Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
KM ÜNNEPI MELLÉKLET A Korona-szálló története Alapkőtől az első bálig Régi közóhajnak megfelelő határozatot hozott 1892. november 15-én Nyíregyháza város képviselő testülete: megszavazták a központban épülő nagyvendéglő tervét. Fő célként azért szánták rá magukat a városatyák erre a lépésre, hogy a legkedvezőbb és legértékesebb helyen fekvő Korona-telket minél jövedelmezőbbé tehessék. Kívánalomként fogalmazták meg, hogy „az építkezés a mai kor igényeinek megfelelő, de a józan takarékosság elveivel is összeegyeztetve legyen”. Az építészeti tervre pályázatot hirdettek. A beérkezett munkák közül a bírálók Alpár Ignác építész elképzeléseit találták a legjobbnak. Az előzetes költségvetés már korántsem volt ilyen szimpatikus. A város ezért kérte, hogy a 200 ezer forintos határ alá szorítsa le a kiadásokat, amit a nagynevű építész meg is tett. Újabb pályázat, árlestés során választották ki az építési vállalkozókat. Vojtovics Antal és Barzó Mihály ajánlata bizonyult a legjobbnak. 1894-ben kezdték el az építkezést, amelyet jogosan végig nagy közfigyelem övezett. A helyi sajtó igyekezett nyomon követni az eseményeket az alapkőletételtől az átadás utáni első bálig. 1894 őszén fedél alá került az épület, a „díszes és a modern követelményeknek megfelelő vendéglő, mely külsőleg is emelni fogja a várost, de minden esetre kedvező hatása lesz az idegenforgalomra s e mellett maga az épület jövedelmezőség tekintetében előre láthatólag egyike lesz a város legsikerültebb ,margányállalatainak.” — vélekten a Nyírvidék tudósítója. Kisebb, nagyobb szenzációkat is kínált a nagyvendéglő építése. Egy ízben a díszterem mennyezetét festő tizennyolc éves festőinast érte baleset. Az állványzatról nyolcméteres magasságból lezuhant, és súlyosan megsérült. A lap egy másik számában pedig tűzről értesülhetett az olvasó. A Korona nagyvendéglő nagyterme felett dolgozó bádogos olvasztókályhájától a tetőgerenda és a deszkázat fogott lángot. A bádogos segéd kétségbeesett kiáltozására az összefutó munkások a tűzoltóság igénybevétele nélkül „ellocsolták a tüzet”. A közönség már 1895 őszén szerette volna birtokba venni a Korona szállóst és vigadót, ahogy az épületet azontúl nevezték, ám a munkálatok lassabban haladtak a tervezettnél. Az épületben végül többek között egy kávéház, egy sörcsarnok, kétszáz embert befogadó ebédlő, karzattal, ruhatárral, büfével ellátott táncterem, negyven vendégszoba, valamint pincék és utcára nyíló boltok, üzlethelyiségek készültek el. Az utolsó simításokig hetek voltak hátra, amikor a Korona bérletéért a vállalkozók valóságos közelharcot vívtak. Az első bérlő Baumeister Ernő lett, aki boldogan tette közzé hirdetményét a Nyírvidékben, miszerint 1895. november 10-én megnyitja a Korona szállodát. „Sok évitapasztalatom alapján, e szakmában úgy az éttermet mint a sörcsarnokot, kávéházat a legmeszszebb menő igényeknek megfelelően rendeztem be, a szállodában lévő 40 szobát legszebben bútoroztam és felszereltem úgy, hogy kitűnő konyha, legjobb italok, pontos kiszolgálás által az igen tisztelt közönség teljes megelégedését reményem kinyerni.” — írta közönségtoborozóként az első bérlő. Jó előre kitűzték az első bál időpontját is a táncterem felszentelésére. A mulatságot a városi tisztviselői nyugdíjalap javára rendezték. Amikor postázták a meghívókat, a díszteremben a festőmunkálatok még „meglehetősen hátra voltak” és a padlózatot sem rakták le. Egy kis csúszással 1895. november 14-én tölthették meg először a