Kelet-Magyarország, 1982. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
16 Új tanuszoda Salgótarjánban nagy sikere van a közelmúltban átadott tanuszodának. A közönség a kora reggeli órákban látogathatja. Napközben pedig a város óvodásai, általános és középiskolás tanulói sajátítják el benne az úszás tudományát. (MTI fotó: Király) Tavaszi készülődés a kézilabda-szövetségben Bajnoki rajt: április 11-én Terembajnokság az utánpótlásnak VB-meccseket kapott volna Nyíregyháza — Serdülőcsapatok tornája A versenyzők, a csapatok mellett a sportági szövetségek is javában készülnek a tavaszi bajnoki idénynyitóra. Nyárádi Bertalant, a megyei kézilabda-szövetség főtitkárát is nagy munkában találtuk, éppen az éves programot dolgozta ki. Így megtudhattuk: mikor lesz a bajnoki rajt? Meddig lehet nevezni? Lehet-e a szabad szombatra kérni a sorsolást? Miként alakul az osztályozó menetrendje a összeg. Az NB II-es gárdákat kedvezően érinti, hogy a jövőben csak két kieső lesz, a 11. és a 12. helyezett mond búcsút. A 9. és a 10. helyen végző együttes pedig osztályozót vívhat a megyei bajnokokkal. Eddig négyen estek ki az NB II-ből, s bizony joggal panaszkodtak ezért az érintettek. — A közelmúltban megtartott szövetségi főtitkári értekezleten még egy érdekességet hallottam. A december 1. és 13. között Magyarországon sorra kerülő női kézilabda-világbajnokság találkozói közül Nyíregyháza is kapott volna egyet-kettőt. A megyeszékhely ott volt a rendezésre esélyesek között, de aztán lekerült, mert nincs megfelelő nagyságú terem ... Megtudtuk még: az olimpiai reménységek versenyének felmérési rendszere megyénkben három egyesületet érint. A Tiszavasvári Lombiknál a legtehetségesebb fiúk, a Mátészalkai MTK-nál és a Nyíregyházi Volán-Dózsánál pedig a lányok kerülnek a szakemberek külön figyelmébe. Tíztől 18 éves korig így valamennyien bizonyíthatják, mire képesek? — A tavaszi rajt előtt az idén is megtartjuk szokásos megyei nagyaktíva értekezletünket — mondta búcsúzóul a főtitkár. Az érintettekkel ott megbeszéljük a legfontosabb idei feladatokat, tennivalókat. A nagyaktíva időpontja: február 20. B. D. Nyárádi Bertalan Nevezés: március 1-ig — A megyei kézilabda-bajnokság április 11-én rajtol — újságolta a főtitkár. A küzdelemsorozatra március 1-ig lehet nevezni. A férfi I. osztályban 12 csapat küzd majd a pontokért. A I. osztály mezőnyében pillanatnyilag hét az indulók száma, de ide soroljuk azokat az együtteseket is, amelyek most alakulnak. A női felnőttbajnokságban tíz gárda jogosult a részvételre. Természetesen ezúttal is megrendezzük az ifjúságiak küzdelemsorozatát, sőt ha lesz elég nevezés, a serdülőkét is. A nevezéseket egyébként a szövetség címére: Nyíregyháza, Mártírok tere 9. — kell megküldeni. A sorsolást március 15-ig készítjük el. — Addig sem maradunk azonban munka nélkül, hiszen a jövő hét végétől a IV. ifjúsági és serdülő terembajnokságot rendezzük meg, a Nyíregyházi Ipari Szakközépiskolával közösen. A játéknapok: január 24., 31., február 7- 21. és 28. Meghívásunkat elfogadva az ifjúsági fiúk küzdelemsorozatán a Mátészalkai MTK, a Nyírbátori BSC, Hajdúnánás, a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium és a Nyíregyházi Ipari Szakközépiskola vesz részt. A serdülő fiúk mezőnye: Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium, Nyíregyházi 107- es DSK, Nyíregyházi Ipari Szakközépiskola, Nyíregyházi 110-es DSK, Mátészalkai Mezőgazdasági Szakközépiskola, megyei serdülőválogatott. A lányoknál indul: a Tiszalöki Gimnázium, a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium, a Demecseri Gimnázium és a Nyíregyházi Kölcsey Gimnázium. A mérkőzésekre az ipari szakközépiskola Korányi utcai tornacsarnokában kerül sor. — A