Keleti Ujság, 1936. június (19. évfolyam, 124-147. szám)

1936-06-01 / 124. szám

xix■ évf. m szám. im. június 1. OjrTliliHlll—BICTWBMBWHIILia—K­ illWIBNIWIIIlUlilim­.,ll|­fm­mWrsm 1 asárnap Krőnika fér­fiak a Tih­arban Két vázlatos magyar arcképet próbálok itt megrajzolni. Az egyik egy halotté, a má­sik egy élettől duzzadó, tetőtől-talpig férfié, akit azonban munkakészségének teljében ért el a romániai magyarok végzete: félretették ar­ról a helyről, amelyet senki sem tölthet be nála jobban, derekasabban, félretették, pedig semmi más bűne nincs, minthogy magyar. Nem vé­letlen, hogy a két férfit egymás mellé állít­ják, már csak­ azért is, mert mindketten igaz emberek és egy életre szóló munkatervet hor­doztak a tarsolyukban, amikor megállj­t pa­rancsoltak rájuk. Az egyiket a halál szólította el és még csak nem is lázadozhatunk a sors ellen, hiszen valamennyiünk élete vékony cér­naszálon függ és ez a cérnaszál minden pilla­natban elszakadhat. De másik hősünk vas­­energiájának, munkás életének fonalát embe­rek szakították ketté: irigység, türelmetlen­ség, meg nem értés, hogyne szólalnánk fel el­lene, legalább egyetlen jogunkkal, a panasz­joggal élve.­ kalon­ Éppen most két hete, hogy a székely vá­roska és a környék harisnyás őslakói ezer­számra sorakoztak fel, hogy búcsút vegyenek Csutak Vilmostól, a Mikó-kollégisn ujjá­­terem­tőjétől, a székelyek nagy tanítómesteré­­től, aki élete munkásságával mutatta meg, hogy semmiből is lehet nagyot alkotni mun­kával, csüggedést nem ismerve, hajlíth­atatlan akarattal. ez Aki nem ismerte Csutak Vilmost, az azt is mondhatná: mit akarunk ezzel sírjában, megpihent iskolaigazgatóval? Nagy dolog is elvezetni egy középiskola kényelmesen bandu­koló szekerét, régi, bevált módszerek szerint. Hát ez is nagy dolog. Egy magyar gimnázium, irányítása és puszta létének biztosítása a mai szegénységben, a bucurestii rendeletek örökö­sen lesben álló zátonyai között, ez sem könnyű feladat. De a Csutak Vilmos életének az isko­lavezetés a játékos része volt, a bot könnyeb­bik vége, örökös példát azzal mutatott, hogy az­ intézmények egész sorát tervezte ki, épí­tette fel a falujából magával vitt székely öt­letességgel, ha kellett furfanggal, az ezermes­ter zsenialitásával-Csutak Vilmosnak egyik benső barátjával beszélgettem a napokban. A beszélgetés­­ ne­gyedórás hallgatással kezdődött. Nem akartam megtörni a csendet, mert biztosra vettem, hogy gondolatai a székely hegyek alján járnak, a frissen hantolt sír körül. Egyszerre megszó­lalt: — Te nem is tudod, ki volt Csutak Vilmos. Hát hallgass ide: — 1910-ben kezdődik. Még nem volt igaz­gató, csak fiatal tanár. De mintha megérezte volna, hogy életútja rövid, a ráváró feladat pedig tengernyi, már ekkor megkezdte azt a munkát, amely mellett életének utolsó napjáig kitartott. Egy derék székely nagyasszony fel­ajánlotta nemzetének a család néprajzi gyűjte­ményét. Ez volt a mag, amiből hatalmas, iz­mos fa sarjadt és terebélyesedett ki. A Székely Nemzeti Múzeum mostani, nemzetközi vi­szonylatban is gazdag anyagát ez a kis gyűj­temény alapozta meg. A kis városkában nem akadhatott más, aki gondjaiba vegye, mint a kollégium, illetve két nagyszerű tanára: László Ferenc és Csutak Vilmos. László volt a régész és Csutak a historikus, így is osztották meg a munkát, de Csutak volt az, aki otthont akart emelni a még csak reménybeli múzeum­nak- Telek akadt, de csak az ő hangyaszor­galma és fiatalos lelkesedése tudta megterem­teni az építéshez a pénzalapot. Gyűjtésből, meg aztán bankkölcsönből fel is épült a nemes stílusú, gyönyörű múzeum, Koós Károly leg­szebb alkotása. Néhány év alatt aztán megtel­tek a múzeumi termek és itt már László Fe­rencé az érdem oroszlánrésze, aki ugyancsak garasokból, szóval semmiből hozta felszínre az ásatások megbecsülhetetlen kincseit, úgyhogy ma is csodájára járnak híres külföldi tudósok. Csutak pedig egyidejűleg a könyvtárt gyara­pította, a népművészeti gyűjteményt tette mind tökéletesebbé.