Keleti Ujság, 1920. április (3. évfolyam, 90. szám)
1920-04-24 / 90. szám
2. oldal vári határozatokat vallják a magukénak. Goga is beszél e határozatok szellemében, vagy talán tovább is megy, de ugyanakkor az ő elveinek harcos kolozsvári lapja cenzúráért kiált, mert azt mertük írni, hogy volt egy erdélyi iparművészet és van erdélyi népipar, amely a maga sajátos jellegét megtartotta a múltban s meg fogja tartani a jövőben, de aminek művészetté fejlesztése minden szempontból kívánatos és kötelesség. A két pártnak a harcától kissé távol dob bennünket a magunk helyzete és a népérdeknek a védelme. De figyelmeztetnünk kell az elvakulásokra és azoknak a meggondolatlanságára, akik olyan szenvedéllyel harcolnak egymás ellen, hogy nem veszik észre, milyen következményekkel járhat, ha a sovén uszításokban akarják egymást túllicitálni. A következmények azonban olyan problémákká nőhetnek, amelyeknek nehéz lesz a megoldásuk. A vasvillát a földbe szűrni könnyű dolog s félnek is talán tőle. De ez nem az építő és békítő munka. A demokrácia szelleme és fogalma elől nem szabad elzárkózni, mert ez bűn volna. Ezt jelenti a Jorga Miklós kijelentése is. A demokráciához pedig még nem elég a papirosig bározat és egyszerű kijelentés. Oda intézményes biztosítékokra van szükség. Előszüll a török bels Tizenegymillió lakosa marad Törökországnak — Angol és francia figyelmeztetés a főtanácsnak A németek a Reichswehr szaporítását kérik — Pánsban folytatják a sanremoi tárgyalásokat Kolozsvár, ápr. 23 Még körvonalaiban is alig tudhatni, hogy mit várhat San Remotól a világ, azonban vannak, akik kevés jót remélnek tőle s ezek közé tartozik a franciáknál Poincaré és túlzó nacionalista csoportja, a szigetországban pedig néhány konzervatív orgánum. A szövetségesek — ez a jelszava az aggodalmaskodóknak — a fegyveres harcban megmérettek és erősebbeknek találtattak, nehogy tehát most, mikor az egész világ minden porcikája sóvárogja a békét, gyöngének találtassanak. Mert az ő ideológiájuk szerint aki a békét, a nyugalmat nem a seregek, hanem a becsületes demokrácia fegyvereivel akarja alátámasztani, az gyöngeséget árul el, tehát az már gyenge is. Ezért előre, óva intik az új konferenciát, nehogy gyöngeségnek adja tanújelét. Ez az intelem azonban, úgy látszik, fölösleges. A török béke elkészült San Remoban. A harminchárommilliós Törökországot épen egyharmadára soványítja. Kimutatják, hogy 9 millió mohamedán azért megmaradt, de arról mallgat a kimutatás, hogy hány millió mohamedán kapcsolódik le belőle és válik idegen alattvalóvá. Hozzá gazdaságilag is a legértékesebb területeket veszti el a szultán. Szolimát, a legnagyobb forgalmú előázsiai kikötőt, Mezopotámiát gazdag termőföldjeivel, Arábiát, melynek nemcsak homoksivatagjai, de bőséges természeti kincsei is vannak. Megérthető ezt tudva, hogy Foch ötszázezer főnyi hadsereget kontemplált ennek a szerződésnek a végrehajtásához. A főtanács egyébként a német jegyzékeket vette tárgyalás alá, melyek a lefegyverzés ellen próbálnak védekezni. Emlékezetes, hogy Nitti a békeszerződések revízió alá vételét sürgette Londonban, köztük a magyar békeszerződését is. Auritti bukaresti olasz követnek nylatkozata jelent meg, mely a félreértéseket igyekszik kimagyarázni. Sajátságos, hogy Nitti világos magatartása untalan magyarázatokra szorul. Mi, akik Nitti kijelentéseivel bővebben foglalkoztunk, rámutattunk már annak idején, hogy az olasz miniszterelnök fellépése nem részletekre, csak az általánosságra vonatkozik. Valamennyi békeszerződést elhibázottnak minősitette s valamennyinek részletekbe menő revízióját sürgette. Nitti ettől egészen hű szövetségese maradhatott Romániának. Távirataink a következők: Ami Törökországnak