Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

4 Gorbacsov találkozna a tömegtájékoztatás vezetőivel Új módon dolgozni Az átalakításnak nincs al­ternatívája. Az átalakítást támogatni kell, védelmezni kell, fejleszteni kell, elő kell mozdítani — mondotta pén­teken Moszkvában . Mihail Gorbacsov, az SZKP KB fő­titkára azon a tanácskozá­son, amelyet a tömegtájékoz­tatási és propagandaeszközök vezetői számára rendeztek az SZKP KB székházában. A tanácskozáson a Központi Bi­zottság januári ülésének alapján vitatták meg a saj­tó, a televízió és a rádió fel­adatait. A szovjet vezető kijelen­tette: jó, hogy a sajtó nehéz, bonyolult, dialektikus folya­matként mutatja be az átala­kítást. Ezt a folyamatot nem szabad leegyszerűsíteni. Nem minden megy simán, harc­ban születik az új, s az élet, a gyakorlat adja a próbáját — mondotta, majd rámuta­tott az emberi tényező fon­tosságára. A Központi Bizottság ülé­sének anyagai sok évre elő­re meghatározzák a párt te­vékenységét. Ez a sajtó mun­kaprogramja is. A januári KB-tanácskozás fő gondola­ta a demokrácia szocialista alapokon való fejlesztése a gazdaságban, a politikában és magában a pártban. A plénum eszméi állandó, min­dennapi elmélyült munkát kívánnak meg. A legfonto­sabb, hogy átültessék a gya­korlatba ezeket az eszmé­ket, konkrét tartalommal töltsék meg őket. E tekintet­ben semmivel sem helyette­síthető a sajtó szerepe — hangsúlyozta a főtitkár. A néppel tanácskozni kell. A szovjet társadalom egésze a barikád azonos oldalán áll. Más kérdés, hogy a külön­böző emberek különböző mértékben érzik magát az átalakítást és az abban ját­szott szerepüket. Az átalakí­tásnak kevés a közvetlen, nyílt ellensége. Vannak azonban emberek, akik nem tudják, hogyan kell új mó­don dolgozni, és nem tudnak az átalakítás körülményei közepette munkálkodni. Az ilyeneket tanítani, segíteni kell — mondta Mihail Gor­bacsov. „Nyugati” rádióhallgatók a Szovjetunióban A szovjet rádióhallgatók zavartalanul hallgathatnak egy sor külföldi rádióadót — írja legújabb számában a Moszkovszkije Novosztyi cí­mű hetilap. Ezt a tényt Nyu­gaton, így Angliában is ész­revették. A londoni BBC rádió ez­zel kapcsolatos kommentár­jával Alekszandr Jevsztaf­­jov, a szovjet rádió elnökhe­lyettese ismertette a lap ol­vasóit. A BBC reményének adott hangot, hogy adásait ezentúl még többen hallgatják a Szovjetunióban. Elmondták ugyanakkor azt is, hogy az orosz nyelvű (nyugati) adá­sok zavarásának felfüggesz­tése sokakban nyilván le fog­ja hűteni az irántuk való ér­deklődést. A BBC magyará­zata: „a szovjet lakosság kez­di megszokni, hogy korábban ellenzékinek tartott nézetek­ről halljon. Ezenkívül pedig ezek a nézetek az újságok­ban, a televízióban érvénye­sülő »glasznoszty« — nyílt­ság — miatt elveszítik nim­buszukat.” (MTI) Pert indított a besúgó Pert indított az FBI, a Szö­vetségi Nyomozó Hivatal el­len — ki nem fizetett jutal­máért — egyik volt