Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-25 / 144. szám
5. oldal !DELKI-MAGYAROSSZAG Külpolitikai összefoglalónk • Lángoló olajvezeték Haifában Perui közlemény a reakció aknamunkájáról # Binh asszony nyilatkozata A közel-keleti helyzet mind a frontvonalakon, mind az izraeliek által megszállt arab területeken rendkívül feszült volt a legutóbbi órákban. Egyiptomi kommandóalakulatok három nap alatt immár harmadszor keltek át a Szuezi-csatornán és harcba szálltak az őket megtámadó izraeli egységekkel. Az ilyen kommandóakciók jelentősége nem is elsősorban katonai, hanem lélektani jellegű. Erre utal a kairói Al Gumhurija ezzel kapcsolatos cikke is, amely hangsúlyozza: az akció bebizonyítja, hogy az egyiptomi erők egy tapodtat sem hátrálnak az arab területek visszaszerzéséért vívott harcukban. Szaporodnak a megszállt területeken, sőt magában az izraeli hátországban elkövetett szabotázs-cselekmények, amelyek az arab ellenállás aktívabbá válásáról tanúskodnak. A világ valamennyi nagyobb hírügynöksége gyorshírben jelentette, hogy ismeretlen tettesek felrobbantották a haifai kikötőben húzódó olajvezeték egy rendkívül fontos szakaszát. Politikai értelemben Latin- Amerikában is folytatódnak azok a robbanások, amelyek láncreakcióját Nixon elnök különmegbízottjának, Nelson Rockefeller New York-i kormányzónak körútja váltott ki. Rockefeller, a venezuelai olajmezők egy jó részének tulajdonos-főrészvényese, nincs az országban, de a zavargások folytatódnak. Merida városban tömegverekedésre került sor baloldali diákok és a kormányt támogató fiatalok között. A rendőrség — mint az elmúlt napokban annyiszor — ezúttal is kénytelen volt beavatkozni, az első jelentések szerint 25 sebesültet követelt összecsapás megszüntetésére. Sokkal súlyosabb zavargások színhelye volt Peru, amelynek kormánya az utóbbi időben határozott Amerikaellenes intézkedéseket hozott. A kabinet évszázados adósság törlesztésére, földreformra készült, amely — haza, nagybirtokosokon kívüli amerikai köröket is érzékenyen érint. Ez a kettős szövetség, a hazai és az amerikai reakció áll a perui kormány most kiadott hivatalos közleménye szerint az Ayacucho és Huanta városokban kirobbantott incidensek hátterében. A nyilatkozat,a sötét reakció” erőire” hárítja a felelősséget azért, hogy ezekben a városokban 18 ember meghalt és 66 megsebesült. A perui példa ismét bizonyít: drágán kell megfizetnie nemes szándékaiért minden olyan latin-amerikai vezetésnek, amely szembeszáll az amerikai mammutmonopóliumok érdekeivel. A demokratikus Berlinben tartózkodó Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-Vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminisztere felszólította az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy teljes egészében és minden feltétel nélkül vonják ki a Dél-Vietnamban állomásozó csapataikat. A külügyminiszter-asszony hangoztatta: nagyra értékeljük, hogy a moszkvai értekezleten képviselt 75 kommunista- és munkáspárt egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban biztosította támogatásáról a dél-vietnami lakosság nemzeti felszabadítási mozgalmát és az újonnan alakult forradalmi kormányt. Binh asszony azon a fogadáson szólalt fel, amelyet Nguyen Nhu, a dél-vietnami forradalmi kormány berlini ügyvivője rendezett tiszteletére. A Rudé Právo cikke a nyugati ideológiai hatásról Prága, (MTI): A Rudé Právo keddi számában dr. Mulan