Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-01 / 98. szám

1941. MÁJUS 1 Az összeférhetetlenség’­ A magyar belpolitikai élet még hosszú ideig fog foglalkozni Bárdossy László kép­­viselőházi bemutatkozásával, mert a minisz­terelnök ajkáról olyan széleskörű kormány­­program hangzott el, amelynek részleteit csak hetek, sőt, hónapok múlva lehet kellően feltárni és kifejteni a közvélemény előtt. Feladatunknak tekintjük, hogy azon a fon­tos közéleti poszton, amelyen működünk, olvasóközönségünket megfelelő módon tájé­koztassuk a kormány immár ismeretes pro­gramjáról, ezért visszatérünk a részletekre, hogy ne maradjon egyetlen lényeges pontja sem a belpolitikai munkának, amelyet kellő módon nem ismertettünk közvéleményünk előtt s amelyhez kritikai megjegyzéseink­ nem tettük meg. Itt van példá­ul a minisz­terelnök által bejelentett összeférhetetlensé­gi javaslat. Csak abban az államban van te­­kintélye a törvényhozói munkának, amely állam törvényhozói a közélet legmagasabb erkölcsi színvonalán állanak. A jelenleg ér­vényben levő összeférhetetlenségi törvé­t mintegy 40 esztendővel ezelőtt hozták meg s az akkor tökéletesen kielégítő is volt. Az­óta azonban szinte megfordult tengelye kö­rül a világ, óriási eltolódások támadtak, új problémák merültek fel s gazdasági és szo­ciális téren sok tekintetben más helyzettel állunk szemben. Nagyon helyesen tapintott rá a miniszter­­elnök közéletünk legsürgősebben megoldandó problémájára, az összeférhetetlenségre, mert valóban múlhatatlanul szükség van arra, hogy megalkossuk az idők követelményeihez mért új összeférhetetlenségi törvényt. Meg­nyugvással vesszük tudomásul, hogy az igaz­­ságügyminiszter máris munkába vette a tör­vényjavaslat előkészítését, amely nem lesz kis dolog, mert nem csupán közjogi és poli­tikai, hanem immár társadalom-etikai és társadalom-nevelési kérdés is az, hogy köz­életi férfiú, tehát az, aki törvényt hoz, olyan magas erkölcsi piedesztálon álljon, hogy az összeférhetetlenségnek még csak gyanújába se essen. A törvényhozás tekinté­lye és függetlensége leghathatósabban azál­­tal biztosítható, ha tagjai nem lekötelezett­emberek, elhatározásukban és törvényhozói munkásságukban lelki gátlások és egyéb összeütközések nem befolyásolják. Elkép­­zelhető-e, hogy valamely törvényhozó telje­­sen érdektelen s minden befolyástól felsza­badult álláspontot foglalhasson el, ha ő, — mondjuk — valamely nagy vállalat igazga­­tósági tagja, vagy azzal a vállalattal valami anyagi kapcsolatban áll, amikor viszont tör­vényhozói munkája azt követelné meg, hogy az esetleges gazdasági kinövéseket, a közre nézve kártékony hatású gazdasági tüneteket orvosolja, de ez az orvoslás vállalatának talán nem kellemes. Így támadnak a lelkek­ben azok a dilemmák, amelyek kárhoztató módon bénítják a törvényhozó szabad véle­ménynyilvánítását. A törvényhozásnak ah­hoz az elvhez kell egyedül tartania magát, hogy legfőbb törvény a nemzet, a nép ér­deke és ha itt összeütközések támadnának, ne legyen számára töprengés és még pilla­natnyi kétség se afelől, hogy e testület, amelyben le nem kötelezett gátlásokkal nem küzdő, érdekszövevényekben el nem vesző férfiak foglalnak helyet, annak van függet­lensége és birtokában van a legnagyobb te­kintélynek. Bárdossy László miniszterelnök igen nagy szolgálatot tesz a nemzetnek azáltal, hogy az összeférhetetlenség kérdésében új tör­­vényt alkottat s ezzel közéletünkben érvény­re juttatja a leghatályosabb módon azt az egyetemes, erkölcsi követelményt, mely nél­kül