Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-20 / 197. szám

KM ÜNNEPI MELLÉKLET A Korona-szálló története Alapkőtől az első bálig Régi közóhajnak megfelelő határozatot hozott 1892. no­vember 15-én Nyíregyháza város képviselő testülete: megszavazták a központban épülő nagyvendéglő tervét. Fő célként azért szánták rá magukat a városatyák erre a lépésre, hogy a legkedvezőbb és legértékesebb helyen fek­vő Korona-telket minél jö­vedelmezőbbé tehessék. Kí­vánalomként fogalmazták meg, hogy „az építkezés a mai kor igényeinek megfele­lő, de a józan takarékosság elveivel is összeegyeztetve legyen”. Az építészeti tervre pályá­zatot hirdettek. A beérkezett munkák közül a bírálók Al­­pár Ignác építész elképzelé­seit találták a legjobbnak. Az előzetes költségvetés már korántsem volt ilyen szimpa­tikus. A város ezért kérte, hogy a 200 ezer forintos ha­tár alá szorítsa le a kiadáso­kat, amit a nagynevű épí­tész meg is tett. Újabb pá­lyázat, árlestés során válasz­tották ki az építési vállalko­zókat. Vojtovics Antal és Barzó Mihály ajánlata bizo­nyult a legjobbnak. 1894-ben kezdték el az építkezést, amelyet jogosan végig nagy közfigyelem övezett. A helyi sajtó igyekezett nyomon követni az esemé­nyeket az alapkőletételtől az átadás utáni első bálig. 1894 őszén fedél alá került az épü­let, a „díszes és a modern követelményeknek megfelelő vendéglő, mely külsőleg is emelni fogja a várost, de minden esetre kedvező hatá­sa lesz az idegenforgalomra s e mellett maga az épület jövedelmezőség tekintetében előre láthatólag egyike lesz a város legsikerültebb ,mar­gányállalatainak.” — véle­­kt­­en­­ a Nyírvidék tudósító­ja. Kisebb, nagyobb szenzáci­ókat is kínált a nagyvendég­lő építése. Egy ízben a dísz­terem mennyezetét festő ti­zennyolc éves festőinast érte baleset. Az állványzatról nyolcméteres magasságból lezuhant, és súlyosan megsé­rült. A lap egy másik számá­ban pedig tűzről értesülhe­tett az olvasó. A Korona nagyvendéglő nagyterme fe­lett dolgozó bádogos olvasz­tókályhájától a tetőgerenda és a deszkázat fogott lángot. A bádogos segéd kétségbe­esett kiáltozására az össze­futó munkások a tűzoltóság igénybevétele nélkül „ello­csolták a tüzet”. A közönség már 1895 őszén szerette volna birtokba ven­ni a Korona­ szállóst és viga­dót, ahogy az épületet azon­túl nevezték, ám a munkála­tok lassabban haladtak a tervezettnél. Az épületben végül többek között egy ká­véház, egy sörcsarnok, két­száz embert befogadó ebéd­lő, karzattal, ruhatárral, bü­fével ellátott táncterem, negyven vendégszoba, vala­mint pincék és utcára nyíló boltok, üzlethelyiségek ké­szültek el. Az utolsó simításokig he­tek voltak hátra, amikor a Korona bérletéért a vállalko­zók valóságos közelharcot vívtak. Az első bérlő Bau­meister Ernő lett, aki boldo­gan tette közzé hirdetmé­nyét a Nyírvidékben, misze­rint 1895. november 10-én megnyitja a Korona szállo­dát. „Sok évi­­tapasztalatom al­apján, e szakmában úgy az éttermet mint a sörcsarno­kot, kávéházat a legmesz­­szebb menő igényeknek meg­felelően rendeztem be, a szállodában lévő 40 szobát legszebben bútoroztam és felszereltem úgy, hogy kitű­nő konyha, legjobb italok, pontos kiszolgálás által az igen tisztelt közönség teljes megelégedését remény­em ki­nyerni.” — írta közönségto­borozóként az első bérlő. Jó előre kitűzték az első bál időpontját is a táncte­rem felszentelésére. A mu­latságot a városi tisztviselői nyugdíjalap javára rendez­ték. Amikor postázták a meghívókat, a díszteremben a festőmunkálatok még „meg­lehetősen hátra volta­k” és a padlózatot sem rakták le. Egy kis csúszással 1895. no­vember 