megmarad Amsterdam, ápr. 23 A „Westminster Gazette“ tudósítója szerint az olasz és jugoszláv kormányok között az adriai kérdésre vonatkozó megegyezés készen van. A török békére vonatkozólag jelenti a tudósító, hogy Siriát, Palesztinát, Arábiát, Mezopotámiát, Armeniát, Thráciát és Smirnát elveszik Törökországtól, melynek így körülbelül 9 millió mohamedán és 2 millió keresztény lakosa marad. Poincaré oktatása a konferenciának illúzió nyújtástól, oly értelemben mintha elnézést kérnének a maguk számára azért, hogy ők győztek. A volt köztársasági elnök dicséri Mitterandnak a Ruhr-kérdésben tanúsított erélyét s hozzáteszi, hogy most már a múló jelenségként előfordult félreértésből semmi sem maradt fenn a szövetségesek közt, a kapcsolatot azonban mind szorosabbra kell tonni, inkább mint bármikor, hogy minden kellemetlen meglepetést elkerülhessenek és haebben sikert is akarnak aratni, erre első feltétel a nyíltszívű és barátságos érintkezés. Rámutat azután az 1914 augusztusi tragikus napokra és azzal fejezi be cikkét, hogy az elért magasztos győzelem miatt nem kell elfeledni a múlt intő példáit. Most épp úgy, mint a múltban, Franciaország legyen Anglia előőrse. A szövetséges kormányoknak tanulmányozzák kell a Földközi-tenger kérdését és intézkedniük a versaillesi békeszerződés végrehajtása felől. A munkájuk könnyű lesz, ha a néhány hónap óta mutatkozó szeparatisztikus törekvések kísérleteire szolgáló minden ajtót elzárnak. Angol antimilitárimus Bukarest, ápr. 23 Az „Universul“ írja Lyonból: Az angol lapok hosszú cikkeket közölnek a sanremói békekonferenciában megvitatandó függő kérdésekre vonatkozólag. Kifejezik általában ama reményüket, hogy ez a békekonferencia állandó békét biztosít Európában. A „Morning Post“ azt írja, hogy a háború kezdete óta a militarizmus összezuzása volt a fő cél. Ez a művelet azonban kétessé vált azáltal, hogy Németország lefegyverzése késedelmet szenvedett. Hozzáteszi még a lap, hogy a szövetségesek hibáztak e tekintetbe és Franciaországra e miatt külön, nehéz, utólagos terhek háramlottak. A „Daily Mail“ csatlakozik a többi lapok álláspontjához és szükségesnek nyilvánítja, hogy San Remoban sürgős és hatásos intézkedéseket tegyenek Németország leszerelésére. A sanremoi konferenciának igazolnia kell, hogy erős és nem ismétli meg a fegyverszüneti szerződésnél elkövetett tévedését. Németország létszámemelést kér Róma, ápr. 23 A francia követ a sanremoi konferenciának benyújtotta a német kormány jegyzékeit. Az első a németek válaszát tartalmazza, amelyben bejelentik a polgárőrségek feloszlatását, a második a semleges zónában levő német sereg létszámával foglalkozik és a tüzérség megerősi. Nem eszik az egyebet: Pet-re-zselyem te-ve-set. Az utolsó sort már csárdásritmusra tagolta s a jobb mutató ujjával előbbre-előbbra fúrt a levegőbe. Szóval a nótázás következett. A pap a „Fóthi dalt “ hoz a javaslatba, a stílus kedvéért, bár nehezen ment, mert nem mindenki tudta. A segéd, jegyző litterálus ember volt, az tudta jól. Ő vitte a szólamot. A pappercelt s eszébe jutottak az egyedi teológusidők, mikor a Sisakbanércéit kollégáinak korhely éjszakákon keresztül. — Hej, csak megöregszik az ember, sóhajtotta felengző pátosszal. Milyen kár, hogy a Vörösmarthy „Vén cigány “-a nincs megzenésítve. Az illene már hozzám. A nóták bugyborékoltak részeg álmossággal tovább, a füzek az éjszaka kámzsájába burkolózva, feketén állottak őrt a Maros felett s a viz kékszürke, fel fel csillanó ezüstszalagja látszott csak ide a falu alól. Nyirkos hideg fuvallal borzongatta végig a társaság hátát. — Mintha mennénk, rázkódott össze a főbíró és egyszerre nagyon savanyúnak érezte a szájában a bokszt. — Jegyzősegéd