Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)
1934-09-24 / 218. szám
€> Az abbé A pesti színházakról közhrt beszámolóm kiegészítéséül Írnom kell a kolozsváriak régi jó ismerősének, Harsányi Rezsőnek új színházáról is. A Kamara Színház“ „Az abbé“ című finom kis alkotással debütált. Ha rossznyelvűek akarunk lenni, azt kell mondani bevezetésül, hogy Harsányi Rezső igazgató az első bemutató alkalmából szerepet keresett Harsányi Rezső színművész számára ... Nos, igazgató és színművész egymásra talált. Az abbé ugyanis tipikus szerep-darab. És Harsányi Rezső egyszer már hódított, mint abbé, Földes Imre „Ferikéjében." Most újra hódít. Ne vegyük hát rossz néven tőle, hogy bemutatkozásánál saját maga felé hajlott a keze, mint minden szentnek. Egy szent színész ő, akinek hite van abban, amit csinál. És ez a hit „Az Abbé“ előadása után sikerrel hiteget. Persze a közönséget újra be kell csalogatni a Kamara Színházba. A programnak lasszóval kell kiállni az Andrássy útra, az Oktogonra, a körútra, a Rákóczi útra, úgy kell megfogni a közönséget. Megnyitónak magyar szerző talán alkalmasabb lett volna. Magyar szerző kevésbé sikerült műve még mindig több, határozottabb, nagyobb vissz, hangot kelt, mint külföldi szerző közepes darabja. És „Az abbé“ bizony csak közepes színpadi szerzemény! (Orsolya Erzsébet alakítását kell még kiemelni és Orbók Attila szép, tiszta fordítását.) Summa summarura: a Kamara Színház eljövendő sorsa Harsány Rezső kezében biztató. Legalább is biztatóbb, mint a múltban. A magunk részéről oly szívesen harsonáznánk jelentős, nagy sikerrel már most is, ha azt láttuk volna! A napokban lesz szerencsénk a Vígszínház, a Nemzeti Színház, majd a Pesti Színház, Király Színház és Bethlen-téri színház startjához, a Nobel-díjas Sinclair Lewishoz, Bajor Gizihez. ■ ■ ■ CS 9, többiek hogy csak a kivételes várakozásokat említsük... Persze, hogy a várakozások beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket, az ebben a pillanatban még a jövő zenéje .. A Fővárosi Operettszínházban még mindig a Dubarry zenéje hódít, Alpár Gitta csodás interpretálásában, ki tudja meddig? ... Egész addig, míg át nem adja a helyet a „Music Hall“ című revü számára, melyben Honthy Hanna a primadonna... Honthyval akarta eredetileg játszatni a Vígszínház a Sinclair darabot (Dodesworth), ő azonban attól tartott, hogy Molnár Ferenc új színpadi műve (A trieszti nő) mint második vígszínházi bemutató, Darvas Lilivel a vezető női szerepben hamarosan eltapossa már előrevetett árnyékával is a Nobel-díjas szerzőt. És nem vállalta ... Erre az történt, hogy Darvas Lili beteg lett a badeni szanatóriumban, s A trieszti nő csak harmadik, vagy negyedik bemutató lesz a Lipót-körúton... így jutott Honthy Hanna a Music Hallnak, melyből már szorgalmasan folynak a próbák ... Mint érdekes apróságot említjük meg desszert gyanánt, hogy a Bethlen-téri Színház Csortos Gyulával el akarja játszani Szomory Dezső „Péntek este’ című kis remekművét, a költő Egészséges, bő gabonatermés ARZOPOL száraz-pucoló szer használata nélkül elképzelhetetlen. Többlettermés! Egészséges magvak! Mérsékelt ár ! BüBzerzési forrás tekintetében utintenzitással szolgál: Moskovits Ipartelepek Rt. Oradea első, még rövid lélegzetű színpadi alkotását, melyet annak idején Paksból írt a Nemzeti Színháznak. Ám a „Péntek esté“-t sehol sem találják. Nincs meg az eredeti példány a Nemzeti könyvtárában, nincs meg a múzeumban, nincs, nincs sehol... Talán Kolozsváron meg lehet találni, Janovics Jenő színházában?! ... Hátha