Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-07 / 135. szám

1988. június 7. Emberibb kapcsolatokat Írásos felszólalás az országos pártértekezleten Sokat beszélünk manapság a párt mozgalmi jellegéről, a párttagság érdektelenségéről. A megjelenő cikkek, ta­nulmányok ellenére sem javul a helyzet. Marad a forma­litás, passzivitás, nemtörődömség. A baj az alapoknál van, azaz az alapszervezeteknél. Nem az elméletek hiányoznak, hanem azoknak a gyakor­lati­ átvitele. A „mozgalmi jelleg” szerintem az élő emberi kapcsolatokat jelenti, az emberi törődést, egymáshoz tar­tozást, egymás gondjaiban, örömeiben való részvételün­ket. Ez az ami hiányzik. Ezt módszertani útmutatással, határozattal, ünnepi beszéddel nem lehet helyettesíteni, ide cselekvés, munka kell, amit csakis az alapszervezete­ken keresztül lehet elvégezni. Az elmúlt időszakban a pártélet szinte öncélúvá vált. A felső pártapparátus nem segítette, hanem utasította az alapszervezeteket. A meg­határozott oldalszámú beszámolók, jelentések, tervek ké­szíttetése, s ha kell, ha nem alapon megtartott, előírt időpontú és tárgyú tag, vezetőségi, pártbizottsági ülések — nem segítség. Kell a tanács, a javaslat, de nem kell a lekezelés, a kézenfogva vezetés. Nem a párttagok vannak az apparátusért, ők vannak a pártért, a tagságért, az em­berekért. Meg kell végre tanulni, hogy a magasabb beosztás nem elsősorban a hatalmat jelenti, hanem a közösség szolgá­latát. Nem azt kell mondani, hogy ezt és így csinálják elvtársak, hanem: megkérdezni mit akartok elérni, mi a problémátok? És segíteni, a felmerült kérdéseket megol­dani, megvitatni vele az alternatívákat, tájékoztatni a párttagokat a párt belső helyzetéről, eseményeiről — va­lahogy így képzelnénk el a felsőbb pártszervekkel való kapcsolatot. Ne azt lássa az átlagember, hogy a különböző szintű vezetők hivatali pozíciójukat felhasználva igyekez­nek jogtalan előnyökhöz jutni, illetve, hogy magánéletük­ben messze eltérnek az általuk hirdetett szocialista erköl­csi normáktól. Az ilyen vezetőket — még ha szakmailag jól látják is el feladatukat — nem szabad a helyükön hagyni, mert több kárt okoznak, mint hasznot. Ez is párt­feladat! A párttagság és az alapszervezeti vezetőség kapcsolata a taggyűlésen túl alig létezik. Márpedig a véleményala­kításhoz (ami fontos feladatunk) emberi kapcsolatok kel­lenek — és megfelelő politikai alapműveltség. A párttit­kár, a vezetőségi tag, a pártcsoportvezető hivatali mun­káján túl, társadalmi munkában végzi a pártmunkát. Családja van, ezért általában kiegészítő kereseti forrást is keresnie kell, azaz rohan, mint mindenki más. A mi térségünkben különösen élesen jelentkeznek ezek a prob­lémák, mivel a bérszínvonal körülbelül fele az országos­nak,, a fővárosiról nem is beszélve. Ilyen körülmények kö­zött alig jut idő a kapcsolatok ápolására. Ahol függetlení­tett pártbizottsági titkár van, ott ez inkább megoldható lenne, de úgy tűnik az emberi kapcsolatokra nekik sem jut elég idejük. A politikai alapműveltség hiánya szintén gyengíti a munkát, mert aki legalább a marxizmus alapjaival nincs