Kelet-Magyarország, 1983. július (40. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-10 / 162. szám

8 Elhunyt Váradi Mihály Pénteken este tragikus hir­telenséggel elhunyt Váradi Mihály, a tatai edzőtábor in­tézményvezetője. Az életének 52. esztendejében meghalt Váradi Mihály 30 évig állt a sport szolgálatában, fiatalabb éveiben a KISZ KB munka­társaként is ténykedett. Ezt követően az OTSH-ban is dol­gozott, majd 1966-ban került a tatai edzőtábor sportintézmé­nyeinek élére. A magyar sport szolgálatában kifejtett munkásságát a Sport Érdem­érem arany és bronz fokoza­tával, továbbá a Haza Szol­gálatáért Érdemérem bronz fokozatával ismerték el az évek során. Váradi Mihály te­metéséről később történik in­tézkedés. Második hely lambolban Bulgária nyerte a nemzetközi női kosárlabdatornát, miután a zárófordulóban 87:45 (46:24) kü­lönbséggel bizonyult jobbnak a szintén bolgár Akademiknél. A magyar válogatott utolsó mérkő­zésén egypontos győzelmet ara­tott Kína ellen 74:73 (40:31) arány­ban. Killik László együttese ez­zel két győzelemmel, egy vere­séggel a második helyet szerezte­­ meg, a harmadik Kína, a negye­dik pedig az Akademik csapata volt. Két hétre az NSZK-ba Táborozásra utazik a Rába ETO Nem kaptak szabad szombatot a Rába ETO labdarúgói, ezen a hét végi kánikulai napon is ala­posan megdolgoztatta őket Vere­bes József vezető­edző. Mindösz­­sze délutánra és vasárnap dél­előttre kaptak pihenőt. A válto­zatosság kedvéért vasárnap dél­utánra is berendelte a játékoso­kat a kemény kezű edző. Hétfőn reggel kéthetes NSZK-beli tábo­rozásra utazik a bajnokcsapat. Mai műsor Labdarúgás, öregfiúk mér­kőzése, régi Vasutas — régi Spartacus, Tiszavasvári út, 11,00 óra. Rádióiránymérés. A megyei bajnokság második verseny­napja, Nagyszállás, 10,00 óra. Úszás. „Ússzon az egészsé­géért!” tömegsportakció má­sodik napja, 11—13 óra. Sós­tó, versenyuszoda. Salakmotor, OB II egyéni, második forduló, Zalka úti pálya, 16.00 óra. / Kelet-Magyarország MEGYES IFJÚSÁGI BAJNOKOK Ismét első lett az FSE ifjúsági labdarúgócsapa­ta a megyei baj­nokságban, úgy, hogy 34 mérkőz­­­zésen 185 gólt lőtt. A megyei labda­rúgó-szövetség le­vélben gratulált ahhoz, hogy egy­­­­más után kétszer végeztek az élen Balogh Csaba ed­ző neveltjei.­­ Egy évvel ez­előtt négy fiatal távozott a véde­lemből — emlék­szik az edző —, azonban a követ­kezetes nevelő munka, s a szak­osztályvezetés se­gítsége lehetővé­­ tette, hogy védeleml­münk a legjobb legyen, összesen 30 gólt kaptunk. (Magam is vé­dőjátékosként kezdtem két év­tizede.) Igazán nagy öröm, hogy három arany és két ezüst bizonyítja: a felnőttekéhez ha­sonló, kemény, rendszeres ed­zés eredményt hoz.­­ Miként a felnőtteknek, ne­künk is Baktalórántháza volt az igazi vetélytárs, viszont ott­honukban legyőztük őket 3:1 arányban, s Fehérgyarmaton 5:0-ra. Végül 8 ponttal elhúz­tunk. Nagyon restelljük, hogy Nagykálló 6:2-re legyőzött ben­nünket, de szerencsére ez nem vette el a fiúk kedvét. — Kik voltak a csapat leg­jobbjai? — Évek óta rendszeresen ér­tékeljük a mérkőzéseket. Ki­y emelkedően a legjobb volt Ros­tás Károly. Félszáz gólt lőtt a 34 mérkőzésen. A góllövőlistán Sallai Zoltán és Szabó István 23—23 góllal