Braniczky kommentálja a Szabad Európa, az Amerika Hangja rádióadók, nyugati újságok és diplomaták ideológiai kampányát és megállapítja, hogy Csehszlovákia éveken át fontos célpontja volt a nyugati ideológiai befolyásnak, különösen 1968 januárja után. A Cikkíró rámutat, hogy a nyugati propaganda változtatott jellegén és látszólag támogatja a szocialista eszméket. Az ellenséges propaganda, amely korábban elsősorban a szocializmus ellenségeire, a kizsákmányoló osztályok maradványaira és azokra az emberekre számított, akiket vélt társadalmi igazságtalanság ért, most a széles néptömegekre kíván hatni, beleértve a kommunistákat is. A kommentátor hangsúlyozza, hogy a burzsoá befolyás élősködő módjára húz hasznot a társadalomban megmutatkozó politikai és ideológiai zűrzavarból és a párton belüli egység hiányából. A kommunistaellenes propaganda leglázítóbb megnyilatkozásai a múlt év tavasza után kezdtek megjelenni sajtónk egy részében — mutat rá Braniczky. Ugyanakkor az ideológiai és politikai kampány egybehangolásáról titkos tárgyalások folytak a színfalak mögött a nyugati hírszerző központok és a jobboldali szociáldemokraták, a KAN, a K—231 képviselői és mások között. A kommentátor rámutat, hogy a Stuacht, a Listy és a Reporter, a Zirek és a My 69 című lapokban hasonló eszmék jelentkeztek, mint a Szabad Európa rádió és a BBC adásaiban. Emlékeztet az új emigránsok tevékenységére, akik a nagy „progresszívekből” egyik napról a másikra a burzsoá propaganda fizetett eszközévé váltak. A cikkíró befejezésül hangsúlyozza, hogy a szocialistaellenes ideológiai behatás ellen szilárd marxista-leninista világnézettel felvértezve, a párt politikájának támogatásával, a hazugságok ellen az igazsággal lehet küzdeni. Ily módon lehet kifogni a szelet az ellenséges propaganda vitorláiból és hiányosságaink kompromisszum nélküli bírálatával támogatni közös alkotó erőfeszítéseinket. Az MTI jelenti Föld körüli pályáján a Kozmosz—287 A Szovjetunióban kedden Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—237 jelzésű mesterséges holdat, hogy műszerei segítségével folytassák a korábban bejelentett szovjet űrkutatási program megvalósítását. A szputnyik rátért pályájára, kezdeti keringési ideje 89 perc. Legnagyobb eltávolodása a Föld felületétől 268 kilométer, legkisebb eltávolodása 190 kilométer. A pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 51,8 fok. A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. A DNFF újabb sikeres hadművelete Keddre virradó éjjel támadásba lendültek a különleges amerikai alakulatok Ben Het-i táborát körülvevő DNFF-erők. Az amerikai hadvezetőség B-52-eseket, harci helikoptereket, taktikai légierőt és nehéztüzérséget vetett be a szorongatott helyzetben lévő tábor megsegítésére. A DNFF egységei 49 nap óta tartják ostromgyűrűben a tábort. Ez idő alatt a tábor területére több mint ötezer lövedék csapódott. A Biztonsági Tanács rhodesiai vitája Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa hétfőn délután folytatta a rhodesiai kérdés vitáját. Csatorday Károly nagykövet, hazánk állandó ENSZ- képviselője felszólalásában rámutatott: Anglia kormánya kezdettől fogva nem arra törekedett, hogy Rhodesiában véget vessen a Smith-rezsim uralmának, hanem arra, hogy kompromisszumos megoldást hozzon létre vele. Az angol magatartás ezzel megnehezítette, hogy a világszervezet megfelelő szankciókat alkalmazzon a