Kelet Népe, 1939 (5. évfolyam, 1-11. szám)

1939-08-01 / 7. szám

A magyar nemzet nem gyáva. Aki téged gyávasággal vádol, nemzetem, az nem olvasta a világtörténet legszebb, legfényesebb lapjait, melyeken kardod dicsősége ragyog. És kiért csillogtattad századokon át habár nem mindig győ­zedelmes, de mindig hősi kardodat! ha te nem martyrkodtál volna, magyar nemzet, most a török félhold veten kísér­­tetes fényt az európai műveltség rom­jaira ! És pedig amely nemzet nem gyáva, annak nem lehet elvesznie, amely nem­zet küzdött az emberiségért, annak nem szabad elvesznie ! (Petőfi prózájából). Kínlódik az emberiség). A föld egy nagy betegház, Mindegyre pusztít a láz, S már egy egész ország esék áldozatául, És több elájul , S ki mondja meg ! Hol ébrednek föl majd e nemzetek, Ezen-e, vagy a más világon, Múló-e, vagy örök az álom? (»Csalogányok és pacsirták«). Békét, békét a világnak, De ne zsarnokkénytől, Békét csupán a szabadság Fölszentelt kezéből. (»Háborít volt. . .«) Meg kellett halnia, hogy rosszabbul ne járjon , de Werbőczi és Kossuth nem­zete akkor elbánt vele, hitegette, hívta, uszította, kihasználta, megalázta, s el­rúgta. Ezt teszi vele ravasz, hódolást színlelő formában ma is s ma nem me­het síró, szegény, cirógatást váró mos­tohagyerekként a kis Bem apóhoz, aki szintén nem tudta, ki az ő Petőfije. Ahhoz a Bemhez, akiben igazán látom és elhiszem, hogy a lengyel Kelet fran­ciája, mert generózus, mert ágál s mert tudatlanul is felér egy germán tudóssal. (Ady: Petőfi nem alkuszik.) Vigyázz magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? Ha eljön, úgy jöjjön, hogy készen találjon, Még a félhalott se maradjon az ágyon ! Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek, És ha csatában a halál eléri, Utóször e két szót mondja ki a férfi ! (»A magyar nép«.) PETŐFI KILENCVEN ÉVE HALT MEG Irta: MÓRICZ ZSIGMOND Egy magyar paraszttól hallottam ezt a bölcs kijelentést, hogy : »a gyereket nem a szülő neveli, hanem az élet.« Ha elfogadom tézisnek, akkor ennek a legcsodálatosabb igazolása Petőfi. Gyermekkoromat tiszta magyar kálvinista falvakban töltöttem, olyan keretben, amit máig fajilag tiszta elemnek s miliőnek tekinthetünk. De érzéseim alaphangját talán Petőfi adta meg. Édesanyám, a paplány már hatéves koromban kezdte felolvasni nekem Petőfit s mire a gimnáziumba vittek Debrecenbe, a magyar s kálvinista Rómába, ahogy mondták, akkorára Petőfit összes költeményét elolvastam, sokat meg is tanultam. Ebben az iskolában nem a frázisok, nem a magyar jelszavak, nem a nacionalista öntudat hat legjobban a magyar gyerekre, hanem a lélek, mely legfinomabb hangulatáig annyira csöppentett magyar, hogy az semmi magyar költőben ennyire tisztán és vérből áradottan megérezni nem lehet. Most harminc éve megválasztottak mint fiatal írót a Petőfi Társaság tagjának. Azon a napon, ahelyett hogy a szavazatadókhoz mentem volna el tisztelegni, elmentem Kiskőrösre, Petőfi születési helyére, azt mondván : elmegyek Petőfihez. Téli nap volt, kemény és csikorgó hó fedte az utcákat. Kiskőrös tipikus alföldi faluváros. A piacon a városháza előtt nagysubás, pedrett bajszú öreg magyarok álldogáltak, ahogy az alföldi kisvárosokban szokás. Gyönyörködve néztem őket s mondtam magamban : igen, itt megszület­hetett a legnagyobb s főleg a legmagyarabb költő. Megszólítok egy ilyen öreg magyart: — Mondja, bátyám, hol született itt Petőfi? Csodálkozva s kissé tétován nézett rám. Gondoltam, nagyot hall, mint öreg s hangosabban megismételtem : — Merre van a Petőfi Sándor szülőháza? Erre lehajlik hozzám s alázatosan szól: — Nyeznyám magyarszki. Leírhatatlan a megdöbbenésem. Igen, már az iskolában tanították, hogy Petőfi Sándor szülei Petrovits István és Hruz Mária. De ezt soha nem analizálta ki az ember. Petőfi a magyar fajiság lángelméje. Teljesen közömbös, hogy hívták a szüleit. Petőfi, a költő s amit róla tudnak, »az ember«, az legkisebb részletekig az, aminek a magyar karaktert s a magyar lángészt elképzelheti a magyar ifjú. Most, most a helyszínen értettem meg először teljes súlyosságában, mi az a Petőfi-komplekszum , az egyén és a lélek fajisága. Első kérdésem az volt, hogy származhatott, a második az , hogy nevelődhetett annyira tősgyökeres magyarrá valaki ebből a Kiskőrösből, hol hatvan évvel később sem értenek az öregek egy egyszerű magyar kér­dést, mely a világ egyik leghíresebb nevére, az ő gyermekükre s vérük csöppjére vonatkozik? Azóta valamennyire tisztázódott bennem a probléma. A Petőfi példája erősen megtámadja a vérségi alapjait a faji ön­tudatnak. Egyáltalán a testi állapotnak a szellemi irányzattal való azonos­ságát. Azt az alapgondolatot, hogy bizonyos nemzeti vonal csak a megfelelő fiziológiai összetevőkből magyarázható. Nyilvánvaló, hogy a Petőfi esetében

Next