tisztában, hogy magyarázza meg másokat ,­ az alapvető dolgokat, hogyan védje meg vitában a párt határozatait? A titkári funkcióra való választhatóság egyik követelmé­nye legyen, hogy a jelölteknek legalább a marxizmus-le­­ninizmus esti egyetemének általános tagozata legyen meg. A párttaggá nevelés szintén a mindennapi emberi kapcso­latokon alapul. Ennek legfontosabb fóruma a KISZ len­ne, de a pártszervezet és a KISZ között a kapcsolat álta­lában formális, csak a beszámoltatásra a részvételre egy­két gyűlésen, a kettős tagságra terjed ki. A KISZ elbürokratizálódása egyenes következménye a párt bajainak. Ragyogó kimutatások bizonyítják, mennyi vetélkedő, menetdalverseny, kirándulás stb. volt és sajnos, a szép kimutatások mögött teljességgel elveszett az ifjú­sági mozgalom, az élet. A legtöbb helyen kialakult egy kis kör, amely eljár a soros versenyekre, a nagy többség vi­szont még a taggyűléseken sem jelenik meg. Egyszerűen érdektelen, mert a KISZ nem azzal foglalkozik, amivel a fiatal szeretne, hanem a statisztikában szépen mutató dol­gokkal. Szerintem nagy hiba, hogy a kisdobosság, az út­törő és a KISZ-tagság nem kitüntetés, mint az első idők­ben volt, hanem mindenki kötelesége. A munka unalmas, formális gyűlésekkel, ünnepi beszédekkel és úgynevezett akciókkal letudott. Baj, hogy a pártban és az állami-gazdasági életben is elhatalmasodott a bürokrácia. Amit régebben egy-két em­ber szóval, vagy pár sor feljegyzéssel elvégzett, azt ma irodában ülő emberek tömege írja, iktatja, továbbítja oda, ahol iktatják, összesítik, számonkérik, továbbítják... Ezért zavarja a párttagságot, ha újabb bizottságok, szak­­tanácsadó testületek alakulásáról értesül. Minek oda a bizottság, akár tanácsadó, akár ellenőrző feladattal, ahol arra hivatott szakemberek azért kapják a fizetésüket, hogy a rájuk bízott területen felelős döntést hozzanak, vagy ellenőrzést végezzenek? Ezek egyetlen dologra: a döntések elnapolására, a felelősség elkenésére alkalma­sak. Ráadásul tudjuk, hogy egy ideiglenesnek szánt író­asztal milyen könnyen válik állandóvá és kezd osztódás­sal szaporodni. A keletkező papírtengerben pedig az em­ber átváltozik aktává, eltűnik az emberi segítőkészség, a tenniakarás. Nehezíti a mozgalmi jelleg kibontakozását, hogy az in­formációs jelentésekben felvetett problémákra válasz nemigen jön, a csatorna egyirányú. A kapott „belső” tá­jékoztatás vagy semmitmondó, vagy a sajtó már régen és részletesebben közölte a tartalmát. A párttagság évek óta nem volt ilyen aktív, mint most. Ez azt jelenti, hogy az emberek nagy­­része még bízik a pártban. Egyben figyelmeztetés is: ha ezzel a bizalommal újból rosszul sáfárkodunk, akkor azt vissza többé nem szerezhetjük. Baly János erdészeti ágazatvezető Vásárosnamény Kelet-Magyarország Vizsgaidőszak a főiskolákon A kiszámított „keresztkérdés” Falfehér fiatalember szédül ki a vizsgáztatóteremből, és hitetlenkedve tárja szét a karjait: — Nem értem... Még kettesem se volt a három év alatt, most meg kirúgtak... Pedig tudtam a tételt, de az­tán mindenfélét kérdezgetett a tanár