besúgó­ja, akit arra használtak fel, hogy beépüljön az Egyesült Államok latin-amerikai be­avatkozása ellen küzdő szer­vezetekbe. A salvadori származású Frank Varelli a salvadori nép iránti szolidaritás szervezete, a Cispes nevű csoport és több más hasonló szervezet tevé­kenységéről készített jelenté­seket az FBI-nak, amely ar­ra hivatkozva folytat titkos vizsgálatot a csoportok ellen, hogy azok „külföldi hatal­mak ügynökei” és „terrorista célokat támogatnak”. Varelli részletesen beszá­molt tevékenységéről a CBS amerikai televíziós hálózat­nak. Mint elmondotta, felada­tai közé nemcsak a besúgás tartozott; felderítési adatait a nyolcvanas évek elején az FBI utasítására közölnie kel­lett a salvadori „Nemzeti Gárda” egyik magasrangú parancsnokával is. Hadgyakorlat Japán—amerikai haditen­gerészeti gyakorlat, kezdődik vasárnap a távolkeleti or­szághoz tartozó Shikoku-szi­­get nyugati partjainál. Az egy hétig tartó gyakorlatban huszonkét hadihajót és hu­szonegy Orion típusú repülő­gépet vonultatnak fel. Kelet-Magyarország Komoly fennakadásokat okozott az idei zord tél szovjet grúziában is. A képen: hótorlaszok az egyik kaukázusi fae­­gy­intőn. (K-M-telefoto.) Kalákában műszaki vezető is Fejlesztik az építésügyi igazgatást Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumban pénteken Jantner Antal mi­niszterhelyettes sajtótájé­koztatót tartott azokról a központi intézkedésekről, a múlt év közepe óta folyama­tosan megjelenő jogszabá­lyokról, amelyeknek alapve­tő célja, hogy az építésügyi szakigazgatás fejlesztésével gyökeres fordulat következ­zék be a hetedik ötéves terv­ben az építés­­és a környe­zetformálás minőségének ja­vításában. Az első ilyen nagy lépés a korszerűsített, új országos építésügyi sza­bályzat kialakítása volt. Ennek a munkának a ki­bontakoztatását indokolja ugyanis, hogy elsősorban a családi házak építésénél na­gyon sok a hozzáértés hiá­nyából fakadó hiba. A meg­vizsgált épületek negyedré­szénél olyan súlyos hiányos­ságot találtak, amely az épü­let fennmaradását veszélyez­teti. Ezért a közeljövőben az ÉVM újabb jogszabályt ad ki, amelyben előírja, hogy a házilagos, „kalákás” építke­zéseken kötelezően alkalmaz­zon az építtető felelős mű­szaki vezetőt. (Folytatás az 1. oldalról) felfüggesztésére, önmagá­ban azonban a hátrányos helyzet, a kedvezőtlen adott­ság kevés a nyerésre. A segítség nem attól függ — mutatott rá a MÉM főosz­tályvezetője — kinek na­gyobb a „nyomora”, hanem attól, hogy törlesztési kötele­zettségeitől három évre fel­szabadulva, milyen gyorsan találják meg a kiutat, képe- Repülni tanul a jó feleség Megszerezte a pilótajogosítványt Sarah, András yorki herceg ifjú hitvese. Ezzel ő az angol királyi csa­lád első hölgytag­ja, aki ilyen kép­zettséggel is büsz­kélkedhet. A férj, a királyi haditen­gerészet helikop­terpilótája, ezúttal az utasülésen élte át a vizsga min­den izgalmát, mi­előtt a felesége ve­zette gép földet ért az