14-én tölthették meg először a termet a bálozók. A táncestélyre készülőket a következő sarokkal tájé­koztatta a helyi újság: „Mint­hogy ez lesz az első táncmu­latság a Koronában, jónak látjuk az oda készülők tájé­kozására a következőket je­gyezni meg: A bálba menők kocsija a Pazonyi utca felé eső kapun megy be, s a ka­pubejárat alatt jobbra nyílik a táncterembe vezető lépcső­ház. A lépcső a tágas elő­csarnokba vezet, amelynek egyik végén vannak a ruha­tárak, női toilette szoba stb., a másik végén nyílnak az aj­tók — mindenütt üveges len­gő- (szélfogó-) ajtók — a cukrászda, buffet és táncte­rembe. A pénztár szintén az előcsarnokban állíttatik fel. A­ táncteremben és a mel­lékhelyiségeiben „tilos a do­hányzás”, ami nálunk nagy jelentőségű újítás. A min­denáron dohányozni kívánók egyébként a táncterem másik végénél két vendégszoba fog állaini rendelkezésükre. A táncteremben és mellékhelyi­ségeiben étkezni és inni sem lehet, amit nálunk szintén még meg kell szokni.” A farsang a következő esz­tendőben gyakori mulatsá­goktól élénkebb­ volt a meg­szokottnál. A Koronában egy­mást érték a tea estélyek, a különféle egyesületek, egyle­tek rendezvényei. A városi közvilágítás modernizálása nem kerülte el a tetszetős fő­homlokzatával a Kossuth te­ret uraló szállodát sem. A közönség nagyon várta, hogy vilamos világítás fénye töltse be a termeket. Mikor mindez valóság lett, a bérlő zsebét érintette legérzéke­nyebben a villanyvilágítás. A gyertyára, petróleumra ki­adottnál jóval több pénzt kel­lett fizetnie a villanyszámlá­kért. A remélt jövedelmezők­ség is elmaradt, így néhány év múlva újabb vendéglősök vehették bérbe a Koronát. Itt új fejezete kezdődött a szál­loda történetének. Reszler Gábor „KORONA“ SZÁLLODA Van isreneném a n. 4. helybeli és vidéki igen tieztelt kratacégnek teconiaára adni, hogy Nyiregyhike város késértége által újonnan épített és általam bérbe vett „KORONA“ szállodát vasárnap e hó 10-én megnyitóéj és a tisztelt kö­­zönség rendel késésére bocsájtom. Sok éri­episszeletteim alapján m­unkáiban agy­as éttermet, mint n­aftrcsarnokot, kávéházit a legmesszebb ménő igényeknek megfelelően ren­deltem be, a szállodában lévő 40 szobát legszeb­ben bútoroztam és felszereltem úgy, hogy kitűnő konyha, legjobb italok, pontos kiszolgálás által az igen tisztelt közönség teljes megelégedését remény­­lem kinyerni Az igen tisztelt közönség szives pártfogását kérve, mazsdzsm kiváló tisztelettel (465 !—!) Baumeister Ernő: Az első meghívó — a Nyírvidékben A Korona a századfordulón 1933. augusztus 20. Mitől félt a jegyző? „A vásárosnaményi főszolgabíró Tákos község bírója útján intézkedik a ki nem fizetett napszám­bérekről.” „A nyírbaktai járás főszolgabírójának jelentése a földművelésügyi miniszterhez az 1936. évben fizetendő legkisebb napszámbérekről.” „Helyszínelés egy család lakásállapotáról.” „Jeles László nyíregyházi lakos eltiltása a külföldi rádióál­lomások vételére alkalmas rádiókészülékek haszná­latáról.” „Részletek Zajácz János nyíregyházi lakos ellen emelt ügyészségi vádiratból...” Még folytathatnánk a feje­zetcímeket, melyek közelmúlt történelmünk értékes adalé­kait tartalmazzák egy meg­elevenedő krónika lapjain. „A munkásság és parasztság élete és mozgalmai Szabolcs- Szatmár megyében 1919— 1944.” — ezt a címet viseli a forrásokat és dokumentumo­kat feldolgozó kiadvány. Sok szerző és közreműködő bön­gészte a sárguló iratokat, új­ságkivágásokat. A kötetben közreadott dokumentumok kétharmada most jelenik meg először nyomtatásban. „Forduljatok el Horthyról" Érdemes belelapozni a Ta­nácsköztársaság bukását kö­vető