Kelet-Magyarország, 2001. március (58. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-21 / 67. szám

2001. március 21., szerda NÉZŐPONT Stílusváltás a voksokért Kovács Éva A egyik azt ígéri, a korábbinál kedve­sebb, békülékenyebb hangot üt majd meg, arra törekszik, hogy az egyes rétegeket kö­zelebb hozza, ne pedig eltávolítsa egymás­tól. Szándékainak bizonyítására személycse­réket is végrehajt, a keményebben, sokak szerint olykor durvábban fogalmazó embe­rét eggyel hátrébb helyezi a sorban, hogy helyette a simulékonyabb, választékosabb modorút, a diplomatikusan fogalmazni tu­dót részesítse előnyben. A másik is stílusváltásról beszél. Azt mondja, felhagy az eddigi puhasággal, a gyakorta se hideg, se meleg hangnemmel, tényszerűbb, határozottabb, karakteresebb lesz, s ha doronggal köszönnek neki, akkor ő is doronggal válaszol, ha azonban szépen szólnak hozzá, ő sem fog majd csúnyán, durván válaszolni. A harmadik nem ígér semmit. Amikor azt kérdezik tőle, nem lenne-e célszerű kicsit visszafogottabban fogalmaznia, azt válaszol­ja, egyáltalán nem, ők eddig is így beszél­tek, így fognak ezután is. Akinek nem tet­szik, legfeljebb nem hallgatja szavaikat. Talán nem nehéz kitalálni, a pártokról van szó. A pártokról, akik bevallva vagy be­vallatlanul megkezdték a készülődést az újabb megmérettetésre. A hangnem meghatározásának, az új stratégia kidolgozásának lassan bizony tényleg itt az ideje. Kis túlzással azt mond­hatjuk, a választás immár a kertek alatt. Teljesen érthető az is, hogy minden in­duló a szebbik arcát szeretné mutatni. Nem magyar sajátosság ez, így zajlik a világ bár­mely pontján. Aki győzelemre törekszik, mindent megtesz a győzelemért. Egy dolog jönne még jól a döntés előtt. Igaz, nem annyira nekünk, sokkal inkább a kegyeinkért versengőknek. Egy kis amnézia, magyarán feledékeny­­ség. Hogy ne emlékezzünk semmire, amit magunk tapasztaltunk, amit évekig magunk láttunk vagy hallottunk. Csak arról tudjunk, amit velünk tudatni akarnak. Hogy ne gondoljunk arra, milyen volt a tegnap, csak azt lássuk, mások szerint mi­lyen a ma. Árnyékos oldal Ferter János karikatúrája HÍREK □ Tavaszváró címmel rendezvényt tarta­nak a kemecsei általános iskolában március 24-én 18 órától. Az érdeklődők tájékoztató­kat, információkat hallhatnak az önkormány­zat vezetőitől, és országgyűlési képviselőkkel is találkozhatnak. □ Balettkoncert A Primavera Balettegyüt­tes hagyományos tavaszi koncertműsorát Nyíregyházán a művelődési központ hang­versenytermében tartják március 25-én. A gála vasárnap 18 órakor kezdődik. Balett­mester Feketéné Kun Ildikó. Keleti HÁTTÉR Nemzetközi Utazáson a Tourinform A szervezők még nem tudták, hogy a Tisza része lesz a mindennapos híradásoknak Ladányi Tóth Lajos Nyíregyháza­­ Immár hu­szonnegyedik alkalommal nyitja meg kapuit az Utazás Nemzetközi Kiállítás a buda­pesti vásárközpontban. Ma a szakembereket, holnap­tól vasárnapig pedig az utazni vágyókat várja negyvenhat or­szág nyolcszázhetven kiállítója, köztük megyénk Tourinform irodája. A tizenkétezerötszáz (!) négy­zetméteren megrendezendő Uta­zás 2001 külföldi díszvendége ezúttal a mediterrán játékok há­zigazdája, Tunézia lesz, a belföl­diek közül pedig - erről még az árvízi vészhelyzet előtt döntöt­tek - a Tisza térségét helyezik előtérbe. Ennek révén kirakatba kerül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tourinform iroda tevé­kenysége, mozgástere, ajánlata. Régiós összefogás Különös