Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)

1934-09-24 / 218. szám

€> Az abbé A pesti színházakról közhrt beszámolóm kiegészítéséül Ír­nom kell a kolozsváriak régi jó ismerősének, Harsányi Rezsőnek új színházáról is. A Kamara Színház“ „Az abbé“ című finom kis alko­tással debütál­t. Ha rossznyelvű­ek akarunk lenni, azt kell mondani bevezetésül, hogy Harsányi Rezső igaz­gató az első bemutató alkalmából szerepet keresett Harsányi Rezső színművész számára ... Nos, igazgató és színművész egymásra talált. Az abbé ugyanis tipi­kus szerep-darab. És Harsányi Rezső egyszer már hó­dított, mint abbé, Földes Imre „Ferikéjében." Most újra hódít. Ne vegyük hát rossz néven tőle, hogy be­mutatkozásánál saját maga felé hajlott a keze, mint minden szentnek. Egy szent színész ő, akinek hite van abban, amit csinál. És ez a hit „Az Abbé“ előadása után sikerrel hiteget. Persze a közönséget újra be kell csalogatni a Kamara Színházba. A pro­gramnak lasszóval kell kiállni az Andrássy útra, az Oktogonra, a körútra, a Rákóczi útra, úgy kell meg­fogni a közönséget. Megnyitónak magyar szerző talán alkalmasabb lett volna. Magyar szerző kevésbé sikerült műve még mindig több, határozottabb, nagyobb vissz, hangot kelt, mint külföldi szerző közepes darabja. És „Az abbé“ bizony csak közepes színpadi szerzemény! (Orsolya Erzsébet alakítását kell még kiemelni és Or­­bók Attila szép, tiszta fordítását.) Summa­ summarura: a Kamara Színház eljövendő sorsa Harsány­ Rezső kezében biztató. Legalább is biztatóbb, mint a múlt­ban. A magunk részéről oly szívesen harsonáznánk je­lentős, nagy sikerrel már most is, ha azt láttuk volna! A napokban lesz szeren­csénk a Vígszínház, a Nem­zeti Színház, majd a Pesti Színház, Király Színház és Bethlen-téri színház startjá­hoz, a Nobel-díjas Sinclair Lewishoz, Bajor Gizihez. ■ ■ ■ CS 9, többiek hogy csak a kivételes várakozásokat említsük... Per­sze, hogy a várakozások beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket, az ebben a pillanatban még a jövő ze­néje .. A Fővárosi Operettszínházban még mindig a Dubarry zenéje hódít, Alpár Gitta csodás interpretá­lásában, ki tudja meddig? ... Egész addig, míg át nem adja a helyet a „Music Hall“ című revü számára, mely­ben Honthy Hanna a primadonna... Honthyval akarta eredetileg játszatni a Vígszínház a Sinclair da­rabot (Dodesworth), ő azonban attól tartott, hogy Mol­nár Ferenc új színpadi mű­ve (A trieszti nő) mint máso­dik vígszínházi bemutató, Darvas Lilivel a vezető női szerepben hamarosan eltapossa már előrevetett árnyé­kával is a Nobel-díjas szerzőt. És nem vállalta ... Erre az történt, hogy Darvas Lili beteg lett a badeni szana­tóriumban, s A trieszti nő csak harmadik, vagy negye­dik bemutató lesz a Lipót-körúton... így jutott Honthy Hanna a Music Hallnak, melyből már szorgal­masan folynak a próbák ... Mint érdekes apróságot említjük meg desszert gyanánt, hogy a Bethlen-téri Színház Csortos Gyulával el akarja játszani Szomory Dezső „Péntek este’ című kis remekművét, a költő Egészséges, bő gabonatermés ARZOPOL száraz-pucoló szer használata nélkül elképzelhetetlen. Többlettermés! Egészséges magvak! Mérsékelt ár ! BüBzerzési forrás tekintetében utintenzitással szolgál: Moskovits Ipartelepek Rt. Oradea­ első, még rövid lélegzetű színpadi alkotását, melyet annak idején Pak­sból írt a Nemzeti Színháznak­. Ám a „Péntek esté“-t sehol sem találják. Nincs meg az eredeti példány a Nemzeti könyvtárában, nincs meg a múzeumban, nincs, nincs sehol... Talán Kolozsvár­­on meg lehet találni, Janovics Jenő színházában?! ... Hátha annak