úr. Gondolom, megor­­rolt, mert egy párszor hiányoztam az óráiról, edzés miatt... De mindig pótoltam, bemutattam. Pechem van ... Javában tart a vizsgaidő­­szak, ilyen is, olyan is meg­esik. A Nyíregyházi Mező­­gazdasági Főiskolán Palotay­­né Papp Ildikó főiskolai ad­junktus, a tanulmányi osztály vezetője tájékoztat arról, hogy 69-en végeznek a gépész üzemmérnöki szakon, 20-an a repülőgép­ vezetőin. A har­madévesekkel együtt összesen 317-en vizsgáznak a­z év­folyamon. Kinek a jobb jegy megszerzése, kinek meg már a tanulmányok befejezésével kapcsolatos gondok járnak a fejében. „Majd eltölti valahogy...” Horváth Mihály messziről került ide, Komárom megyé­ből, és lakóhelyéhez közel, Tokodon kezdi a pályát. Mi­lyen elképzelései vannak a munkába állásról, és milyen segítséget kapott ehhez a fő­iskolától? — Nekem az a nagy gon­dom, hogy elméleti alapokat kaptunk ugyan elég rende­sen, de gyakorlati felkészítést nem. Igaz, hogy részt vettünk a termelési gyakorlatokon az üzemekben, és lehet, hogy egyik-másik hallgatótársam­nak nem ez a véleménye, de én azt tapasztaltam, hogy csak úgy ránk legyintettek: itt van a hallgató, na és ak­kor mi van, majd eltölti vala­hogy a napot. Szóval nem vettek minket komolyan — az nem ér semmit. Márpedig el kell helyezkedni. Úgy gon­dolom, maximum 10 ember munkájának irányítását vál­lalnám eleinte, és én próbá­lok meg „kicsi” lenni, vagyis alkalmazkodni... Jó tanuló, jó sportoló Érdekesen alakul a továb­biakban a nyíregyházi Oláh György sorsa, aki egyelőre kap az „élettől” egy kis ha­ladékot, most még nem mu­száj elhelyezkednie. — Amikor ide jelentkez­tem, még nem volt meg az a rendelet, ami lehetővé teszi, hogy most a gödöllői egyete­men, nappali tagozaton a ne­gyedik évfolyamosokhoz csat­lakozzam. Miért? Magasabb végzettséggel talán jobban el tudok majd helyezkedni, és egyelőre­­ jobb tanulni, mint dolgozni. Igaz, adódik egy kis probléma, mert tár­sadalmi szerződésem van a tyukodi tsz-szel, de szeren­csére a pénzt leraktam, ha kell visszafizetem, vagy eset­leg meghosszabbítanánk a szerződést az egyetem idejé­re ... Társaitól tudhatjuk meg — Oláh György szerényebb an­nál, hogy ezzel előhozakodna: a „Jó tanuló — jó sportoló” címet eddig mind a két év végén megkapta, és most is esélye van rá. Első osztályú tájfutó és a tanulmányi eredményei is jók. Ilyen ala­pokkal remélhetőleg Gödöl­lőn is sikeresen folytatja a tanulást is, a sportot is ... Hozzájuk képest teljesen szabálytalan pályafutásról számolhat be Fábián Miklós, aki Nyíregyházán él a csa­ládjával. Neki aztán igazán meg kell gondolnia, hogyan­­ osztja be a vizsgaidőszak per­ceit — a most 20 hónapos kislánya is „beleszól” az ide­jébe ... — Eredeti szakmám: autó­szerelő, ’73-ban vizsgáztam. Három év múlva esti tagoza­ton érettségiztem, azután le­tettem a technikus minősítőt. 