annak idején Ivánfy Jenő (aki a Nemzetiben rendezte) oda is beajánlotta?. A Baár-Madas leánynevelő intézet és líceum élére Áprily Lajos került, áprily Lajos a költő! Azon a napon, mikor elfoglalta a direktori méltóságát az intézetben, már minden lapban megjelent a fényképe is: „Aprily Lajos új Íróasztalánál“.. Általános, őszinte örömöt keltett a megválasztás. Aprily Lajos a költő kitűnő tanár, kitűnő pedagógus .. De a magyar szépliteraturának nem szabad elveszíteni őt. Áprily Lajosnak, a költőnek, „új íróasztalánál“ sem szabad elhallgatni ... A Baár-Madas leányneveld intézetben a hetedikes kisasszonyokat tanítja. A hetedik leánygimnáziumi osztály, a Baár-Madas Intézet tett az ő legközelebbi családja ... De az igazgató úr, mint költő mindnyájunké. És nem adjuk őt egészen a Baár-Madasnak, a hetedik osztálynak! Egy tucat külföldi amatőrpilóta, a légi 12 madarak úrvezetője röpköd napok óta Magyarországon, Budapesten Debrecenben, a Hortobágyon, a Balaton körül. A repülők kirándulását „pilóta-piknik“-nek nevezték el. (Hogy mért, azt Isten bizony nem tudnám megmondani.) A repülő-úrvezetők roppant dicsérik a magyar légi-utakat. Azt mondják, sehol a világon nincsenek ilyen jól kiépített, ilyen pompásan karban tartott légi-utak, mint Magyarország tér lett. Sehol egy légörvény, sehol úgynevezett „légüres tér“, sehol egy viharzóna, mint a La Manche csatorna, vagy az Alpesek tájékán! ... Debrecenből a város híres négyes fogatán akarták őket kivinni a Hortobágyra. Ez ellen aztán élénken tiltakozni kezdtek. Majdirtávlatból látták az országutat. Nem. Nem ülnek négyes fogatba, ők már csak kiélvezik a magyar légiutakat. És mint a szitakötőraj, úgy szálltak le a jégből a hortobágyi nagyhíd mellett, a csárdánál. A Balaton körüli kirándulásnál pedig azt sajnálták, hogy guruló szerkezettel ellátott repülőgépeiket nem tudják átszerelni hydroplánokká! Az Áprily igazgató úr Pilóta - piknik Az ismeretlen felé p írta: Thury Lajos . Szegény beteg öregasszony volt, a szívét nagyon megviselte nyolc-tízévi betegség és sok szenvedés, előrelátható volt, hogy sohá nem húzhatja. Az orvos sem biztatott semmi jóval, megmondta, hogy legfölebb néhány hétről lehet szó, de valószínű, hogy egy ideig könnyebben fogja érezni magát, még lesznek egészen tűrhető órái, vagy napjai. Minden a szívtől függ, persze, az a kérdés, hogyan bírja a gyönge, beteg szív a megpróbáltatásokat. Szerdán még úgy látszott, hogy az orvosnak igaza lesz, az öregasszony jobban érezte magát. Délelőtt halkan, de tisztán érthetően felelgetett az orvos kérdéseire, délben felült az ágyban és evett néhány falatot. Ebéd után már nyugtalanul fészkelődött a helyén, le nem vette a szemét az óráról. Még csak fél egy. Még alig múlt el öt perccel, még mindig nincs háromnegyed, mikor lesz még két óra, hogy megjöjjön hozzá az ő kicsi lánya. Végre mégis két óra lett: elsőnek az ő lánya lépett be a kórterembe és az öregasszony arca felragyogott. — Jól vagyok, fiam, — mondta csöndesen és egész jókedvűen elbeszélgetett a lányával. Megjegyzést tett a fehérszegélyes fekete kabátjára, meg a fehér retiküljére, érdeklődött, hogy van a szomszédasszony, aki annyit jajgat az ízületi gyulladásával, megfésültette magát, hogy ne álljon a haja olyan szanaszét, üzenetet küldött Gusztinak, hogy hova szerelje föl a rádiót, azután megkérdezte: — Elke elutazott! — Igen. Korán reggel indultak három csónakkal, — felelte a lánya. — Csónakkal? — Az öregasszony nagyon megdöbbent, pedig eleget hallottam már, hogy csónakkal megy az unokája, a vizicserkészekkel