Képes 7, 1990. május-július (5. évfolyam, 18-30. szám)
1990-05-19 / 20. szám
B AMMMEGPIRÍTJUK KENYERÜNKET Kenyérpirító nélkül lehet élni, de nem érdemes. Aki szereti a pirítóst reggelire, az talán még komoly áldozatokra is képes, hogy beszerezze a megfelelő készüléket. Szükség is volt áldozatra, hiszen az utóbbi időkben (mondjuk néhány évben) ezek a hasznos készülékek eltűntek az üzletekből, s csupán néhány hónapja lett tele velük ismét a város. Nincs sok különbség Egyik szebb, mint a másik, s alig ocsúdunk fel az örömből, amikor villámcsapásként vesszük észre, hogy az áruk majd tízszeresére ment fel. A hajdani „fapados”, pár száz forintos NDK-kenyérpirítónak bizony híre-hamva sincs. Immár a világ minden részéről származó pirítót kapni lehet. Van francia, olasz, NSZK-beli és hongkongi. A választás szempontja - az áron kívül -, hogy mekkora a család, és hogy melyik tetszik. Műszakilag lényeges különbség nincs közöttük. Valamennyiben egy vagy több, tekervényesre hajlított fűtőszál adja a meleget, s ha megpirult, egy rugós szerkezet kidobja a kenyeret, az automata pedig leállíja a fűtést. Baj csak akkor van, ha az automata elromlik, mert ha nem kapcsol ki, akkor a fűtőszál szénné égeti a kenyeret.