igazi, becsületes s valóban a nemzet ér­dekében álló munka el sem képzelhető. Külön figyelmet kell szentelni a közalkal­mazottak összeférhetetlenségének. Az a fér­fiú, aki élethivatást talált abban, hogy hi­vatali munkájával a köz ügyeit szolgálja, annak különösen vigyáznia kell arra, hogy az előtte megjelenő ügykereső felek benne a hozzáférhetetlen, le nem kötelezett köz­funkcionáriust lássák. Nem szabad eltűrni, hogy a közalkalmazott olyan foglalkozást, vagy javadalmazással járó kötöttséget vál­laljon, amely kötelességének teljesítésében akadályozhatja, vagy éppen befolyásolja. Érvényesülnie kell ennek az álláspontnak az egész közalkalmazotti vonalon, de főkép a magasabb pozíciókban. Véget kell vetni egyszer s mindenkorra annak a veszélyes és mindenesetre elítélendő tünetnek, hogy a közalkalmazott, ha állásából távozik, a gaz­dasági élet olyan területén vállalhasson megbízatást, vagy alkalmaztatást, amely megelőzően az ő irányítása, vagy pláne, fel­ügyelete alatt állott. A magyar közvélemény köréből már hos­­­szú idő óta sürgették az összeférhetetlenségi törvény radikális és hatályos reformját. Már a megelőző kormányok is programjukba ! A HITLER IFJÚSÁG NAGY KEDVVEL ŰZI A VITOROZÓREPÜLÉST. Felvéte­lünk egy repülőtéren, elméleti oktatás közben készült A sz­ősök emlék­m­nevét k­oszoruizta a fővárosban öt német pénzügyminiszter ,Budapest, április 30. (MDT) A Budapes­ten tartózkodó Schwerin Krosigk német biro­dalmi pénzügyminiszter Reményi-Schn­eller Lajos pénzügyminiszter és a pénzügyminisz­térium f­ő­tisztvi­sel­őinek társaságában szerdán délelőtt megjelent a magyar hősök emlékmű­vénél és arra koszorút helyezett. A kegyeletes aktus után a birodalmi pénzügyminiszter a hősök temetőjébe hajtatott, ahol az emlékmű­re szintén koszorút helyezett. Ülést tartott a város törvényhatósági bizottságának kisgyülése Teleki Pál grófról álcát neveznek el Kolozsváron Kolozsvár, április 30. A törvényhatósági bizottság megalakulása óta szerdán este 8 órakor ült össze Inczédy-J­aks­man Ödön fő­ispán elnökl­ésével a város kisgyülése, hogy megkezdje azt a munkát, amelyet a város életében betölteni hivatott. A gyűlésen jelen volt Keledy Tibor dr. polgármester, Vásár­helyi László dr. helyettes polgármester, Fo­­lgovich János főjegyző, Grucza Lipót, dr. Segesváry Viktor és Math Mihály dr ta­nácsnokok, Nagy László dr. főügyész és Ko­vács Gyula főmérnök, valamint Somody An­drás dr., Óváry Elemér dr., Botos János, Geley József dr., Mik­ó Imre dr., Erszényes Samu dr., Bereczky Ernő dr., Domokos­ Ernő, Balázs István, Pálffy Tibor és Wargha László, mint a kisgyűlés tagjai. Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán meg­­nyitójában meleg szavakkal üdvözölte a meg­jelenteket és figyelmeztette a kisgyűlés tag­jait arra, hogy megbízatásuk nemcsak tiszt­séget, hanem kötelességet is jelent számukra kérte, hogy a város érdekében vegyenek részt rendesen a kisgyűlés tanácskozásain, mert háromszori elmaradás megbízatásuk m­egsi­etését jelenti. Napirend előtt Folgovich János főjegyző bejelentette, hogy a belügyminisztérium­­­gy városi műszaki tiszti állás létesítésére meg­adta az engedélyt. Közölte egyben, hogy a belügyminiszter Simák Lajos főmérnököt az állami építészeti hivatal vezetésével véglege­sen megbízta. Kovács Gyula főmérnök az új utcanevek tárgyában tette meg jelentését. Közölte, hogy Keledy dr. polgármester bizottságot küldött ki az utcanevek megállapítására. A bizottság előterjesztése alapján kerültek forgalomba az új utcanevek. Utcát