termet a bálozók. A táncestélyre készülőket a következő sarokkal tájékoztatta a helyi újság: „Minthogy ez lesz az első táncmulatság a Koronában, jónak látjuk az oda készülők tájékozására a következőket jegyezni meg: A bálba menők kocsija a Pazonyi utca felé eső kapun megy be, s a kapubejárat alatt jobbra nyílik a táncterembe vezető lépcsőház. A lépcső a tágas előcsarnokba vezet, amelynek egyik végén vannak a ruhatárak, női toilette szoba stb., a másik végén nyílnak az ajtók — mindenütt üveges lengő- (szélfogó-) ajtók — a cukrászda, buffet és táncterembe. A pénztár szintén az előcsarnokban állíttatik fel. A táncteremben és a mellékhelyiségeiben „tilos a dohányzás”, ami nálunk nagy jelentőségű újítás. A mindenáron dohányozni kívánók egyébként a táncterem másik végénél két vendégszoba fog állaini rendelkezésükre. A táncteremben és mellékhelyiségeiben étkezni és inni sem lehet, amit nálunk szintén még meg kell szokni.” A farsang a következő esztendőben gyakori mulatságoktól élénkebb volt a megszokottnál. A Koronában egymást érték a tea estélyek, a különféle egyesületek, egyletek rendezvényei. A városi közvilágítás modernizálása nem kerülte el a tetszetős főhomlokzatával a Kossuth teret uraló szállodát sem. A közönség nagyon várta, hogy vilamos világítás fénye töltse be a termeket. Mikor mindez valóság lett, a bérlő zsebét érintette legérzékenyebben a villanyvilágítás. A gyertyára, petróleumra kiadottnál jóval több pénzt kellett fizetnie a villanyszámlákért. A remélt jövedelmezőkség is elmaradt, így néhány év múlva újabb vendéglősök vehették bérbe a Koronát. Itt új fejezete kezdődött a szálloda történetének. Reszler Gábor „KORONA“ SZÁLLODA Van isreneném a n. 4. helybeli és vidéki igen tieztelt kratacégnek teconiaára adni, hogy Nyiregyhike város késértége által újonnan épített és általam bérbe vett „KORONA“ szállodát vasárnap e hó 10-én megnyitóéj és a tisztelt közönség rendel késésére bocsájtom. Sok ériepisszeletteim alapján munkáiban agyas éttermet, mint naftrcsarnokot, kávéházit a legmesszebb ménő igényeknek megfelelően rendeltem be, a szállodában lévő 40 szobát legszebben bútoroztam és felszereltem úgy, hogy kitűnő konyha, legjobb italok, pontos kiszolgálás által az igen tisztelt közönség teljes megelégedését reménylem kinyerni Az igen tisztelt közönség szives pártfogását kérve, mazsdzsm kiváló tisztelettel (465 !—!) Baumeister Ernő: Az első meghívó — a Nyírvidékben A Korona a századfordulón 1933. augusztus 20. Mitől félt a jegyző? „A vásárosnaményi főszolgabíró Tákos község bírója útján intézkedik a ki nem fizetett napszámbérekről.” „A nyírbaktai járás főszolgabírójának jelentése a földművelésügyi miniszterhez az 1936. évben fizetendő legkisebb napszámbérekről.” „Helyszínelés egy család lakásállapotáról.” „Jeles László nyíregyházi lakos eltiltása a külföldi rádióállomások vételére alkalmas rádiókészülékek használatáról.” „Részletek Zajácz János nyíregyházi lakos ellen emelt ügyészségi vádiratból...” Még folytathatnánk a fejezetcímeket, melyek közelmúlt történelmünk értékes adalékait tartalmazzák egy megelevenedő krónika lapjain. „A munkásság és parasztság élete és mozgalmai Szabolcs- Szatmár megyében 1919— 1944.” — ezt a címet viseli a forrásokat és dokumentumokat feldolgozó kiadvány. Sok szerző és közreműködő böngészte a sárguló iratokat, újságkivágásokat. A kötetben közreadott dokumentumok kétharmada most jelenik meg először nyomtatásban. „Forduljatok el Horthyról" Érdemes belelapozni a Tanácsköztársaság bukását követő időtől az ország