Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

Solan KELET-MAGYARORSZÁG A NATO és az európai biztonság A VARSÓI SZERZŐDÉS tagállamainak budapesti felhívása az európai biztonsági értekezletre és az ennek előkészítését szolgáló prágai értekezlet dokumentuma élénken foglalkoztatja a világsajtót Tárgyalják, milyen mértékű lesz a részvétel az érteekezleten, hogyan viszonyulnak az egyes országok a javasolt napirendhez. A Helsinkiben megtartandó összeurópai biztonsági értekezletre szóló meghívást az európai országok többsége pozitívan fogadta. A válaszok közül néhány NATO-ország állásfoglalása még várat magára. Ma, december 3-án ül össze a NATO hadügyminisztereinek tanácsa Brüsszelben, hogy határozzon ebben a kérdésben. Ezzel kapcsolatban idézünk a világsajtó néhány állásfoglalásából. A kelet-nyugati kapcsolatok problémáit illetően nem érdemtelen utalni arra, hogy 1969 nyarán a Survey amerikai folyóirat idézte Henri Tank volt NATO-főtitkár szavait: „Amikor most a washingtoni szerződés 20. évfordulóját ünnepeljük, az a véleményem, hogy Európában a béke bármilyen konszolidálása, a Szovjetunióhoz fűződő viszony bármilyen megjavítása csakis a NATO-n keresztül érhető el” Henry A. Kissinger, Nixon elnök tanácsadója Az amerikai külpolitika című könyvében, amelyből részleteket közölt a Frankfurter Rundschau, azt hangoztatta, hogy „a feszültség igazi enyhülése feltételezi a Nyugat egységét”. Ugyanakkor hozzátette, hogy „a tárgyalásokon azokra a problémákra kell a figyelmet összpontosítani, amelyek a békét veszélyeztetik. A napirenden az első hely a fegyverkezési verseny korlátozását illeti.” ..Egy páneurópai értekezlet összehívása és sikere végeredményben nemcsak a szovjetek magatartásától függ — hangoztatta a Le Monde. — A németek (NSZK) vagy elfogadják Strauss módszerét, azaz az erőpolitikát, vagy olyan politikát támogatnak majd, amely elveti az Európa két részének közeledését illetően támasztott feltételeket.” ..A nyugat-európai országok többsége — hangzik a Le Monde-ban — tulajdonképpen már választott is. A NATO-tanács washingtoni ülése igen nagy fenntartásokkal fogadta a budapesti felhívást, viszont 2 hónapra rá a NATO miniszteri tanácsa már sokkal kedvezőbben reagált. A KÖZÖS PIAC ORSZÁGAINAK értekezletsorozata időszakában sok szó esik a francia sajtóban Európáról. A Les Echos elemzi például Chaban-Delmasnak Strasbourgban, a város felszabadulása 25. évfordulóján elmondott beszédét és kiemeli: „Franciaország kész minden energiájával az európai ügyet szolgálni. Az európai konstrukció elsősorban két nagy nép megbékélésén, Franciaország és Németország együttműködésén és barátságán nyugszik”. Az európai konstrukció ilyen leszűkítését bírálja a L’ Humanité, amikor „Milyen Európa?” című belső vezércikkében hangsúlyozza: „Európa nem ér véget az Elbánál. Európáról szólva a miniszterelnöknek elsődlegesen kellett volna szólni az olyannyira európai kérdésről, mint a földrész országainak minden megkülönböztetés nélküli szélesebb körű együttműködése és a kollektív biztonság szervezetéről is .A miniszterelnök azonban meg sem említette az előkészületben lévő európai konferenciát, jóllehet ennek az európai együttműködés első lépéseként kell szolgálnia.” A BUDAPESTI FELHÍVÁS elindította folyamat „olyan sebességgel halad előre, amely annak idején lehetetlennek látszott” — állapította meg egy cikkében kissé fanyalogva az angol Daily Telegraph. „A NATO egyetlen tagja sem utasította el az európai konferencia ötletét”, ugyanakkor a lap hozzáteszi, hogy „a brit kormány gyanakvóbb, mint a legtöbb NATO-tagállam”, attól is tart, hogy „olyan egyezmény jön létre, amely Oroszországot jobb hatalmi pozíciókhoz juttatja”. „A Szovjetunió számára már megnyitása előtt is meghozta a fő eredményt az 1979- re összehívott európai biztonsági konferencia — írta a Paris Jourban néhány nappal ezelőtt Tabouis asszony. — Ezek az eredmények maradandók akkor, ha a korferencia nem tudna összeülni. Erre azonban a jelek szerint már nem kell gondolni. A cikkíró szerint „kiemelkedően fontos eredmény az, hogy a Német Szövetségi Köztársaság, amely hajlandó elkötelezettséget vállalni arra, hogy lemond az erőszak alkalmazásáról, hozzájárult ahhoz is, hogy az értekezleten Kelet- Németországgal együtt legyen jelen.” Ami a napirendet illeti — mint azt a Le Monde megfogalmazta —, nyugati körök „kötelező menüt” akarnak az asztalra teríteni. „Azt szorgalmazzák, hogy valamenynyi vitás problémát egyszerre feltálaljanak”. A PRAVDA BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓJA mintegy összefoglalóan értékeli az értekezlet összehívásának világvisszhangját, amikor megállapítja, hogy „a nyugat-európai országokban két szemben álló erő összecsapásának lehetünk tanúi: az egyik oldalon az európai helyzet józan értékelői, a másik oldalon a katonai tömbök politikájának hívei állnak. Bizonyos NATO- körök, bár szavakban elismerik az összeurópai biztonsági értekezlet összehívásának lehetőségét, tetteikkel annak összehívását meg akarják akadályozni. Olyan feltételeket szabnak, amelyek eleve lehetetlenné tennék a biztonsági értekezlet eredményes kimenetelét. Ezek közé tartozik például az a követelés, hogy az értekezlet napirendjén a megoldatlan európai problémák egész komplexuma szerepeljen, köztük olyan kérdések, amelyek rendezéséhez még nem értek meg a feltételek”. A nyugat-európai országok békét óhajtó erőinek még sok erőfeszítésére van szüksége ahhoz — mutat rá a Pravda cikkírója —, hogy letörjék a reakciós körök ellenállását és elérjék az összeurópai biztonsági értekezlet összehívását”. „MIKÖZBEN AZ ÉV VÉGF. FELÉ közeledik, mindinkább növekedik a diplomáciai tevékenység” — írja a foerat. — „Egyidőben és párhuzamosan gyarapodnak a kontaktusok — teszi hozzá asvájci lap —, szűkebben Nyugat-Európa országai között és bővebben a Nyugat—Kelet diplomácia kibontakoztatásában is. Külpolitikai összefoglaló (Folytatás az oldalról) komor lehetőségnek az elhárításán is a nagyhatalmak munkálkodhatnak a legeredményesebben. A tárgyalások újrakezdése tehát mindenképpen pozitív fejlemény. Gyakorlati haladás azonban csak akkor képzelhető el, ha Nixon — a Távol-Kelettel ellentétben — a Közel-Keleten betartja választási ígéreteit, és figyelembe veszi a Biztonsági Tanács megfelelő határozatát. Keserű csalódást keltett Londonban Pompidou francia elnök hágai magatartása. Mint ismeretes, a holland fővárosban folyik a Közös Piac tagországainak csúcsértekezlete és a legfőbb téma: Nagy-Britannia felvétele a szervezetbe. Eddig azoknak lett igazuk, akik ebben a kérdésben De Gaulle és utódja vonalvezetése között nem a különbséget, hanem a folyamatosságot hangsúlyozták. A brit hangulatra jellemző, a Guardian kommentárja: „Ha Franciaország nem lesz hajlandó valamilyen kompromisszumra, a csúcsértekezlet a legjobb esetben döntés nélkül ér véget, a legrosszabb esetben pedig mély válságot eredményez.” A megállapítás annál is inkább megalapozottabbnak tűnik, mert számos tagország, mindenekelőtt Bonn, egyértelműen ragaszkodik a brit oroszlán beengedéséhez