Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-31 / 26. szám

4 Kelet-Magyarország 1987. január 31. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése A gazdaság és a társadalom 1986. évi fejlődéséről 1986-ban a termelés a szá­mítottnál mérsékeltebben, a belföldi felhasználás a ter­vezettnél nagyobb mértékben emelkedett. Az anyagi és nem anyagi ágak teljesítményét kifejező bruttó hazai termék volumene — előzetes, rész­ben becsült adatok alapján — kb. 1 százalékkal volt na­gyobb az 1985. évinél, az anyagi ágak nettó teljesít­ményét tükröző nemzeti jö­vedelem pedig mintegy 0,5 százalékkal nőtt, értéke meg­közelítette a 880 milliárd fo­rintot. A fő termelőágazatok — ipar, építőipar, mezőgaz­daság — egyike sem érte el a tervezett termelésnöveke­dési ütemet. Az export kissé elmaradt az 1985. évitől, ugyanakkor a behozatal nőtt, a cserearány számottevően romlott. A külkereskedelmi egyenleg passzív lett. A cse­rearányromlással korrigált nemzeti jövedelem kevesebb volt az előző évinél. A kül­kereskedelemben keletkezett behozatali többletet az ide­genforgalom és a szolgálta­tások aktívuma valamelyest mérsékelte. A konvertibilis adósságállomány nőtt, a ru­bel elszámolása, a nemzetkö­zi megállapodásokkal össz­hangban, csökkent. A kül­gazdasági és a pénzügyi egyensúly romlott. A nemzeti jövedelem bel­földi felhasználásának volu­mene körülbelül 3 százalék­kal emelkedett, értéke a ter­melésnél nagyobb, 895 milli­árd forint volt. Mind a fo­gyasztás, mind a felhalmozás meghaladta az 1985. évit és a tervben előirányzottat. 1986-ban az aktív keresők száma 28 ezer fővel, 0,6 szá­zalékkal csökkent és az év végén 4 865 000 volt. Az anya­gi ágakban 1,3 százalékkal kevesebben, a nem anyagi ágakban körülbelül 2 száza­lékkal többen dolgoztak, mint egy évvel azelőtt. A ter­melékenység emelkedése megközelítette a 2 százalékot. 1986-ban az anyagi ágak termelésének mintegy kéthar­mada volt az anyaghányad. Ez az arány lényegében azo­nos az 1985. évivel. A nép­gazdaság energiafelhaszná­lása mind az anyagi ágak­ban, mind a lakossági és kommunális szférában csök­kent, összesen 0,4 százalék­kal. Az egységnyi bruttó ter­melésre jutó energiafelhasz­nálás az anyagi ágakban 1,5 százalékkal volt kisebb az 1985. évinél. Az év folyamán folytató­ IPAR Az ipari szervezetek bruttó termelése a tervezettnél mér­sékeltebben, 1,8 százalékkal emelkedett. Az állami ipar­vállalatok 1,3 százalékkal, az ipari szövetkezetek 3,6 szá­zalékkal növelték termelésü­ket. A magánkisipar, vala­mint az egyéb ipari szerveze­tek teljesítménye az átlagos­nál gyorsabban emelkedett. Az energiahordozó forrá­sok között a szénhidrogének aránya az 1985. évi 59,9 szá­­­zalékról 60,8 százalékra nőtt oly módon, hogy mind a kő­olaj, mind a földgázfelhasz­nálás részesedése emelkedett. A villamosenergia-termelés 28 milliárd kilowattóra volt, közel 5 százalékkal több, mint 1985-ben. A Paksi Atom­erőmű, a 3. sz. blokk üzembe helyezésével, a villamosener­­gia-termelés 27 százalékát szolgáltatta. A nettó Villa­­mosenergia-import 3 száza­lékkal csökkent, aránya az összes villamosenergia-fel­­használáson