neveztek el Teleki Pál gróf volt miniszterelnökről is. A jelentést a kisgyűlés némi módosítással elfogadta. Segesvári­ Viktor dr. a szeméthordás kon­cessziójáról tett előterjesztést. A gyűlés fel­hatalmazta a polgármestert, hogy amennyi­ben a jelenlegi vállalkozóval nem sikerül a város szempontjából méltányos megállapo­dást kötni a szeméthordásra, úgy a jogot versenytárgyalás kiírásával a legelőnyösebb feltételt nyújtó vállalkozónak ítélje oda. Termékeny vitát eredményezett a gázgyár üzemi szabályrendeletéről szóló jelentés, ami­­­t Segesváry dr. terjesztett elő. Az előadó közölte, hogy addig is, amíg kölcsön felvé­telével sikerül a gázgyárat korszerűsíteni, szükséges az üzemi szabályzat életbeléptetése. Dr. Nagy László, Óváry Elemér dr., Geley József dr., Erszényes Samu és Bereczky Ernő dr. hozzászólásai után a kisgyűlés az üzemi szabályzatot némi kiigazítással elfo­gadta. Ugyancsak elfogadta a kisgyűlés Vásárhe­lyi László dr. polgármesterhelyettes előterjesz­tését az úgynevezett disznóhizlalási kölcsön felvételéről. A közellátá­sü­gyi minisztérium kövületek számára zsírt nem utal ki s ezért a városnak magánál­ kell gondoskodnia a lakos­ság zsírszükségletéről. Ennek lehetővé tételére szükséges 230.000 pengős kölcsön felvétele, amelyet sertésvásárlásra, illetve hizlalásra fordítanának. A Békéscsabai Leszámítoló és Pénzváltó­ Bank 11 és fél százalékos kamat mellett hajlandó lenne a kölcsön folyósításá­ra, amennyiben arra a bel­ügy­­m­ni­sztérium megadja a hozzájárulást. A közgyűlés az elő­­terjeszést jóváhagyólag terjesztette a tör­vényhatósági bizottság közgyűlése fáé. Vásárhelyi László dr ezután az autóbusz­­viteldijak felemeléséről tett javaslatot. Le­szögezve, hogy a Stapid Szövetkezetet, a lej átszámítása során némi károsodás érte és ez­ért a viteldijak felemelését kérték. Keledy dr. polgármester megvizsgálta a kérést s megál­lapította, hogy az autóbusztu­ajdonosok ké­rése alapos és ezért kilátásba helyezte a vitel­­dijak felemelését. A kisgyűlés hosszas mérle­gelés után hozzájárult a viteldijak felemelésé­hez. Ennek alapján a mai naptól kezdődően a viteldijak a következőképen alakulnak: Snsszakasz 12, szakasz 18, nagyszabM 26, vonal 30, átszálló 30 fillér. A Szamos­fal­va fürdőig 30, Szamosfalva községig 40, a sza­­m­osfalvi kaszárnyáig 50, a repülőtérig 60 fil­lér a viteldij. Bereczky Ernő dr. javaslatára a kora reggeli órákban, érvényben hagyják a régi díjakat, mivel­ a munkába induló kisem­bereknek a tarifaemelés jelentős megterhelést jelentene. A gyűlés utolsó tárgypo­ntjaként Folgovich János főjegyző felolvasta a belügyminiszté­riumhoz intézendő feliratot a kisgyűlés hatá­rozatképes számának megállapítására, vala­mint Vásárhelyi László dr. polgármesterhe­­lyettes kérését, hogy engedélyt kapjon a Fe­renc József Tudományegyetemen pénzügyi jogtant előadhassa A gyűlés Inczédy Joksman Ödön főispán zárószavaival este fél 9 ómkor ért véget. tűzték ezt a reformot, de időt nem tudtak rá szakítani. Most ime, érkezett közéletünk élére egy diplomata férfiú, akinek első bel­politikai feladatai között szerepel ennek a reformnak megalkotása. Pártkülönbség­­ nél­kül, az egész magyar közvélemény helyesel a miniszterelnök elhatározásához és üzeni, hogy tovább ezen az úton, mert csak úgy lehet fenntartani a magyar állami élet köz­ismert magas színvonalát, ha egész munkánk a legtisztább és legnemesebb erkölcsi bázi­­son nyugszik. " .JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS AL­APJA A JÓ ÜZLETMENETNEK FI GWCÖLPU5WR