követik a legjob­bat. (A csapat szinte minden tagja szerepel a góllövők kö­zött.) Lakatos László, Sallai Zoltán, Riskó János, Bücs Ti­bor és Szabó Sándor — a leg­jobbak sorrendje az osztályza­tok átlaga alapján. A siker igazi magyarázata azonban a rendkívül jó közösségi szellem­ben keresendő. Döntően a 142. sz. Móricz Zsigmond Ipari Szakmunkásképző Intézet fia­taljai alkotják a csapatot. Mi nagyon szeretnénk, ha a Zalka Máté Gimnázium, illetve a Pe­tőfi Sándor közgazdasági szakközépiskola tehetséges lab­darúgói is eljutnának nagyobb számban hozzánk. — Hogyan tovább? — Szerződésem lejárt. Egy­­egy évre kötünk megállapodást, amit eddig rendre megújítot­tunk. Rostás, Lakatos, Docsa, Sallai, Riskó — már számítás­ba jöhetnek a megyei első osz­tályú felnőtt csapatban is. Jú­nius 26-án részt vettünk a já­rási labdarúgó-bajnokságban szereplő felnőtt I. és II. osztá­lyú csapatok villámtornáján. A gyerekek minden elképzelhető díjat elhoztak. Azt hiszem, az lehet továbbra is a feladatunk: úgy felkészíteni ezeket a ti­zenéves fiúkat, hogy rövid idő múlva a felnőttek között is helytálljanak. Molnár Károly Balról jobbra­ álló sorban Papp Gusztávné szertáros, Pacza Tamás, Docsa István, Balogh Csaba edző, Rostás Károly, Szabó Sándor, Makai Zoltán, Szabó István. Ülő sorban: Bakos Béla, Riskó János, Varga Gyula, Sallai Zoltán Bihari Miklós, Szűcs Sándor, Bücs Tibor, Lakatos László. — Hogyan jutottak el az idei elsőségig? ­ _____________ Férfi röplabdások sikera NB I- es öröm Mátészalkán Az MMTK férfi röplabdázói, a megyei bajnokság befejezése után évek óta eljutnak az ígéret ka­pujáig, de eddig sorozatosan el­buktak az osztályozókon. Idén, az NYVSSC ifjúsági gárdája mö­gött, a megyei bajnokság máso­dik helyén végeztek, és így jogot szereztek az NB II-be jutásért kiírt osztályozón való részvétel­re, amelyen a megyei bajnokok, és az NB II 11. helyezettjei in­dulhattak. A Székesfehérváron rendezett, kétfordulós körmérkő­zésen remekül helytállt a gárda, és az NB II keleti csoportjába jutott. ★ Csuhanics Sándor, szakosztály­­vezető : — Az egyesületünk természete­sen biztosítja a magasabb osz­tályban való szereplés vala­mennyi, feltételét. Nagyon örü­lünk, hogy mennyire, arra jel­lemző, hogy vittünk ugyan fény­képezőgépet magunkkal Székes­­fehérvárra, de a nagy örömben elfelejtkeztünk a fényképezésről. Mit várunk a csapattól? Nagyon fiatal ez a gárda, de nagyon egy­séges. Biztos bentmaradást. Most a rövid nyári szünet után meg­kezdjük az NB II-es felkészü­lést. — A csapat együtt marad? — Igen, de erősödik is. A röp­labdázás nagyszerű bázisa Má­tészalkán a gépészeti szakközép­­iskola. Hogy mást ne mondjak, idén ők nyerték a megyei kö­zépiskolás kupát. A bajnokság­ban a serdülők elsők, illetve harmadikok lettek. Van tehát utánpótlás is.