belül 27 száza­lékra mérséklődött. A szén­­termelés 23 millió tonna volt, majdnem 1 millió ton­nával, 3,8 százalékkal keve­­sebb az előző évihez. A 2 mil­lió tonna kőolajtermelés meg­közelítette az előző évi meny­­nyiséget. Földgázból 7,1 mil­liárd köbmétert termeltek, a­dott a vállalatok decentrali­zálása, fejlődött a vállalati szervezet és irányítás rend­szere. A vállalatok majdnem háromnegyed részénél az év végéig megtörtént az új irá­nyításra való áttérés, százalékkal kevesebbet, mint 1985-ben. Az élelmiszeripar 1,5 száza­lékkal fokozta termelését, emelkedett többek között a vágott baromfi, a növény­olajipari termékek, a tartósí­tóipari cikkek termelése. ÉPÍTŐIPAR Az országos építési-szerelé­si munkák volumene 1 szá­zalékkal kevesebb volt az 1985. évinél. A kivitelező épí­tőipar termelése megközelí­tette az előző évit, az építő­iparon kívüli szervezetek építési tevékenysége mintegy 6 százalékkal csökkent. A magánépítkezések volumene kb. 4 százalékkal növekedett. A kivitelező építőipar építési munkáinak körülbelül há­romnegyede beruházási, egy­negyede fenntartási jellegű volt. 1986-ban a tervezettnél több, 69 346 lakás készült el, mintegy 3 ezerrel kevesebb az 1985. évinél. Az épített la­kások 11 százaléka állami erőből, 89 százaléka magán­erőből épült. MEZŐGAZDASÁG — ERDŐGAZDÁLKODÁS A mezőgazdasági termékek bruttó termelése a tervezett­nél kisebb mértékben, kb. 1 százalékkal haladta meg az 1985. évit. A növénytermelés és az állattenyésztés azonos mértékben nőtt. 1986-ban összesen 14,2 mil­lió tonna gabona termett, kö­zel 600 ezer tonnával, 4 szá­zalékkal kevesebb az előző évinél. A terméscsökkenés fő oka a kalászos gabonák termésátlagának az aszályos időjárás miatti visszaesése volt. Búzából 5,8 millió ton­na termést takarítottak be, 12 százalékkal kevesebbet az egy évvel azelőttinél. A búza vetésterülete 3 százalékkal, 4,36 tonnás hektáronkénti ho­zama csaknem 10 százalék­kal maradt el az 1985. évitől. A 7,2 millió tonna kukorica­­termés 6 százalékkal haladta meg az előző évit. A több termés teljes egészében a ve­tésterület növekedésének eredménye, a termésátlag 6,28 tonna volt, lényegében azonos az 1985. évivel. Gyümölcsből összesen 13 százalékkal több termett, mint egy évvel azelőtt. A ter­més kétharmadát adó alma mennyisége megközelítette az 1,2 millió tonnát, ami 22 szá­zalékos növekedésnek felelt meg. Az 1987. januári állatszám­lálás előzetes adatai szerint az ország sertésállománya 8,7 millió darab volt, 4,8 száza­lékkal több az egy évvel ko­rábbinál. A szarvasmarhák száma ugyanakkor 1,7 milli­ót tett ki, 2,4 százalékkal ke­vesebbet, mint egy évvel az­előtt. A juhállomány tovább csökkent. A mezőgazdasági üzemek alaptevékenységen kívüli te­vékenysége mintegy 4 száza­lékkal bővült. Az ágazat ösz­­szes bruttó termelése majd­nem 2 százalékkal meghalad­ta az 1985. évit. A mezőgazdaság műtrágya­felhasználása az előző évhez kép­est lényegében nem vál­tozott. 