idején Ivánfy Jenő (aki a Nemzetiben rendezte) oda is beajánlotta?. A Baár-Madas leánynevelő intézet és líceum élére Áp­­rily Lajos került, áprily La­jos a költő! Azon a napon, mikor elfoglalta a direktori méltóságát az intézetben, már minden lapban megje­lent a fényképe is: „Aprily Lajos új Íróasztalánál“.. Általános, őszinte örömöt keltett a megválasztás. Ap­rily Lajos a költő kitűnő tanár, kitűnő pedagógus .. De a magyar szépliteraturának nem szabad elveszí­teni őt. Áprily Lajosnak, a költőnek, „új íróasztalánál“ sem szabad elhallgatni ... A Baár-Madas leányneveld intézetben a hetedikes kisasszonyokat tanítja. A hete­dik leánygimnáziumi osztály, a Baár-Madas Intézet tett az ő legközelebbi családja ... De az igazgató úr, mint költő mindnyájunké. És nem adjuk őt egészen a Baár-Madasnak, a hetedik osztálynak! Egy tucat külföldi amatőr­­pilóta, a légi 12 madarak úr­vezetője röpköd napok óta Magyarországon, Budapesten Debrecenben, a Hortobágyon, a Balaton körül. A repülők kirándulását „pilóta-pik­­nik“-nek nevezték el. (Hogy mért, azt Isten bizony nem tudnám megmondani.) A repülő-úrvezetők rop­pant dicsérik a magyar légi-utakat. Azt mondják, se­hol a világon nincsenek ilyen jól kiépített, ilyen pom­pásan karban tartott légi-utak, mint Magyarország tér lett. Sehol egy légörvény, sehol úgynevezett „légüres tér“, sehol egy viharzóna, mint a La Manche csatorna, vagy az Alpesek tájékán! ... Debrecenből a város hí­res négyes fogatán akarták őket kivinni a Horto­­bágyra. Ez ellen aztán élénken tiltakozni kezdtek. Maj­d­irtávlatból látták az országutat. Nem. Nem ülnek né­gyes fogatba, ők már csak kiélvezik a magyar légi­­utakat. És mint a szitakötőraj, úgy szálltak le a jég­ből a hortobágyi nagyhíd mellett, a csárdánál. A Ba­laton körüli kirándulásnál pedig azt sajnálták, hogy guruló szerkezettel ellátott repülőgépeiket nem tudják átszerelni hydroplánokká!­ ­ Az Áprily igazgató úr Pilóta - piknik Az ismeretlen felé­ p írta: Thury Lajos . Szegény beteg öregasszony volt, a szívét nagyon megviselte nyolc-tízévi betegség és sok szenvedés, előrelátható volt, hogy sohá nem húzhatja. Az orvos sem biztatott semmi jóval, megmondta, hogy legfölebb néhány hétről le­het szó, de valószínű, hogy egy ideig könnyeb­ben fogja érezni magát, még lesznek egészen tűrhető órái, vagy napjai. Minden a szívtől függ, persze, az a kérdés, hogyan bírja a gyönge, beteg szív a megpróbáltatásokat. Szer­dán még úgy látszott, hogy az orvosnak igaza lesz, az öregasszony jobban érezte magát. Dél­előtt halkan, de tisztán érthetően felelgetett az orvos kérdéseire, délben felült az ágyban és evett néhány falatot. Ebéd után már nyugta­lanul fészkelődött a helyén, le nem vette a sze­mét az óráról. Még csak fél egy. Még alig múlt el öt perccel, még mindig nincs háromnegyed, mikor lesz még két óra, hogy megjöjjön hozzá az ő kicsi lánya. Végre mégis két óra lett: el­sőnek az ő lánya lépett be a kórterembe és az öregasszony arca felragyogott. — Jól vagyok, fiam, — mondta csöndesen és egész jókedvűen elbeszélgetett a lányával. Megjegyzést tett a fehérszegélyes fekete kabát­jára, meg a fehér retiküljére, érdeklődött, hogy van a szomszédasszony, aki annyit jajgat az ízületi gyulladásával, megfésültette magát, hogy ne álljon a haja olyan szanaszét, üzene­tet küldött Gusztinak, hogy hova szerelje föl a rádiót, azután megkérdezte: — Elke elutazott! — Igen. Korán reggel indultak három csó­nakkal, — felelte a lánya. — Csónakkal­? — Az öregasszony nagyon megdöbbent, pedig eleget hallotta­m már, hogy csónakkal megy az unokája, a vizicserkészek­kel