bajnokságon jó teljesítményt nyújtókból szeretnénk egy jó megyei serdülőválogatottat összeállítani. Április 5. és 8. között ugyanis mi rendezzük Nyíregyházán a válogatottak területi tornáját. Kevesebb kiesi az NB II-ből — Tavasztól egyébként jó néhány változás lesz a kézilabdasportban — folytatta Nyárádi Bertalan. Az egyik: ezentúl az ellenfél beleegyezése nélkül is lehet szombatra kérni a találkozók sorsolását. Ez természetesen az NB-s és a megyei bajnokságokra egyaránt érvényes. A másik: új versenyjegyzőköny lesz, amelyben részletesebben kell vezetni a bajnoki találkozón történteket. Az NB-s csapatoknak 1982- től nevezési díjat kell fizetniük. Az NB II-ben kétezer, az NB I B-ben háromezer, az első osztályban pedig négyezer forint ez az Kelet-Magyarország diszkó. Rendkívüli elnökségi ülés Megszűnt az ASE sakkcsapata! Tizenheten a Nyíregyházi SZAÉV-MEZŐGÉP SE-hez igazoltak Január 14-én rendkívüli ülést tartott az Asztalos János SE elnöksége. Az OB II-ből kiesett sakkcsapatból ugyanis tizennyolcan átigazolási szándékot jelentettek be, kérték, hogy távozásukhoz a klub járuljon hozzá. Az átigazolási lapot már alá is írták új egyesületükhöz, így kész tények elé állították az ASE vezetőit. Az Asztalos János SE elnöksége messzemenően figyelembe véve a megye sakksportjának érdekeit, úgy döntött, hogy az átigazolásokhoz hozzájárul. A távozni akaró sakkozók ugyanis valamennyien nyíregyháziak, más munkahelyeken dolgoznak, így utaztatásuk és edzéslehetőségük megoldása szinte lehetetlen. A 18 sakkozó közül tizenhetet — mint arról Jacsó László, az ASE ügyvezető elnöke tájékoztatott bennünket — a Nyíregyházi Száév-Mezőgép SE-hez engednek el. Az indoklás: a megyeszékhelyi klubnál együtt maradnak a sportolók, s élve az ottani jó feltételekkel, kiharcolhatják a viszszakerülést a másodosztályba, így egy éven belül újra lenne OB Kes gárdája Szabolcs-Szatmár sakksportjának. A Száév-Mezőgép SE-hez kiadták Mile Józsefet, dr. Gaál Attilát, Karsai Istvánt, Korsós Imrét, Radics Lászlót, Szilágyi Sándort (mesterjelöltek), Trembácz Lászlót, ifj. Szabó Szilárdot, Megyesi Lászlót, Benicsák Jánost, Kerékgyártó Istvánt, Tóth Lászlót, Horváth Tibort (I. osztályú sakkozók), Jánosi Lászlót, (II. osztályú sakkozó), Sándor Róbertet, Pajer Ferencet és dr. Bodnár Ákost (IV. osztályú sportolók). Aláírták Szabó János mesterjelölt átigazolási lapját is, aki viszont csak később dönti el, melyik egyesülethez távozik. Az ASE elnöksége egyben határozatot hozott: megszünteti a játékosok nélkül maradt sakkszakosztályát. A jövőben csak tömegsportszinten segíti a sportág kedvelőit. Mai műsor Kosárlabda: Elsős Kupa fiútorna Nyíregyházán, a Kossuth Gimnázium Vöröshadsereg úti tornatermében, 14.00 órától. Szánkó: megyei úttörő-olimpiai döntő a Nyíregyháza melletti Kabalás-dombon (Szeles-dombon), 14.30 órától. Nevezni a helyszínen lehet. Diszkó, ... és már forog is Nick Straker legújabb száma, a Séta a jégen! Ezzel megnyílt a legifjabb diszkó, a jégdiszkó! Tessék, tessék kezdődhet a tánc, a szórakozás, a csúszkálás! S mindez csak bemelegítésként, mert máris újabb kazetta kerül a magnóra. Hallgassátok a Hungáriát! Gyors, lendületes gitárszóló, doppergés, akárcsak a jégen siklók mozgása. Alig múlt fél öt, még erőlködik a világosság, de már százak húztak korcsolyacipőt, hódolnak a mozgásnak, a testedzésnek. Fiatalok, húszon innen és húszon túl. Ki gondol ilyenkor a tanulásra, teljes a kikapcsolódás. Éppen ideális ehhez a hangulathoz a diszkóvilágitál csak gyenge fényű hajólámpák égnek, párok borulnak össze, róják a köröket. Viharos élénkséggel cikáznak közöttük a vehemens legények és a fekete-fehérezők, olykor hirtelen irányt változtatva, s korcsolyájukkal jeges darabokokat fröcskölve. A