Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (37. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-21 / 222. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET M — Az általános iskolában és a diákotthoniban, valamint az úttörőmozgalom keretében még él a játék — mondja Berecz János mándoki tanár. — Tanítjuk, s legyen szó test­nevelés óráról, szabad időről erre serkentjük a gyermeket. „Én tudom, mint a kisgyerek. Csak az boldog, ki játszhat.” — Ennek a korosztálynak még van olyan könyve, ami­ből tanulhat új játékot. Bár az is igaz, ahogy nő a gyer­mek, úgy színtelenedik ez a foglalatosság. A fiúknál min­dent elnyom a focizás. A lá­nyok játékosabbak. De legyen akármiről szó, a gyermek az örömet, a sikert keresi köz­ben. A játék jelentőségét nem tudom eléggé hangsúlyozni: közösséget formál, barátságo­kat alakít, személyiséget fej­leszt. Egy biztos, több figyel­met kellene fordítani rá, nem csak játékot kell tanítani, de meg kell tanítani játszani is a gyermeket. Több okos, tar­tós eszközre is szükség lenne. Igazi, felszabadult gyermeket — így a tanár — főleg testne­velés óra után, a szabad fog­lalkozáskor látni. Máskor „vi­selkednek”, s talán éppen az öröm marad el. A másfelől szerzett tapasz­talat is azt mutatja: 10—12 éves korig általában még szer­ves része a gyermek életének a játék. Sokféle keret kínálko­zik ehhez, napközi, úttörőfog­lalkozás, diákotthon, kis bará­ti közösség. De eljön a ka­maszkor, amikor valahogyan minden megváltozik. Sajnos, nem jó irányba. „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani...? Három kislány ül velem szemben. Nagy Annamária, Virga Gizella, Eszenyi Enikő, a kisvárdai Bessenyei gim­názium negyedikesei. Náluk folytatom a tudakozódást. — A lányok szívesen ját­szanak — mondják. A fiúk ezzel szemben fensőbbséges lénynek képzelik magukat, szégyellik a játékot. Legfel­jebb fociznak, vagy kártyáz­nak. Persze ha belemelegsze­nek, feloldódnak ők is — ma­gyarázza Nagy Annamária. — Sokféle játékot tudunk, a legtöbbjét otthonról hoz­tuk, meg az általános iskolá­ból. Van, amit mi találtunk ki. Előfordult az is, hogy or­szágos középiskolás KISZ-tá­­borban akadt egy fiú, akinek a játékgyűjtés volt a hobbija ő is tanított. Sorolják a lányok a külön­böző játékokat. Főleg szelle­miek, néha egy-két eléggé ügyefogyott időtöltő talál­mány. Kártyázni is tudnak, főleg vígahetest, van, aki rö­­mizik. " — Előfordul, hogy a játékot már annyira szervezik, hogy kín csinálni. Van olyan, hogy játékterv. Úgy hiszem — mondja Virga Gizella, — pa­rancsszóra nem lehet játszani. Azt hiszem, akkor játszunk a legjobban, ha elmegyünk egy úttörőfoglalkozásra. Ott még igazi a hangulat, a felszaba­­dultság. — Sajnos — folytatja Esze­nyi Enikő — gyakran a fel­nőttek is mondják: minek ját­szani? Benőhetne már a feje­tek lágya. Pedig ha valaki a tévét nézi, az is láthatja, a felnőttek is játszani akarnak. Igaz, ez passzív dolog, sok millióan csak nézik... .. Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” Játszik, s méghozzá milyen szívesen játszana többet a serdülő, az élő gyermek! Szín­teret keres a játékban, ahol kikapcsolódhat, valamit mu­tathat magából, örömet sze­rezhet a győzelemmel, a si­kerrel. De ebben a korban jön a nagy go­nd: komolyta­­lannak mondják, tehát nem csinálom. Gyerekes, inkább unatkozom. A szégyen, a póz, a sokszor rossz társadalmi megítélés tétlenségre kárhoz­tat. Pedig még a felnőttnek mondható fiatal is áhítja a szabad kikapcsolódást. Kis Zója lakatos segédmun­kás és Szeles István csoport­­vezető a mándoki vastömeg­cikk ksz­ben erről így beszél: — Kiderült, hogy amióta van lehetőség a játékra, idő­sebb és fiatalabb mind bejár a klubba. Van, aki csak ütö­­get a pingpongasztalnál, má­sok elkeseredett biliárdcsa­tát vívnak, mindig összejön egy-egy kártyaparti, sakkoz­nak, ha alkalom van táncol­nak. Igaz, nálunk is fociznak a fiúk, mi több, a lányok is, de nem csak azt csinálják. — Kicsit szegényes a tár­sasjátéktudásunk — mond­ja Zója —, a KISZ-iskolán sem tanultunk, könyvhöz se jutunk, amiből tanulnánk. Pedig tudom, hogy akár tag­gyűlés után, akár más délu­tánonként, mindig akadna, aki játsszon. — A szellemi vetélkedőn látni, milyen sikere van a já­téknak — folytatja Szeles. A csapatszellem kialakul, ver­seny van, az egymásért való szurkolás igazi boldogságot szerez. A szövetkezetnél a dolgozók több mint fele 30 éven aluli. Valakiből mindig kibújik a játékos kedv, a gyermeki felszabadultság, ami frissít, okos időtöltést jelent A szövetkezet elnöke, Tóth Kálmán is megerősíti: rájöt­tek, hogy a felnőtt, dolgozó emberben is ott a játék iránti vágy. A játszani és dolgozni tudás egy tőről fakad, így alakult ki aztán az a gyakor­lat, hogy a fiatalok közé egy­re több idősebb is beáll, ami nemcsak a játékra, hanem az egész közösség alakulására kihat A mándoki szövetkezet pél­dája ma még nem általános. De nagyon példamutató. Mun­kát ad, oktat, de játszani is en­ged. Megszívlelheti iskola, szülői ház, más munkahely is. Mert jó észbe vésni: a játék nagyon komoly dolog. Nem lehet játszani vele. ÉS UGYE MONDTAD MÁR, HOGY UNATKOZOL? UGYE TÁMASZTOTTAD A FALAT, MERT NEM TUDTÁL MIT CSINÁLNI? UGYE JUTOTT MÁR ESZED­BE: Játszani kellene! Berecz János tanár, Kis Zata ván csoportvezető. Három a kislány: Eszenyi Enikő, Virga Gizella, Nagy Anna­mária, betanított munkás: Szeles Iste TESSÉK KÉRDEZNI A játékról Válaszol: dr. Lengyel Zoltán, a nevelési tanácsadó igazgatója — A játék, mint tevékeny­ség egyidős az emberiséggel. Mi több, az állatok körében is fellelhető. A jelleg azon­ban különböző. Az állat játé­ka általában a fajfenntartás­sal kapcsolatos. Az em­ber magáért a tevékenységért ját­szik. A kisgyermek számára hatéves korig ez a kiemelke­dő tevékenységi forma. Mond­hatni azt is: számára ez a munka, pontosabban ezen keresztül tanul meg dolgozni.­­ Később változik a játék jellege. Megjelenik a tanulás, majd a munka is. A motivá­ciós bázis, a belső indíték változik. A kikapcsolódás, a fellazulás, a regenerálódás, az örömszerzés eszközévé válik. Hogy­­betöltse nagy személyi­ségformáló funkcióját, a gyer­meket meg kell tanítani ját­szani. Ki kell alakítani a já­­tékkultúrát. Míg a kisgyer­meknél a játék volt a cél, a nagyobbaknál eszközzé válik. Hozzájárul ahhoz, hogy ta­nuljon, alakuljon. Éppen ezért nagyon rossz, ha valaki nem engedi játszani gyermekét, ha ledorongolja a kamaszt, vagy megmosolyogja a felnőttet. A játék szerves része az életnek. — Nézzük, írni minden indí­téka van a játéknak. A sport­játékot szívesen űzik, mert formássá tesz, szép alakot csi­nál, bátorságra szoktat, tet­szést arat, az ellenálló-képes­séget növeli, kiemel mások közül. És ez nemcsak a serdü­­lőre áll. A felnőttnél is moz­gatók ezek. Vagy vegyük a társasjátékot. Alkalom a társ­­kapcsolat­­kialakítására, fel lehet tűnni az ügyességgel, jó barátságok születnek, a győze­lem sikere, öröme is fontos. Nézzük meg ezek hiányát. Aki mindezt nem találja meg a kulturált játékban, az nega­tívan reagál. Bandába verő­dik, játék helyett lődörög, botrányt csinál, heccből tör, zúz.