II. világháborús összeomlásáig terjedő időszak irataiba, mégha számunkra szokatlan tartalommal és stílusban idézik is fel szűkebb hazánk történelmének egy-egy neves, vagy éppen jelentéktelenségével jelentős epizódját. Egy 1921-ben kelt és a megyében is terjesztett röpiratban ezt olvashatjuk: „Katonák, hozzátok fordulunk, hogy felszólítsunk benneteket, forduljatok el Horthy Miklóstól, a fővezértől és forduljatok el aranygalléros cinkosaitól . . . Azt mondják, hogy most azért vagytok katonák, hogy visszaszerezzétek az elveszett területeket, Erdélyt és a Felvidéket. Hát ez hazugság. Hiszen Horthy aláírta a békét, eladta az országot az antantnak, lemondott Erdélyről, meg a Felvidékről. Horthy aláírta a békét, amit a Tanácskormány nem írt alá, s tisztek gaz árulása miatt verték meg a vörös hadsereget a románok, amikor a Tiszántúlt és Erdélyt akarta felszabadítani. Hazudnak nektek a tisztjeitek. Nem a hazát véditek, hanem csak az urak uraságát, a gazdagok vagyonát...” A röpirat terjesztése a polgári és a nyírbátori főszolgabíró jelentése szerint meglehetősen széles körű volt. Érdekes dokumentum az 1921. április 6-án kelt közgyűlési kivonat is, amely a teljes vasárnapi munkaszünet törvénybe iktatását kívánta, mondván: „minden keresztény nép legszentebb ünnepe megtartásának a követelménye,” s figyelemmel kíván lenni ama szempontokra is, amelyek „a szociális igazság érvényesülése végett követelik, hogy a társadalom minden munkájaután élő tagjának, verejtékes munkában eltöltött G nania után, legyen egy olyan szabad napja, amelyet a hétköznapi gondoktól távol, lelki és testi erőinek megújítására és kedélyvilágának nemesebb tartalommal való telítésére használhat”. Lakásnyomor dolgában A jámbor óhaj azonban, amelyet Szabolcs vármegye közönségének 1921. április 6- ik napján tartott rendkívüli közgyűlésén fogalmaztak meg, éles kontrasztot mutat a megélhetési gondokkal küszködő szegények kérelmével. A Nyírvidék, a megye napilapja közölte a nyíregyházi élelmezési munkások kérését. „Most, hogy a pünkösdi ünnepek alkalmával mindenki igyekszik magának néhány kellemes órát szerezni, arra kérik a jószívű embereket, hogy a pünkösdi jólétben ne feledkezzenek meg azokról, akiknek úgyszólván betevő falatjuk sincsen. Pénzbeli adományokat továbbít és nyilvánosan nyugtáz a Nyírvidék kiadóhivatal. (1921. május 15.) „A polgármester arról értesült a lakásügyek miniszteri biztosától — tudatja a Nyírvidék 1921. augusztus 7-i száma —, hogy Nyíregyháza Szeged után, ahol 580 a vagonlakó, lakásnyomor dolgában az ország második városa.” Szükséglakások építéséről szól a cikk további része, s megtudhatjuk, hogy a pénzt erre a célra csak részben kapta meg a város, a kincstári segítségként azonban az akkori Friedmann (Ságvári) telepen a háborús barakkkórház épületeiből ekkor alakítottak ki jó néhány egyszobás szükséglakást. A tisztviselők lakásínségének enyhítésére pedig ekkor kezdték meg a kis lakások építését a mai Moszkva utca Rákóczi utcai részén, a mai élelmiszeripari szakmunkásképző iskolával szembeni területen. Érdekes dokumentumokat találunk a kötetben a kivándorlásról is. „A nyíregyházi magyar királyi államrendőrség és a máriapócsi csendőrség álltal szolgáltatott belső adatok alapján, széles körű , Budapestre is kiterjedő nyomozást, majd a nyíregyházi királyi törvényszék vizsgálóbírója, a nyírbátori járás főszolgabírájának határozott támogatásával beható vizsgálatot folytatott az ügyben, amelynek folyamán megállapítást nyert, hogy vármegyénk területéről sok, az ügynökök