úr, szólalt meg álmodozó hangon az esperes, kegyednek fiatal a hangja. Csak azt énekelnék még el: Ó Tihanynak hjjadó ... Tudja, Csokonaitól. A jegyzősegéd a legszebbik baritonját eresztette ki s a pap meghatottan tercelt. A hold odasompolygott a füzek háta megé s egy ragyogás lett a Maros. — Felséges egy dal, ilyen nincs több Európában, ropogatta a főbiró, hanem hát menjünk. Az aljban vár a kocsim. Bukarest, ápr. 23 Az „Îndreptarea“ írja Párisból. Poincaré a „Le Matin“-ba cikket irt, melyben a sanremo békekonferenciára háramló nehéz kérdésekkel foglalkozik. A legfontosabb — irja Poincaré, — hogy a szövetséges államok kormányainak egyike se tanúsítson semmi ingadozást Németországgal szemben. A szövetségesek határozottan és egyetértően tartózkodjanak a legcsekélyebb — Az uj sárgával? — érdeklődött a jegyzősegéd. — Azzal, meg a Fecskével. Ilyen pár kanca nincs Európában. Ezek után lassan felemelődtünk, a pap összeszedte a poharakat, meg az üvegeket, előhívta a vincellért s számba adott neki holmit. A pincét azonban erekezüleg zárta le s a kulcsot belesülyesztette a kárzerje zsebébe. A jegyzőt is felébresztettük, lehetek indulni. — Hahahó! — kiáltotta a főbiró, itt vagytok János? — I!t, ehejt, válaszolt egy elnyújtott hang a hegy lábjából. — Az új kocsisod ? kérdezte a pap. — Természetesen, miért kérded ? — Csak. Szerettem volna látni annak a legénynek világosan a pofáját. Székely legény az te Ferkó. — Lehet, csakhogy valami korcsitura. Anyáról, vagy apáról nincs kizárva. Nehéz és fárasztó botorkálésok, sűrű és gyakori káromkodások közepette értünk le az aljba. A holdfényen valóban két pompás paripa körvonalai bontakoztak ki a főbíró könnyű, ízléses kocsija előtt. Meg kell adni, értette magát az öreg a lóban és az úri tempóban. A papot hiába kapacitáltuk, nem lehetett felcsalni a kocára semmi pénzért. — Egyetlen mozgásom, mentegetőzött, ki a szellőből, meg be a szellőbe. Ennyit megkíván mindennap az egészségem. Vettem észre rajta, hogy valami gyermekes félelemmel nézegeti a kocsik de főképen az új kocsist. — Vigyázzatok a nyakatokra, súgta oda nekem indulás előtt. A főbiró, ma a jegyző betelepedtek a hátsó ülésbe, magam a vicével a kis szembeülésen helyezkedtem el. A jegyzőbojtár esetlen mozdulattal kuporodott a kocsis mellé, a bakra. — Hajtanánk kifelé így negyedórácskát, indítványozta a főbiró, szellőznék a fejünk. Tudjátok jól, Matiska nem állhatja az emberen a borszagot. Jánosi Tudod a váraljai utat? — Igenis, nagyságos főszolgabíró úr, szólt hátra a kocsis, a katonaviselt legények öntudatos, kimért hangján. — Elébb arra megyünk ! Európa legszebb két kancája könnyű trappban vágott neki a holdviágos útnak. Taktusra dobbant a lovak patája a süppedő országúti porban. A jegyző menten elaludt, mi csendesen dudorásztunk a vicével, a főbiró kihajolt, mintha a lovai járásában gyönyörködne. Nem tudom meddig mehetsünk igy, csak egyszer a főszolgabíró rettenetes káromkodására riadtunk fel: — Elejtetted, te, te bitang gazember azt a kutyakrisztusát a pofádnak ! A kocsi hirtelen megállt, a főbiró magából kikelve ugrott ki belőle, kikapta tokjából az ostort s azzal vágta a kocsist. Az meg szempillantás alatt a segédjegyző markába nyomta a gyeplőt, félelmeteset orditott s egyenest a gazdája nyakába szökött a bakról. Én életemben ilyen verést nem láttam. A meglepett főbírót már az ugrás lendület ledöntötte, a kocsis nyomban ráhágott féllábbal a mellére, ahogy egy bogárra lép az ember, mikor szét akarja tiporni. És neki az ostor nyelével .. . Mire magunkhoz ocsúdtunk és kiszedtük a kezéből, a főbiró már csak hörgött. A legény K&ixrrC[/SM ir 'inni—'numi «w—i—imiii''inwi' im mm iiimnmr—norm--------Szombat, 1920. április 24.