­­ A felnőtteknél is döntő a játék, mint eszköz a közös­ségformálásra, a szabad idő okos fel­használására, a szü­lőnek nélkülözhetetlen , a gyermek nevelésekor. Az egy­más segítése, támogatása, a siker és a vereség elviselésé­nek megtanulása, megszoká­sa sem mellékes. — Elmondhatnám azt: min­denki úgy viselkedik az élet­ben, a munkában, ahogy ját­szik. Mert foghatjuk fel mo­dellnek is a játékot. Egymás mellett jelenik meg az értel­­mi, érzelmi, akarati és cselek­vési erő. Közösségben törté­nik. Lehet siker és kudarc. Lehet becsületesen játszani (dolgozni), lehet csalni. A já­ték mind a gyermeket, mind a felnőttet kendőzetlenül mu­tatja meg.­­ A jelenleginél sokkal tö­bb figyelmet kellene fordí­tani a játékra Társadalmi ká­rok származnak abból, ha a kulturált játékot haszontalan, sőt, káros pótcselekvések váltják fel. Gyermeknél az unalom, csavargás, bandázás, felnőttnél az alkoholizmus stb. A gyermekével nem ját­szó szülő a család mikrokö­zösségét zilálja szét. Elidege­nedő kapcsolatok születnek ebből, ezek hatását mi is érez­zük. A játékról sokat kellene beszélni a szülőknek, de a pedagógusoknak, ifjúsági ve­zetőknek is. Ha nem sikerül visszaállítani a játék presz­tízsét, az egyik legfontosabb személyiségformáló eszközről mondunk le. Az oldalt írta: BÜRGET LAJOS Fényképezte: JÁVOR LÁSZLÓ 1980. szeptember 21. ) A tét Ki nyer ma? Ki mit tud? Le­het egy kérdéssel több? Kap­csoltam. Játék a betűkkel. Senki többet? — és sorolhat­nak a rádió- és televíziójá­­■ ték alkalmait. Mindig van­­ közönség, jelentkező. Van,­­ hiszen a felnőtt és felnövek­­vő ember hatalmas nagy igé­­­­nyét elégítik ki. Tudományos műsor a tele­­­­vízióban. A téma: a számítás­­technika. És a komoly kuta­tó a végén bemutatja a já­­­­téknak is beillő kis masiná­kat, a programozható gyer­mekjátékot. Mert tudomány ide vagy oda, az ember, ki­csi vagy nagy, játszani sze­­­­retne. Vetélkedik szocialista bri­­­­gád, KISZ-alapszervezet, hi­vatali dolgozó, katona, rend­őr, tűzoltó, diák és tsz-tag. Néhány percnyi feszengés után már felszabadult, ki­pirult arcú felnőttek bizonyí­tanak, nyernek, buknak, örül­nek. Játszanak. Ezrek mozdulnak meg, ha Rátóton játszani lehet. Szé­gyen és elfogódottság nélkül állnak neki felnőttek május elsején mindenféle bohókás foglalatosságnak. S milliók játsszák hetente a totót és lottót. Nem kell sok kommentár ehhez. Ősi emberi szokás, vágy, kívánság, tevékenység bújik ki még a meglett em­­berből is. Közben pihen, fel­szabadul, örül, regenerálódik. Az élményszerző játékos ta­nulás és pihenés felkészíti a további munkára. Alakul a jelleme is. Mindez nagyon jó, s marad­jon meg a jó szokás. De bő­vüljön valamivel, ami ennél több, s fontosabb. A felnőtt vegye észre, hogy gyermeke is játszani akar, szeret. S kell is neki. Legyen hát a szülő is játszótárs. Ne korholja gyer­mekét, ha az nem könyve fö­lé görnyedve okul. Álljon le vele focizni, kártyázni, tár­sasjátékot játszani, így is ne­veljen. Gondolkodjék el a pedagó­gus is: vajon mennyire él a játék