­­ Elég lesz-e a gárda tudása a magasabb osztályban, hiszen a mi megyei bajnokságunk nem jelentett igazi erőpróbát? — Azt remélem, hogy igen. Já­tékosedzőként két éve dolgozik a csapattal Szakái Lajos. A heti három-négy edzés helyett most négy-öt edzésre készülünk. Amit szakmailag Szakái Lajos ezzel a fiatal gárdával elért, az min­denképpen további előrelépést ígér. A röplabda látványos, érde­kes sport. Remélhetjük tehát, hogy a mátészalkai közönség is jobban megismeri és megszereti majd. Ez pedig az itthoni mér­kőzéseinken szárnyakat adhat. Szakál Lajos játékosedző: — Mit várhatunk magunktól? A csapatban két idősebb, harminc év körüli játékos szerepel. Ket­ten vannak húsz éven felüliek, a többiek ennél is fiatalabbak. Van bennünk annyi, hogy helyt­áll­junk. Az ellenfeleket nagy­jából ismerjük. Nálunk egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az idősebbek közül Tu­­kacs Zoltán és Balogh Lajos. A tapasztalatuk aranyat ér. És so­rolhatnám a többieket, a fiatalo­kat, Torma Lászlót, Csepregi Zoltánt, akiket nagyon sok NB II-es csapat szívesen fogadna já­tékosául. És a többiekben is ben­nük van a magasabb osztály. Egész évben jó teljesítményt nyújtott dr. Balogh László, Kiss Zoltán, Kiss Attila, Danku Fe­renc, Veres Ferenc, Lukács Ti­bor ... Ez még nem is teljes névsor, hiszen vannak roppantul tehetséges fiataljaink. A csapat első erősítése a több edzés, a jobb feltételek között végzett munka lesz. — Igazolnak-e játékosokat? — Szó volt az előbb arról, hogy van bázisa Mátészalkán a röp­­labdának. Sokan akik itt szeret­tük meg ezt a játékot, elmen­tünk egyetemekre, főiskolákra, eljutottunk az első és közvetlen második vonalig. Néhány most végző fiatalt hazavárunk, és ők szívesen is jönnének . . . Csuhanics Sándor: — Most igazoljuk át a Mező­gazdasági Főiskola SE-től Gál Sándort. Van három végzős di­ák, Balogh Barna tanítóképzős, segédedző is. Szenes József, NB II-es rutinnal mezőgazdasági gé­pészmérnökként, Szép Ferenc a TFSE-től testnevelő tanárként jöhet haza, ha a város, a diplo­májuknak megfelelő állást tud adni. Velük az NB II egyik jó csapatává lehetünk. Én remélem, hogy azok is leszünk, és akkor lesz közönségünk, és a követke­ző időszakban is megfelelő lesz a legfontosabb, az utánpótlás. Bartha Gábor INNEN - ONNAN Váradi János EB-ezüstérmes öklöző a vasutasnap alkalmából „Kiváló dolgozó*’ lett munkahe­lyén, a MÁV nyíregyházi üzem­főnökségén. ★ Világklasszisokkal megtűzdelt mezőnyben ezüstérmet szerzett Kelemen Ildikó az innsbrucki nemzetközi versenyen toronyug­rásban. Első az amerikai Mitchell lett, Ildikó mögött pedig a szov­jet Aljabjeva végzett. ★ Az Edmontonban zajló Univer­siade nagy meglepetéseként egy nap alatt három aranyérmet nyertek Nigéria atlétái. Imoh 100 méteren észak-amerikai verseny­zőket előzött meg, Oti pedig a 400 méteres síkfutásban többek között a moszkvai olimpia bajno­kát, a szovjet Markint győzte le. A harmadik nigériai elsőséget férfi távolugrásban Ab­i szerezte, 821 centiméteres eredménnyel. Szombaton folytatódott a nigériai diadalmenet: hármasugrásban el­ső Agbebaku, 17,26 m. Kirobbanó formában játszik a Virginia Slims versenysorozatá­nak Hitzfeldben zajló nagydíján Temesvári Andrea. Előbb az ame­rikai Benjámint verte két játsz­­mában, majd az elődöntőbe ju­tásért a szintén amerikai Herr el­len lépett pályára, s győzte le magabiztosan 6:0, 6:0 arányban. A döntőbe jutásért az osztrák Hu­­berttel találkozik, aki a közel­múltban a Navratilova elleni győ­zelmével feltűnést keltett és az amerikai Horváthot verte ki. ★ Újra teljes erővel készül Dzvo­­nyár János, aki