mÜVCS. rÖSZEfcSPO*? \ A ruszin népi mozgalom vezetői kihallgatáson jelentek meg a miniszterelnöknél Ungvár, április 30. (MTI.) Kárpátalja közéletében nemrégiben életrevaló mozgalom indult meg. A fiatal ruszin értelmiség meg­mozdult, hogy szervezetet alakítson. A moz­galom alapja a ruszin népi nyelv és kultu­rális irányzat. Vitéz Kozma Miklós Kárpát­alja kormányzói biztosa teljes határozottság­gal a ruszin népi irányzat mellett foglalt ál­lást. Így következett be, hogy a ruszin ifjú­ság vezetői megalakították a kárpátaljai ru­szin értelmiség független szervezetét. A moz­galom a szentistváni állameszme alapján áll, ruszin—magyar sorsközösséget vall, a napi­­politikával nem kíván foglalkozni. A ruszin értelmiségi ifjúság küldöttségét szerdán dél­előtt fogadta Bárdossy László miniszterelnök, vitéz Kozma Miklós Kárpátalja kormányzói biztosa jelenlétében. A miniszterelnök rendkívül melegen üdvö­zölte a küldöttség tagjait és kijelentette, hogy a hozzáintézett szavakból Rákóczi ru­szinjainak a hangja csendült ki. A minisz­terelnök Isten áldását kérte terveikre és munkájukra, majd hosszabb ideig barátságo­san elbeszélgetett a küldöttség tagjaival. Két keli türelmi idő a vállalati alkalmazottak bejelentésére Kolozsvár, ápr. 30. Ismeretes, hogy az ér­­telmiségi munkanélküliek kormánybiztossága alkalmazottjaik bejelentésére szólította fel a hazatért erdélyi országrészek vállalatait. A bejelentés határideje április 30 volt. Tekin­­tettel azonban arra, hogy a szükséges nyom­tatványok csak a napokban érkeztek meg, úgyszólván az utolsó pillanatban, a legtöbb vállalat önhibáján kívül nem tudott idejében eleget tenni a bejelentési kötelezettségnek. Rimanóczy Kálmán az Erdélyi Gyáriparo­­sok Szövetségének Budapesten tartózkodó el­nöke ebben a kérdésben eljárt a kormánybiz­tosságnál s szerdán este az alábbi távirati értesítést küldte a szövetség kolozsvári iro­dájának: „Nyom­tat­ványhiányra hivatkozással sze­mélyzeti beadványok két heti késéssel nem lesznek bírságolva.­ Az értesítés szerint a kormánybiztosság még kért heti türelmi időt ad az érdekelt vál­lalatoknak a határidő lejárta után is. Min­den vállalatnak érdeke azonban, hogy a be­jelentési kötelezettségnek a legsürgősebben tegyen eleget. Az angolok feldúlták egy olasz tábornok sarját Benghazi, április 30. A Ştefană Iroda ha­di tudósítója jeleníti: A dzserbeli övezetnek angol részről történt elfoglalása során az ausztráliai katonák megszentségtelemítették és feldúlták a Bardiétól öt kilométernyire épült mauzóleumot, amelyben a Ciivnaicában elesett olaszok földi maradványait helyezték el. Az ausztráliai katonák még Torelli tá­bornok sírját is megszűntségtelenítették. To­relli 1913-ban az előnyomulás közben katonái élén esett el. A Stefani Iroda hadi tudósítója emlékeztet arra, hogy még a lázadó arabok is tiszteletben tartották a sírokat a gerilla har­cok szomorú időszakában. (MTI.) — VITAMINOK A ZÖLD FŰBEN. Amerikai vegyészek vizsgálatokat végeztek a fű vitamintartalmára vonatkozóan. Meg­­állapították, hogy a friss zöld fűben több vitamin van, mint a gyümölcsökben és zöldségfélékben. Számításuk szerint egy amerikai átlag egy év alatt 340 font gyü­mölcsöt és zöldségfélét fogyaszt és ugyan­ennyi értékű vitamint tartalmaz 12 font zöld fű­. A vizsgálatok szerint a fű­ bőven tartalmaz A, B1, B2, C és E vitamint, csupán D vitamin hiányzik belőle. Azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a füvet úgy­­nevezett vitaminsó alakjában szárítva és porrá őrölve hozzák forgalomba.

Next