Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-02 / 224. szám

Xll. ÉVF. 224. SZÁM. A Savu-panama mind szélesebb hullámokat vet Miért fordult csak három év után Kolozsvár város vezetősége az ügyészséghez ? — Nemcsak kétmillió, hanem sokkal több millióról van szó — Miért és hogyan fizetett Roata ? — Savu gavallér kölcsöne! Kik felelősek az eltűnt milliókért ? (Kol­ozsvár, szeptember 30.) A múlt héten a ko­lozsvári ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte Savu volt vízvezetéki igazgatót. Ezt a leartóztatást már másnap a­ kolozsvári törvényszék vádtanácsa jóváhagyta. Ilyenkor azt szokták írni az újságok, hogy a letartóztatás széles körökben nagy feltűnést keltett. A mostani letartóztatásnál nem maga a le­tartóztatás ténye, hanem annak időpontja keltett széles körökben nagy feltűnést. Önkénytelenül me­rül fel a kérdés: Miért tartóztatták csak most le Sávát, mikor évek óta mindenki tudta Kolozsváron, hogy nemcsak a szóban forgó kétmillió, hanem sokkal több millió tűnt el a kolozsvári víz­vezetéki igazgatóságon. Kinek volt érdeke eltussolni ezt a nyilvánvaló sikkasztást és kik a felelősek azért, hogy annak idején Savu, volt vízvezetéki igazgató minden ellen­őrzés nélkül milliók felett diszponálhatott és Kolozs­vár város polgárságának a vagyonát éveken át csáki szalmájaként kezelték. A feltűnően hiányos akták ma már a kolozs­vári törvényszék asztalán fekü­sznek és a kolozs­vári városházán még a verebek is csiripelik, hogy Savu volt vízvezetéki igazgató éveken át perforált nyugtákkal dolgozott. Hatalmas összegekkel úgy szá­molt el, hogy már egyszer, esetleg többször is álh­alasz­­tott nyugtákat és számlákat mutatott be és amikor ez kisebb tisztviselőknél feltűnt és jelen­tették a város akkori vezető urainak, nem javut vonták felelősségre, hanem a kis tisztviselőt intet­ték le: — Fogja be a száját és ne avatkozzék kényes természetű dolgokba, mert könnyen arra ébredhet, hogy a szűrét kiteszik a városházáról! — Ilyen hangok napirenden voltak a városházán. A kis tiszt­viselők pedig valóban befogták a szájukat és Savu úr tovább folytatta üzelmeit a vízvezetéki igazga­tóságnál. Ma már a vízműveinél mindenki tudja, hogy a pénzkezelés körül a legnagyobb szabályta­lanságok történtek. Savu úr több milliós előlegeket vett fel, a hatalmas pénzkötegeket hanyag elegan­­ciával zsebrevágta és ha jónak látta hónapok, sőt évek múlva számolt el azokkal, ha nem volt szám­lája és nyugtája, akkor elővette az irattári nyomtatvány kötegeket és abból már egyszer elszámolt nyugtákat másodszor, sőt harmadszor nyújtott be el­számolás végett. Ronta is felelős Szokatlan médon történt a villamosüzemtől fel­vett kétmillió lej- kölcsön kiutalása és elszámo­lása is. Savu­nr egy átiratot írt a városi villamos üzemhez, amelyben egy tanácsi határozatra utalt, azt aláírta­ és a Bólyai utcából átszaladt a Ferenc József útra. A villamosüzem igazgatója akkoriban Roata úr volt. A belső szobában öt percig diskurált a két igazgató és akkor Roata rendeletet adott ki, hogy a kolozsvári bankokból kétmillió lejt vegyenek fel és azt a fizessék ki Savu igazgató urnak. A vil­­lamosmű egy régi, megbízható tisztviselője, Bisot­­ka a felebbvalójának kijáró reverendiával tiltako­zott a törvénytelen kiutalás ellen, de Roata úr rá­kiáltott : — Ha nem teljesiti a parancsot, ki fogom dobni! Szegény magyar tisztviselő kénytelen volt en­gedelmeskedni és minden üzleti forma betartásai nél­kül hozzá kellett járulnia ahoz, hogy Savu úrnak a kétmillió lejt kifizess­ék. A legnagyobb szabályta­lanság ott történt, hogy a kétmillió lejt abból a hatvanhatszázalékos villany alapból utalták ki, amelyet a város nemcsak szabálytalnul szedett be a fogyasz­tó közönségtől, hanem­ abból az alapból, amelyből egyetlen banit sem lehetett senki részére kiutalni, mert az még jog­szerűst nem is volt a város tulajdona, hanem a fo­gyasztóké és a kérdéses összeget, mint a polgárok tulajdonát letétként kezelték a kolozsvári bankok­­ban. A kiutalás