Keleti Ujság, 1935. március (18. évfolyam, 49-75. szám)
1935-03-11 / 58. szám
i LEGÚJABB VIRAT RADIO TELEFON - Athéni jelentések szerint a görög kormánycsapatok átlépték a Struma folyót Venissolos, szálcéséaaeit Isirét *■* «^cáfoljál*. (Belgrádi, március 9.) A jugoszláv lapok szerint a görög kormánycsapatok előnyomulását főként a Struma folyó áradása akadályozza. Kondilisz tábornok csak előkészítő akciókba kezdhet s ezért egyelőre repülőgépekről bombáztatja és ágyukkal löveti a felkelők hadállásait. A forradalmárok a Struma balpartján lévő emelkedéseken helyezkedtek el. A kormánycsapatok szombaton este felé átlépték a folyót. Kisebb összeütközések voltak, melyek során a forradalmárok közül ötvenen estek el. Kondilisz tábornok kijelentette a „Vreme“ című lap munkatársának, hogy Seres és Cavalla városok negyvennyolc óra múlva a kormánycsapatok kezében lesznek. A tábornok el van tökélve, hogy nem alkuszik a lázadókkal s csak teljes megadást fogad el. A hadügyminiszter szombaton reggel tette meg utolsó intézkedéseit a nagy támadás előkészítésére. Samos-szigete fölött a kormányhadsereg repülőraja végez felderítő utakat. Alexandriából hivatalosan cáfolják azt a hírt, hogy Venizelosz Egyiptomba menekült volna. Terhelő taxin jelentkezett a Rintelen-perben Biztosra veszik a volt római osztrák követ elítélését (Bécs, március 9.) A Rintelen-per szombat délutáni tárgyalásán az elnök táviratot olvasott fel, amelyben Ripoldi, Rintelen inasa kéri, hogy hallgassák ki tanúként. Ripoldi, aki abban az időben volt mintelen inasa, mikor a vádlott római követ volt,, azt is közli sürgönyében, hogy volt gazdája hatazbm fogadta Weidemhammer, ismeri nemzetiszocialista vezért a követségen és többször folytatott vele késő éjszakába nyúló beszélgetéseket. A törvényszék úgy elöntött, hogy Bécsbe hozatja Ripoldit és kihallgatja. Az orvosszakértők vallomása következett azután, akik elismerték, hogy a vádlott emlékezőtehetsége gyengült, de nem olyan mértékben, hogy nem emlékezhetnek augusztus 25-i titokzatos látogatójának nevére. Miután az összes megidézett tanukat kihallgatták már, biztosra vették, hogy hétfőn megkezdődnek a perbeszédek s esetleg még a hétfői nap folyamán ítélethirdetésre kerül sor. Ripoldi jelentkezése azonban egyelőre kitolta a perbeszédek megkezdését. A közvélemény és sajtó most már biztosra veszi, hogy Süntelent elítélik.. Általában úgy vélik, hogy Rintelen legalábbis-húszévi börtönbüntetést kap. li,fajok önszeil közért (London, március 9.) A Daily Express addis-abebai tudósítója jelenti, hogy Ogaden mellett újabb súrlódások voltak az olasz és abesszin csapatok között. Selasieh császár környezete a császárra hárította a felelősséget a történtekért és kérdőre vonta, hogy miért nem állt személyesen az ogadeni csapatok élére! A császár azzal felelt, hogy az olasz csapatokat sem vezeti az olasz király. Az ogadeni összeütközésről részletek még nem érkeztek. A lija«mai'áf»an « szövetkezeti vitát (Bucureşti, március 9.) A kamara mai ülésén Raducany nemzeti parasztpárti folytatja beszédét a szövetkezeti törvény vitájában. Az államnak be kell iktatni a szövetkezetet az új szövetkezeti szellem ritmusába — mondja —, mert szükséges, hogy a szövetkezetek által végzett munka fölé kerekedjen a kapitálison vaslak. Rendszabályozó államban élünk, amelyet meg kell szerveznünk a kutató állam helyébe, tekintetbe véve a társadalom szükségleteit. Madgearu rámutat arra, hogy a rendszabályozó államnak kötelessége bizonyos zavaros kapcsolatokat rendezni, mint például a hitelezők és adósok kapcsolatait. Raducanu folytatja beszédét és rámutat arra a kollektív rendszerre, amely együttműködhetik a szövetkezeti és egyéni rendszerekkel. Azt állítja, hogy a politikai állam kötelességmulasztást követett el a paraszosztállyal szemben, 1890. és 1913. között. Rámutat arra, mit végeztek az 1929-i törvénnyel. Kziznikjsm XVIII ÉVFOLYAM, 56. SZÁM Ghiafa liberális következik a szószéken, akit melegen ünnepelnek a többségiek, majd Barca elnök javaslatára a kamara befejezettnek nyilvánítja a szövetkezeti törvényjavaslat vitáját. Legfújabb sportliikek A Telelett Club nyerte Románia jéghokki fbajnortságát Telefon Club-Dragos