1986-ban a mezőgaz­daságban beruházásra fordí­tott összeg nagyjából azonos volt az előző évivel, ezen be­lül építkezésre kevesebbet folyósítottak. Az év folya­mán üzembe állítottak 4000 új traktort, 720 gabonakom­bájnt, 270 öntözőberendezést. Elkészült 685 ezer tonna ka­pacitású magtár és szemes­­termény-tároló. Megkezdte működését a Hajdúsági Ag­ráripari Egyesülés számító­gépi-vezérlésű folyékonymű­­trágya-keverő telepe, amely 120—150 ezer hektár folyé­kony műtrágya-ellátását tud­ta biztosítani. Az erdőtelepítés 8 ezer hektár volt és az erdőfelújí­tás is tervszerűen alakult. KÜ­LKERESKEDE­LEM 1986-ban a behozatal volu­mene 2 százalékkal na­gyobb, a kivitelé 2 százalék­kal kisebb volt, mint egy év­vel korábban. A külkeres­kedelmi forgalom 58 száza­lékát a szocialista országok­kal bonyolították le, valami­vel nagyobb részét, mint az előző évben. Rubelelszámolásokban to­vább bővült a KGST-orszá­­gokkal folytatott kölcsönös árucsere: a behozott áruk mennyisége 4 százalékkal több, a kivitt áruké ugyan­annyi volt, mint az előző év­ben. A nem rubel elszámolású külkereskedelmi forgalom­ban a behozatal volumene 1 százalékkal nőtt, a kivitelé több mint 3 százalékkal csök­kent. A behozatal elsősor­ban ipari késztermékekből, a termelés műszaki színvonalá­nak korszerűsítését szolgáló gépekből, valamint fogyasz­tási iparcikkekből fokozó­dott. A népgazdaság 1986. évi összes behozatalának értéke jelentősen meghaladta a ki­vitelét. JÖVEDELEM, FOGYASZTÁS Az egy lakosra jutó reáljö­vedelem 1986-ban a tervezett 1—1,5 százalékkal szemben mintegy 3 százalékkal emel­kedett. A növekedés mögött a munkából származó jöve­delmek és a társadalmi jöve­delmek hasonló ütemű bővü­lése állt. A tervezettet meg­haladó reáljövedelem-növe­kedésben a nominális jöve­delmek gyors kiáramlása játszott meghatározó szere­pet, a fogyasztói árak szín­vonala a tervezetthez közel­álló mértékben, 5,3 száza­lékkal nőtt. 1986-ban egy munkás és alkalmazott bruttó havi át­lagkeresete 6540 forint, a mezőgazdasági szövetkezetek­ben dolgozók közös gazdaság­ból származó átlagkeresete 5760 forint volt, körülbelül 8 százalékkal, illetve 7,6 szá­zalékkal több, mint 1985- ben. A munkások és alkal­mazottak egy keresőre jutó reálbére, valamint a mező­­gazdasági szövetkezetekben dolgozók közös gazdaságból származó reálkeresete — a tervben előirányzott szinten­­tartással szemben egyaránt 2 százalékot meghaladó mér­tékben emelkedett. 1986-ban a lakosság egy főre jutó fogyasztása a ter­vezettet meghaladóan, körül­belül 3 százalékkal emelke­dett. Ezen belül a termékek fogyasztása gyorsabban, a szolgáltatásoké valamivel mérsékeltebben nőtt. A kis­kereskedelem összehasonlí­tó áron 3,5 százalékkal több árut értékesített, mint az elő­ző évben. Az élelmiszerek és élvezeti cikkek bolti eladá­sa 5,2 százalékkal, a vegyes iparcikkeké 5,9 százalékkal nőtt. A ruházaticikk-forga­­lom volumene 2,9 százalék­kal, a vendéglátásé 2,4 szá­zalékkal csökkent. Az alapvető élelmiszerek­ből és élvezeti cikkekből a kínálat az év egészében ki­elégítő volt. NÉPESEDÉS, EGÉSZSÉGÜGY, OKTATÁS 1987. január 1-jén az or­szág nép­essége 10 622 000 fő volt, 18 ezerrel, 0,2 százalék­kal kevesebb, mint egy év­vel korábban. 