Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)

1930-02-01 / 24. szám

XIII. ÉVF. 24. SZÁM. HKXJSmmSJf. A székely nép mondja, hogy tanult emberekre van szüksége Balogh Arthur, Sebes­ János, Laár Ferenc és Abrudbányai Ede beszámoló beszédei után a harisnyás székelyek vették át a szót Udvarhelyen . A vallási és iskolai autonómia mellett állásfogla­lások hangzóinak el (Székelyudvarhhely, január 30.) A székely nép­nek egyik súlyos panasza került ki a nemzetközi fórum, a Népszövetség elé. A csíkiaknak a pana­sza az elvett nagy vagyonért, amit a székely ősi vi­tézség, a székely vér szerzett meg öröktulajdonul, népvagyonnak. A csíkiak földje soványabb a töb­biekénél, területeiket regényes szépségű fenyvesek jobban elnőtték és ezzel a népvagyonnal egészítette ki a sors az egyenlőtlenségeket. A hatvanhatezer holdnyi népvagyont egy tollvonással tulajdonította el a hatalom. A székely népnek a panasza kerü­l így a genfi nemzetközi fórum elé és Genfből érkezett haza Balogh Arthur dr., udvarhely megyei szenátor, aki beszámolójában számot adott e panasz eddigi sorsáról is. Genfben döntenek Elmondotta Balogh Arthur, hogy a kormányok nem akarták a csiki magánjavak ügyét elintézni. Azt mondották, hogy ez már elintézett ügy, mert bírói döntés van róla. Ha a bírói döntést végleges elintézésnek lehetne is tekinteni, akkor sem bíró­ság az a comitetul agrar, amely az agrárügyekben döntéseket hoz. De ha bíróságnak számítana, akkor sincs a csiki magánjavak sorsa elintézve. Constan­­tinescu miniszter annak idején maga kijelentette a parlamentben, hogy ő adta ki az utasítást az elvé­telre. Ezt a kérdést a Nemzetek Szövetsége fogja eldönteni. Amikor az iskolaügyi panaszt Genfben beadták, Duca külügyminiszter azt mondotta: nin­­csen-e közelebb Bukarest, mint Genf. Bukarestben mindent megkíséreltek a váltakozó kormányoknál a csiki magánjavak visszaszerzése érdekében, de semmi biztatást nem kapva, július 20-án mint szé­kelyföldi szenátor, Györgypál Domokossal és Paál Gáborral a panaszt Genfben benyújtották. A most szerzett benyomások alapján kijelentheti, hogy az elintézés rövid időn belül megtörténik s minden re­ménység meg van arra, hogy az elintézés kedvező lesz. A Népszövetség körül alkalma volt tapasztalni, hogy a világ közvéleménye óriási mértékben meg­változott. Franciaország külügyminisztere Briand, most azt a kijelentést tette a kisebbségi kérdésben Románia felé, hogy olyan állam, mely érzi a maga erejét, nem akarhatja egy részének az eltűnését, ami az államnak nem is érdeke. Mac­Donald angol miniszterelnök pedig ugyancsak Románia felé tette azt a kijelentését; a többségnek nagy előjoga az, hogy a kisebbségek sorsát felemelje. A székely népről mondotta, hogy amikor e né­pet látja a magyar kérdésnek elgondolkozója, nem lehet elcsüggedni. A székely nemes volt és katona. A magyarságnak nemesen önfeláldozó katonája most is­ A­Z egyéni életnek annyi értéke van, ameny­­nyire hasznos a kollektivitás szempontjából. Az, aki nem vállalja a magyarság érdekében a munkát, az az összesség szempontjából nulla. A gyűlölet ellen Baál Ferenc képviselő elmondotta beszámolójá­ban, hogy a népünk helyzete sohasem volt olyan sú­lyos, mint most, amikor a mindennapi kenyér sem biztos. A kormány megtehette volna, hogy az or­szág nagy bajainak enyhítésére összefogja az ország összes erőit. Hogy azt nem akarták, bizonyítja Vajda belügyminiszter kijelentése, mely szerint a magyarok még nem szenvedtek volna eleget. Ami­kor Laár Ferenc arról beszélt, hogy azt várnák, hagyjuk el magyarságunkat, a nagy tömeg elszánt lélekkel kiáltotta: — Soha, soha, soha! A székely nép másfélezeresztendős szenvedései után tűrve várja, hogy bekövetkezzék a népek test­vériesülésének nagy napja. Beszámolt Laár Ferenc a parlamenti felszólalásairól is, ismertetve azt a légkört, ami szembeömlött vele akkor, amikor a kolozsvári és temesvári zavargások, magyar lapok elleni rombolások ellen felszólalt. S amikor a hiva­­t­­alosan aprobált tankönyvekből mutatta ki, hogy­­ mesterségesen nevelik