Rhodesiával szemben. Csatorday Károly hangsúlyozta, teljességgel jogosult a tanács afrikai és ázsiai tagjainak az a követelése, hogy a Rhodesiával szemben szükséges büntető szankciókat ki kell terjeszteni a Smith-féle rezsim cinkosaira is. A magyar delegátus rámutatott arra, hogy Angliának a tanács elé terjesztett határozati javaslatnak megfelelően erőt kell alkalmaznia a lázadó, fajüldöző rhodesiai klikkel szemben, ha pedig ezt nem teszi meg, a Biztonsági Tanácsnak kell a megfelelő és az afrikai és ázsiai tagországok által javasolt lépésekhez folyamodnia. Csatorday kijelentette: a magyar küldöttség támogatja ezt a határozati javaslatot. 1989. Jíniai fi. 1 Külpolitikai széljegyzet: A Pompidou-karrier közelről Út a Matignon palotáig I. 1968 nyarán, mielőtt De Gaulle „a köztársaság tartalékába” helyezte volna miniszterelnökét, az egyik nyugatnémet családi képeslap terjedelmes riportot közölt Pompidouról A jó tollú szerző, a spanyol származású Villalonga (színész, riporter, regényíró) nem sajnálta a dicsérő jelzőket az akkori gaulleista kabinetelnöktől, s bizonyára nem véletlenül írta riportja végén a jóslatnak is beillő mondatokat: „Az utóbbi hetek megmutatták, hogy Pompidou igazi államférfiúvá érett. Nem fejbólintójános, aki vakon teljesíti De Gaulle parancsait. Nyilvánosan olyasmit mondott, amire De Gaulle környezetében soha egyetlen vezető sem merészkedett eddig. ..Úgy döntöttem.” Valószínű, hogy Pompidounak lesz még bőven alkalma döntéseket hozni. Franciaország számára úgy vélem , nem is lenne rossz.” A Párizsban élő spanyol világfi, a beavatott körök kitűnő ismerője, Pompidouék bizalmából, s feltehető sugallatára jelezte a nagyra törő politikus terveit. Georges Pompidou elsőként dobta be kalapját a De Gaulle távozását követő elnökválasztási küzdelem arénájába. A ma ötvennyolc éves gaulleista pártvezér negyedszázados politikai karrierje — amit időnként a Rotschild bankház kedvéért és pénzéért megszakított — a csúcshoz érkezett. Eddigi pályafutása előkészületnek tűnik, nekifutásnak a nagy ugráshoz, amely sikerült. A Francia Köztársaság elnöke lett. 23 éves korában szerzett tanári diplomát a francia, latin és görög nyelvből, Marseille egyik középiskolájába nevezték ki irodalomtanárnak. Egy évvel később feleségül vette — a szülők akarata ellenére — Claude Cahourt, a filológia doktornőjét, egy vidéki orvos csinos, szőke, irodalomrajongó lányát. Politikai ambícióit húsz évvel később, 1945-ben egyik volt iskolatársa, Repé Brouillet ébresztette fel Párizsban. Keresett De Gaulle tábornok mellé egy „diplomás férfit, aki tud írni. Pompidounak volt diplomája és tudott írni, így kapcsolódott a politikába, s vált De Gaulle árnyékává a második világháború utáni években a vidéki irodalomtanár, akinek nagyapja földbérlő gazda, apja pedig tanító volt. 1954-ben hátat fordított a politikának, ezúttal ismét egy véletlen találkozás következtében. Egyik volt egyetemista barátja bemutatta Guy de Rotschild bankárnak, aki éppen egy „új embert” keresett vállalkozásai számára. Pompidou elhatározásában bizonyára volt annyi tervszerűség, mint véletlen, hisz néhány esztendős politikai pályafutása során megtanulta, hogy pénz nélkül ebben a szakmában sem lehet tartós sikerre számítani. Hallatlan energiávalfogott a rábízott Rotschildérdekeltségű Északi Vasutak ügyeinek rendezéséhez, s rövidesen a bankház egyik vezetőjévé léptették elő. Az irodalomtanárból