Oxford kö­­zelében fekvő Rid­­lington repülőté­ren. A vizsgával Sa­rah, András her­cegnek tett régi ígéretét váltotta valóra. Házassá­guk előtt ugyanis leendő férje, ked­venc időtöltéséről így nyilatkozott: „A repülés az éle­te. Én pedig élete része akarok len­ni". sek-e a „megmaradt” pénzt a nyereség növelése érdeké­ben befektetni. Ha igen, két­szeresen nyer a gazdaság, nem csupán a pályázat elfo­gadásával, hanem azzal is, hogy a vállalt nyereségtöbb­let teljesítése után esetleg végleg is megszabadulhat az egyelőre csak felfüggesztett adósságainak egy részétől. Annak érdekében egyéb­ként, hogy Szabolcs-Szatmár­­ban minél több szövetkezet tartozhasson ebbe a körbe, rövidesen úgynevezett pat­ronáló hálózatot alakítanak ki — mondta el a tanácsko­zás végén Lakatos András. A tanács és az érdekképvisele­ti szervek (a TESZÖV) pénz­ügyi, közgazdasági szakem­berei segítik a gazdaságokat az ütőképes pályázat mielőb­bi kidolgozásában. (k. k.) 1987. február 14. Lapzárta Felmentés, kinevezés A Minisztertanács dr. Hor­váth Ottó egészségügyi mi­niszterhelyettest saját kéré­sére, érdemeinek elismerése mellett e tisztsége alól fel­mentette. Egyidejűleg dr. Il­lés Bélát egészségügyi mi­niszterhelyettessé kinevezte. Űrhajósok Egy hete tartózkodik a vi­lágűrben a Szojuz—TM—2 űrhajó személyzete, Jurij Kozfetnyenko és Alekszandr Lavejkin. Az űrhajósok ed­dig minden kijelölt feladatot terv szerint végrehajtottak. Pénteken a két űrpilóta az új berendezések üzembe he­lyezésével és ellenőrzésével foglalkozott. Beadvány Mintegy 140, korábban ál­lamellenes bűncselekménye­kért elítélt személy a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­­i­nak elnökségéhez intézett be­adványában ígéretet tett ar­ra, hogy a jövőben nem fog­lalkozik jogellenes tevékeny­séggel. Annak idején vala­­mennyiüket az MSZSZSZK büntető törvénykönyvének 70. (szovjetellenes agitációval és propagandával kapcsola­tos), valamint 190. (a szovjet állami és társadalmi rendet sértő, nyilvánvalóan hazug állítások terjesztésére vonat­kozó) cikkelye alapján ítél­ték el. Bújtatott nácik Az Egyesült Államokban az eddigi adatok szerint leg­alább 74 olyan náci háborús bűnös él háborítatlanul, aki részese volt különböző hábo­rús bűncselekményeknek, közöttük 44 olyan, aki tömeg­­gyilkosságok tettese volt — állapította meg a Simon Wiesenthal Központ. A náci háborús bűntettek felkutatá­sával foglalkozó Wiesenthal­­ról elnevezett amerikai köz­pont képviselői Washington­ban sajtókonferenciát tartot­tak, a zsidó világkongresszus és az amerikai zsidószerveze­tek részvételével. KOSSUTH RADIO 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 9,41: A Föld, amelyen élünk. —10,05: Ismét — a javából. — 12,30: Déli zeneparádé. — 13,20: Nép­zenei példatár. — 13,30: Zár­számadási tapasztalatok. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Nóták. — 15,10: Új Zenei Újság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A szülőföld muzsikája. — 18,45: Híres történetek. — 19,45: Planquette: Rip van Winkle. 