Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)

1969-09-12 / 211. szám

XXVI ÉVFOLYAM. «11. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1969 SZEPTEMBER 12. PÉNTEK Napirenden a népgazdaság első fél éve ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Jóváhagyó­lag tudomásul vette Tímár Mátyásnak, a kormány elnök­­helyettesének tájékoztatóját a magyar párt- és kormánykül­döttség részvételéről a Romá­nia felszabadulásának 25. év­fordulója alkalmából rende­zett ünnepségeken, valamint beszámolóját a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettesével augusztus 27. és 31. között folytatott tárgyalásairól. A kormány határozatot ho­zott Magyarország részvételé­ről a Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség közgyűlésének szeptember 23-án kezdődő bécsi, 13. ülésszakán; a ma­gyar küldöttség vezetésével dr. Straub F. Brúnó egyete­mi tanárt, a Magyar Tudo­mányos Akadémia alelnökét bízta meg. A külügyminiszter előter­jesztésére a kormány úgy ha­tározott, hogy a Magyar Nép­köztársaság elismeri a Líbiai Arab Köztársaságot. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a nép­gazdaság első félévi fejlődé­séről. A beszámoló megálla­pítja: 1969 első fél évében si­keresen valósultak meg a népgazdasági terv fő célkitű­zései, egyre határozottabban bontakozik ki a gazdaságirá­nyítás reformja. Az idei népgazdasági terv — a korábbi évekhez viszo­nyítva mérsékeltebb növeke­dési ütem mellett — elsősor­ban a hatékonyság növelését, az egyensúly javítását tűzte ki célul. 1969. első fél évében az ipar 3 százalékkal termelt többet, mint egy évvel ez­előtt. A vállalatok jobban figyelembe vették a vevők igényeit, ezért a termelésnél nagyobb mértékben emelke­dett az értékesítés, a készlet­­növekedés mértéke pedig ki­sebb volt mint az elmúlt esztendőkben jók a mezőgazdasági ter­méseredmények. Minden fon­tosabb növényféleségből több termett, mint a megelőző években és mint amennyit terveztek. Az év első hat hónapjában a lakosság pénzbevételei, na­gyobbrészt a dolgozók lét­számnövekedése folytán, 10 százalékkal emelkedtek, ha­sonló mértékben nőtt a kis­kereskedelmi forgalom is. Ja­vult a beruházási tevékeny­ség, bár az építkezések terén a szükséglet és a kapacitás közötti feszültség továbbra is fennáll. A külkereskedelmi áruforgalom a tervezettnél kedvezőbben alakult. A Minisztertanács a beszá­molót jóváhagyólag tudomá­sul vette, felhívta az érintett minisztereket és országos ha­táskörű szervek vezetőit, hogy az év hátralévő részé­ben a terv sikeres teljesíté­sének érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Határozatot hozott arra is, hogy a hazai termelés foko­zása mellett az áruellátás folyamatossága és választé­kának bővítése érdekében növelni kell a közszükségleti és fogyasztási cikkek import­­ját. A népgazdaság első félévi fejlődéséről szóló jelentéshez kapcsolódva, a munkaügyi miniszter a munkaügyi hely­zetről számolt be. Az előter­jesztés megállapítja: 1969. első hat hónapjában válto­zatlanul jelentős volt a mun­kaerőkereslet. A vizsgálatok arra utalnak, hogy a vállalatok ez évben a a bérfejlesztést elsősorban a munkaerő megtartására, a létszámhiány betöltésére, il­letve a kereseti arányok ja­vítására fordítják. A Minisztertanács a jelen­tést elfogadta. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter a nyári­ me­zőgazdasági munkák végre­hajtásáról és az őszi ■ mező­­gazdasági és felvásárlási munkákra való felkészülésről, tett jelentsés A m­ezőgazda­ (Folytatás a 2. oldalon) A lengyel parlamenti küldöttség csütörtöki programja A lengyel parlamenti kül­döttség Czeslaw Wycech, a szejm elnöke vezetésével csütörtökön délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a ma­gyar hősök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Jókai Wor­and, az országgyű­lés jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottságának titkára, Lárái Tibor vezérőrnagy, va­lamint Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság bu­dapesti nagykövete. A lengyel parlamenti kül­döttség élén Czeslaw Wy­­cech-el, a szejm elnökével csütörtökön délelőtt ellátoga­tott a Ganz-MÁVAG-ba. Csergő János vezérigazga­tó a gyár