tehát szabálytalanul történt. Azt sem pénztári, sem főkönyvekbe nem jegyezték be és arról Savu igazagtó még mai napig sem adott el­lenszámlát a villamos üzemnek. Mindehez hozzájá­rul az a szokatlan körülmény, hogy a kölcsönt csak tíz napra folyósították és azt még mai napig sem fizették vissza a a villamosüzemnek. Már most megállapítható az, hogy a kölcsön kiuta­lása teljesen szabályszerűt­lenül és olyan alapból történt, amiből semmiféle kifizetést eszközölni nem lehetett, tehát az eltűnt kétmillió szabálytalan kiutalása miatt nemcsak Savu igazgató, hanem Ronta is felelős, nem is szólva az akkori városi ta­­nács tagjairól, akiket az egyetemleges fele­lősség szintén terhel. Teljes elszámolási anarchia A városi vízműveknél a közigazgatási vizsgálat már régen lezajlott és megáll­apí­tást nyert, hogy ne­­mc­sak a szóbanforgó kétmillió lejjel nem tud el­számolni Savu igazgató, hanem ma még kiszámít­hatatlan összegek elszámolásáról van szó. Savu éve­ken át nem csinált elszámolást, egyre-másra vette fel a több milliós előlegeket, de midőn a város ve­zetősége rendes leszámolást akart megejteni, kide­rült, hogy két,három éven át teljes anarchia uralko­dott a vízm­ű igazgatóságánál, a leszámolá­sokat meg sem lehet ejteni, mert nem volt rentes fökönyvezetés, nem volt rendes el­számolás, sőt hogy a káosz tökéletes le­­gyen, a számlák, ellennyugták és az iratok teljesen eltűntek. Még a sematizmus Ia Savu mérnöknek adta ki magát. Még­pedig hadi­tengerészeti mérnöknek. A város vezetősége sokszor felszólította, hogy az okmányait terjessze be, mert a szolgálati ás minősítési táblázatba min­denkinek a végzettségét okmányokkal kellett iga­zolni. Savu a felszólítások elől mindig kitért. — Most nincsenek nálam az okmányaim, majd holnap elhozom, — mondogatta ilyenkor. A jó fellépésű, elő­kelő „tengerésztisztnek“ mindenki elhitte az állítá­sait. Most aztán kiderült, hogy Savu az osztrák-magyar haditengerészet sematizmusában sem a mérnökök, sem a tisztek, sőt még az altisztek névsorában sem található föl és igy valószínű, hogy hosszú éveken át valósággal az orránál fog­va vezette Kolozsvár város tanácsát. — Mit csinált Savu a milliókkal ! — merül fel önkénytelenül a kérdés, mert mai már nyilvánvaló, hogy semmije sincs. Mindenki tudja Kolozsváron, hogy hosszú ideig előkelő életet folytatott és mint nagy sportbarát, a szó igazi értelmében szórta a pénzt. De ma azt is tudják a vizsgálatot vezető közegek, hogy Savunak bűntársai is voltak. A vá­rosházán nyíltan beszélik, hogy Savu igazgató a város egyes uraival szemben gavallér és bőkezű volt. Akik az utcán hozzáfordultak, egy szóra húsz-har­­minc ezer lejes gavallér kölcsönöket kaptak tőle. — Mennyire van szükséged ? — mondotta ilyen­kor és hanyag elegánciával belső zsebébe nyúlt és átadta a kért kölcsönt, amit persze sohasem fizettek neki vissza. Adott ő boldognak-boldogtalannak pénzt, mert tudta jól, minél több embert kötelez le, annál biztosabban űzheti vétkes manipulációit. Az események őt igazolták. Éveken át nem mert senki ellene feljelentéssel élni. Éveken át min­denki tudta róla, hogy szórja a polgárság pénzét, de mindenki szemet­ hunyt. Most aztán a bíróságon ül sor. Itt nincsenek melléktekintetek, itt a vizsgá­latot a legszélesebb mederben fogják lefolytatni és máris nyílt titok, hogy rövidesen kérdőre fogják vonni Savu bűntársait és mindazokat, akik éveken át tussolták a több milliós vízvezetéki panamát. (S jós.) ! 