1986-ban 128 000 gyermek született, mintegy 1700-zal kevesebb, mint 1985-ben, de valamivel több, mint 1983-ban és 1984- ben. Az ezer lakosra jutó él­­veszületések száma 12,1 volt. 1986-ban javult az egész­ségügyi ellátottság színvona­la. A tízezer lakosra jutó or­vosok száma 32,9-re emelke­dett. A 8. osztályt befejezők 94 százaléka tovább tanul, a korábbiakhoz hasonlóan fele középiskolában, fele szak­munkásképző, illetve szakis­kolában. A felsőoktatási intézmé­nyekben közel 100 ezren ta­nulnak, ebből 64 900-an nap­pali tagozaton. Budapest, 1987. január 30. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KOSSUTH RADIO 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét — a javából! — 12,30: Dé­li zeneparádé. — 13,20: Népze­nei példatár. — 13,30: Világko­sár. — 14,20: Mindennapi iro­dalmunk. — 14,50: Régi híres énekesek. — 15,10:­­Íj Zenei Újság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A szülőföld muzsikája. — 18,45: Emlékezés Hajnal Anná­ra. — 19,45: Nótafelvételek. — 20,11: Mozart: D-dúr vonósötös. — 20,38: Offenbach: A sóhajok hídja. — 22,14: Hangversenyter­mekből. — 23,13: Traetta: Anti­goné. PETŐFI RADIO 8,11: Népszerű muzsika. — 9,05: Tövisek és virágok. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi levelesládája. — 14,00: Magunkat ajánljuk. — 17,05: Bruce és Bongo felvéte­lei. — 17,27: Canterbury mesék. — 18,30: Yu-Rock. — 19,05: Operetthistóriák. — 20,01: Film­zene. — 20,14: Elvis Presley fel­vételei. — 21,05: Szivárvány. — 22,30: Könnyűzenei újdonságok. — 23,14: Dzsessz. 3. MŰSOR 8,18: Magyarország orgonái. — 9,38: Flotow, Márta. — 10,30: Slágerlista. — 11,00: Hangfelvé­telek felsőfokon. — 12,16: Kó­rusmuzsika. — 12,30: Iskolará­dió. — 13,05: Kívánságműsor. — 14,05: Lemezbörze helyett. — 15,00: Volt itt egy asztalos. Hangjáték. — 15,50: Aranyal­bum. — 17,00: Kritikusok fóru­ma. — 17,10: Komoly zene. — 18,10: Fúvósmuzsika. — 18,20: Opera-művészlemezek. — 19,05: Úfj lemezeinkből. — 20,18: Min­dennapi irodalmunk. — 20,48: Arthur Rubinstein felvételei. — 22,02: A régi zene világában. — 22,42: A szerencse mostoha-­ fia. Regény. NYÍREGYHÁZI radio 8,00: Hírek. — Lapszemle. — Évfordulónaptár. — 8,20: A hé­ten történt. . . Összeállította: Veszprémi Erzsébet. — 8,40: Válaszolunk hallgatóinknak. — Hétvégi teríték, zenével. — Hobbimikrofon. — Vezetésből elégtelen (Bálint István). —9.58 —10.00: Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8.30: Tévétorna gyerekeknek. — 8.35: Fiatalok pályaköreiben. A sütő. — 9.00: Nevető muzsi­ka. — Zenei műsor gyerekek­nek. — 9.50: Lányok országos röplabdabajnoksága. — 10,30: Idesüss! — 10,55: Európa böl­csője. Róma. NSZK ismeretter­jesztő rövidfilm. — 11,50: Alpe­si sí VB. — 15,55: „Táncra ítél­tem magamat.'’ — 16,25: Sché­­ner Mihály. Egy festőművész portréja. — 17,00: Híradó. — 17,15: Van benne valami. Bar­­kochba-játék. — 18,00: A tévé slágerlistája. — 18,30: Tájak, városok, emberek. Havannai hajnalok. — 19,00: Családi tor­na. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. Hajnal Anna: A Tűz Urához- Elmondja Bencze Ilona. — 20,05: Estélyi ruha kö­telező. Magyar film. — 21,10: Régi magyar táncmuzsika. — 21,15: Az utolsó dal. Amerikai bűnügyi film. — 22,45: Híradó 2. 