4 éve felvettek, egy évet jár­tam előkészítőre Debrecen­ben, és most itt fogok állam­vizsgázni. Munkahelyem a Mezőgép, tanulmányaim ide­jén a vállalattól kapok rend­szeres havi támogatást, most ötezren felül. (Megjegyzem, ha dolgozna, jóval többet ke­reshetne — mire azt mondja: reméli, majd „behozza” ezt az anyagi hátrányt.) A munká­ba állás nekem nem jelent gondot, van tapasztalatom bőven, és úgy érzem, a mun­kahelyemnek szüksége van a képzett emberekre. Csak azt nem tudom még, pályakezdő­nek minősülök-e majd, mint kezdő üzemmérnök — holott a vállalatnál már nem szá­mítok kezdőnek... Ők hárman már igazán a vizsga finisében tartanak, év közben gazdálkodva az idő­vel, előrehozták a letehető vizsgákat, és mostanára már csak a záróvizsgák maradnak hátra. Mindezzel együtt is nagy igénybevételnek tartják a szoros vizsgarend teljesíté­sét, és eléggé elfáradnak, mi­re a végére jutnak. Azután pedig már csak az egyetlen erőpróba marad: az állam­vizsga. Amitől régen az egye­temi, főiskolai hallgatók úgy féltek, mint a tűztől, mert volt abban minden, marxiz­mustól kezdve a komplex át­tekintésig. Az ő államvizsgá­juk nem más, mint a szak­­dolgozat „megvédése”, a fő témájukhoz feltett „kereszt­kérdések” megválaszolása. Bármibe belekérdezhet... Fábián Miklós a Mezőgép­nél használatos szállítójármű­vekkel, illetve egy speciális tartálykocsival foglalkozott, Horváth Mihály a nagyüze­mi dohánytermesztés gépesí­tésével, Oláh György pedig azt vizsgálta, milyen lehető­ség van a hazai járműprog­ramban a mikroöntött acélok alkalmazásának. Bármibe be­lekérdezhet a vizsgabizottság, de itt a főiskolán az a mon­dás járja: „Nem kell annak félnie az államvizsgától, aki a szakdolgozatát maga írta.” (Karaksó) Hazánkban egyedül a MEDICOR nagyecsedi Rákóczi Tsz Szemében készítenek nagy té­telben vértranszfuziós eszközöket. A szigorú egészségügyi követelményeknek megfelelőe­n az egyes műveletek steril körülmények között történnek. (Elek Emil felvétele) 3 Cseles szavak C­seles dolgok a szavak. Éppúgy nyomatékosít­­hatják a gondolatot, mint ahogy el is kenhetik a lényeget. Manapság két szó kezd terjedni, ami az elkenés szándékát mutatja. Az egyik: szükséges, a másik: kezelni. Figyelje meg a kedves ol­vasó, hogy az élő beszédben, de az újságnyelvben is mi­lyen gyakorta találkozunk az­zal a szókapcsolattal, hogy gyorsítani szükséges, fejlesz­teni szükséges, megoldani szükséges ... Miért szükséges? Miért nem kell? Vajon hon­nan a tétova óvatosság? Mi­ért ez az udvariasság? Ha kell, akkor kell, s nem szük­séges. Ez utóbbi olyan óvatos, kellemes, kevéssé parancsoló. Több benne a megengedés. Pedig hányszor, de hányszor ráfizettünk erre a szükséges­re. Mert amit kell, azt be is lehet hajtani. Ami szükséges? Nos, az, de ha nem sikerült, akkor az inkább ajánlott volt, mint kötelező. És itt a ha­talmas különbség. Ma egy sor dolog nem ajánlott. Nem kívánatos csupán. Hanem kö­telező. Vagyis kell ! !! Ebből a meggondolásból alakult ki aztán az a teljesen értelmetlen fordulat is, mi­szerint a dolgokat kezeljük. Nem megoldjuk. Nem csinál­juk. Kezeljük. Kezelni legin­kább a beteget kell, ha vala­mi megcsinálandó, akkor ám tegyük, de ne kezeljük. Fi­gyeljék meg, mennyi kibúvó van emögött. A kezelés min­dig többféle megoldást rejte­get. A fogalomban benne fog­laltatik, az idő, a folyamat, az elhúzódás, hogy ne mond­jak mást, a