később jövők is gyorsan bekapcsolódnak a játékba, a mókába, s már annyian vannak, hogy igazán elkelne egy újabb pálya, de a jég összehozza a lányokat, fiúkat, családias hangulat uralkodik közöttük. A nagy család pedig a sport szeretete, a mozgásé. De nicsak, elhallgatott a zene, kialudtak a lámpák. A jól értesültek egy újabb programról suttognak, pedig csak az elektronok folyama állt le a vezetékekben. Sebaj, korcsolyázni sötétben is lehet, meg különben is, nincs olyan sötét, világítanak a Sóstói úton közlekedő autók, buszok. Itt-ott a sarkokban halovány fények derengenek, majd elalszanak, s utána már parázsló pontok tűnnek fel. Hát igen, otthon nem, itt még ezt is csinálhatja egy tinédzser. Korizás közben úgy is kiszellőzik a tüdő, elillan a füst. Aztán ismét világítanak a lámpák, a lemezlovas pedig új számot konferál: Pink Floydék következnek. Egy tégla a falban! Még egy fiatal sem bírja órákon át a korizást, pihenni kell. Kipirult arcú lányok és jégdiszkó fiúk mennek az öltöző felé, ahol tenyérnyi helyen mozdulni sem lehet. Irány ismét a jég, a lassú csúszkálás is pihentet. A magnó és a hangfalak pedig ontják a jobbnál jobb számokat, a színes, villogó égők lépesmézként csalogatják a srácokat. Kavalkád a javából, mégpedig jégkavalkád. Az öreg tatár, Dzsingisz kán is felül a jég hátára, siklik, csúszik, vonaglik, folyik a mozgó tömeg között. Itt-ott elbuknak a legények és a lányok, ami nem végzetes, felállnak, csúsznak tovább. Hét után a hangulat tetőfokon. S bátor ember, aki ilyenkor ki meri mondani a bűvös szót: záróra. Elcsendesül, majd elhal a zene, a jégmunkásoké marad a terep. A nyitvatarást jelző tábla túloldalára elővigyázatosságból ráfestették: a jégpálya az enyhe időjárás miatt zárva. Most nem kell ettől tartani. A hőmérő higanyszála mínusz tizenkét fokig húzta össze magát. viszlát a jövő heti jégdiszkón! Sípos Béla 1982. január 16. Kik lesznek a VB-ellenfelek?n y n.írsalás bak» H/l fi MA ESTE MADRIDBAN TART-111 H « JÁK MEG A nyári LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSÁNAK SORSOLÁSÁT. A JÚNIUS 13. — JÚLIUS 11. KÖZÖTT SORRA KERÜLŐ VB-DÖNTŐ HUSZONNÉGY CSAPATÁT HAT NÉGYES CSOPORTBA OSZTJÁK. A CSOPORTOKON BELÜL KÖRMÉRKŐZÉST VÍVNAK A KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁGOK VÁLOGATOTTJAI ÉS KÖZÜLÜK AZ ELSŐ KETTŐ JUT A LEGJOBB 12 KÖZÉ. A Mundial 24 résztvevője között ott van a világbajnoki cím védője Argentína és a rendező, Spanyolország csapata. Az európai színeket még Anglia, Ausztria, Belgium, Csehszlovákia, Észak-Írország, Franciaország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, az NSZK, Skócia és a Szovjetunió képviseli. Az argentinok mellett Dél-Amerikából Brazília, Chile és Peru jutott a döntőbe. Észak- és Közép-Amerikából Honduras és El-Salvador, Afrikából Algéria, Kamerun és Kuvait, Ázsia-Óceániából pedig Új- Zéland a résztvevő. A SORSOLÁS, MELYET A MADRIDI KONGRESSZUSI PALOTÁBAN TARTANAK, HUSZONNYOLC ORSZÁG TELEVÍZIÓJA — KÖZTÜK A MAGYAR — EGYENES ADÁSBAN KÖZVETÍTI. ÍGY MINTEGY FÉLMILLÁRD NÉZŐ LEHET SZEMTANÚ. Ezenkívül harminchét ország rádióriporterei is ott lesznek ma este Madridban és az éteren keresztül tudatják a vb csoportbeosztását. A sorsolás előtt az már eldöntött, hogy a rendező Spanyolországot és a volt világbajnok Angliát, Argentínát, Brazíliát, az NSZK-t és Olaszországot kiemelik a csoportok élére. Vita persze akad, a franciák az angolok kiemelése miatt hivatalosan is tiltakoztak a FIFA-nál, mondván a szigetországiak az utóbbi évek eredményeivel nem szolgáltak rá a kedvezményre. Kérdés, meghallgatásra talál-e az észszerű javaslat, miszerint Anglia helyett Lengyelország legyen a kiemelt. Ma este majd eldől.. . A többi ország válogatottját három urnába