személyiségfejlesztő le­hetőségével. Adjon ötletet, a kamaszt is tanítsa játszani, mi több, álljon közibük, ha úgy hozza a sors. Szedje össze magát az if­júsági mozgalom is. Legyen a játék játék, s ne kötelező te­vékenység. Ne tegyük kora­vén ülésezővé a növekvő em­bert. Mozgassuk izmát és agyát, tanítsuk nyerni és ve­szíteni. De mit sorolom a lehetősé­geket! Elég, ha ki-ki szétnéz környezetében, s látja, meny­nyi az unatkozó, bandázó, üresen járó emberke. Észre lehet venni, mint keresik és találják meg" a nevelőhatású játék helyett a bandák ro­mantika- és cselekvési igé­nyük kielégítésének rossz út­jait. Talán éppen azért, mert nem tudnak játszani. A mai fiatal a jövő felnőtt­je. Mi lesz, ha majd nem tud­nak játszani? Hol marad majd a játék kifejlesztette önkontroll, öröm, nyerni és veszteni tudás, az így megta­nult közösségformálás, az al­kalmazkodni tudás, jellem­erősség? Nem egyszerűen egy-egy ember sorsáról van tehát szó. A tét nagy. Nem babra megy a játék. Könyvek a játékról A sok játékkal foglalkozó könyvből csak egy kis váloga­tást ismertetünk. Keressétek azo­kat a könyvtárakban. — A Bély Miklós—Janisch Gyuláné szerző­páros egyik könyve az általános iskolai játékokról, a másik a test­­nevelési játékokról szól. Berger György könyve fejtörő játékokat, játékos fejtörőket ismertet. Bizám György és Herczeg János egyik könyve 85, a másik 175 játékos logikai feladatot közöl. A Borsos Margit—Kőrössy Ilona—Váli De­­zsőné- szerzői hármas Vakáció főcímmel három­ könyvet is írt szórakozásról, rejtvényről, játék­ról az általános iskola első, máso­dik és harmadik osztályait elvég­zett tanulók számára. Fekete Jó­­zsefné és Horváth Katalin köny­ve: napközi otthoni játékgyűjte­mény. Granasztói Szilvia könyvé­nek címe: Játsszunk a bábuval! Népszerűek Grätzer József könyvei. Az egyik címe: Elme­­sport egy esztendőre; a másiké: Rébusz. Fejtörők; a harmadiké: Sicc. Szórakoztató időtöltések, cseles csalafintaságok. — Győri György a vetélkedők könyvét ír­ta meg. Haider Edit, Kivirágzott a diófa címmel k­épi gyermek­­játékokat gyűjtött össze. Játszunk zenét! címmel a Zeneműkiadó két kötetet is kiadott. Kabainé Huszka Antónia: Gyermekeink játékai címmel közöl válogatást. Karlóczainé Kelemen Mariann egyik könyve a Kisgyermekek játékoskönyve, a másik az Óvo­dai játékoskönyv. Kovács Irén az irodalomtörténeti és a művé­szettörténeti játékokról írt egy­­egy könyvet. Lukácsy András egyik könyvének címe: Elmés játékok, játékos elmék, a másik a népek játékaival foglalkozik. A gyerekek körében népszerű Padisák Mihály négy könyve is foglalkozik a gyermekjátékokkal, jó tanácsokat adva az osztály­bulik, iskolai klubdélutánok prog­ramjához, a mindennapi játékok­hoz és tanácsokat ad a játékveze­tőknek. Selmeczi Marcella a kis­gyermekek játékoskönyvét írta meg. Székely János könyve 3000 kérdésre ad 3000 feleletet. Az Ifjú­sági Kiadó megjelentette az úttö­rők játékoskönyvét. Varga Fe­­rencné rengeteg találós kérdést gyűjtött össze könyvében. Varga Lajos a vállalatoknál rendezett szellemi vetélkedőkhöz ad hasz­nos útmutatásokat. A televízióból közismert Varga Balázs könyvei sok-sok játékkal ismertetnek meg. Mindezeken kívül még sok könyv található a könyvtárakban mate­matikai, zenei és sportjátékokról, történelmi, földrajzi vetélkedőkről. Olvassátok, használjátok azokat, sok jó és hasznos játékot kívá­nunk.

Next