Képes 7, 1990. május-július (5. évfolyam, 18-30. szám)

1990-05-19 / 20. szám

B­ AMMMEGPIRÍTJUK KENYERÜNKET Kenyérpirító nélkül lehet élni, de nem érdemes. Aki szereti a pirítóst reggelire, az talán még komoly ál­dozatokra is képes, hogy beszerez­ze a megfelelő készüléket. Szükség is volt áldozatra, hiszen az utóbbi időkben (mondjuk néhány évben) ezek a hasznos készülékek eltűntek az üzletekből, s csupán néhány hó­napja lett tele velük ismét a város. Nincs sok különbség Egyik szebb, mint a másik, s alig ocsúdunk fel az örömből, amikor villámcsapásként vesszük észre, hogy az áruk majd tízszeresére ment fel. A hajdani „fapados”, pár száz forintos NDK-kenyérpirítónak bizony híre-hamva sincs. Immár a világ minden részéről származó pirítót kapni lehet. Van francia, olasz, NSZK-beli és hong­kongi. A választás szempontja - az áron kívül -, hogy mekkora a csa­lád, és hogy melyik tetszik. Műszakilag lényeges különbség nincs közöttük. Valamennyiben egy vagy több, tekervényesre hajlított fűtőszál adja a meleget, s ha meg­pirult, egy rugós szerkezet kidobja a kenyeret, az automata pedig leál­­líja a fűtést. Baj csak akkor van, ha az automata elromlik, mert ha nem kapcsol ki, akkor a fűtőszál szénné égeti a kenyeret.

Next