helyezik el, erősorrendjüknek megfelelően. Eszerint SZOVJETUNIÓ, LENGYELORSZÁG (VAGY ANGLIA), MAGYARORSZÁG, JUGOSZLÁVIA, CSEHSZLOVÁKIA ÉS AUSZTRIA AZ ELSŐ, BELGIUM, SKÓCIA, ÉSZAK-ÍRORSZÁG, FRANCIAORSZÁG, PERU ÉS CHILE A MÁSODIK, ÚJ- ZÉLAND, KUVAIT, KAMERUN, ALGÉRIA, HONDURAS ÉS EL-SALVADOR PEDIG A HARMADIK URNÁBA KERÜLNE. Minden még december 30-án hangzott el azon a nemzetközi sajtókonferencián, melyen Pablo Porta a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke válaszolt az újságírók kíváncsiskodó kérdéseire. Hogy így lesz-e, nem tudni. . . A sorsoláson a Magyar Labdarúgó Szövetség is természetesen képviselteti magát. Szepesi György elnök, Krizsán József főtitkár, és Mészöly Kálmán szövetségi kapitány lesz ott a madridi Kongreszszusi Palotában. Elutazásuk előtt egyöntetű volt a véleményük: — MINDEGY, HOGY KIT KAP ELLENFÉLNEK A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT, A CÉL EGYÉRTELMŰ: A LEGJOBB 12 KÖZÉ KELL JUTNI! ÚGY LEGYEN! Edzőtábor Mátraházán Molnár a válogatottban Megkezdte felkészülését az idei versenysorozatra a magyar súlyemelő válogatott. Orvos András vezetőedző a súlycsoportok legjobbjait Mátraházára vitte és ott napi két kemény edzéssel alapoznak a hazai és nemzetközi viadalokra. A keretbe azok a tehetséges fiatalok is bekerültek, akik számításba jönnek az 1984- es Los Angeles-i olimpián. A szabolcs-szatmári sportélet történetében először került nyírségi színekben versenyző súlyemelő a felnőtt válogatott keretbe. Orvos András Molnár Miklóst, (Edzője: Rácz András), a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC tehetségét hívta meg a legjobbak közé. A világhírű szakember a sportág egyik legnagyobb hazai ígéretének tartja a nyíregyházi fiút és mint hangsúlyozta: az olimpiára utazó jelölteknél vette számításba. ig *—Nagyarszág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—S. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-545 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5, 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 050 HU ISSN 5133—2055 Asztalitenisz fellegvár Bronzremények Nagykállóban A szabolcs-szatmári asztaliteniszsport fellegvárában, Nagykállóban bizakodva várják a tavaszt. Az NSE NB III-as férficsapata legutóbb az előkelő harmadik helyen végzett a bajnokságban és ennél alább az idén sem szeretnék adni! A dobogóra mindenképpen fel akarnak kapaszkodni, minimum bronzreményekkel várják az újabb sorozatot. — Az elismerést érdemlő harmadik helyet biztosan szereztük meg — mondta Vajda Sándor, aki a nagykállói asztaliteniszezők amolyan mindenese, hiszen edző, játékos, szakosztályvezető és Intéző egy személyben. Három-öt ponttal előztük meg végig az üldözőket. A Debreceni universitas-szal szemben azonban a zöld asztalnál elvesztettünk két biztos pontot. Köd miatt négy percet késtünk, így vendéglátóink nem voltak hajlandók kiállni ellenünk. A szövetség bennünket marasztalt el, sőt fellebbezésünkre még csak nem is válaszolt... Persze így sem tudtak bennünket leszorítani a dobogóról, egy ponttal megelőztük a negyedik helyezettet. A bronzérmes gárdából senki sem távozott. Kovács II. Ferenc az éljátékos is szívesen tovább játszik a Vajda testvérek társaságában. Ifjú Vajda Sándor „kiöregedett” az ifjúsági korból, de ez nem okoz gondot, hiszen a helyére léphet ifjú Vajda László vagy ifjú Papp Sándor. Ehhez magyarázatként: a kiírás szerint egy ifikorú asztaliteniszezőt minden NB III-as gárda köteles szerepeltetni a bajnoki találkozókon. A Vajda családból egyébként újabb tehetséges fiatal mutatkozott be. Tamás az úttörő olimpia országos döntőjében tagja volt az ötödik helyezett szabolcs-szatmári válogatottnak. Egy-két év múlva rá már az NB III-ban is számíthatnak. M. L.