a Közös Piac porondjára. Ha Párizs fagyos elutasítása nem enyhül, a tagországok eddig is komoly nézeteltéréseihez vezethetnek. Ez pedig valóban előre vetítheti a Guardian által megjövendölt krízis baljós árnyékát. Hóvihar (Folytatás az 1. oldalról) Igóvásárhely és Tüskevár között; a 61-es számú dunaföldvár—nagykanizsai főútvonal Dunaföldvár és Alsószentiván között Inke községnél, valamint Pincehely és Nagytarkály között; a 64-es számú simontornya— enyingi főútvonal Dég és Enying között; a 65-ös számú szekszárd—siófoki főút Tamási és Iregszemcse között; a 71-es számú lepsény —balatonkeresztúri főút Akafi és Zánka, valamint Badacsonytördemic és Szigliget között; a kanizsa—vasvári főút Bocska és Magyarszerdahelyzött; a 83-as számú városlőd —győri főút Tét és Szemere között. fOSS. december 1. Jó napot, Mongólia VI. Kenyér a hegyek szellemének Gyanús nekem ez a fű. Zentai Gyula, az itteni műszaki tolmács, a ..mindent tudó” mongológus nevet: — Nem is fű ez. Búza. — Búza itt és ennyi és ilyen? — koccan oda-oda a fejem a kocsi ablakához, ahogy bámulom a „kenyeret”, amely eddigi tudásom szerint Mongóliában nem tesrem meg. — Miért, nálunk nem lehet búza? — méltatlankodik Bauzgracs, a mongol sofőr és rálép a fékre, nézzem csak meg, igenis búza ez, csak hát még nem nagyon hányja a kalászát. Augusztus végén vagyunk, és a búza, a kétségtelen búza, itt még úgy néz ki, mint nálunk május végén. De búza! Ring a szélben, mint a hazai tájakon és ha még messze kevesebb is a termése, mint az alföldi magyar búzának, de már terem. Több tízezer hektáron, állami gazdaság földjén, géppel vetve, géppel betakarítva, évről évre többet tanulva és tudva a búza kedvéről és kísérletezve, hogy ez a „kedv” mind inkább megelégedett legyen az itteni klímával. Néhány órával ezelőtt még a tipikus mongol pillanatot fényképeztem. Egy lótenyésztő gazdaságban éppen a kancákat fejték, hogy tejükből a nélkülözhetetlen folyadékot és a vitamint tartalmazó kumiszt, őseink hajdani, a mongolok mai italát készítsék el. Meghallgattam a fiatal mongol lótenyésztő és a kancát fejő asszony magyarázatát, hogyan is kell becsapni egy csikó segítségével a kancát, hogy leadja a tejét, hogyan kell erjeszteni a tejet, hogy kumisz legyen belőle és most a környéket jól ismerő Bauzgrács a teljesen gépesített búzatermesztéssel henceg. Meg azzal, hogy rögtön Dzsargalandba érkezünk ... A nagy majorságnak tűnő gazdaság, amelynek igazgatója, Arcja, egyébként éppen a gazdaság eredményei miatt lett a Szocialista Munka Hőse, voltaképpen Ulánbátor ellátását van hivatva biztosítani. Viszonylag régi gazdaság ez, de a „régibb” alatt ne hosszú évtizedeket gondoljunk. — jó egy évtizeddel ezelőtt itt is a végtelenbe nyúló sztyeppe volt az úr. Most a „majorság”, amely járási székhely, tíz évfolyamos iskolával büszkélkedhet, ahová vagy 800 mongol gyerek jár a messzi környékről tanulni, több mint harminc kút, posta és telefonközpont, kis szálloda, étterem szolgálja itt az igényeket. Az elsősorban földművelő gazdaság 44 ezer hektárt mondhat mázáénak, ebből 31 ezer hektár áll művelés alatt — a többi legelő — és összesen 27 ezer(!) hektáron termelnek búzát Emellett zöldséget öntöznek, magyar öntözőberendezésekkel, burgonyát termelnek, sőt itt már sikerrel próbálkoznak sertéshizlalással és baromfitenyésztéssel is. Kétszáz traktor és 120 kombájn! Ez is olyan két szám, ami sokat elmond. Egyébként, — mint mondottam — ez nem állattenyésztő gazdaság, de azért akadt itt vagy 30 ezer juh, másfélezer szarvasmarha és