politikus, a politikusból bankigazgató lett, havi jövedelme — magyar pénzre átszámítva — megközelítette a 80—90 ezer forintot. Felesége, rokonai s ő maga is úgy hitték, ezzel végleg be is futott a „nagyok” közé, hisz Rotschildék bankháza és az ellenőrzésük alatt álló 110 francia vállalat, társaság egyszerre jelent pénzügyi és politikai hatalmat a francia nagytőke élvonalában. Pompidou politikai nézeteit ez a helyzet határozta meg a gaulleista párt későbbi harcaiban. Kitűnő taktikai érzékkel szolgálta a pénzarisztokráciát, s ugyanakkor a művészek, írók körében is kivívta magának a divatos irányzatok képviselőinek rokonszenvét. 1958-ban, amikor már elkönyvelték örökös bankvezérnek, egy váratlan telefonhívást kapott De Gaulle-tól, aki éppen visszatérőben volt a politikai életbe. Csak egy esztendeig dolgozott a tábornok mellett, majd ismét viszszatért a Rotschild-bankházhoz. A pénz bűvölete akkor még erősebb volt, Rotschildék pedig csupa előzékenységből berendeztek házuk egyik emeletén egy külön lakosztályt Pompidouék számára. De egy idő múlva ismét visszatért De Gaulle zászlaja alá. Miniszterelnök lett, ebben a tisztségben Debrét váltotta fel, s a rendelkezésre bocsátott Matignon palotát saját ízlése szerint rendeztette be. Ehhez az ízléshez a XV. Lajos-asztal éppúgy hozzátartozik, mint az absztrakt festők hatalmas képei a falon, vagy a hatalmas ezüst cigarettásdoboz, tele Winston cigarettával, amelyből körülbelül ötvenet szív naponta. (Folytatjuk) Arkagyij Veiner — Georg// Veiner: só nyomozás magánügyben Fordította: Kassai Ferenc 30. SZERDA Szavaljev szerdán találta meg a puskát, amellyel Akszjonovát megölték. Reggel felhívta Tyihonovot és álmos hangján közölte: — Helló, Tyihonov? Itt Sizavaljev. Találtam egy puskát azt hiszem, ez az. Azonnal gyere ide az őrszobára, beszélned kell a fiúkkal. Tyihonovot megdöbbentette a váratlan közlés: — Miféle fiúkkal? — Gyere, majd meglátod — Vegyük sorjába a dolgokat — magyarázta Szavaljov az őrszobán. — A tegnapi kísérletünk nagy visszhangot keltett. Mindenki erről beszél Erről diskurálnak minden sarkon, vitatkoznak, mindenkinek megvan a maga elgondolása Estig legalább húszan jelentkeztek az őrszobán, segítséget ajánlanak. Bemegyek a pékhez, ott is erről folyik a vita. Hallom, amint egy nénike részletesen leírja, hogyan történt a gyilkosság, azután levonja a következtetést: nem is csodálkozik, azt mondja, nyilván a huligánok... Azután így folytatja: itt van például a házmester Gafurov fia. Puskával a vállán jött ebédelni, aztán meg a barátjával nekiállt lövöldözni a madarakra. Mondanom sem kell, rögtön megtudakoltam a címét, s már indultam is. Kihívtam csendesen a fiút, Murtazának hívják, mondom neki: mutasd csak azt a fegyvert! Murtaza megijedt, harapdálta az ajkát, egy könnyet is elpottyantott. Azután magától elmesélte, nem kellett kérdezősködnöm: a barátjánál, Szerjozska Baranovnál van a puska Elmentem Szerjozsához és különösebb lárma nélkül elhoztam a puskát. 