Kelet-Nyugat, 1991 (2. évfolyam, 1-33. szám)

1991-05-09 / 19. szám

4 MOLNÁR JÁNOS • ÁLLATARCÚ KOMMUNIZMUS — Tőkés László írja könyvében, a Temesvár ostromában: „Robu párttitkár úr azzal vádolt, hogy én volnék Molnár János falurendezés kérdésében kelt előterjesztésének a szerzője. Ezt a vádat visszautasítottam, de felfedtem, hogy már a gyűlést megelőzően olvastam a szöveget, Molnár János kérésére véleményeztem, s néhány mondattal kiegészítettem azt.“ 1988. szeptember 6-án egy lelkészi közösségben ezt a szöveget felolvastam. Nyilván ez nem volt látványos, és a hatóság utólagos eljárásából az is kiderült, hogynem is akarnak ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, valószínűleg azért, hogy minél kisebb visszhangja legyen. Az is nyilvánvaló, hogy Tőkés László 1989 nyarán a Magyar Televízió Panoráma című sdűsorában az egész világ közvéleménye előtt szólalt meg, ennek sokkal nagyobb súlya és jelentősége volt. Eredetileg, az én fogalmazásomban a tiltakozás négy pontból állt. Tőkés László közli ezt — a már általa kiegészített formában — a Temesvár ostromában. Az ő ötlete volt, hogy ezt ne pusztán a váradi püspökséghez címezzük, hanem a kolozsvári püspökséghez is, illetve a legfőbb szervhez, a Református Egyház Zsinatához. Abban egyeztünk meg, hogy az erdélyi egyházkerület esperességeiben próbál egy-egy embert beszervezni, akik adott időpontban egyszerre olvassák fel ezt a szöveget, vagy ha egy tartalmasabb szöveget készítenek elő, akkor azt. Én pedig azt vállaltam el, hogy ugyanazt megteszem a nagyváradi egyházkerületben, mivel nekem itt volt ismeretségem. Két esperesség kivételével mindenütt akadt jelentkező. Utólag azonban kiderült, sajnos mindenik vállalkozó visszalépett. Egyedül egy, a miénktől teljesen független kezdeményezésről tudok a kolozsvári egyházmegyében, Kozma József lelkész tiltakozásáról. A mi gyűlésünkön három megye lelkészei vettek részt: Arad, Temes és Krassó-Szörény református papjai. Remegő gyomorral olvastam fel tiltakozásomat. Mélységes csend követte, amelyet Kovács József esperes tört meg. Kijelentette, hogy az elhangzottakat pozitívan értékeli, sőt javasolja, hogy a következő gyűlésen, majd novemberben, amikor a püspök is jelen lesz, még egyszer olvassuk fel. Természetesen Kovács esperes később egészen másképpen viszonyult a dolgokhoz. — Következett a kihallgatás, a Papp László püspök által lefolytatott kihallgatás, a Tőkés-könyvből is ismert „magánszekuritátés“-módszerrel... — A püspökség egy vagy két nap múlva telefonált nekem, Tőkés Lászlónak és Béres János lelkésznek, hogy jelenjünk meg a rákövetkező pénteken a gyűlésen tanúsított helytelen magatartásunk megtárgyalása végett. Engem külön felszólított, hogy vigyem magammal a szöveget. A kijelölt napon megjelentünk, s valóban szekus-módszerekkel hallgattak ki bennünket. Elkülönítettek, aki kijött a püspöktől, az már nem találkozhatott a többiekkel. Mindegyikünket rábízták egy-egy tisztviselőre, tanácsosra, hogy őrizzen bennünket külön-külön szobákban. Engem hívtak be elsőnek. Jelen volt a püspök, az Arad megyei főinspektor, az esperes, és valakit behívtak, hogy fordítson. Jeleztem, hogy ez teljesen felesleges, mert tudok románul. Felolvastam a szövegemet, mire a püspök nekem szegezte a kérdést: Ki írta ezt?! Majd különböző ilyen hülyeségeket mondott, hogy ha le is rombolják a templomokat, imádkozni lehet a padláson is, aztán egy Wilhelm Niezel nevű teológust idézett: „A kereszténység romlása akkor kezdődött, amikor a templomokat kezdték építeni“ (!) Az inspektor érdekes módon sokkal visszafogottabban viselkedett. Azt mondta, hogy mi az egészet félreértettük és garantálja, hogy nem rombolnak le egy templomot sem. Itt említem meg, hogy a Tőkés László hívei már hetek óta úgy imádkoztak, hogy ebbe belefoglalták azon helységek nevét, ahol majd lebontásra kerülnek a templomok is. Később aztán mindannyiunkat egyszerre behívtak, akkor Tőkés László említette, hogy ezzel a kérdéssel A Hét is