Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-25 / 45. szám

Kumtt JSKtí ­­ Tompa László tiszteletére fiszülést rendez a maros­vásárhelyi Kemény Zsig­­mond Irodalmi Társaság. A Kemény Zsig­­m­ond Irodalmi Társaság Marosvásárhelyt a Közművelődési Ház kistermében február 27-én, vasárnap este 8 órakor Tompa László tiszteletére ünnepélyes diszülést tart. A diszülést Sényi László főtitkár ren­dezi. Köszöntőt mond Kemény János báró. Tompa László „Vallomás“ című versét Ke­lemen Zsomborné szavalja el. Molter Ká­roly „Határőr“ címmel tart előadást Tom­pa László írói arcképéről. Tompa László „Magányos fenyő“ című versét Garay Béla szavalja el. Ezután Schiller „Don Carlos“ című drámai költeményének 2. jelenetének előadása következik. A darabot Tompa László fordította, az összekötő szöveget Sényi László írta. Előadók: Vendrey Fe­­rencné, Garay Béla és Kováts Benedek. Tompa László „Lefürösztés“ című versét előadja Garay Béla, „Ne félj“ címü versét Láni Oszkár zenéjével K. Wojtekovics Olga és Láni Oszkár adja elő. Az „Aranykehely“ címü verset Vendrey Ferencné szavalja el. Tompa László írói munkásságát Tamási Áron méltatja, előadásának címe: „Valósá­gos költő“. A „Régi út porában“ című ver­set maga Tompa László adja elő, zárószót Nagy­ Endre alelnök mond. — Véletlenül marólúgot ivott egy más­féléves kolozsvári kisfiú. Veress Mihály másféléves kolozsvári kisfiú szüleinek ősz­­utca 14. szám alatt lévő lakásán marólú­got ivott. A marólúg egy üvegben állott az egyik sarokban s a kisfiú, aki éppen most tanul járni, odakúszott az üveghez s azt a szájához emelte. Az üveg véletlenül nem volt bedugva s igy a maró folyadék a tor­kára ment és súlyosan összeégette. A men­tők beszállították a gyermekklinikára. Ál­lapota, orvosai véleménye szerint, szeren­csére nem életveszélyes. ■— Bartók János tart előadást a „Colle­gium Musicum“ vasárnapi matinéján. A Kolozsvári Zenekonzervatórium nagysikerű „Collegium Musicum“-ának legközelebbi előadását Bartók János, a neves budapesti zenekritikus, a „Magyarország" munka­társa tartja i. hó 27-én, vasárnap d. e. 11 órakor a Konzervatórium dísztermében. Előadásának tárgya Bartók Béla híres zon­­gorapedagógiai műve, a Mikrokozmosz. Bartók János már második fővárosi ven­dége a Collegium Musicumnak, az első Ve­ress Sándor volt, aki a magyar népdalról tartott előadást múlt év novemberében. — Erdőszádán megalakult a Vöröskereszt fiókja. A­­Magyar Vöröskereszt erdőszádai fiókegylete a közelmúltban tartotta alakuló közgyűlését, amelyet gróf Dégenfeld Miksa nagybirtokos, felsőházi tag, korelnök nyi­tott meg. Résztvettek azon teljes számban az egyház, község, vasút, posta, csendőrőrs vezetői és az összes ott lakó magyarság. A közgyűlés a következő tisztikart válasz­totta meg: Elnök: gróf Dégenfeld Miksáné, társelnök: Jelenik Gézáné, alelnök: Szele­­zsán Liviusz lelkész, titkár: Balogh Mária tanítónő, gondnok: Keller Frigyesné, jegy­ző: Dohányos János, pénztáros: Antal Béla, ellenőr: Károlyi Antal igazgató-tanító, or­vos: dr. Kutas József körorvos. —­ A Forrás irodalmi és kritikai folyó­irat, amely rövid egy év alatt előkelő ne­vet vívott ki magának a folyóiratok között, s meleghangú cikkben emlékszik meg a hatvanéves Tompa Lászlóról. Csapodi