történetéről, mun­kájáról tájékoztatta a vendé­geket. A lengyel parlamenti küldöttség tagjai ezt követő­en több üzemegységet felke­resve közvetlenül is megis­merkedtek a gyár munkájá­val. A lengyel parlamenti kül­döttség ellátogatott a Buda­pesti Őszi Vásárra is. Itt Kristóf László, a HUNGEXPO vezérigazgató-helyettese, és dr. Vitéz András, a vásár igaz­gatója fogadta a vendégeket A vásár szerepére kapott tájékoztatás után a lengyel parlamenti küldött­ség tagjai megtekintették a könnyűipari, a kereskedelmi gépeket és berendezéseket, a háztartási kisgép-, valamint az élelmiszerpavilont. A lá­togatás végén őszinte elisme­réssel nyilatkoztak a látót- vendégek városnéző körutat takról­­tettek, ismerkedtek a főváros Ezt követően a lengyel néhány nevezetességével. Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke szeptember 10-én az Országház delegációs termében fogadta a Lengyel Nép­­köztársaság parlamenti küldöttségét, élén Czeslaw Wycech­hel, a szejm elnökével. Képünkön: a vendégek az Országház épületében. Középen Czeslaw Wycech és Kállai Gyula. (MTI fotó : Vigovszki Ferenc­­ felvétele) viUtf noiir/íspi.tensaiiimi' KAPoNti TARTALMÁBÓL­ Népszerűséget olcsón? (3. oldal) A rádió és a televízió heti műsora (4. oldal) A kézilabda megyei bajnokság eredményei a. oldal) Koszigin Pekingben találkozott Csou En-lajjal Hazaérkezett Moszkvába a Ho Si Minh temetésén részt vett küldöttség Moszkva (TASZSZ): Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és Csou En­­laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke csü­törtökön Pekingben megbe­szélést tartott. A Moszkvában kiadott hi­vatalos közlemény szerint a találkozót kölcsönös megálla­podás alapján tartották meg, s arra akkor került sor, ami­kor Koszigin a VDK-ból ha­zatérőben volt Moszkva felé. A felek őszintén feltárták álláspontjukat és mindkét fél számára hasznos megbe­szélést tartottak Szovjet részről a találkozón jelent volt Konsztantyin Ka­tusev, az SZKP Központi Bi­zottságának titkára és Mihail Jasznov, a Legfelső Tanács elnökségének elnökhelyette­se. Kínai részről jelen volt Vi Hszien-hunen és Hszie Fu-csi, mindketten az államtanács elnökhelyettesei. Csütörtökön visszaérkezett Moszkvába az a szovjet párt­os kormányküldöttség, amely Alekszej Kosziginnek, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a minisztertanács elnökének vezetésével részt vett Hanoiban a Ho Si Minh elhunyta alkalmából rende­zett gyászszertartáson. A küldöttséget a Szovjet­unió nemzeti, lobogóival fel­díszített Vnukovói repülőté­ren a Központi Bizottság, a Legfelső Tanács elnöksége, a minisztertanács, a külügymi­nisztérium, más minisztériu­mok és hivatalok felelős munkatársai fogadták. Jelen volt Nguyen Tien Thong, a VDK és Dang Quang Minh, a Dél-vietnami Köztársaság moszkvai nagykövete. Magyar egyházi vezetők rész­vétl­átoga­tása a VDK nagykövetségén A magyarországi egyházak és vallásfelekezetek vezető főpapjai részvétlátogatást tettek a VDK budapesti nagykövetségén. Ho Si Minh elnök elhunyta alkalmából egyháza nevében részvétét fejezte ki Hoang Luong nagykövetnek dr. Ijjas Jó­zsef kalocsai érsek, a katoli­kus püspöki kar elnöke, dr. Bartha Tibor református püspök, dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök, dr. Bre­­zanóczy Pál egri érsek, dr. Seifert Géza, a magyar irrea­­liták országos képviseletének elnöke, dr. Berki Feriz, a magyar orthodox adminiszt­­ratúra ügyvezetője, dr. Fi­lep Imre, az unitárius egyház püspöki helynöke, dr. Pálffy Miklós, a magyarországi egy­­házak ökumenikus tanácsa főtitkára, dr. Mag Béla, az opus pacis ügyvezető igazga­tója, Lackovszky János, a baptista egyház elnöke, dr. Hetényi Géza, a buddhista misszió vezetője és dr. Rács Géza, a buddhista misszió titkára. . Össz­eült a második országos ifjúmunkás parlament Csütörtökön a csepeli munkásotthonban megkezdte tanácskozását a II. országos ifjúmunkás parlament 300 küldötte. Az elnökségben he­lyet foglalt Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Ja­cab Sándor és Tóth Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetői, dr. Beckl Sán­dor, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának titkára, Szépvölgyi Zoltán, a buda­pesti