7. MŰSOR 9,30: Angol nyelvlecke. — 10,00: Mentők. 1. rész. Csehszlo­vák tévéfilmsorozat. — 11,00: Nasa obrazovka. — 11,20: Kék fény. — 15,45: Mafilm-magazin. — 16,00: Tévéegyetem. Termé­szettudományi tagozat. — 16,55: Agyvállalkozók. Az ész piaca. — 17,35: Kálmán Im­re-est. — 19,15: A fekete város. Tévéfilm­sorozat. — 20,05: Ljubov Jaro­­vaja. Szovjet tévéfilm. 2. rész. — 21,15: 40 éves a Forint. Nagy Bandó András műsora. — 21,40: Komolyzenei segélykoncert. Gá­laest Genfiben. 1. rész. SZLOVÁK TV 8,30: Nyár Kafkával. (Tévé­sorozat, befejező rész.) — 9,00: Úttörőik magazinja. — 10,00: Kaleidoszkóp. — 10,40: Angol tévésorozat. (Ism.) — 11,25: Honvédelmi magazin. — 11,50: SÍ­VB. — 13,20: Mezőgazdasági magazin. (Ism.) — 14,00: Zenei krónika. — 14,30: Szovjet mese­­film. — 15,40: Nemzetközi at­létikai verseny. — ifj,45: Meg­hívó Podolinecbe. — 17,25: Mi, lányok a kisvárosból. (Tévé­sorozat.) — 18,00: Válasz a né­zők leveleire. — 18,20: Esti me­se. — 18,30—19,10: Tévémaga­zin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vendégünk karosszéke. — 20,30: Afrikai kaland. (Ola­sz film víg­­­játék.) — 22,30: Sport híradó. — 22,45: Zen­és, szórakoztató mű­sor. — 23,50: A komikus és új- SZOVJET TV 12,30: Híreik. — 12,45: Rajz­film. — 12,55: Az első tanító. (Film.) — 14,45: A II. össz­szövetségi amatőr fesztivál. — 15,15: Állatok világa. — 16,15: Tévétorna. — 16,20: Tévéhíd: Moszkva—Vlagyivosztok—To­kió. — 17,50: Hírek. — 17,55: A városparancsnok. (Film.) — 19,00: Híradó. — 19,40: Tévéelő­zetes. — 20,10: Hangverseny. — 23,05: A szalmakalap. (Tévé­film.) Közben: 0,09: Hírek. — 1,18: Moszkvai séta. Február 1., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: öt kontinens hét napja. — 8,25: Énekszóval, muzsiká­val. — 9,00: Twist Olivér. Re­gény. — 9,47: Gyermekkórus­muzsika. — 10,10: örökzöld dal­lamok. — 11,00: Gondolat—jel. — 12,15: Harminc perc alatt... — 12,45: Rázós úton. Írás. — 12,55: Népdalkörök pódiuma. — 13,20: Mit üzen a rádió? — 14,10: Művészlemezek. — 15,02: A sötét világ. — 16,00: „Vissza­néztem félutamból”. — 16,49: Gershwin-melódiák. — 17,00: Csodálkozunk, tehát vagyunk. — 17,30: Komolyzenei lemezlo­vas. — 18,40: Biblia. — 19,50: Donizetti: Szerelmi bájital. — 22,25: Gutai Magda versei. — 22,40: Kamarazene. — 23,45: To­ronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 7,05: A római katolikus egy­ház félórája. — 7,35: vasárnapi orgonamuzsika. — 8,05: Játék a könyvtárban. 9,10: Magnó­ról magnóra. — 9,50: Foglalko­zása : Nádas György. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Mit hallunk? — 13,34: A világ­­irodalom gyöngyszemei. — 14,00: Nyolcszínű szivárvány. — 14,44: Vidám kórusmuzsika. — 15,05: Táskarádió. — 16,00: Pop­­tarisznya. — 21,05: Társalgó. — 22,30: Popzene Tallinnból. — 23,10: Örökzöld filmmelódiák. 