gyűlöletre az ifjúságot. nyitottuk ki a szárnyas kapukat, — midőn a szétcsapódó tüzvilág ráomlott a tájra — a meg­rémült meddő és anyabirkákkal mi többé nem bírtunk... A pulik hiában csaholtak. Karapós­­botunk hiában csattogott. Kurjogatás, szép szó mind hiába volt. A juhok az égő hodályba visszakanyarodtak... Szétszakíthatatlan szörnyű­­ tömegbe összebújtak... Csak a kisgyermek tud ily keservesen bégetni... Felnőtt emberi hang nem tud kifejezni ilyen szívbemarkoló fájdal­mat. A védtelenségnek van ilyen jajhangja. A félrevert harangok kongása is micsoda fásult hang ahhoz, midőn tüzben-lángban a vezérürak megrázták utólszor a bus nyájkolompot... Bi­zony, ott pusztult el az ezernyi birka... Pillana­tok alatt rájok szakadt a padlástalan építkezés égő tetőzetének tüztömege... A vastag szalma, ágylás is felgyuladt alattok... Az én legkedve­sebbik bojtársiam is bent pusztult az ezer ártat­lan birkával! — A vén juhásznak cserzett arcán rég’ rejtegetett könnyű csúszott végig. Torkát mintha vasmarokkal fogták volna össze. Fojtot­tam szakadozva, szárazon gurguládzott ki be­lőle néhány komor szó. — cinkosokat tetszik kérdezni?... öt-hat tekergőt, sehonnai kutya­ütőt összefogdostak a Barcza Dani komiszáros pandúrjai... Az egyik zsivány a tömlöcben fel is kötötte magát, talán a gyújtogatásért, talán más egyébért furdalta a felébredt fekete lelke?... Ki lát az emberekbe?... Az a hodály sem épült fel többet!... Az ezer birkák tartásának is be­fellegzett már! Az én jó, szép fiamat sem si­ratja senki rajtam kívül... Pusztulunk, uram!... Pusztulunk mi már — ősi magyarok, minde­nestől... » Megszólal a nép Bódár Gábor elnök bezárta már a gyűlést, ami­kor az erkélyről beszélni kezdett egy székely gazda. A megmozdult, kifelé tóduló tömeg megállóit és hallgatta a harisnyás szónok halkan kezdődött, de aztán mind erősebb hangon folytatott beszédét. Azt mondta többek között, hogy a fejlődni akaró szé­kely népnek a faluban a családjához kell számíta­nia a taní­tót is. A félrevezetni akaró gyanúsokra volt egy hasonlata a kecskeollóról, akit beengednek a bárányok aklába. Tisztult lélekkel kell haladnia a népnek a vezetők által megjelölt tiszta utón, mert akármilyen nagy egy folyó, rossz a vize, ha rossz a forrás. A közönség egy jó része átvonult a közebédre, ahol egymás után állottak fel a harisnyás székely kisgazdák és mondottak eredeti, szép gondolatokkal ritkán hallható megnyilatkozásokat. Somodi Fe­renc etédi kisgazda, ki elmondta, hogy egy ezred­ben szolgált Bethlen György gróffal, leszögezte a népösztön megállapítását: „nekünk tanult emberek­re van szükségünk.” Azt magyarázta meg, hogy régen könnyű volt a sok iskolában magas képesíté­sekre is kinevelniük a székely falusiaknak gyerme­keiket. Most nagy baj lesz, ha ezek a tanult em­berek hiányozni fognak. Kéri, hogy alapot csinálja­nak, amelyből a tanulni vágyó székely ifjakat se­gítsék, legyen minél nagyobb a számuk. Ábrány Zsigmond dályai kisgazda arról beszélt, hogy a népből nem lehet kiirtani a nemzeti érzést és eb­ben bízhatnak az urak. — Akármilyen egyszerű ember vagyok én is, s ha nem is tudom úgy kifejezni, amit érzek, tele van az én lelkem nemzeti érzéssel, fajszeretettel — mondotta — mint akármelyik tanult politikusnak, közöttük akár a legelsőnek, akár mint a mi szere­tett elnök urunknak is, Nagy Dénes kányádi kisgazda is arról beszélt, hogy vannak, akiknek az esze van tele és azért be­szélnek, de szót kívánnak azok is, kiknek a szívük van tele. Beszélt arról, hogy a székely nép nyílt, egye­nes magatartására a múltban egy kicsi homály fol­tot hozott, mert a sóvidéken sikerült elcsavarni a múlt választás idején egy csoportnak a fejét. Min­den törekvés arra kell irányuljon, hogy az ilyen kis homályok is tűnjenek el ennek a népnek életéből. Az iskolai autonómiáért Az egymást követő népi megnyilatkozások mellett Jodál Gábor, Bethlen György gróf, Sebesi János, Biró Sándor, Szakács Zoltán, Balázsi Dénes, Zoltán Sándor, Zsigmond József beszéltek. Hinlé­­der Fels Ákos azt az álláspontot bontotta