vagy ezer ló is . . . És a búza átlagtermése már eléri a hektáronkénti 12—13 mázsát. Hogy ez kevés? Minden bizonnyal. De nem árt talán visszagondolni arra, hogy abban az országban, amely az „acélos” búzájáról volt híres, ahol a talaj és az ég egyaránt a búzára termett, nem is emberöltővel ezelőtt ugyanennyi volt az átlagtermés Az első földművelő állami gazdaságok ugyan már a harmincas évek elején megalakultak, de hatásuk a gazdálkodás szerkezetére nézve lényegében elhaagulható volt. Még 1957-ben is csak 53 kiló gabona jutott egyegy mongolra, de 1963-ban már exportálni is képes volt az ország, a megtermelt gabona mennyisége egy főre vetítve meghaladta a 300 kilót.); gabonatermelés egyúttal szimbólum is: jelképe a monokultúrás gazdálkodás felett aratott mind nagyobb győzelemnek. És a gabonatermelés, a szibériai gabonafajták mongóliai meghonosítása, általában a mezőgazdasági „termelés” fokról fokra változtatja meg az arátok, a mongol parasztok, de az egész mongol lakosság éles életrendjét. Egész sor mezőgazdasági terménynek, közismert gyümölcsfajtáknak még csak mongol nevük sem volt — annyira ismeretlenek voltak a végtelen sztyeppéken vándorló nomádok számára. A legmagasabb hegygerinceken még ma is ott állnak a kőrakások: áldozati helyek a hegyek szellemének. Ma, — inkább csak megszokásból —, ha átkel a hegygerincen az utas és eléri a hegyek szellemének emelt, kőhalmot, valami kis ajándékot helyez oda hálából. Hogy sikerült idáig eljutnia, hogy segítsen a szellem a további utakon. Egy cigaretta, egy ajak (mongol csésze), néha valami kopott szerszám, lókoponya, apró érték, vagy értéktelenség az áldozás tárgya és eszköze. Én már láttam egy szelet kenyeret is a hegyek szellemének kőporján . . . Követelik: Meeyszo!a *•'volt és mégis közeli világban. Gyurkó Géza Gerencsér Miklós: 'Jír'é'B'ép úr 12. Minden alkalommal tömören és komolyan válaszoltam a kérdéseimre, mégis minden alkalommal kitört a röhögés a díszsorfalban. Egyedül Karolából hiányzott a humorérzék. Epeömlései sárgára festették hajdan szűzies arcát és az oszoly után az ég felé rázta ökleit. — Visszatoloncolnak miattad! Tönkreteszed a jövőmet! — Majd kíváncsi leszek, hogyan beszélsz, ha téged szólítanak meg — figyelmeztettem szőrmentén, hogy rá a kutya se kíváncsi a konyhai felügyelőkön kívül. Később már nem is rohantam az udvarra, ha izmaim felől akartak érdeklődni. Maradtam szépen a sorban és fölvettem a reggelit. Lassanként az én életmódom lett a legharmonikusabb az egész lágerben. Reggeli után elmentem a gyermekbarakkba, játszadoztam egy órácskát a kislányommal, meg az óvó nénikkel, aztán újra sorba álltam, immár az ebédért Délután aludtam és mindig azt álmodtam, hogy rengeteg sudárpontyot fogok a Rábán. Rendszerint Karola rugdosott fel szendergésemből. — Még mindig nem raboltak el? — ocsúdtam csalódottan. — Várj, visszafizetek még mindenért! — Többet törődhetnél a gyerekkel, öt szót tudott magyarul, azt is elfelejtette. — Hála isten. Nekünk is el kell felejteni. Átok ül rajtunk, amíg magyarul beszélünk. — Szépen venné ki magát, ha svábul kérnék nagyfröccsöt a süket Szitától, ha majd újra betoppanok a csónakházba. — Te még mindig a csónakházon töröd a fejed? Mégis haza akarsz menni? — Tévedés. Fogadásból örökre lemondok a hazámról, mihelyt megjelenik az első milliomos, aki neked kezet csókol — Piszok. Gúnyt űznl a szerencsétlenségemből. — Komolyan beszélek. Ha elveszted a fogadást, azonnal megyek haza a gyerekkel. Karola megmutatta gyönyörű gyöngyházfogaival, hogyan szeretne