3. MŰSOR 8.12: Mozart: D-dúr vonós­ötös. — 8,42: Új lemezeinkből. — 10,00: Új Zenei Újság. — 10,45: Öt kontinens hét napja. — 11,00: Bergen! fesztivál. — 12,37: Régi fúvósmuzsika. — 13,05: Eszperantó híradó. — 13,15: Mozart: Szöktetés a sze­­rájból. — 14,10: Hi-Fi varieté. — 15,10: Új lemezeinkből. — 17,36: Népdalkórusok. — 18,00: Operarészletek. — 18,30: Na matemjem jeziku. — 19,05: In der Muttersprache. — 19,35: Gordonkafelvételek. — 20,00: Lányhangok sávsztorikra. Rá­diójáték. — 21,00: Dzsessz. — 21,50: Prokofjev: V. szimfónia. — 22,39: A folyó varázsa. Hang­játék. NYÍREGYHÁZI RADIO 9,00—11,00: Hírek. — Évfor­dulónaptár. — Szezon derekán a Csokonai Színházról (Kol­­láth Adriennel. — Lapszemle. — Köreim közepe: Gávaven­­csellő (Antal István). — Mű­­sorelőzetes. — 18,00—18,30: Hí­rek, tudósítások. Észak-tiszán­túli sportösszefoglaló. MAGYAR TV 8,45: .Tévétorna gyerekeknek. — 8,50: Csörgősipka. Hogyan? — 9,15: Cigánykerék. — 9,45: Brontoszaurusz. Csehszlovák film. — 11,00: Hongkongtól a Fidzsi-szigetekig. Osztrák do­kumentumfilm. — 11,25: Frédi és Béni. Amerikai rajzfilmso­rozat. Szépség csetepaté. — 11,50: Alpesi sí VB. — 15,05: Ön­­jelölt! — 16,20: Házaspár­­baj. — 17,10: A Közönségszolgá­lat tájékoztatója. — 17,30: Del­ta. — 17,55: Nézzük együtt dr. Rudas Jánossal. — 18,30: Csalá­di torna. — 18,35: Meséről me­sére. — 19,00: A Hét. — 20,05: Gengszterek sofőrje. Amerikai film. — 21,30: Telesport. 22,00: Peters pop show. — 22,30: Hí­rek. 8. MŰSOR 18,00: Száz híres festmény. Angol rövidfilm. Kandinszkij: Improvizáció 6. — 18,10: Gon­dolkodó. Tudományos hetilap. — 18,55: Vidám vasárnap. Palo­tai Boris írásaiból. — 20,05: Komolyzenei s­gélykoncert. Gá­laest Genfbér. 2. rész. — 21,10: Múltunk jövője. — 21,30: Szem­től szemben. Külpolitikai vita­műsor. — 22.35: A Hét. SZLOVÁK TV 8,30: Gyerekeknek. — 10.40: Korhoz a város szélén. (Tévé­sorozat.) — 11.30: Népdalok. — 11,50: SÍ­VB. — 13.20: Objektív. (Publicisztika magazin.) — 13,50: A fekete bardamg. (Ro­máin film rekeknek.) — 15,20: A te szét vedett­ női. — 16,00: Aht folyókna sit a nap. (Cseh si ) — 17,35: Nem­zetközi síverseny. — 18.20: Esti mese. — 18.30—19.10: Zenés, szórakoztató műsor. — 19.30: Híradó. — 20.10: Rossz vér. (Tévésorozat.) — 21.20: Nemzet­közi autósverseny. — 21.50: Sporthíradó. — 22.06: Irodalmi klub. — 22.45: Sakk. SZOVJET TV 8.00: Hazámat szolgálom! — 9.00: Zenés műsor. — 9.30: Vi­lágutazók klubja. — 10.30: Ze­nebutik. — 11.00: Falusi óra. — 12.00: Az egészség. — 12.45: Van egy ötlete? — 13.45: Zenés mű­sor Jerevánból. — 14.30: A köl­tő és a cár. (Film.) — 15.55: Tévé­torna. — 16.00: Nemzetkö­zi panoráma. — 16.45: Rajzfilm. —­ 17.30: Filmelőzetes. — 18.10: Hírek. — 18.15: Kívánságműsor veteránoknak. — 19.00: Híradó. — 19.40: Kis tragédiák. (Film 1. rész.) — 21.10: Gyorskorcsolya VB. — 21,55: Hírek. — 22,10: Az I. számú ügy. (Tévéjáték.) — 23,45: A madarász. (Zenés já­ték). — 0.45: Önök kiérték. MOZIMŰSOR: Nyíregyháza Krúdy: 31-én és 1-jén: AKLI MIKLÓS. HÁROM FÉRFI, EGY MÓZESKOSÁR. Nyíregyháza Béke: 31-én és 1-jén ele.: JORGENSEN, a ZSARU. FANTOM AZ ÉJSZA­KÁBAN. 31-én du.: JÖRGEN­SEN. A ZSARU. 1-jén: FAN­TOM AZ ÉJSZAKÁBAN. BOM­BAJÓ BOKSZOLÓ. 1-jén MA­TINÉ, Ivanhoe. Nyíregyháza Móricz. 31-én és 1-jén: ŐRÜLT RÓMAI VAKÁ­CIÓ. LEGENDA A SZERE­LEMRŐL I—II. 31. szombat 19­80: FEKETE PÉTER. Molnár F.-bérlet. 1987. január 31., szombat 1987. február 1., vasárnap

Next