ki, hogy a megerősödött Magyar Párt nyitva áll még a to­vábbi megtérőknek is. Barabás Béla dr. kisküküllő­­i megye parlamenti képviselője az első felszólalók kö­zött tolmácsolta megyéje Magyar Párt­jának üd­vözletét. És e cikk befejezéseképpen hagytuk a tu­dósítás végére a megemlékezést Szakács Péter dísz­­elnöknek a közebéd elején mondott beszédéről. Az ősz, de tüzes lelkű vezető férfi, akit nagy szeretet vett körül ezen a napon, elmondotta, hogy annak idején bizonyos körülmények között a kisebbségi egyezményben jogi biztosítékképpen felvett székely iskolai és vallási autonómia követelése ellen foglalt állást. Tíz év alatt sok felfogás tisztult, ma ő is állást kíván foglalni ama szerződési pont megvaló­sításának legerélyesebb követelése mellett. S álljon itt még az a feljegyzés is, hogy Balogh Arthur be­számolójában szintén azt az álláspontot szögezte le, hogy nemcsak a kulturzónának, de állami isko­lának nincsen helye a Székelyföldön azért, mert a kisebbségi egyezménynek ez a pontja iskolai ön­­kormányzatot biztosított. Erről beszélt Zágoni Ist­ván is. 3 Leszámolás a Sebesi János szenátor a magyarság udvarhely­megyei ellenségeit és ellenfeleit rajzolta meg. A vármegyében élő románsággal könnyű lett volna a megegyezés, mert a becsületes román népnek nem akarja senki elvitatni az őt megillető jogait. Azon­ban azokkal a magyarokkal szemben, akik a ma­gyarság ellen fordultak, nincsen más tennivaló a választásnál is, mint a leszámolás. A székely nép ezekkel szemben tudni fogja a kötelességét. Ezek miatt erkölcsi lehetetlenség volt a Magyar Párt részéről, hogy a közigazgatási választá­sokra megegyezést kössön a nemzeti parasztpárttal. A magyar lista ellen fel­állított megyei listán is ezek szerepelnek. Ezek vannak az interimar bizottságokban is, pedig sem a megyének, sem a városnak nem szülöttei, hanem csak most kerültek ide. Közöttük az a Dobrota, aki tanori diploma nékül tornázta fel magát középis­kolai igazgatóvá. Ezek az interimar bizottságok akarták a jegyzőket megválasztani, de megjött az a rendelkezés is, mely szerint az új tanácsoké lesz a döntő szó. Nem kételkedik abban, hogy e megyei választáson megtörténik a leszámolás. Izgatási vád alatt Abrudbányai Ede képviselő rendkívül nagy­hatású beszédben számolt be arról, hogy milyen derék népet, de mennyi szenvedést, keserűséget s milyen biztató életerőt látott az udvarhely megyei székely falvakban, mióta kötelességszerűen járja e falvakat. Ezt a népet csak szeretni lehet, mint aho­ renegátokkal gyan Petőfi mondotta, ha nem született volna közé­jük, e néphez állana most. Az újjászervezett Ma­gyar Párt a magyar tömegek igazi akaratára épült fel. A nép összessége a párt, amelynek szervezete csak ideghálózat, amely minden egyes helyi, vagy egyéni sérelmet a leggyorsabban eljuttat a köz­pontba, hogy az egyén fájdalmára kétmillió ma­gyar hangja követelje az orvoslást. A pártműködés célja, hogy magyar vagyonból egy darabka se jus­son igaztalan célra. Szükséges ez a teljesen kiépí­tett szervezet, mert a közérdekbe itt csak a román érdekeket kívánják belefoglalni. Az ország költség­vetésében ötezermillió szolgálja a román kul­túrigé­nyeket és azt mondják, hogy ez nem elég s míg a román kultúrigények ezen felül sincsenek kielégít­ve, nem juthat a kisebbségek kultúrája számára. Tökéletes lehetetlenség, hogy a Magyar Párt közös paktumos listával szerepeljen a rothadt szívű ma­gyarokkal, mert a fajárulókat nem jutalmazhatja. Elmondotta többek között Abrudbányai képvi­selő, hogy a pár hónappal ezelőtt Honnp Hódszent­­mártonban tartott beszédéért bűnvádi feljelentést adtak be ellene . izgatással vádolják, mentelmi jogának a felfüggesztését kérik. A községi pártgyűlésen tartott előadást és a kor­mánytevékenységet kritizálta, mire a csendőr köz­beszólt, hogy azt ő nem engedi meg. Megfelelt a csendőrnek, hogy arra nincsen joga. És ezért emel­nek ellene izgatási vádat. Rendíthetetlen bátorság­gal állja, amit mondott, de azok izgatnak, akik ilyen vádakkal nyugtalanítják a közvéleményt.

Next