felhangja van annak a titulusnak, hogy díszvendég a Tisza. A szervezők úgy gondol­ták: a főszereppel az emberi sor­sokat befolyásoló víztömegnek megpezsdülhet az idegenforgal­ma. Aztán vonult az ár, ám a kiállítás alapgondolatát nem mosta el. - Az újjászületés és a meg­mentés kettősségében él a beregi emberek túlnyomó része, ezzel együtt nekünk a jövőbe kell mu­tatnunk - vélekedett Tatár Ani­kó, a Tourinform iroda vezetője. - Négy tiszai régió (Észak-Ma­­gyarország, Észak-Alföld, Dél-Al­föld és a Tisza-tó) összefogásá­ban mutatkozik be a folyó, mi az észak-alföldieken belül, a B pavi­lon 4/a standján vagyunk és le­szünk érdekeltek. Az irodavezetővel és két ide­genforgalmi menedzserrel mű­ködő Tourinform-iroda 1993 márciusa óta üzemel a megyé­ben. Szakmaiiag a Magyar Tu­rizmus Rt.-hez tartoznak, a mű­ködési feltételeket a megyei ön­­kormányzat biztosítja. Tavaly nyáron a Szonda Ipsos próbavásárlásos vizsgálatsoro­zat révén tesztelte az ország különböző Tourinform-irodáit, a globális értékelés roppant hí­zelgő a nyíregyházi kirendelt­ségre nézve: minden egyéb iro­dát megelőztek, kiemelkedtek a mezőnyből. Csalogató adatbázis - Mi nem szervezünk utakat, ha­nem információkat továbbítunk a térségünkből, nyugodtan for­dulhatnak hozzánk az egyénileg utazó turisták és az utazási iro­dák. Nyíregyházán, az Ország­zászló téren hétköznap 9-17, sze­zonban 8-18 óra között várjuk az érdeklődőket, május 15-e és szep­tember 15-e között pedig szomba­tonként 9-13 óráig állunk rendel­kezésre. A sóstófürdői iroda sze­zonálisan tart nyitva. Figyelem­­felkeltésként az elmúlt évtől táb­lák igazítják útba a városköz­pontban a bennünket keresőket - említette Tatár Anikó. - Minden olyan címmel, adat­tal, programmal rendelkezünk, amely csalogató lehet egy me­gyénkbe érkező turista számára. Állandó összeköttetésben állunk az ország többi Tourinform­­irodájával, így a tőlünk indulók számára is gazdag kínálatot biz­tosítunk. Rendszeresen frissít­jük az internetes adatbázisun­kat, mindemellett prospektu­sokat, színes kiadványokat ké­szítünk. A legközelebb megjele­nő füzet például három nyel­vű (magyar, angol és - a hozzánk érkezők népes száma miatt - lengyel), felvetődött a német nyelvű fordítás gondolata is, ám a szűkös költségvetés en­nek megvalósítását már nem tette lehetővé. Hírlevelet készí­tünk, amelyet minden megyén belüli önkormányzathoz, szállo­dához, kistérségi társuláshoz el­juttatunk. Komoly próbatétel Manapság óránként foglalkoz­nak a híradások megyénkkel. Az árvízi katasztrófa és következ­ményei még sokáig éreztetik ha­tásukat a beregi öblözetben. En­nél fogva az eddigieknél is ko­molyabb próbatétel előtt állnak az idegenforgalmi szakemberek. A ma nyíló Utazás 2001-en dísz­vendégként bizonyíthat a Tisza. Másfél hete a Bujtosi Szabadidő Csarnok adott otthont a Vakáció 2001 nemzetközi idegenforgalmi, utazási szabadidő-kiállításnak Elek Emil felvétele ÉLETKÉPEK A virágok legendája Makay Béla Egy erdőháti tanyán lakván gyakran átsétáltam egy kaszálóréten, amely a Túr fo­lyócska legmélyebb kanyaru­latában bújik meg. Először május volt, a magas füvek tengerében kis foltokban, de magányosan is margaréták fe­hérlettek. Ábrándoztam raj­tuk, s úgy vágytam vázába vinni őket, amikor mögém lé­pett András bácsi, a töltésen legeltető juhász. - Ha jól látom, a virágokat tetszik bámulni, a Margit vi­rágait. - A margarétákat nemde? - helyesbítettem. - Igen. Úgy is mondhatjuk - válaszolt kampójára