­­ Jött a háború, a múzeumból kórház lett, a múzeum anyagából ládatöltelék. A katonák elvonulása után megmaradt a tönkrement épü­let és a Múzeum Egyesület teljesen üres pénz­tára. Egyszer­­ rendelet érkezett, hogy vagy meg kell nyitni a múzeumot, vagy át kell adni az államnak, majd gondoskodnak róla hivatalosan. A terminus csak párhetes volt, de a Csutak fantáziájának szárnyakat adtak a rohanó napok, — a múzeum megnyílt és az­óta is büszkesége a mi kis székely világunk­nak. Érdekes, hogy néhai Ferdinánd király adta meg a döntő lendületet fejlődésének egy véletlen látogatásával. Katonaiskola látoga­tására érkezett a székelyek közé és útja a mú­zeum előtt vitt el. — Hát ez mi? — kérdezte. Megmondták, hogy múzeum, itt az Isten háta mögött, ahol sok madár jár ugyan, de ki hallott még akkor a székely madarakról? Az ősz uralkodó nem nyugodott, amig Csutak mindent meg nem mutatott neki, csodálkozott, gyönyörködött s a végén megkérdezte: „Aztán miből tartják fenn ezt a múzeumot?*4 Csutak mosolyogva felelt: „Azt én sem tudnám meg­mondani. Hogy őszinte legyek a semmiből!“ Ferdinánd király beírta nevét a vendégkönyv­be s melléje párezer lejes adományának össze­gét. Példáját követték a kíséretében lévő tá­bornokok, ezredesek s őrnagyok, talán tízezer lej gyűlt össze hirtelenében. Nagy pénz volt ez a Csutak kezében,­­— kitelt belőle a múzeum egyévi költségvetése . Mindig azon járt az esze, hogy építeni kellene. Egyszer kiókumlálta, hogy tanári há­zakat épít, telket szerzett, Bucurestiben gyűj­tési engedélyt, mégpedig nem­ a székely házak­ban mindig szűköcskén álló pénzre, hanem ter­ményekre. Így épültek fel a „tanári házak**, de aztán mégsem költöztette be a tanárokat, mert az impériumváltozás után minden pénz nélkül maradt kollégiumnak — a legszegé­nyebb magyar intézet Romániában — szük­sége volt arra a néhány ezer lejre is, amit a ház bérletéért fizettek. —­ Már régebben hozzájutott az intézet egy nagy és szép telekhez, de persze hiányzott a vagyoni alap, hogy be is lehessen építeni. Ezt a telket a városi hatóságok román templom helyének nézték ki, már tárgyaltak is a kisa­játításáról. Sietni kellett, meg kellett előzni az elvételt. Csutak elkészítette a tervet — a leány­­gimnázium tervét — a nyári vakáció kezdetén pedig útnak indította a tanárokat: menjenek gyűjteni. Ha nincs pénz, jó a búza, vagy széna is. Persze, annak rendje és módja szerint meg­szerezte a gyűjtési engedélyt is- Az egyházke­rület kölcsönével megfejelve együtt volt a pénz és tető alá jutott a pompás leányiskola s pár év múlva az internátus külön épülete. A telek üresen maradt hátsó részét pedig tenisz­­társaságoknak adta ki borsos bérért. A bérjö­vedelem innen is a kollégium pénztárába folyt be. Csutak egyetlen évet sem hagyott kiakná­zatlanul­ Épített, javított, mindent elkövetett, hogy ne csináljon sok bajt az eklézsiának és ne legyen hiány a költségvetésben Még könyv­kiadónak is felcsapott és ezen a „pályán** is sikert aratott. Halála előtt is egy nagyszabású intézmény kérdése foglalkoztatta. A kollégium birtokot örökölt­ Ez az örökség sem maradt volna az intézetre Csutak Vilmos nélkül, mert az a tisz­telet, amely három vármegyében valósággal körülrajongta, buzdította a hagyakozót a vég­rendelet k­igírására. Ezen a birtokon akarta felállítani Csutak a kollégium gazdasági tago­zatát. Senki sem kételkedhetik benne, hogy az új iskola is megszületik egy-két év alatt, ha a halál el nem némítja nemes szívét és meg nem fogja azt a kezet, amely székely népe érdeké­ben egy