5-ször 6-os. Az, amit keresünk. A fiúk itt vannak, két különböző szobában. Most akarsz velük beszélni? — Persze — mondta szórakozottan Tyihonov, akinek minden figyelmét a puska kötötte le. A závárzaton nem látott semmi feltűnőt, az agyát azonban kézileg barkácsolhatták egy ócska deszkából. — Beszélj Szerjozsával, addig én Murtazával foglalkozom — mondta Tyihonov. — És hivasd ide a tanítójukat. Tizennégyéves formájú köpcös kis legényke lépett a szobába. Némán lépkedett a székhez, leült, behunyta a szemét és teljesen váratlanul mély, mélabús hangon bömbölni kezdett. Sztasz érdeklődéssel várta az attrakció végét. Elég sokáig bömbölt, Tyihonov pedig türelmesen várakozott. Végül Murtaza óvatosan kinyitotta a fél szemét és gyors pillantással felmérte a hatást. — Most már elég, nem? —kérdezte Tyihonov. — Hol tanultad ezt a mutatványt? — Sehol — mondta nyugodtan Murtaza és kinyitotta a másik szemét is. — Csak ne tessék ütni. — Micsoda? — kérdezte őszinte döbbenettel Tyihonov. — Mondom, csak ne tessék ütni. — Jól van — nevette el magát Szta.Sz. — De jól vésd az emlékezetedbe: senkinek sincs joga megütni egy embert. Te pedig ember vagy, nem? Murtaza tüstént kihúzta magát, a hangja is megjött: — Hát persze! Mi más lennék? El is mondok mindent. — Ebben nem is kételkedem — bólintott Tyihonov. — Gondolom, nincs is titkolnivalód. — Nincs hát. — Murtáza felnőttesen összeráncolta a homlokát, szemmel láthatóan koncentrált. — Szóval az úgy volt, reggel megyek az iskolába, a kocsiúton meg egy nagy hókotrógép dolgozik. Tudja, amelyik az orra előtt tolja a havat, oldalt meg, mint az ágyú, kilövi. Megálltam persze, néztem. Ahogy a gép elment, megláttam egy fényes csövet a járda szélénél, a hóból állt ki. Közelebb lépek, kiráncigálom a hóból, ekkor látom: egy puska. Kár, hogy az agya hiányzik. Megörültem nekim nagyon, elszaladtam Szerjozsa Baranovhoz, egyszer eldicsekedett a töltényeivel. Szereztünk egy deszkát legyalultuk, hozzáerősítettük a csőhöz. Egész jól sikerült. Gondoltuk, kipróbáljuk. — Értem — dünnyögte Sztasz. — Fogtuk a töltényeket, hátramentünk az udvarba. — Mikor volt ez? Murtaza gondolkozott egy kicsit, majd gyors pillantást vetett Tyihonovra. — Tegnap. Én is lőttem vele. Egy varjúra. — Eltaláltad? — Sajnos nem. Azután odaadtam Szerjozsának, elvégre az ő töltényei, ő eltalálta. — Kit? — kérdezte halkan Sztasz. — Kit, kit? A varjút! A juharfa ágán ült. — És aztán? — Aztán kész. Eltemettük a varjút és hazamentünk. Tyihonov felállt, s járkálni kezdett. A kisfiú felé fordult: — Voltál iskolában aznap, amikor a puskát találtad? Murtaza gyászos arccal intett nemet és sóhajtott egy nagyot: — Szerjozsa Baranov sem volt. — Felelj, de az igazat mond: mikor találtad a puskát? — Hát... A múlt héten. — Pontosabban? — Szóval az úgy volt, hétfőn voltam iskolában, délben moziba ment az egész osztály. Másnap viszont nem voltam. Úgyhogy kedden találtam. Az iskola helyett Szerjozsához szaladtam... Tyihonov újra feladta a kérdést: — És mikor lőttetek először? — Mondom, hogy tegnap! — Biztos? — csóválta meg a fejét Sztasz. — Hát persze — sietett a válasszal Murtaza. — ■ Két napig tartott, amíg megcsináltuk az agyát. Aztán még vártunk egy kicsit... — Mire? — hegyezte a fülét Sztasz. Murtaza hunyorított: — Féltünk, hátha megkerül a gazdája! Ha meglátja nálunk, mindjárt elveszi. Szóval vártunk és csak tegnap próbáltuk ki. — Összesen hányat lőttetek vele ? — Mondom, hogy kétszer! — türelmetlenkedett Murtaza. — És hány tölténye volt Szerjozskának? — Öt. — A többi három hol van? — Itt. — A kisfiú könyökig a zsebébe nyúlt és a rendkívül hasznos tárgyak egész garmadáját zúdította az asztalra: egy réges-régi óraszerkezetet, egy lámpaelemet, néhány jelvényt, egy töltőtoll kupakját. Végül előkerült a három töltény is: fémesen koppantak az asztal üveglapján. (Folytatjuk)