támasz­kodva. - Ki volt az a Margit? - fe­szített az érdeklődés. - Hogy ki volt az? A nagy­apámtól hallottam, ő meg... ki tudja kitől, mert réges régen, még az akkori báró megtele­pedése idején élt az a lány. S leültünk a parton, a víz tükrében gyönyörködő nász­ban álló vadkörtefa alá. Hall­gattam az öreget. - A báróé volt itt minden. Még ez a víz is. Csak az ő en­gedélyével halászhattak, hor­gászhattak benne. Jó ember volt, s mintagazdaságot alakí­tott ki ezeken a svány földe­ken. Házakat, tanyát építte­tett a cselédjeinek. Itt lakott az a Margit lány is, akinek a nefelejcstől is kékebb volt a szeme, a haja pedig bongy­­orabb és szőkébb a bárányfel­hőknél is. Bele is bolondult a báró fia. Járt utána, s felültette a hin­tájára. Képzelje, Beregszászba is elvitte magával. És ekkor került ide vala­honnan a bércekről egy Jan­csi nevű legény, aki ezen a ré­ten legeltette a báró juhait. Ebbe a fiúba aztán igazán sze­relmes lett az a lány. Persze, ő bele meg a fiú. Mindenütt együtt látták őket, még itt a kunyhó körül is. Meg is indult róluk a plety­ka, mende-monda. Mert tud­valévő, ahol a szép és a bol­dogság van, ott előbb-utóbb megjelenik az irigység, a go­nosz szellem. A juhászlegény szenvedése pedig az volt, hogy szélnek eresztették, per­sze a lány miatt. S ezután történt az a rejtel­mes, csodálatos esemény, amit szintén úgy mesélek el, ahogy nagyapámtól hallottam - folytatta András bácsi. Egy reggelre a kunyhó helyén a két fiatal ruháit találták meg csak, még az alsóneműiket is. Emésztődtek rajta az embe­rek, víz alá, föld alá tűntek? Nagyapámék azt mesélték, hogy a szerelem angyalai jöt­tek le értük az égből, hogy ott fenn boldogan élhessenek együtt. S azért mentek pucé­ron, mert az angyalok is úgy élnek ott. S ők varázsolták ide fentről ezeket a fehér virágokat, a margarétákat, amelyek a Margit nyomában virítanak. S azóta Margit-rét ez a mező - fejezte be történetét az öreg. Aztán hosszan hallgattunk. Elrévültünk a suttogó fuval­latban bólogató margitvi­­rágokon. 3. oldal Bangladesi stand Lehet csemegézni a kiállí­tók között, hiszen először, vagy több év kihagyás után ismét képviselteti magát Algéria, Banglades, Jordá­nia, Jugoszlávia, Líbia, Lu­xemburg, illetve Mauritius. Az idei rendezvény leg­nagyobb külföldi kiállítója Olaszország: 288 négyzet­­méteren mutatják be nem­zetüket „Csizmaország” reprezentánsai. Tovább gyűjtenek A városházi urna várja az adományokat Nyíregyháza (KM)­­ Közel 300 ezer forint készpénzadomány gyűlt össze a nyíregyházi polgármesteri hivatal aulájá­ban elhelyezett urnában az árvíz sújtotta településeken élők megsegítésére. A segítségre­­azonban nemcsak az árvíz, a védekezés, hanem az újjáépítés ideje alatt is szükség lesz. Ezért döntöttek úgy a város vezetői, hogy egy-egy árvíz súj­totta települést közvetlenül tá­mogatva segítik az adományok­kal az újjáépítési munkát. Az eddig összegyűlt 300 ezer forin­tot Vámosatya középületeinek, lakóházainak felújítására juttat­ja el Nyíregyháza önkormány­zata, hogy az ott élők minél ha­marabb visszaköltözhessenek otthonaikba. Aki úgy érzi, támogatni sze­retné az újjáépítést, a városháza bejáratánál, a Kossuth téri épü­let portáján elhelyezett urnába teheti felajánlását. Elődeink Ezzel a címmel nyílt képzőművészeti és fotókiál­lítás az Inczédy-napok keretében az Inczédy György Szakközép­­iskola és Szakiskolában. A kép előterében Krupiczer Antal szobrászművész néhány alkotása Elek Emil felvétele

Next