3 A magyar és szász kultúra találkozásának jelentős eseménye volt a brassói Helikon-est (Brassó, szeptember 30.) Annak a tervnek, amely az erdélyi népek szellemi és kulturális köze­ledését szolgálja, nagy jelentőségű etapéja volt az erdélyi Helikon íróinak és költőinek brassói sze­replése. Hónapokkal ezelőtt az erdélyi He­­r­likon a szász írógárdát látta vendégül, akik­­ Kolozsvárt rendkívül siker mellett mutatkoz­tak be. Viszonzásul most a magyar írók látogattak­­ le Brassóba, hogy ápolják azt a jó viszonyt, ame­­l­­yet az erdélyi szászok íróival sikerült megterem­­t­­eni. A cél az, hogy a két nép egymás szellemi és kulturális értékeit megismerje és vállvetve dolgoz­zanak a kisebbségi sorsban levő magyar és szász kultúra frontján. A Helikon Íróinak szombaton le­zajlott estélyén a „Klingsor“ című folyóirat körül csoportosult szász írók rendezték meg. Hetek óta tartó munka előzte meg az estélyt, amelynek sikere minden tekintetben méltó volt a kétségtelenül ér­tékes és szép gondolathoz. Az estély a Redutban folyt le. A tágas termet zsúfolásig megtöltötte a közönség. Az egész Erdély területéről összesereglett szász írókon kívül ott lát­tuk a brassói szászság és magyarság vezetőit és té­nyezőit. A nap jelentősége abból a szempontból is kétségtelen, hogy két kisebbségi nép reprezentán­sai új munkaterületen találkoztak. Az est műsorát Kemény János báró nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a Helikon az összes erdélyi nem­zetek kulturális békéjét szolgálja. A nagy tetszés­sel fogadott beszéd után Berde Mária olvasta fel Erdélyi ballada című gyönyörű versét. A ballada hangulata, amely az írónő nagyatyjának 1849-ben történt szerepléséből indul ki, aki a haditörvény­széken, mikor Ludvig Rótot a szászok vezérét ha­lálra ítélték, nem­mel szavazott, megrázó erővel ér­vényesült és frenetikus hatást váltott ki. Kacsó Sándor egy pompás hangulatú székely tárgyú hu­moros novelláját olvasta fel. A fordulatos minden izében művészi novellát hosszas tapssal fogadta a közönség. Az erdélyi költészet két jelentős repre­zentánsa Finta Zoltán és Bartalis János következ­tek. Mind a ketten nagy értékei az erdélyi iroda­lomnak. Finta mély hangulatú remekveretű két ver­se és Bartalis közvetlen lélekből szakított friss il­latú költeményei igen nagy hatást keltettek. A mű­sor első részét Molter Károlynak „Kapukulcs“ cí­mű pompás felépítésű szellemes és sajátos egyéni hangulatú értékes humoreszkje zárta be. A műsor második felében Kádár Imre mutatta be román népballada fordításait, amelyek az ő mű­vészi átültetésében kristályos hangulatokkal tökéle­tesen fejezik ki a román nép hangulatát. Nyírő Jó­zsef olvasta fel ezután „Klánéta“ című komor ere­jű novelláját. A székely népiség örök értékeit re­­velláló remek írást szűnni nem akaró tapssal fogad­ta a brassói közönség is. A mindvégig magas szín­vonalú műsort Szombati Szabó István fejezte be, megrázó erejű versei valósággal frappírozták a kö­zönséget, amely hosszú ideig nem bírt szabadulni azoknak hatása alól. Estély után bankett volt a Korona-szálló nagy­termében. Ennek keretében dr. Glondys Viktor lel­kész köszöntötte a Helikont szép perspektívákat mutató mély gondolatokkal telitett beszédben, mely­re Bánffy Miklós gróf, mint a Helikon szeniora válaszolt. Történelmi távlatokba állította be a szász és a magyar nép viszonyát és mutatott rá, hogy ho­gyan nyíltak meg a kulturális fejlődés útjai. Az estély előtt Emil Schmutzler gyárigazgató látta öt­órai teára az írókat, akik vasárnap délelőtt a szász múzeumot látogatták meg. Julia Teutsch igazgató lekötelező szívességgel kalauzolta végig a vendége­ket a múzeum hatalmas termáin. Délután négy óra­kor a híres Fekete templomot látogatták meg. Kühlbrand professzor mutogatta végig a templom kincseit, majd Bickerich zeneigazgató orgonadrsig­­versenye következett, aki Bach­ műveiből adott elő. Az összejövetelt tovább Glondys Viktor ötórai teája zárta be. A Tuka-per „vértelen háború“ a csehek és szlovákok között (Pozsony, szeptember 30.) A Tuka-per hétfői tárgyalásán Ottlik védő befejezte védőbeszédét, majd Tuka mondotta el hozzászólását az utolsó szó jogán. Kifejtette, hogy a politikai per úgy keletke­zik, hogy a polgárok egyik része, akiknek momen­tán kezükben van a hatalom, magukat tekintik az álladónak s nem engedik meg a másik tábor gondo­latainak érvényesülését. A pert vértelen bábomnak nevezi a csehek és a szlovákok között. Hangoztatja, hogy az autonomista mozgalom sehonnan sem foga­dott el semmiféle pénzbeli támogatást.

Next