart fák, kettétört villanyoszlopok je­lezték az útját. A HAI NAP 1967. augusztus 18, péntek Névnap: ILON­A A Nap kél: 4 óra 43 perckor, nyugszik: 18 óra 52 perckor. A Hold kél: 18 óra 40 perckor, nyugszik: 2 óra 09 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 20,8 Celsius-fok. Szeles idő Várható időjárás ma estig: nyugat felől növekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon zápo­rok, zivatarok. Időnként megélén­külő déli, délnyugati, a zivatarok idején megerősödő és északnyu­gatira forduló szél. A meleg nyugaton mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let: nyugaton 23—27, keleten 28 —32 fok között. Kossuth rádió 8,22: Kincskereső kisködmön. Befejező rész. — 9,07: Rádióope­rettekből. 10,10: Óvodások műso­ra. — 10,30: Édes anyanyelvünk (ism.) — 10,35: Népek zenéjéből. 10,59: Lottóeredmények. 11,00: Gömbös úr, Moliére komédiája. — 11,30: Liszt zongoraművek. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,03: Beszéljük meg! Orbán Attila írása. — 13,08: Bánk bán. Rész­letek az operából. — 14,05: Könnyűzene. — 14,37: Magyaror­szágon először. — 15,15: Üzene­tek. — 15,55: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 16,10: Irmgard Seefried Mozart dalokat énekel. — 16,24: Balatoni népdalcsokor. — 16,37: Móricz Zsigmond élete és művészete — IV. rész. — 17,15: Ferencsik János vezényel. — 17,45: Örmények Magyarorszá­gon. Asperján György és Rap­­csányi László riportja. — 18,00: Új zenei újság. — 18,30: Hozzon egy dalt Budapestre. — 18,36: Népdalaink nyomában. — 19,35: Közvetítés a Szegedi Szabadtéri Játékokról. Johann Strauss: Ci­gánybáró. — 22,30: Ferencsik Já­nos vezényel. — 23,36: Könnyű­zene. Petőfi rádió 12,30: Kórusok, hangszerszólók. 13,00: Hazám. Gábor Andor, József Attila és Radnóti Miklós verseiből. — 13,13: Népi zene. — 14,08: Richard Tauber énekel. — 14,27: Van 10 perce számunk­ra? Balla Anna riportja. — 14,37: Délutáni frissítő. — 15,15: Gel­­lért Oszkár emlékezése. —­ 15,30: Szimfonikus táncok. — 15,50: Táncdalok. — 16,05: Népi zene. — 16,20: Eszperantisták öt perce. — 16,25: Beethoven: Fidelio — a II. felvonás fináléja. — 16,40: Régi táncok. — 16,50: Szántó Je­nő műsora. — 17,00: Ötórai tea. — 18,05: Budapesti Hírmondó.— 19,00: Hangverseny a stúdióban. — 19,35: Dzsessz. — 20,35: Han­­verseny közvetítése Moszkvából. — 22,23: Láttuk — hallottuk. — 22,43: Népdalok. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hírek, események két megyéből. — Könnyűzene. — Falusi vezetők kerekasztala. — Lemezbemutató. — Sport. Televízió 9,30: Minna von Bamnhelm. Les­sing vígjátékának magyarul be­szélő tv-filmváltozata (ism.) — 11,15: Telesport (ism.) Bratislavai tv 18,15: Magasan a föld felett. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Szlo­vákia gyógyforrásairól. — 21,35: Tv-híradó. — 21,50: Merci, Mon­sieur Marceau pantomimmű­vész. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLES V­ASZNO BEKE MOZI: Augusztus 18-án: Széles változatban! A KALÓZKAPITANY Színes, szélesvásznú francia —olasz—spanyol kalandfilm. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. SZÉLES V­ASZNÚ KERT MOZI: Széles változatban! Augusztus 18-án: A KALÓZKAPITANY Színes, szélesvásznú francia —olasz—spanyol kalandfilm. Előadások kezdete: este fél­­ órakor Pénztárnyitás este 6 órakor. GORKIJ MOZI: Augusztus 18-án: SELLŐ A PECSÉTGYŰRŰN I-IS Izgalmas magyar film. Dupla helyárral. Előadások kezdete: 4 és fa 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES V­ÁSZNÚ MOZIJA: Augusztus 18-án: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! RONDO Jugoszláv film. Előadások kezdetei fél 6 és fél 8 órakor. Az Erzsébet-híd Nyíregyházán, illetve annak kicsinyí­tett mása a kisvasút és a vill­amos végállomásnál látható. A villamos szakadatlan körforgásával az alagútból kiér­ve mindig jelez, ha átmegy a hídon. A szép és ötletesen el­készített park sok kíváncsi figyelmét köti le, amíg az iga­zi villamosra várakoznak, Hammel József felv. Szenzációs régészeti lelet a Vaskapunál Jugoszláv régészek cso­portja Dragoszlav Szrejo­­vics vezetésével a Vaskapu közelében, a Lepenszki vár mellett ősi és eddig teljesen ismeretlen kultúra nyomait fedezte fel. A szakértők vé­leménye szerint a feltárt le­letek az időszámítás előtt VII. vagy VI. évezredből szár­maznak. A régészek hangsú­lyozzák, hogy a talált lele­tek gyökeresen megváltoz­tatnak néhány eddigi elkép­zelést. Arra mutatnak ugyanis, hogy már a korai kőkorszakban a Duna men­tén olyan civilizáció virág­zott, amely gazdagság tekin­tetében csak az ősi közel­­keleti kutúrával hasonlítha­tó össze. E közel-keleti kul­túráról — mint ismeretes — már hosszú ideje azt tart­ják, hogy egy későbbi euró­pai civilizáció bölcsőjekén szolgál. Az eddig feltárt 1250 négyzetméter területen 41 trapezoid alakú házat talál­tak. A házakban alakot és állatfejet ábrázoló szobrot fedeztek fel. Szrejovics régész hangoz­tatta, hogy a feltárt kőszob­rok, tekintettel természetes nagyságukra a kőkorszak­­beli civilizáció ritka példá­nyai. Az ugyancsak az idő­számításunk előtti VII. év­ezredből származó, s Mezo­potámiában talált szobrok nagysága nem haladja meg a 15 centimétert. A jugoszláv régészek ezenkívül emberi csontváza­kat, állati csontokat tartal­mazó sírokra bukkantak. Lazar Tifunovics, a Belgrá­di Nemzeti Múzeum igazga­tója újságírókkal folytatott beszélgetése során azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a Vaskapunál kiásott település európai vonatko­zásban is a legjelentősebb leletek közé tartozik. A fel­*­tárási munkálatok folyta­­tódnak. (MTI)

Next