időtől az ország II. vi­lágháborús összeomlásáig ter­jedő időszak irataiba, mégha számunkra szokatlan tarta­lommal és stílusban idézik is fel szűkebb hazánk történel­mének egy-egy neves, vagy éppen jelentéktelenségével jelentős epizódját. Egy 1921-ben kelt és a me­gyében is terjesztett röpirat­­ban ezt olvashatjuk: „Katonák, hozzátok fordu­lunk, hogy felszólítsunk ben­neteket, forduljatok el Hor­thy Miklóstól, a fővezértől és forduljatok el aranygalléros cinkosaitól . . . Azt mondják, hogy most azért vagytok ka­tonák, hogy visszaszerezzétek az elveszett területeket, Er­délyt és a Felvidéket. Hát ez hazugság. Hiszen Horthy alá­írta a békét, eladta az orszá­got az antantnak, lemondott Erdélyről, meg a Felvidékről. Horthy aláírta a békét, amit a Tanácskormány nem írt alá, s tisztek gaz árulása mi­att verték meg a vörös had­sereget a románok, amikor a Tiszántúlt és Erdélyt akarta felszabadítani. Hazudnak nektek a tisztjeitek. Nem a hazát véditek, hanem csak az urak uraságát, a gazdagok vagyonát...” A röpirat terjesztése a pol­gári és a nyírbátori főszolga­bíró jelentése szerint megle­hetősen széles körű volt. Ér­dekes dokumentum az 1921. április 6-án kelt közgyűlési kivonat is, amely a teljes va­sárnapi munkaszünet tör­vénybe iktatását kívánta, mondván: „minden keresz­tény nép legszentebb ünnepe megtartásának a követelmé­nye,” s figyelemmel kíván lenni ama szempontokra is, amelyek „a szociális igaz­ság érvényesülése végett kö­vetelik, hogy a társadalom minden munkája­­után élő tagjának, verejtékes munká­ban eltöltött G nania után, le­gyen egy olyan szabad napja, amelyet a hétköznapi gon­doktól távol, lelki és testi erőinek megújítására és ke­délyvilágának nemesebb tar­talommal való telítésére használhat”. Lakásnyomor dolgában A jámbor óhaj azonban, amelyet Szabolcs vármegye közönségének 1921. április 6- ik napján tartott rendkívüli közgyűlésén fogalmaztak meg, éles kontrasztot mutat a megélhetési gondokkal küsz­ködő szegények kérelmével. A Nyírvidék, a megye napi­lapja közölte a nyíregyházi élelmezési munkások kéré­sét. „Most, hogy a pünkösdi ünnepek alkalmával minden­ki igyekszik magának néhány kellemes órát szerezni, arra kérik a jószívű embereket, hogy a pünkösdi jólétben ne feledkezzenek meg azokról, akiknek úgyszólván betevő falatjuk sincsen. Pénzbeli adományokat továbbít és nyilvánosan nyugtáz a Nyír­vidék kiadóhivatal. (1921. május 15.) „A polgármester arról érte­sült a lakásügyek miniszteri biztosától — tudatja a Nyír­vidék 1921. augusztus 7-i szá­ma —, hogy Nyíregyháza Sze­ged után, ahol 580 a vagonla­kó, lakásnyomor dolgában az ország második városa.” Szükséglakások építéséről szól a cikk további része, s megtudhatjuk, hogy a pénzt erre a célra csak részben kapta meg a város, a kincs­tári segítségként azonban az akkori Friedmann (Ságvári) telepen a háborús barakk­kórház épületeiből ekkor ala­kítottak ki jó néhány egyszo­bás szükséglakást. A tisztvi­selők lakásínségének enyhí­tésére pedig ekkor kezdték meg a kis lakások építését a mai Moszkva utca Rákóczi utcai részén, a mai élelmi­­szeripari szakmunkásképző iskolával szembeni területen. Érdekes dokumentumokat találunk a kötetben a kiván­dorlásról is. „A nyíregyházi magyar királyi államrendőr­ség és a máriapócsi csendőr­ség álltal szolgáltatott belső adatok alapján, széles körű , Budapestre is kiterjedő nyomozást, majd a nyíregy­házi királyi törvényszék vizs­gálóbírója, a nyírbátori járás főszolgabírájának határozott támogatásával beható vizsgá­latot folytatott az ügyben, amelynek folyamán megálla­pítást nyert, hogy várme­gyénk területéről sok, az