szükséges óvatos­sága. A mai élet követelmé­nyei viszont tettet, cselek­vést, határozott lépéseket té­teleznek fel. A gazdaság ügye­it meg kell oldani, a társa­dalmi változásokat se kezel­ni, hanem végrehajtani kell. (Nem szükséges!) Amikor azt keressük, hogy a konzervativizmus hogyan és miként köszön vissza, fi­gyeljük a szavakat. Tudnak fogalmazni, s ha szegényes is a mozgalmi zsargon, haszná­lói találékonyak lesznek, mi­helyst róluk van szó. Így is jelentkezhet a retrogád erő, így is hathat az óvatoskodás, így is védhetőek máskülön­ben elesett hadállások. Mon­dom, figyelni kell, mert a szavak cseles dolgok lehet­nek. Ezt az ügyet se kezel­jük. Oldjuk meg. Tiszta szó­val, okos beszéddel, egyértel­műséggel. Erre van ma szük­ség, ez kell a jövőhöz. B. lu Artúr Dzsalan: A felvonó végből és vasbetonból Mi többemeletes székhá­zat épített a vállala­tunk. Amikor átköltöztünk az új épületbe, nem győz­tünk csodálkozni. Ez igen, ez a modern építőművészet remekműve! — mondogat­tuk. Mi, munkatársak legjob­ban a felvonónak örültünk. Nem csoda. Ugyanis a régi épületben gyalog kellett fel­másznak az emeletekre. Most pedig itt az ember még fel sem ocsúdik, és a lift surran egyet, és már meg is érkez­tünk! Nyílik az ajtó, az em­ber belép a felvonóba, meg­nyomja a gombot, és már re­pül is a szerkezet. Csak any­­nyi ideje van, hogy elolvassa a falon függő figyelmezte­tést: „A felvonó csak négy személyt szállít!” Így utaztunk az új liften nap mint nap, hétről hét­re, egész hónapban, meg­állás nélkül. Egy szép napon aztán a felvonóban megjelent egy szimpatikus férfi. Értelmes tekintettel ült a sarokban himbálódzó asztalka mel­lett. Az asztalon számoló­gép stopperóra, különféle papírok. A férfi feje fölött tábla: „Utasszámlálás”. Ettől a naptól kezdve ke­vesebb hely lett a felvonó­ban. A munkatársak egy da­rabig mozogtak emiatt, de aztán lassan megszokták. Telt-múlt az idő, és a lift másik sarkában egy újabb ember tűnt fel. Az ő asztalán kérdőívek, tájékoztatók, kü­lönböző tesztlapok hever­tek. Fölötte újabb tábla: „Szociológiai felmérés”. A felvonóban még kevesebb hely lett. A munkatársak ismét mozogtak egy kicsit, de aztán lecsendesedtek. Egy bizonyos idő múlva a liftben megjelent a har­madik ember. Az asztalán feljegyzésekkel teleírt pa­pírlapok, műszerek. Az asz­tal fölött tábla: „Pszicho­lógiai megfigyelés”. Ezután a liftbe csak nehezen tu­dott bemászni az egyetlen utas. A munkatársak ismét mozogtak, de aztán ezt is megszokták. Aztán nemsokára a leg­utolsó utast is kitúrta a ne­gyedik ismeretlen. A legelő­kelőbb helyen, a felvonó kö­zepén ült, az asztala fölé pe­dig táblát akasztott: „A kutatócsoport vezetője”. Azó­ta vállalatunk munkatársai, a felvonó utasai ismét gya­log kapaszkodnak föl az emeletre. Érthető, hogy ele­inte egy kicsit mozogtak, de aztán ismét megszokták a gyaloglást, s a végén már el is feledkeztek a felvonóról. E­gy szép napon aztán a felvonó mellett egy hirdetés jelent meg: „A tudományos kutatócso­port vizsgálati célokra sür­gősen utasokat felvesz a liftre!” Oroszból fordította: Kiss György Mihály

Next