szétmarcangolni. — Soha, soha nem fogsz hazamenni a gyerekkel. Megmutatom, hogy a legutolsó szolga leszel a házamban. — Ezt már hallottam. Inkább törjük a fejünket más megoldáson. Addig maradok, amíg nem könyörögsz térdenállva, hogy vigyelek haza. Rendben van? Karola példátlan vakmerőséggel válaszolt ajánlatomra : leköpött. Pimaszságáért azzal büntettem, hogy még nagyobbakat aludtam. De jámbor magaviseletem szemet szúrt a láger vezetőségének és rövid néhány napi szundikálásért azzal vádoltak meg, hogy kivonom magamat a kollektívából. Álmomban éppen márnára halásztam a Rábán Kisbabot és Árpás között, amikor kihallgatásra hívtak a lágerführer irodájába. Ásítva és hunyorogva álltam meg a parancsnok asztala előtt. — Maga miért szabotálja a sorakozókat? — kérdezte olyan akcentussal, hogy a Fertő hazai partján intézőnek nézhették volna Esterházyék régi cselédei. Borús kedélyemen csak az segített valamit, hogy az előbb még a Rábán halásztam. — Kérem, én szerény ember vagyok. — Ismerjük már a maga sanda dumáját. Mit akar ezzel mondani ? — Engem mindenki vasgyúrónak néz. Kőbányába, kikötőbe, malomba, meg ilyen helyekre akarnak elvinni trógerolni. Alaptalanul becsülik túl az erőmet és ezt szégyellem egy kicsit. — Talán egyenesen bankigazgató szeretne lenni ? — Csak aludni szeretnék. Úgy láttam, felrémlenek női rokonaim a lágerführer képzeletében. Akkora lélegzetet vett, amekkorát csak tudott és élete leghosszabb sóhajával fejezte ki tiszteletét irántam. — Ha nem alkalmazkodik a tábor rendjéhez, el kell hagynia Ausztriát. — Tudom, hogy csak a látszat vezeti félre a parancsnok urat, hiszen ön is éppen azt akarja, amit én. Fogom a gyereket és már ott sem vagyok. Engedjen azonnal Bécsbe a magyar követségre. Nem hittem, hogy egy elegáns, karcsú, legszebb férfikorában lévő ember ekkorát tudjon ordítani. — A gyerek az anyjával marad! Megértette?! önkéntelenül, bár civilesen összecsaptam a bokámat, mint régen a leventeoktató előtt. — Értettem. Akkor én is maradok. Nem csinálok tudatosan árvát a gyerekemből. — Csak úgy maradhat, ha részt vesz a sorakozókon. — Ezt is értettem. Mindig ott leszek az udvaron azzal a feltétellel, ha trombitával futatja a sorakozót. Sajnos, mélyen alszom. Ő sem értette a hunyort. Anélkül zavart ki az irodából, hogy megkínált volna cigarettával. Karola magas idegfeszültségétől áramütést kaptam, amikor kíváncsian nekem esett a barakkban. A szeme se mozdult, csak • üvegesre tágította, így várta az örömhírt. — Miért hívattak?! — Tettek egy elfogadhatatlan ajánlatot. — Beszélj! — Van egy lakatlan kastély Skóciában. A tulajdonosa Johannesburgban él és az a k••• ' - ’v "repítsenek az üres kastélyba ... ládát. Karolában már akkora volt a feszültség, mintha rákapcsolták volna a bánhidai erőmű turbináit. — Ez neked elfogadhatatlan ?! — Van egy sajátos kikötésük. — Mi?!... — Hogy a férj meg a gyermek hajón utazzon Skóciába. — És az asszony?!... — Annak nagykabátban kell úszni a hajó után. A bánhidai áram akkorát ütött rajtam, hogy azt hittem, szénné égtem, úgy elfeketült előttem a világ. Ettől kezdve megszűnt köztünk minden családi kapcsolat. Még a gyereket is külön-külön látogattuk naponta két alkalommal. Az alvásaimnak is befellegzett kiszámíthatatlan időre, mert ezer okom volt gyanítani, hogy Karola kerít valahonnan egy selyemzsinórt és olyan hevenyészve talál megfojtani vele, hogy még hurkot is elfelejt rá kötni, inkább lemondtam az ünnepélyes trombitaszóról és biztos, ami biztos, kimentem minden sorakozóra. (Folytatjuk)