ereszkednek lefelé valamerre a Dunán. Eszébe is jutott hamarosan a dolog és bólintott, de nagyon gondterhes maradt az arca. — Persze, igaz. Megmondtad neki, hogy nagyon vigyázzon? — Megmondtam, hogyne. Nem is egyszer. —Jó, de tudod, nem szeretem ezt a csónakázást. A Duna hullámzik, hirtelen vihar támad, a csónak csöndes vizen is felborulhat. Jobb szerettem volna, ha itthon marad— Ugyan, mama. Jókora, megbízható csónakok azok, a tisztjeik vigyáznak rájuk, de még remekül is úszik a gyerek. Nem lesz semmi baj. — A lánya nagyon megnyugtatta és az öregasszony nem szólt többet, csak kissé összeráncolta a homlokát. Elmondta azután, hogy a karkötőóráját eldugta a fehérneműs szekrényben hátul, a ruha mögött, az ezüst evőeszközök pedig a kis bőröndben vannak a kamrában. Vigyázzanak nagyon, ha meghal, el ne vesszen semmi A lánya megborzongott és erélyeskedve rászólt: — Ugyan mama, hogy mondhat ilyet. Éppen most, amikor ilyen jól érzi magát, nemsokára hazamehet. — Az öregasszony csak legyintett lemondóan, hátradőlt a párnára és lehunyta a szemét. Fáradt volt, aludni akart. Estefelé már nem tudták fölébreszteni. Lehunyt szemekkel feküdt, az arca viaszfehérre, azután lilára vált, a keze görcsösen ökölbe szorulva feküdt a mellén. Nehezen, szaggatottan lélegzett, megkínzott teste meg-megrándult, a takaró alatt, amint egyszer-egyszer szinte fuldokolva kapott levegő után. Az orvosok hiába forgolódtak körülötte, hiába adtak két-három injekciót egymásután, semmi sem hatott már reá. Néha azt mondta: — Kislányom, máskor megint. Elke fiam és ötpercekig beszélt monoton félhangon úgy, hogy semmit sem lehetett a szavából megérteni. — Értesíteni kellene a leányát, — mondta az ápolónő, az orvos azonban csak zümmögött. Isten tudja. Lehet, hogy néhány óra alatt kissé feltisztul a tüdő és akkor magához térhet, jobban lesz. Talán nem kell halálra rémíteni a hozzátartozókat, segíteni úgy sem tudnak rajta. Az ápolónő el is vesztette a cédulát, amelyre a leány címét felírta magának, át kellett volna menni az irodába a címért és hát igaz, mindegy, talán jobb is így. Éjszaka nem változott az öregasszony állapota, csak a szívverése lett mindig gyöngébb és rendetlenebb. Reggel korán, nyolc óra tájban jött a leánya, úgy jött, mint akit a fúriák üldöznének, borzasan, sápadtan, tágranyított szemmel. Egész éjjel nem aludt, reggel nagyon nyugtalan volt, föl kellett kelnie és el kellett indulnia a kórházba, amikor pedig a kapuba ért, nem kérdezett semmit, mert már úgyis tudott mindent. A kórterem előtt a folyósó tele volt betegekkel, aki csak járni tudott, kibotorkált, a folyósóra, hogy ne lássa a szegény haldoklót odabenn. A leány elment mellettük, berohant az anyjához, megállt az ágya mellett és nézte a szederjes arcát, a csontvázzá soványodott, görcsbe merevedett kezét, nézte, míg lassanként már semmit sem látott maga előtt. Arra tért magához, hogy fehérköpenyes orvos egy pohár vízzel itatja és beszél hozzá valamit. Belekapaszkodott a kezébe és könyörögni próbált neki: — Doktor úr, az Istenért. Hát igazán semmit sem tehet? — Igyék egy kortyot. Uralkodjék magán, — felelte az orvos és ő hátrahanyatlott a széken, amelyen ült. Egy darabig csend volt, csak az öregasszony nehéz lélegzése hallatszott, azután a lánya rekedten, nehezen küzködve a szóval, mondott még valamit: — Tudja, doktor úr, az élet nem szép, de Hogy a halál ilyen nagyon csúnya... Rettenetes. Az orvos lemondóan legyintett, mintha tehetetlenségét akarná kifejezni és álldogált KELETJ URSJEI* XVII ÉVFOLYAM, 218. SZÁM.