csábításának felült, többnyire földműves munkás vándorolt ki az elmúlt év augusztus hava óta Franciaországon át Kuba szigetére, ahol elenyésző, csekély kivétellel valamennyien kedvezőtlen, egészségtelen éghajlati viszonyok, munkanélküliség, ínség és legegyetemesebb nyomor áldozataivá váltak ...” Sztrájkok a Nyírségben Hű képet ad a legfontosabb sztrájkokról is a kötet. Még a bérkocsisok sem maradtak ki ebből 1923. március 25-én, közölték az új tarifákat, ez százszázalékos emelést tartalmaz, amely a taligánál 200 koronát, a bérkocsinál egy fogatnál 340 koronát tenne ki... A kéményseprők, borbélyok, hentesek, nyomdászok, szabók, pékek, asztalosok, cipészek, kőművesek ... Még a piacot ellátó termelők is sztrájkoltak. 1925-ben arról olvashatunk, hogy Nyíregyházán napról napra nő a munkanélküliség. Egy másik korabeli jelentés — Tarpa főjegyzőjének irata a főszolgabíróhoz — szokatlan rendellenességet tesz szóvá. „Jelentem, hogy folyó hó 15-én tartott hazafias iskolai ünnepélyen a Kossuth szobor előtt egy iskolás gyermek Petőfi Sándor .Talpra magyar versét a kezében tartott, pirosra festett karddal szavalta. Ez lehet jóhiszeműség — tudatlanság —, de lehet a forradalomra emlékeztető szándékosság, és mert hasonló ünnepély alkalmával egyáltalán nem volt szokásban, hogy ezen ver® bármilyen kard használatával szavazassák el. A magam részéről szükségesnek gondolnám a nyomozás bevezetését, azért is, hogy a jövőben hasonló vagy más hazafias ünnepély alkalmával a piros,vagy vörös szín használata elkerültessék. Seeberg sk. jegyző" Haladók pere A gazdag kötetben éppúgy megtaláljuk a Nagyatádi-féle földosztás megyei visszhangját és következményeit, mint a Tanácsköztársaság idején szerepet játszott haladó emberek perének iratait, a nyírturai 1932-es csendőrsortűz alispáni jelentését, s egy sor munkásmozgalmi ember letartóztatásának körülményeiről, akikről később utcákat neveztek el a megyeszékhelyen és nevük összeforrt a megye forradalmi mozgalmaival. A kötetet Gyarmathy Zsigmond szerkesztette, munkatársak: Bányász Jánosné, Filep János, László Géza, Orosz Szilárd, Petri Edit, Gyarmathy Zsigmond. Megjelent a megyei párt-végrehajtó bizottság megbízásából működő megyei munkásmozgalmi bizottság gondozásában. Páll Géza Garai Gábor: EVES Ma láttam az Embert, amint Derűsen ült aszfalt-rongyok s szurtos halmán, maga a evett, kövek nyugalom, körötte süvöltött a forgalom. Csak bontó vasát cövekelte ki lábtól, nehogy ráhajtson valami jármű, és szép kényelmesen evett: kibökte a pasztőrtejes üveg kartondugóját, majd kést vett elő, egy zsemlecipőt kettészelt, merő szakértelem volt — semmi pongyola hirtelenség! — minden mozdulata, amit leharapott egy falatot, s mielőtt megrágta volna, ivott egy kortyot rá, s látszott, hogy szereti a világot, magát, délidei ejtőzését, a tejet, kenyeret, most nem érdekli más, csak a meleg áram, mely amint rág s kortyolva nyel, zsigereiben lassan árad el... Hajdani méltóságok: hétevők, ceremóniások, csipegetők, csömörlött ínyencek, ebéd előtt átöltözők — láttátok volna őt! Kapkodva evő kákabélűek, ha tudnátok, hogy tapadt az szája — óvatosan csókolva rá fehér kövét — a bajusza alá! Mert szertartás volt, bár táplálkozás, ez a méltóságos falatozás. Csöndje: a minden idők kétkezi munkásainak örök ünnepi áhítata az élelem előtt, de fénye, amely az útkövetőt bepermetezte s róla a kopár úttestre is lecsordul? fénye már a frissen beidegzett érzetek fürtös áramdúcából érkezett, a szokásból, hogy biztos rér a lét. Hogy holnap is lesz munka és ebéd, üveg