Csaba a történelemtudomány új szemléletéről ir, Treibuizről, a derű filozófusáról Halasy- Nagy József közöl tartalmas cikket. Ko­vács Endre a szabadságért rajongó régi költőkről ír, Reguly Antalról Kovalovszky Miklós. Igen érdekes Bory István cikke a parlamenti gyorsírók munkájáról. A film­gyártás kérdéseiről Rodriguez Endre, a rá­dió problémáiról Kőhalmi Béla írt tanul­mányt. Novellát Kolozs Pál, Kádár Lajos, Juhász Géza, Komáromi József Sándor, Holéczyné Jaczkó Ilona, verseket Gulyás Pál, Csanády György, Flórián Tibor, Bo­­ross Sándor, Csordás Nagy Dezső, Borsi Darázs József írt többek között. Rédey Ti­vadar szinkritikája, könyvbírálatok, Jaj­­czay János képzőművészeti bírálatai, Jár­dányi Pál zenei írásai és sok más cikk gaz­dagítja a lapot. — Mindenütt kapható. — Corodánné ráfizetett a jó áron eladott libára. Tavaly karácsony előtt Coroian Ti­vadarné Turz Anna, kolozsgyalui asszony effy kövér libát hozott a kolozsvári piacra. Árujára nyomban alkudozni kezdtek. Co­­roiánné le akarta méretni a libát, hogy sú­lya szerint igazodjék a hatósági árhoz, az egyik igényt tartó zsidóasszony azonban 80 pengőt ígért rá, csakhogy, minden további alkudozás elejét vágja. Az éppen dupla ár­ajánlatot Coroiánné némi habozás után el­fogadta, de éppen akkor megjelent Bárán Dezső vásárfelügyelő és lefog­alta az uzso­raáron megvett libát. A kolozsvári törvény­szék mellett működő uzsorabiróság egyes­­birája a liba elkobzásának kimondása­ mel­lett még 300 pengő pénzbüntetést is kisza­bott Coroian Tivadarnéra. ! — Nagyböjt! ájtatosságok a szentpéteri plébánia templomban. A szentpéteri róm. kat. plébánia templomban a nagyböjt folya­mán minden vasárnap délután 6 órakor ke­resztúri ájtatosság és minden hétfőn dél­után 5 órakor nagyböjt! szentbeszéd és áj­tatosság lesz. — Pénteken este műsoros-estélyt rendez az unitárius népfőiskola. Pénteken, 25-én este 8 órakor az unitárius kollégium dísz­termében az Unitárius Teológiai Akadémia Népfőiskolájának hallgatói a teológiai, egyetemi, gimnáziumi, iparos és kereskedő ifjúsággal együtt műsoros-estét tart. Az ünnepség műsorán üdvözlések, szavalatok, énekszámok, táncok, monológok lesznek. Minden érdeklődőt szívesen látunk. Belépő­díj nincs. — Kik kaphatnak és kik keresnek mun­kát a kolozsvári Állami Munkaközvetítő Hivatal útján? Munkát talál: 3 asztalos, 3 cipész, 4 géplakatos, 10 gyári betanított munkás, 1 lakatos, két molnár vidéken, 6 napszámos, 1 pék vidéken, 1 szállodai se­gédmunkás, 1 vas- és fémesztergályos, 1 villanyszerelő,­ 1 magántisztviselő, 1 magán­­tisztviselőnő, 1 gazdasági alkalmazott vidé­ken, 1 kapus, 1 kocsis, 6 szolga, kifutó, 5 bejárótakarítónő és 13 házicseléd. Munkát keres: 1 asztalos, 1 borbély, 1 cipész, 3 gép­lakatos, 3 gyári betanított munkás, 1 hen­tes, 2 kovács, 1 kőmives, 1 napszámos, 1 takács, 5 magántisztviselő, 1 magántiszt­­viselőnő, 1 üzleti alkalmazott, 1 gazdasági alkalmazott, 1 kertész, 1 házicseléd (férfi munkaerő) és 1 női házicseléd. — Kötőke az Unitárius Nők szövetségé­ben. Az Unitárius Nők Szövetsége pénteken délután 5 órai kezdettel , műsoros köteke­­dés utánt rendez a Szövetség Kossuth Lajos­­utca 7. szám alatt lévő első emeleti helyisé­gében. Előadást tart Imreh Pál dr. orvos­­a­ ezredes. Tréfás jelenetet adnak elő Jaczkó Dia és Andrási Márton, a Nemzeti Színház tagjai. Szava! Hann Etelka, Énekszám-trió, előadják: Lengyel Senia, Albert Annemari, Fetti Vera. Zongorán kísér B. Sándor Irén. — Bíróság elé juttatta az atyafi látogatás. Pap Jánosné és Chiron Lászlóné, felsőzsáki asszonyok az elmúlt év szeptember 26-án határátlépési engedély nélkül a Romániában lévő Kaján községben jártak, rokonlátoga­tóba. Visszatérésükkor a magyar határőrök kezére kerültek. A kolozsvári törvényszék Szabó András dr. elnöklésével ülésező bün­tető hármastanácsa 300—300 pengő pénz­­büntetésre ítélte őket a tiltott határátlé­pő­ért. Ugyancsak tiltott határátépés miatt 500 pengő pénzbüntetést szabott ki a bíró­ság Cserel János szászfenesi gazdálkodóra is. A gazdálkodó tavaly október 16-án Dél­­erdélybe szakadt leányát látogatta meg Szelicsén. A kiszabott büntetések jogerősek. — Szerencsés számok. Az Osztálysorsjá­ték csütörtöki húzásán 40.000 pengőt nyert a 6114, 20.000 pengőt az 54.494, 10.000 pen­gőt a 9565, 4000 pengőt a 6695, 47.482, 75.229, 3000 pengőt a 30.935, 71.871, 96.449, 2000 pengőt a 2995, 1997, 19.557, 21.505, 23.665, 29.410, 48.797. számú sorsjegy. (Fe­lelősség nélkül.) — Február 25-én délután 6 órakor tartja ülését a Kolozsvári Életbúvárok Köre. Feb­ruár 25-én, pénteken délután 6 órakor tartja meg tudományos ülését a Kolozsvári Élet­búvárok Köre az Egyetem Hőgyes-épületé­­nek tantermében (Kert­ u. 6.). Az ülésen az Orvosi Élettani Intézettől Sántha András tart előadást „A lélekzés hatása a véralva­dásra“ címmel, az Általános Élettani Inté­zettől Jendrassik Lóránd beszél „A termo­dinamika második feltétele és az élőlények“ címmel. — A Nép- és Családvédelem, az Orszá­gos Szociális Felügyelőség folyóirata 1944. évi 2. száma megjelent. Az új szám dr. Steller Mária „Szociális célokra fordított összegek a magyar állam költségvetésében“ című cikkével kezdődik, melyben az állam nagyszabású szociális programját és az ilyen célokra fordított hatalmas összegek számszerűségét tárja elénk. Parádi Jenő: „Hadigondozásunk kapcsolata a nép- és családvédelemmel“ cikkével folytatódik a folyóirat, mely a mai idők két legfontosabb szociális munkaágazatát mutatja be. A „Figyelő“ című rovatban Tóth Béla: „Szo­ciálpolitika külföldön“ című cikksorozatá­nak „Szociális biztonsági tervek. Munka­­nélküli biztosítás“ című része került leköz­­lésre. Hendel Ottó: „A balatonken­yei érte­kezlet“ címen az Országos Szociális Fel­ügyelőség legutóbbi értekezletét ismerteti. A továbbiakban könyvszemle, folyóirat­szemle, törvények, rendeletek, körrendele­­tek ismertetése teszi teljessé a lap leg­újabb számát. Szerkesztőség és kiadóhiva­­tal: Budapest, I., Úri­ utca 39. Telefon: 160-095. — Szomszédja háziszőtteseinek árából akarta kifizetni beteg férje kórház­­kezelési költségét. 