20,43: Somlyó György versei. — 22,15: Hangverseny­termekből. — 23,47: Híres éne­kesek. PETŐFI RADIO 8,11: Népszerű muzsika. — 9,05: A postamester. Elbeszé­lés. — 9,49: Fúvósszerenád. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi leveleslá­dája. — 14,00: Magunkat ajánl­juk. — 16,10: Rodolfónak hív­ták. — 17,10: Könnyűzenei új­donságok. — 17,30: Mese ez, gyermek ... — 18,30: Moszk­vából érkezett. — 19,15: Beat­zene. — 20,10: Látogatás a múltunkban. — 21,05: Közkí­vánatra! — 23,15: Dzsesszfelvé­telek. 3. MŰSOR 6,05: Népszerű muzsika. — 7,03: In limba materna. — 7,30: V materinskom jazyku. — 8,18: Orgonahangverseny. — 9,34: Slágerlista. — 10,04: Hangfelvé­telek felsőfokon. — 11,02: Som­lyó György versei. — 12,30: Is­kolarádió. 13,05: Kívánságmű­sor. — 14,05: Lemezbörze he­lyett. — 15,00: Opera-művészle­­mezek. — 16,00: Komolyzenei bemutató. — 17,05: Kritikusok fóruma. — 18,00: A siker nyo­mában. — 19,05: Operaáriák. — 19,40: Ránki Dezső hangverse­nye. — 20,25: Más nyelven — magyar földön . . . 21,30: Min­dennapi irodalmunk. — 22,00: Népdalok. — 22,28: Shaw: Don Juan a pokolban. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár. — 8,20: A héten történt, összeállította: Matya­sovszki Edit. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Válaszolunk hallgatóinknak. — Hobbimikrofon. — A mundér becsülete . . . (Bálint István) — Mester és mesterség (Antall Ist­ván) — Hiányzó tanácstagok (Kolláth Adrienne) — Kié a pálya? (Horvát Péter) — 9,58— 10,00: Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,35: Tévétorna gyerekeknek. — 8,40: Kórházba megyünk. Angol ismeretterjesztő kisfilm. — 9,05: Sportvetélkedő. — 10,00: Élet a Földön. 2. rész. David Attenborough filmje. — 11,00: MÁS — KÉP. „Álljunk meg egy pillanatra”. — 14,15: Shock, ami sok. Angol képzőművészeti filmsorozat. — 15,15: A Bajkál még tiszta. Riport-dokumen­­tumfilm. — 16,15: Van benne valami. Barkochba játék. — 17,00: Híradó. — 17,15: Sarlós fecskék. NSZK rövidfilm. — 17,35: Könyvek a kamera előtt. — 18,15: Popzenei magazin. — 19,00: Családi torna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. Jé­­kely Zoltán: Aggastyán mono­lóg. Elmondja: Szabó Sándor. — 20,05: Jean Renoir-sorozat. Mulató a Montmartre-on. Francia—olasz film. — 21,45: MIDEM ’87. — Cannes. — 22,30: Meghökkentő mesék. Angol té­véfilmsorozat. Papi passzió. — 23,00: Híradó 2. 2. MŰSOR 9,30: Angol nyelvlecke. _ — 10,00: Mentők. 4—5. rész. Cseh­szlovák filmsorozat. — 12,00: Nas­ekran. — 15,15: Mafilm­magazin. — 15,25: Tévéegyetem. A makrovilág. — 16,15: Objek­tív. — 17,00: Csengetés. Gyer­mekeink egészségéről. — 17,45: Képmagnósok figyelem! Maga­zinműsor. — 18,15: A fekete vá­ros. Tévéfilmsorozat. 