egy éve nem versenyzett. A pillangózó fiatal­ember szinte megszállottan gya­korol, szeretne az olimpiai csa­patba kerülni. Már most jó for­mában van, bizonyság erre, hogy Wladár Sándor és Vermes Albán mellett ő képviseli a magyar színeket a jövő heti előolimpiai úszóversenyen. ★ Az idei szegedi ünnepi hetek sporteseményekben is gazdag lesz, ízelítő a kínálatból: Fesztivál Ku­pa nemzetközi ökölvívóverseny, motorcsónak Világ Kupa, Volán Kupa nemzetközi kézilabdatorna , hogy csak a legrangosabbakat említsük. 1983. július 10. Foci­mazsolák Salamon befejezte. Eldőlt, hogy a következő idényben a veterán Salamon nélkül játszik a DVTK. A népszerű játékos a labdarúgó­szakosztály függetlenített vezető­je lesz. Ha valaki, ő bizonyosan jól ismeri a vasgyári csapatot, hiszen 17 évet játszott ott — a kétéves görög vendégszereplés mellett. ★ Kérdőjelből felkiáltó! „ . . . eb­ben a feladatban értelmet és fan­táziát látok, a lehető legrövidebb időn belül újra NB I-es csapatot kell adni ennek a futballszerető városnak.” — nyilatkozta a Deb­receni MVSC új vezető edzője, dr. Lakat Károly. Néhány nappal ezelőtti kérdésünkből (Lakat a Lokiban?) így megállapítás lett. Vannak tapasztalatai az ilyen jel­legű munkában az idős mester­nek, hiszen annak idején az LTC-t, az idén pedig a Volán SC-t vezette vissza az első osztályba. ★ Alex Gujdár. Így hívják Gö­rögországban többszörös váloga­tott kapusunkat, aki a legutóbbi idényben második helyen végzett — a hazai válogatott Szarganisz mögött — a görög kapusrangsor­ban. Még két évig köti szerződés az Ariszhoz, így a címére érke­zett kaliforniai hívásnak nem tesz eleget, nem fogadhatta el a Pa­­nathinaikosz ajánlatát sem. ★ Bálint és Csapó továbbra is együtt. A francia első ligás Tou­­louse-ból a második ligában sze­replő Grenoble csapatához szer­ződött Bálint László (egy évre) és Csapó Károly (három évre). ★ Újabb magyar Kuvaitban. Az Al Jahra csapatához hívták, s igent mondott Szentmihályi An­tal, a volt válogatott kapus, a MÁV Előre egykori sikeredzője, aki legutóbb a területi bajnokság­ban játszó BVSC edzéseit vezet­te. Szentmihályi Friedmanszky Zoltánnal fog együtt dolgozni. ★ Hátha megkomolyodnak! Friss nős emberként vág neki a kö­vetkező idénynek­, két válogatott csatárunk, Törőcsik András és Kiss László. A házasság állítólag jó hatással van a sportteljesít­ményre . . . ★ Nem elég vágyni. . ■ szerződés is kell. A csepeliek futbalistája, Godán Lajos is mehetne külföld­re, de szerződése még neki sin­csen. ★ Ki marad ki? A belga bajnok­ságban egy mérkőzésen legfel­jebb három idegenlégiós szere­pelhet. Az Antwerpenben négy külföldi van. A jugoszláv Svilar kapus helye biztosnak tűnik, így Fazekas, Póczik és az Arsenalból igazolt, szintén jugoszláv Petro­­vics között nagy harcra van ki­látás a fennmaradó két helyért. — A megyei bajnokságban játszottam a Nyíregyházi Dó­zsa csapatában. Egyik mérkő­zésen bokatörést szenvedtem, abba kellett hagynom. A foci­tól azonban nem akartam el­szakadni. — Ön tévedhetetlen? — Értem . . . Hát persze hogy nem! Tévedni emberi — bírói — dolog. Tudom, olykor hibá­zok én is. — Igyekszik aztán korrigálni? — Azt nem! Az ilyen tévedés szándékos hiba