Voda 3:0 (Mercurea-Ciuc, március 9.) Nagy közönség előtt játszották le szombat délután az országos jéghokkibajnokság sokat hányatott döntőjét a bucureştii, Telefon Club és a cernăuţi Dragoş Vodă csapata. A kitűnő állapotban lévő jégen a Telefon Club, amely többhetes tréninghiányára hivatkozva nem is akart kiáltani a késői döntőre, 3:0, (0:0, 1:0, 2:0) arányban győzött s ezzel megszerezte Románia 1935. évi jéghokkibajnoki címét. A mérkőzés végig heves gramu volt, a Telefon Club megérdemelte a győzelmet. ÚJPEST ÉS SZEGED FC GYŐZTEK A MAGYAR BAJNOKSÁG SZOMBATI MÉRKŐZÉSEIN. (Budapest, március 9.) Két bajnoki mérkőzést játszottak szombat délután Budapesten: Újpest 4:2 (2:0) arányban biztosan győzött az Attila ellen, a Szeged FC meglepő fölénnyel 4:0 (2:0) arányban intézte el a Budai 11-et. Beteszéki Borulás legilletesebb ásvány«!*, Fötarakata Pasculnál, főposta mellett. • Állandó friss töltés Ülagi üveg 11 1©1» AZ ANGOL BAJNOKSÁG SZOMBATI FORDULÓJÁNAK érdekesebb eredményei: Blackburn Rovers—Leicester City 0:0, Manchester City—Aston Villa 4:1. A szombat délutánra tervezett I.—CFR-mérkőzés elmaradt, mivel a CFR csapata nem jelent meg a pályán. A teljesen használható pályán az I. játékosai tréningmérkőzést játszottak. Af róh ‘z lété tei «38 lei Szavanként« • « • . . . 2 A legkisebb apróhirdetés alap ........ .2®*— lej 11 esk sebb hirdeMs • Állástkeresők részérea Szavanként......................16— tel . lei Nagyobb menyiség lekötésénél árengedméyt adunk!! Jelig*, levelekre, megkeresésekre c.ak vala»zt.*l.re«r beküldése válaszolunk és csak pszt.tuu leveleket továbbitmiksetén ÁLLÁST KERES Elsőrendű vendéglői szakág nő és kézilány azonn ira állást keresnek vendéglőbe, — szanatóriumba, — fatelepre vagy kórházhoz. Bármelyiknél állást vállalnának azonnal, cím: Idős Bona Józsfáé, Kimetea, p. u. Alad. K 536 ALKALMAZÁS trén r* tanára ő ket k s gyónnék gondozására haz art ishoz sértő inteligensebb hölgyet k rés. — Duna kiadóban, S 603 Keresünk garanciaképes, kreskedelm! prakszissal bíró vasú kiosz vezetőket — cím a kiadóban. KIADÓLAKAS S sípén bútorosét ucci nagy prik sites szoba, kapna'az i bejárati! k adó. Str. Bratianu 41. Irodának 1« kiválóan alkalmas G 84' Két szoba, konyhás lakás május 1-re kiadó Str tr.ninescu 1. _________35^ Ke reset* május 1-re 2—3 szobás komfortos lakás, ■— lehetleg ker est. Bőrüzlet, Piaţa M, Viteazul .3 3509 Reg. fa-dín nd 3 i sz mu háznan, l-ső emeleten, 5 szó a és minden mellék hetiségből áló modern lakás bérbeadó május 1-re. — Felvilágdtást al P idea képviselő irodája, Reg. Miria 35. jmn^s-víiTEi, E irdi hálósz ba és különb ző bútorok, K nyvszekr nyek,konyhifelzetés, ninden- i'é'e háztartási tárgy stb. iu'iu Maniu f. házmesternél d. e ö-től fél II ig. d. u fél 4-tő tél 5 i' Eladó gyobb, fajgy möleslöv dongort bért beadó. C. Traian 5. e*w felre keresek családi házat. — Alénálatokat „HOCO0“ feli rére a kiadóm. 3608 500,000 lei tőkét keres iparvállalat, — Jelig „51.0/g“. K 590 Eladó antik bútorok konyha-felzerelés, képek és egy új „Singer“ elülyeszthető varr gép. Vulcan ucca 16( 2 holdnánalakkal telesen beálltott gyümölcsösbe épült két seb?) konyha, zazar,de. melékbeliségekből álló adómentes ház. Ivóvíz, villany, külön kis nyáriház a telken. — Értekeznhetni Sándor bizományosnál, C. Marechal Foch 13. Elsdé autóbuszok, nagyon jókarban. Üzemképes állapotban: Ford Chevolet-Truck, Citroen és Dodge gyártmányúak. Alvázak és caroseriák külön-külön is eladók. Értekezni lehet: S. A. de Autobuse Mera & Co„ Cluj, Reg. Ferdinand 62, G 851 Eladó betegnek, rokkantnak való új, önműködő gumikereki tol kocsi. — Továbbá 4 karosszékből és díványból álló szalongurnitura* Értekezhetni : Str. Via, híja 3, II. em., 10 ajtó Délután ■fiKC?.“ Autóbusztól*„ *saság a közönség tartomásra hozza, hogy márc. 11 -től kezdve a CF —Oradea vonalon megindult a Hl autójárat is, amelyfülről déli 12 órakor indul és Oradeara érkezik d. o. 4-kor. Egyidejü eg értesíti a közönséget, hogy a menettéri köverc árát 310 lejről 250 lejre, a menetjegy árát 150 lejre számította í1. Időt, fáradságot és költ- 11 segít, kimér, ha hirdet a Keleti ficsárban. Axv»"évU 1 KwdoltVajdosos LÁB KIADÓ R.-T. nyutnuu/uuan-