7. rész. — 19,15: Tv-tükör. — 19,30: Haydn: C-dúr csellóverseny. Előadja: Wolfgang Böttcher. — 20,05: Színházi képeslap Üzbe­­gisztánból. — 21,10: Száz híres festmény. Turner: A vámház és a Santa Maria della Salute. An­gol kisfilm. — 21,20: Kezek. Méhek és méhkasok. Angol rö­vidfilm. 22,45: A hős. Tv-játék. SZLOVÁK TV 8,30: Senki hőse (angol tévé­sorozat). — 8,55: Úttörők maga­zinja. — 9,55: A tudományról és a technikáról. — 10,35: Ausztrál filmsorozat (ism.) — 11,20: Honvédelmi magazin. — 11,40: Népdalok. — 12,00: Ifjú­sági nemzetközi síverseny. — 13,05: Mezőgazdasági magazin (ism.) — 13,45: Fiatalok pódiu­ma. — 14,15: Szlovák mesefilm. — 16,00: Politikai dalfesztivál (felvétel) — 16,40: A komikus és világa. — 17,30: Mi, lányok a kisvárosból (tévésorozat). — 18,05: Válasz a nézők leveleire. — 18,20: Esti mese. — 18,30— 19,10: Tv-magazin. — 19,30: Hír­adó. — 20,00: Történetek az életből. — 21,25: Sporthíradó. — 21,40: Egyetlen tanú (francia tévéfilm). — 23,15: Zenés szóra­koztató műsor. SZOVJET TV 12,30: Hírek. — 12,45: Együtt­működés. — 13,15: Jégkorong, NHL (Kanada)—Szovjetunió. — 15,15: Állatok világa. — 16,15: Rajzfilm. — 16,45: Hírek. — 16,55: V. G. Afanaszjev akadé­mikus válaszol a tévénézők kérdéseire. — 17,25: Megállt a vonat (film). — 19,00: Híradó. — 19,40: Szombat este. — 21,40: Hírek. — 21,45: Gyorskorcsolya VB (férfiak) — 22,30: A ka­masz (6. rész) — 23,42: Hírek. — 23,47: T. Smiga műsora. 15., vasárnap KOSSUTH RADIO 7,30: Élete gyümölcse. — 8,10: öt kontinens hét napja. — 8,25: Énekszóval, muzsikával. — 9,00: Twist Olivér. — 9,52: Kó­rusmuzsika. — 10,05: Édes anyanyelvünk. — 10,10: örök­zöld dallamok. — 11,00: Gon­dolatjel. — 12,15: Harminc perc alatt a föld körül. — 12,45: alatt... — 12,45: Beszámolok József Attilának. — 12,55: Nép­dalkörök pódiuma. 13,20: Mit üzen a rádió? — 14,10: Művész­lemezek. — 14,58: A varázs­hegy. Regény. — 16,05: ,,Visz­­szanéztem félutambul...” — 16,33: Bartók: III. zongoraver­seny. — 17,00: Értékmegőrző. — 17,30: Komolyzenei lemezlo­vas. — 18,40: A Janika. Drá­ma. — 19,29: Gershwin, Porgy és Bess. 20,12: Somlyó György versei. — 22,25: Hegedűver­seny. — 23,21: Shakespeare szonettjei. — 23,32: Kórusmuzsi­ka. PETŐFI RADIO 7,05: A görög katolikus egy­ház félórája. — 7,35: Orgona­muzsika. — 8,05: Ha nagy le­szek. . . — 9,05: Magnósok, fi­gyelem! — 9,45: Filmzene. — 10,03: Karinthy Színpad. — 11,10: Vasárnapi koktél. 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Mit hallunk? — 13,32: Viola József versei. — 14,00: Szerpentin. — 15,05: Táskará­dió. — 16,00: Halló Pozsony! — 17,00: Cimbalomverseny. — 18,30: Könnyűzene. — 19,20: Poptarisznya. — 20,40: Cimba­lomverseny. — 21,05: Társalgó. — 22,30: Sanzonpódium. 23,10: Esti dallamok. 