lenne. Követ­kezményeként pedig zavarnám a találkozó egész további me­netét. Véleményem: a találko­zót a bíró csak vezesse és ne irányítsa. — Évente hány összecsapást vezet? — Körülbelül 30—35 találko­zót. — Mivel a labdarúgás igen szubjektíven ítélhető játék, gyakran alakul „konfliktus” szurkoló és a „dirigens” kö­zött?. — Olykor nem véletlenül mond ellent a játékvezető és a néző megítélése. A szurkoló ezért nem róható meg. Ha nem lenne egy kicsit is elfogult, nem is lenne igazi szurkoló. Az viszont már nem sportsze­rű, amikor tudatosan nem akarja észrevenni saját csapata játékosának vétkeit, mint amilyenekért az ellenkező ol­dalon hangos akcióba lép. — Felesége kedveli a mérkő­zéseket? — Mit mondjak, hallgatóla­gosan tudomásul veszi a dol­got. A családot illetően, nem kis áldozattal jár. — Példaképe? — Talán az izraeli Klein. — Munkahelye? — Nyíregyházán a MÁV von­tatási főnökségen dolgozom mint diesellakatos. Vezetőim, társaim sportszerető emberek, sokat segítenek . . . Szurkolnak értem. Többször próbálták ki­puhatolni, hogy semleges va­­gyok-e, nem rokonszenvezek valamelyik csapattal? — Ugye, azért akadnak „szín­tévesztő” ítéletei? — A legfőbb alapelv: enged­ni kell a kemény, férfias játé­kot. Ezért úgy válaszolok a kérdésre: nálam ZÖLD az a bizonyos szín, egyben azt je­lenti, hogy a pályán csak a sportszerű, tiszta eszközöknek van helye — ennek a játéknak biztosítok szabad utat. Ezen belül természetes az is, hogy a fegyelmezetlen labdarúgót vét­ke súlyosságának arányában meg kell büntetni. A tisztaság érdekében nem riadok vissza a piros kártyától. . . — Betéve tudja a szabályo­kat? — Igyekeztem megtanulni, s betartani a FIFA-döntvényeket. A szabályokat állandóan fris­sítem magamban. — Készül a mérkőzésekre? — Minden találkozóra, még­ az ifjúsági mérkőzésekre is ké­szülök. Nekünk játékvezetők­nek szellemileg frissnek, fizi­kailag állóképesnek kell len­nünk. Az utóbbi szinten tartá­sához, hetente kétszer az er­dei tornapálya környékén rend­szeresen futok. — Egy-egy összecsapás leg­kritikusabb helyzetei? — A második félidő közepé­től válik nehezbbé a mérkő­zés, amikor a játékosok és a bíró egyaránt fáradni kezd. — Közeleg a bajnoki rajt a labdarúgó NB I-ben. Milyen „szintű” találkozó lenne ideá­lis a kezdéshez? — A vezénylést, a bírók be­osztását, a JT küldőbizottsá­ga határozza meg. Tizenhárom éve vagyok országos kerettag, így ismerik munkámat, képes­ségemet. Ha rámesik a válasz­tás, s életem első NB I-es mér­kőzését vezethetem, igyekszem jól helytállni. Négy évtizeddel ezelőtt volt utoljára NB I-es játékvezetője Szabolcs-Szatmárnak. Akkor Krémer Ferenc személyében megyénkben bíró is sípolt az első osztályban. Most Király László számára adatott meg a lehetőség. Kovács György NEGYVEN ÉV UTÁN Szabolcsi NB I-es bíró: Király László labdarúgó játékvezető a napokban kapta a hírt — magasabb osztályba lépett. A döntés az egyéni érdem mellett, a Szabolcs-Szatmár megyei bírói testület munkájának elismerése is. A 38 éves játékvezető 1966-ban vezetett először mérkőzést. Hogyan is lett bíró? y Kelet­magyarország­­................. ........................................ Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next