1943 október 29-én a Mező­utcában lakó Kosztea László kolozsvári gazdálkodótól többszáz pengőt érő házi­szőttest, ágyneműt és ruhafélét loptak. A rendőri nyomozás Szakács Györgyné sze­­mélyében kerítette kézre a tettest. A káro­sult szomszédságában lakó Szakács György­né hiánytalanul visszaszolgáltatta az ello­pott holmikat. Azt tervezte, hogy a lopott holmi eladásából kórházi ápolásra szorult férje gyógykezelési költségeit fizeti ki.. A törvényszék büntető egyesbírája háromhavi fogházbüntetésre ítélte Szakács Györgynét a lopásért, de a büntetés kitöltését, — az enyhítő körülményekre való tekintettel ■— háromévi időtartamra felfüggesztette. « A növénynemesítés új csodái Egyelőre a német piacon, majd Előrelát­hatólag hamarosan az európai terménypia­cokon is a közeljövőben „weiko" néven új növény fog megjelenni, mely a takarmány­­növények sorában rövid idő alatt nagyjelen­tőségű lesz. Ez a növény a keserű izétől megfosztott, magvát tartó, puha héjú, gyors növésű, fehér magvú és kopasz hüvelyű csillagfürt, melyet a német Kaiser-Wilhelm­­intézet mün­che­bergi növénykísérleti telepé­nek sikerült kitenyésztenie. A münchebergi intézetet 1928-ban alapította Erwin Baur professzor, az időközben elhalt híres örök­­léskutató és botanikus. Baur professzor munkássága az elméleti-kísérleti kutatást szoros kapcsolatba állította a gyakorlati alkalmazással és elsősorban a minőség le­hető legmagasabb eredménye a keserű izé­től megfosztott csillagfürt kitenyésztése is, mellyel Közép-Európa új, szinte áttekinthe­tetlen jelentőségű takarmánynövényhez ju­tott. Emellett azonban a münchebergi intézet már más, nem kevésbbé fontos­­mezőgazda­­sági növény sikerrel lezárt, vagy befejezés előtt álló kitenyésztésével szerzett magának világhírt. Ezek közé tartozik a középeuró­pai klímához és talajfajtákhoz alkalmazott szójabab, mely rendkívüli tápértékénél fog­va, mint takarmány és emberi táplálék egy­formán tarthat jogot arra, hogy a jövő egyik legfontosabb mezőgazdasági növényének számíthasson. A fának a legfontosabb ipari nyersanyagok sorába való belépése ruházza fel nagy jelentőséggel a münchebergi inté­zetben kitenyésztett gyorsan növő nyárfát, mely különösen cellulóza és műroszelőállí­­tásra alkalmas. Ennek a gyorsnövésű nyár­fának nagy arányokban való ültetését a né­met birodalom erre alkalmas vidékein már meg is kezdték. A legérdekesebb kísérleti eredmények kö­zé tartozik egy különböző bőtermő buzafaj­ták és az időjárás viszontagságaival szem­ben különösen ellenálló tarackfaféleségek keresztezéséből előállított buzafajta, mely főképpen a középeurópai területeken ígér minden eddigit messze meghaladó termés­eredményeket. Talán még ennél is nagyobb jelentősége van annak az új burgonyafajtá­nak, amely kitűnő hozam mellett nem csak az igen elterjedt vírus­betegségekkel szem­ben, hanem az egész európai burgonyater­melést állandóan veszélyeztető Colorado-bo­­gárral szemben is tökéletesen immunis. Ru­dolf professzor, az intézet mai igazgatója emellett még egész sor hasonlóképpen nagy­jelentőségű növénynemesítési kísérletet irá­nyít, melyeknek sikere mindenképpen biz­tos, mert még ha gyakorlati eredményeket nem is hoznának mind, legalább is a tudo­mányt értékes és előbb-utóbb mégis csak hasznosítható tapasztalatokkal gazdagítják. Ma és a következő napokon az árpád filmszínházban Nagysikerű magyar filmújdonság ORIENT EXPRESS Az ünnepelt filmrendező és az ártatlan vidéki fruska mulatságos, szerelmes hajszája. Főszerepben: Altar Pelsőczy Csortos Vaszary Pethes Vásárimű­ délelőtt fél 12 órakor matiné olcsó helyárakkal.I 1944. PERROI»­SS. 15-20 százalékos béremelést