3. MŰSOR 6,03: Népszerű muzsika. — 8,12: Új lemezeinkből. — 9,05: Kamarazene. — 10,00: Új Ze­nei Újság. — 10,45: Öt konti­nens hét napja. — 11,00: Feren­­csik János vezényel. — 12,11: Puccini: Manon Lescaut. — 12,55: Kis magyar néprajz. — 13,05: Eszperantó híradó. — 13,15: Új Brahms-lemezeinkből. — 14,02: A rock and rolltól a funkyig. — 15,02: N. Harnon­court vezényel. — 16,00: Az ötö­dik sípszó. Hangjáték. — 16,43: Operaáriák. — 17,30: Hi-Fi va­rieté. — 18,30: Na maternjem jeziku. — 19,05: In der Mutter­sprache. — 19,35: Schubert: Vili. szimfónia. —20,00: Tar­tályvonat Pest felől. Rádiójá­ték. — 21,04: Chopin-felvételek. — 22,21: Népdalok. — 22,40: Dzsesszfesztivál. NYÍREGYHÁZI rádió 9,00: Hírek. Évfordulónaptár. — 9,20: Húszon innen, húszon túl. Ifjúsági magazin. (Antall István) — Lemezpolc (Matya­­sovszki Edit) — 10,58—11,00: Műsorelőzetes. — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások. Sportössze­foglaló Észak-Tiszántúlról. MAGYAR TV 8,30: Tévétorna. — 8,35: Em­berrablók. 2. rész. Angol— NSZK kalandfilmsorozat. — 9,00: Kuckó. — 9,30: Csörgősip­ka. S aztán? — 9,40: Az em­berevő medve. Szovjet kaland­film. — 13,35: Sívilágbajnok­ság. — 14,45: ön­­jelölt! — 15,55: Delta. — 16,20: Nézzük együtt — Lukács Sándorral. — 17,00: Rácz Aladár-cimba­lomverseny. Döntő. — 18,30: Családi torna. — 18,35: Mesé­ről mesére. — 19,00: A Hét. — 20,05: Starsky és Hutch. Ame­rikai bűnügyi tévéfilmsorozat. A táncoslábú lány. — 20,55: Cimbalomverseny. Eredmény­­hirdetés. — 21,15: Telesport. 2. MŰSOR 16,05: Májusfa. Brutyó János életéből. — 17,05: Sívilágbaj­nokság. — 18,15: Gondolkodó. Tudományos hetilap. — 19,00: Volpone. — 20,35: Schubert: g­­moll szonatina. — 20,55: Arcok és városok. 5. (bef.) rész. Ma­gyar építészek Amerikában. — 21,15: A Hét. SZLOVÁK TV 8,30: Gyerekeknek. — 9,40: Kicsinyek magazinja. — 10,40: Kórház a város szélén (tévéso­rozat). — 11,30: Objektív (ma­gazin). — 12,00: Portréfilm. — 12,30: Koncertfilm. — 13,35: Do­kumentumfilm. — 13,55: Síugró VB. — 16,30: Autósok, motoro­sok magazinja. — 17,10: Élni akarunk (cseh film). — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Zenés szórakoztató műsor. — 19,30: Híradó. — 20,05: A rossz vér (tévésorozat befejező rész) — 21,25: Sokolov, 1987 (politikai dalfesztivál). — 22,25: Sporthír­adó. SZOVJET TV 8,00: A hazámat szolgálom! — 9,00: Reggeli posta. — 9,30: Filmelőzetes. — 10,15: Jeralas. — 10,30: Zenebutik. — 11,00: Falusi óra. — 12,00—12,45: Az egészség. — 15,45: Rajzfilm. — 16,00: Nemzetközi panoráma. — 16,45: 50 éves a Mojszejev­­együttes. — 19,00: Híradó. — 19,40: Irodalmi almanach. — 21,00: Hírek. —­ 21,05: Gyorskor­csolyázó VB (férfiak). — 21,50: Az ön valódi neve (tévéjáték). — 23,35: Hírek. — 23,40: Cir­kuszműsor. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: 14—15-én AN­NIE. 14—15-én NE VEDD EL TŐLEM A NAPOT. Béke mozi: de. 14-én NYO­MÁS, UTÁNA! 14—15-én du. NYOMÁS, UTÁNA! 15-én ma­tiné: TIZENKÉT HÓNAP. Móricz mozi: 14—15-én VÁR­LAK NÁLAD VACSORÁRA. 14, szombat, 19.00 óra: LÉ­LEKHARANG. Bemutató bér­let: 15-én, vasárnap 18 órakor Ma­gyarország ere­detéről dr. Var­ga Károly főis­kolai tanár tart előadást. 1987. február 14., szombat 1987. február 15., vasárnap

Next