ügy­nökök csábításának felült, többnyire földműves munkás vándorolt ki az elmúlt év augusztus hava óta Francia­­országon át Kuba szigetére, ahol elenyésző, csekély kivé­tellel valamennyien kedve­zőtlen, egészségtelen éghajla­ti viszonyok, munkanélküli­ség, ínség és legegyetemesebb nyomor áldozataivá vál­tak ...” Sztrájkok a Nyírségben Hű képet ad a legfontosabb sztrájkokról is a kötet. Még a bérkocsisok sem maradtak ki ebből 1923. március 25-én, közölték az új tarifákat, ez száz­százalékos emelést tartal­maz, amely a taligánál 200 koronát, a bérkocsinál egy fogatnál 340 koronát tenne ki... A kéményseprők, bor­bélyok, hentesek, nyomdá­szok, szabók, pékek, asztalo­sok, cipészek, kőművesek ... Még a piacot ellátó termelők is sztrájkoltak. 1925-ben arról olvasha­tunk, hogy Nyíregyházán napról napra nő a munka­nélküliség. Egy másik kora­beli jelentés — Tarpa főjegy­zőjének irata a főszolgabíró­hoz — szokatlan rendellenes­séget tesz szóvá. „Jelentem, hogy folyó hó 15-én tartott hazafias iskolai ünnepélyen a Kossuth szobor előtt egy iskolás gyermek Pe­tőfi Sándor .Talpra magyar­ versét a kezében tartott, pi­rosra festett karddal szaval­ta. Ez lehet jóhiszeműség — tudatlanság —, de lehet a forradalomra emlékeztető szándékosság, és mert hason­ló ünnepély alkalmával egy­általán nem volt szokásban, hogy ezen ver® bármilyen kard használatával szavazas­sák el. A magam részéről szükségesnek gondolnám a nyomozás bevezetését, azért is, hogy a jövőben hasonló vagy más hazafias ünnepély alkalmával a piros,­vagy vö­rös szín használata elkerül­­tessék. Seeberg sk. jegyző" Haladók pere A gazdag kötetben éppúgy megtaláljuk a Nagyatádi-féle földosztás megyei visszhang­ját és következményeit, mint a Tanácsköztársaság idején szerepet játszott haladó em­berek perének iratait, a nyír­turai 1932-es csendőrsortűz alispáni jelentését, s egy sor munkásmozgalmi ember le­tartóztatásának körülménye­iről, akikről később utcákat neveztek el a megyeszékhe­lyen és nevük összeforrt a megye forradalmi mozgalma­ival. A kötetet Gyarmathy Zsigmond szerkesztette, munkatársak: Bányász Jánosné, Filep János, Lász­ló Géza, Orosz Szilárd, Petri Edit, Gyarmathy Zsig­mond. Megjelent a megyei párt-végrehajtó bizottság megbízásából működő megyei munkásmozgalmi bi­zottság gondozásában. Páll Géza Garai Gábor: EVES Ma láttam az Embert, amint Derűsen ült aszfalt-rongyok s szurtos halmán, maga a evett, kövek nyugalom,­­ körötte süvöltött a forgalom. Csak bontó­ vasát cövekelte ki lábtól, nehogy ráhajtson valami jármű, és szép kényelmesen evett: kibökte a pasztőrtejes üveg kartondugóját, majd kést vett elő, egy zsemlecipőt kettészelt, merő szakértelem volt — semmi pongyola hirtelenség! — minden mozdulata, am­it leharapott egy falatot, s mielőtt megrágta volna, ivott egy kortyot rá, s látszott, hogy szereti a világot, magát, délidei ejtőzését, a tejet, kenyeret, most nem érdekli más, csak a meleg áram, mely amint rág s kortyolva nyel, zsigereiben lassan árad el... Hajdani méltóságok: hétevők, ceremóniások, csipegetők, csömörlött ínyencek, ebéd előtt átöltözők — láttátok volna őt! Kapkodva evő kákabélűek, ha tudnátok, hogy tapadt az szája — óvatosan csókolva rá fehér kövét — a bajusza alá! Mert szertartás volt, bár táplálkozás, ez a méltóságos falatozás. Csöndje: a minden idők kétkezi munkásainak örök ünnepi áhítata az élelem előtt, de fénye, amely az útkövetőt bepermetezte s róla a kopár úttestre is lecsordul? fénye már a frissen beidegzett érzetek fürtös áram­dúcából érkezett, a szokásból, hogy biztos rér a lét. Hogy holnap is lesz munka és ebéd, üveg

Next