pillanatig sem szűnt meg dolgozni­­. Várjon, lesz-e, aki örökölni fogja nem­csak a Székely Mikó-kollégium igazgatói szé­két, hanem azt a rettenthetetlen vasakaratot, az alkotó optimizmust, a megállás nélküli, ön­zetlen közéleti munka szeretetét, amely végze­tes időkben megmentette és letörhetetlen kul­­turbástyájává tette a Mikó-iskolát? Ezt kérdezte Csutak Vilmos barátja és munkatársa, de a kérdés válasz nélkül maradt. Az élő De m­ost beszéljünk a halott után az élő­ről, akinek akkor ütöttek ki kezéből tollat, amikor ezer gondolata, terve állott megvaló­sulás előtt. A neve: Bíró József dr. Egészen mostanig főtitkára volt a targumuresi ipar­kamarának, magyar ember létére egyedül állott viharos posztján, ahol minden pillanat­ban tartania kellett a nemvárt, elsöprő táma­dásoktól. Biró József azonban nyugodt, bölcs mosolyával fel se vette a közéleti harc min­den pontjáról felé irányított­ és nem egyszer el is hajított nyilakat, nem akarta tudomásul venni, hogy tucatjával akadnak, akik az állá­sára pályáznak, azt bömbölve, hogy nem lehet a mai viszonyok között magyar ember ipar­kamarai főtitkár. Ezt a kamarát azonban mindmáig székely iparkamarának hívják s a hozzája tartozó vármegyék lakosságának leg­alább nyolcvan százaléka magyar- Ezt az állás­pontot hosszú ideig Bucurestiben is osztották­­különösen azért, mert meggyőződtek Biró Jó­zsef egyéni tisztességéről, kiváló szaktudásá­ról és egy diplomatát is megszégyenítő poli­tikai okosságáról, ami nélkül nem tölthette volna be állását a numerus valachicus korsza­káig. A harcba még mindig nem fáradt bele, de „gyöngéd figyelmeztetések** hatása alatt 1934-ben nyugdíjaztatását kérte. Sietve meg­állapították nyugdíj jogosultságát, de aztán egyszerre megtorpantak. Akkor vették észre, hogy az a bizonyos „méltó utód** sehol sincs- Erre úgy határoztak, hogy mint nyugdíjast továbbra is meghagyják az iparkamara élén- Másfél évig így is maradt- De, hogy ne múl­jon el zavartalanul az a két esztendő, amelyre a főtitkár régi fizetését vették fel a kamara költségvetésébe, keresztül erőszakolták, hogy fizetését felére szállítsák le- Nemrég pedig végleg útilaput kötöttek a talpára. Fél zsold­­, dal, mint Conan Doyle híres Watson kapi­­tánya. De nem olyan könnyű elfelejteni azt, m­i mindent csinált Biró József tizennyolceszten­­dős kamarai működése alatt. 1922-ben, mikor a romániai magyarok jóformán még azt sem tudták, micsoda a Regát, Biró a Constantái ke­reskedelmi és iparkamarai kongresszuson lel­kes tansokkal fogadott tanulmányt olvasott fel a Műre.? hajózhatóvá tételéről — monda­nunk sem kell kifogástalan románsággal- Az­ összes bucurestii lapok hozsánnákat zengtek erről a tervről-Amikor a román-magyar kereskedelmi ka­mara terve felvetődött, a közös bizottság elő­adójává Biró Józsefet nevezték ki. A kamara, aztán megalakult Budapesten és Bucurestiben is ? Biró József csöndesen visszavonult kis dolgozószobájába és senkinek se dicsekedett el­vele, hogy a román-magyar kereskedelmi kap­csolatok komoly elindítója ő volt-Városában rendszeresítette a karácsonyi Jivinus hónapban töltse el nyári szabadságát CARMEN SYLVAN (TechirgioS Movila) a tenger partján épült, pompásan berendezett vil­lában, a Casino mellett. Az összes szobák a tengerre nyiló kilátással. Teljes kitűnő ellátássa­l 3,500’— lej 30 napral 2,250’— lej 15 napra Panzió nélkül 1 személy részére: 2,000'— lej 30 napra 1,500’— lej 15 napra Felvilágosítások: „Cultura Popora­­lis”* București, Bul. Academiei 2. Tel. 3-56-20. — A fürdőhelyen (Carmen­­ Sylván) Vila N. N. Soveanu. SELEDT MOZGÓ K­önnyű lovasság zenés vígjáték, nagyszerű cirkusz­, mutatványokkal. — Főszerepben : Steikij Marikaz URÁNIA MOZGÓ Testvér testvér ellen izgalmas cow-film, főszerepben : John Wyssiae

Next