pártbizottság titkára, valamint Molnár Ernő, a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságának első titká­ra. Az elnökség tagja volt Abdul Rahman Vezirov, a Lenini Komszomol Központi­ Bizottságának titkára. Tóth Imrének, a KISZ KB osztályvezetőjének megnyitó szavai után Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott beszé­det. Köszöntötte a magyar munkásifjúság sok százezres táborának küldötteit, majd a többi között hangsúlyozta: " Ma már egyre inkább elfogadják a társadal­mi-gaz­dasági élet különböző szférái­ban a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek azt a jogát és kötelességét, hogy a fiatalok érdekeinek védelmezője le­gyen. E tevékenység elismert fórumai lettek a munkás, a tsz-fiatalok, a közép- és szak­munkástanulók helyi, illet­ve országos parlamentjei, az egyetemi és főiskolai hallga­tók küldötteinek konferen­ciái. Két ellenvetés szokott elhangzani a KISZ ilyen irá­nyú tevékenységével kapcso­latban. Az egyik attól félti­­Vé­günket, hogy ha az ifjúságnak nagyon konkrét érdekeiért folytatott harcát magáénak tekinti, akkor csökken a fiatalok kommu­nista nevelésében betöltött szerepe. Ez a szembeállítás hibás. Fordítva viszont igaz, ha az ifjúsági szövetség nem ismeri és nem ad hangot az ifjúság érdekeinek, törekvé­seinek, ha nem harcol az itt is jelentkező ellentmondások leküzdéséért, akkor ez a kommunista nevelés haté­konyságait veszély­ezteti. A másik ellenvetés szerint a különböző fiúsági rétegek parlamentjei veszélyeztetik az ifjúsági szövetség egységét Meggyőződésünk itt is éppen ellenkező: az egyes ifjúsági rétegekkel való megkülön­böztetett foglalkozás nem gyengíti, hanem erősíti szö­vetségünk egységét. Méhes Lajos szavai után Ribánszki Róbert, a KISZ KB titkára tartott vitaindító referátumot. Ezt követően az ifjúsági parlament küldöttei négy szekcióban folytatták tanácskozásukat. Az első szekcióülések — amelyen részt vett és felszólalt Bisz­ku Béla is — a kezdő mun­kavállaló fiatalok sajátos helyzetét elemezték, a má­sodikban az ifjúsági terme­lési mozgalmak, versenyek szerepét vitatták meg A har­madik szekció témája: „A munkáslányok és fiatalasszo­nyok helye, szerepe társadal­munkban az üzem, a munka­hely, a család és a KISZ- szervezetek életében". A ne­gyedik szekcióban az üzemi KISZ-szervezetek feladatai­ról hangzottak el hozzászó­lások. A tanácskozás első napjá­nak végeztével az ifjúmun­kás parlament küldöttei megkoszorúzták a Csepel Vas- és Fémművek bejárata­i­nál álló Lenin-szobrot. Az ifjúmunkás parlament pénteken folytatja munkáját. Hazaérkezett Hanoiból a magyar párt- és kormányküldöttség Csütörtökön a késő dél­utáni órákban hazaérkezett Hanoiból az a magyar párt­os kormányküldött , amely Fehér Lajosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhe­lyettesének vezetésével részt vett Ho Si Minh elnök teme­tésén. A küldöttséget a Feri­hegyi repülőtéren dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és Böjti János külügymi­niszter-helyettes üdvözölte. Jelen volt Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság budapesti nagyköve­te, Le Hutt Van, a Dél-viet­nami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és N. N. Ssikacsov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének követta­nácsosa. A­pró hazautazott A magyar párt- és kor­mányküldöttség, amely Apró Antalnak, az MSZMP Politi­kai Bizottsága tagjának, mi­niszterelnök-helyettesnek a vezetésével részt vett a bol­gár szocialista forradalom 25. évfordulójának ünnepségein csütörtökön délelőtt hazauta­zott Szófiából. A küldöttséget Pencso Ku­­badinszki, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának tagja, a miniszterta­nács elnökhelyettese, Iván Prmov, a Központi Bizottság Antal Bulgáriából titkára, Ivan Popov külügy­miniszter-helyettes, valamint Roska István nagykövettel az élén a Magyar Népköztársa­ság szófiai nagykövetségének munkatársai búcsúztatták a szófiai pályaudvaron. Csütörtökön este a küldött­séget a Keleti pályaudvaron Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Böjti Já­nos külügyminiszter-helyet­­tes és Perjési László, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője fo­gadta.

Next