ereszkednek lefelé valamerre a Dunán. Eszébe is jutott hamarosan a dolog és bólin­tott, de nagyon gondterhes maradt az arca. — Persze, igaz. Megmondtad neki, hogy nagyon vigyázzon? — Megmondtam, hogyne. Nem is egyszer. —­­Jó, de tudod, nem szeretem ezt a csóna­kázást. A Duna hullámzik, hirtelen vihar tá­mad, a csónak csöndes vizen is felborulhat. Jobb szerettem volna, ha itthon marad­— Ugyan, mama. Jókora, megbízható csó­nakok azok, a tisztjeik vigyáznak rájuk, de még remekül is úszik a gyerek. Nem lesz semmi baj. — A lánya nagyon megnyugtatta és az öregasszony nem szólt többet, csak kissé összeráncolta a homlokát. Elmondta azután, hogy a karkötőóráját eldugta a fehérneműs szekrényben hátul, a ruha mögött, az ezüst evőeszközök pedig a kis bőröndben vannak a kamrában. Vigyázzanak nagyon, ha meghal, el ne vesszen semmi­ A lánya megborzongott és erélyeskedve rászólt: — Ugyan mama, hogy mondhat ilyet. Éppen most, amikor ilyen jól érzi magát, nemsokára hazamehet. — Az öreg­asszony csak legyintett lemondóan, hátradőlt a párnára és lehunyta a szemét. Fáradt volt, aludni akart. Estefelé már nem tudták fölébreszteni. Le­hunyt szemekkel feküdt, az arca viaszfehérre, azután lilára vált, a keze görcsösen ökölbe szo­rulva feküdt a mellén. Nehezen, szaggatottan lélegzett, megkínzott teste meg-megrándult, a takaró alatt, amint egyszer-egyszer szinte ful­dokolva kapott levegő után. Az orvosok hiába forgolódtak körülötte, hiába adtak két-három injekciót egymásután, semmi sem hatott már reá. Néha azt mondta: — Kislányom, máskor megint. Elke fiam és ötpercekig beszélt mono­ton félhangon úgy, hogy semmit sem lehetett a szavából megérteni. — Értesíteni kellene a leányát, — mondta az ápolónő, az orvos azonban csak zümmögött. Isten tudja. Lehet, hogy néhány óra alatt kissé feltisztul a tüdő és akkor magához térhet, job­ban lesz. Talán nem kell halálra rémíteni a hozzátartozókat, segíteni úgy sem tudnak rajta. Az ápolónő el is vesztette a cédulát, amelyre a leány címét felírta magának, át kel­lett volna menni az irodába a címért és hát igaz, mindegy, talán jobb is így. Éjszaka nem változott az öregasszony ál­lapota, csak a szívverése lett mindig gyön­gébb és rendetlenebb. Reggel korán, nyolc óra tájban jött a leánya, úgy jött, mint akit a fú­riák üldöznének, borzasan, sápadtan, tágranyí­­tott szemmel. Egész éjjel nem aludt, reggel nagyon nyugtalan volt, föl kellett kelnie és el kellett indulnia a kórházba, amikor pedig a kapuba ért, nem kérdezett semmit, mert már úgyis tudott mindent. A kórterem előtt a fo­lyósó tele volt betegekkel, aki csak járni tu­dott, kibotorkált, a folyósóra, hogy ne lássa a szegény haldoklót odabenn. A leány elment mellettük, berohant az anyjához, megállt az ágya mellett és nézte a szederjes arcát, a csont­vázzá soványodott, görcsbe merevedett kezét, nézte, míg lassanként már semmit sem látott maga előtt. Arra tért magához, hogy fehérköpenyes or­vos egy pohár vízzel itatja és beszél hozzá va­lamit. Belekapaszkodott a kezébe és könyö­rögni próbált neki: — Doktor úr, az Istenért. Hát igazán semmit sem tehet? — Igyék egy kortyot. Uralkodjék magán, — felelte az orvos és ő hátrah­anyatlott a széken, amelyen ült. Egy darabig csend volt, csak az öregasszony nehéz lélegzése hallatszott, azután a lánya re­kedten, nehezen küzködve a szóval, mondott még valamit: — Tudja, doktor úr, az élet nem szép, de Hogy­ a halál ilyen nagyon csúnya... Rette­netes. Az orvos lemondóan legyintett, mintha te­hetetlenségét akarná kifejezni és álldogált KELETJ URSJEI* XVII ÉVFOLYAM, 218. SZÁM.

Next