kaptak a bulgáriai munkások Szófia, február 24. (MTI) A bolgár kormány rendeleti után folyó évi ja­nuár hó 1-től kezdődően 126, tehát majd­nem az összes foglalkozási ágak számá­ra minimális munkabéreket állapított meg. Az újonnan megállapított munka­bérek az eddigiekkel szemben mintegy 15—20 százalékos emelést jelentenek. A rendelet értelmében a munkaadók a fi­­­zetési különbözeteket január 1-től kez­dődően visszamenőleg kötelesek megté­ríteni alkalmazottaiknak. Nyersbőrrel láncoló cipészek és tímárok felett Ítélkezett az uzsorabiróság Kolozsvár, február 24. A kolozsvári törvényszék mellett működő uzsorabiró­ság egyesbírája, Sebess­y Gábor dr. tör­vényszéki bíró­­csütörtöki tárgyalási napján nyersbőrrel láncoló tímárokat és lábbelikészítőket vont felelősségre. Az öttagú „társaság“ áruszolgáltatója Samu Áron Dózsa­ utca 7. szám alatt lakó kolozsvári zsidó tímár volt. A tí­már a zugban beszerzett nyersbőröket kikészítette, majd felesége, Wolf Sarol­ta útján Kruck-Goldstein Izsák Ma­gyar­ utca 114. szám alatti szaktársának továbbította, jelentős haszonnal. Kruck-Goldstein cipészeknél helyezte el a kapott árut, szintén tetemes felárral, így Pop Albert Magyar­ utca 63. szám alatti cipészmester is vásárolt tőle. Pop a megvett bőröket segédjével, Némethi Györggyel Mákófalvára küldte ki, az egyik ottani cipészmesterhez. Útjában azonban a csendőrség leleplezte. A megindult uzsorabírósági eljárás során valamennyien töredelmesen beis­merték fokozatos árdrágítási cselekmé­nyüket. A bíróság az enyhítő körülmé­nyek figyelembevételével Pap Albertet 500 pengő, Kruck-Goldstein Izsákot 400 pengő, Samu Áront és Némethi Györ­gyöt 300—300 pengő, Samu Áronné Wolf Saroltát pedig 200 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Febr. 25. Péntek 6 órakor: Rigoletto. Bér­letszünet. Opera helyárak. Febr. 26. Szombat 6 órakor: örökmozgó. Napi bérlet B. 18. szám. Rendes hely­árak. Febr. 27. Vasárnap d. u. 13 órakor: Az árnyért. Tasnády Fekete Mária vendég­fellépésével. Bemutató helyárak. Febr. 27. Vasárnap 6 órakor: Elérhetetlen asszony. Bérletszünet. Rendes helyárak. Febr. 28. Hétfő 6 órakor: Fekete Péter. A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt mond: Csontos Andor tisztviselő, tize­des. Jegyeket a pénztár nem árusít A SZÍNKÖR MŰSORA: Febr. 26. Szombat 6 órakor: János vitéz. Rendes helyárak. Febr. 27. Vasárnap d. u. 13 órakor: Márta főh­adnagy. Rendes helyárak. Febr. 27. Vasárnap 6 órakor: Tacskó. Ren­des helyárak. MOK-HÍSOROK ÁRPAD-filmszínház: Orient express. Fősz.: Ajtay, Pelsőczy, Csortos,­ Vaszary, Pe­­thes. Vasárnap d. e. 1212 órakor: Matiné. CORVIN-mozgó: Botrány! Csak 16 éven fe­lülieknek. Kezdete 1/1 4, 1-8. EGYETEM: Kalotaszegi Madonna. ERDÉLY-mozgó: Vissza az a utón. FŐSZ.: Csortos Gyula, Tolnay Klári, Mezey Má­ria. Előadások kezdete: 3, 5, 7. MATYAS-mozgó: Tilos a szerelem. Fősze­replők: Kelemen Éva, v. Gozmány György, Vaszary, Pethes, Makláry. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11-kor matiné. RÁKÓCZI-filmszínház: Jelmezbál. Fősz.: Szörényi Éva, Ajtay Andor, Greguss Zol­tán, Bilicsi, Turay. Vasárnap d. e. 11 órakor: Matiné. hirdetések, apróhirdetések feladhatók Deák Ferenc­­ utca 42 szám alatti irodahelyiségben

Next