foglalkozott, akkoriban jelent meg egy cikk, amely leírta az otopeni-i lágert. Ekkor az inspektor hangot váltott, s felhívta a figyelmünket, hogy „Lăsaţi în pace pe valahii noştri“! Javaslatunkba ugyanis azt is belefoglaltuk, hogy a tiltakozó akcióba be kell vonni az ortodox egyházat is, amelynek a „szisztematizálás“ szerint sokkal nagyobb veszteségei lettek volna, mint nekünk. Végül is azzal váltunk el, hogy a püspök kijelentette, ezt az ügyet átadják az állami szerveknek és majd ők eldöntik, hogy mi lesz a sorsunk. — Mi lesz a sorsunk? Mi volt a sorsunk? Előzmények, kezdve az egyetemtől... — Én már amúgy is egy olyan büntetőhelyen voltam, ahonnan nem lehetett elhelyezni. Ennél rosszabb helyet nem lehetett találni. — Hány büntetés után kerültél ide? — Engem már elejétől kezdve büntettek, ugyanis, amikor még teológus voltam, akkor volt egy olyan akciója a szekunak, hogy a legjobb diákokat, és azokat akik mozgalmat indítottak el, szóval minket is, be akartak szervezni. Kevesen tudják, hogy az első szamizdat lapot ott adtuk ki, a Teológián. 1972-ben, ha jól emlékszem csupán egy kérdőjel volt a címe. Tehát ez: ?. Azt is kértük, hogy magyar nyelvet és irodalmat tanítsanak, mert csak román nyelvet és irodalmat tanítottak. Számos mozgalmat indítottunk még, te is emlékszel a nagyszerű körökre, ahova minden egyetemről eljárhattak diákok. Ezt később betiltották. Szóval éppen minket akartak beszervezni! Engem is behívattak a szekura, és miután azt mondták, hogy a lelkésznek állampolgári kötelessége beszámolni a hívek hangulatáról, én közöltem velük, hogy tisztában vagyok az állampolgári kötelességeimmel, de úgy tudom, ez nem tartozik hozzá. Ekkor letettek elém egy vádiratot, majdnem egy oldalas szöveget, amely röviden azt tartalmazta, hogy én irredenta, államellenes és szocializmusellenes tevékenységet folytatok, és ezért háromtól öt évig terjedő börtönbüntetésre vagyok ítélhető. Később meg akarták akadályozni, hogy kihelyezzenek lelkésznek. Szóval így kezdődött a büntetés. — Beszélnél még a kihallgatásról a Szekuritátén? — Mint említettem, elém tettek egy vádiratot, hogy amennyiben nem vagyok hajlandó közreműködni velük, akkor bűnvádi eljárást indítanak ellenem. Az illető tiszt elővett egy prédikációmat, amit én a Teológián mondtam el, prédikációs gyakorlatként, jegyet kaptam rá, és ebből két példány volt, egy nálam és egy a tanárnál. Tőlem nem kerülhetett hozzájuk. A szövegben alá voltak húzva pirossal azok a részek, amelyek miatt én elítélhető lettem volna, és amelyek — megjegyzem — mind igazak voltak. Például, hogy egy iskolaigazgató nem harcolhat úgy az egyház ellen, hogy odaáll a templom kapujába és hazazavarja a vallásórára siető gyerekeket. Ettől kezdve minden „az én érdekemben“ történt. Mikor Szatmárra helyeztek, azt mondta Papp László püspök nekem, hogy „mivel tudjuk, te irodalommal is foglalkozol, közben is részt veszel, azért küldünk Szatmárra, hogy közel kerülj a barátaidhoz“. Ugyanakkor a két szilágysági fiút nem Zilahra vagy Somlyóra, hanem Váradra helyezték ki. Nekem a legmegfelelőbb nyilvánvalóan a váradi hely lett volna. Ezután Zilahra helyeztek át segédlelkésznek, ott arra akartak volna felhasználni, hogy az akkori fegyelmi alatt álló lelkészt, Adorján Kálmánt valamilyen módon én figyeljem. Végül sikerült egy rokonomon keresztül papírokat szerezni arról, hogy a szememet kell kezeltetnem, ami különben igaz is volt, és ezért fizetés nélküli szabadságot kértem. Ezalatt én felköltöztem Kolozsvárra, maszek fröccsöntőnél dolgoztam, végre összeköltöztem a feleségemmel, életünkben először. Adott pillanatban apám megkeresett: tudom-e, hogy én ki vagyok helyezve Máramaros megyébe egy bizonyos gyülekezetbe? Tudni kell ehhez, hogy van egy olyan egyházi törvény, miszerint, ha két héten belül nem foglalom el a helyet, akkor megfosztanak a lelkészi jogomtól. Szándékosan azért nem értesítettek, hogy végre kirúghassanak a lelkészi karból. Kérdezett: ZUDOR JÁNOS (Folytatjuk) II. évfolyam, 19. szám