Képes Európa, 1998. július-szeptember (7. évfolyam, 26-38. szám)

1998-09-09 / 36. szám

NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL PARADISE CITY SPANYOLORSZÁGBAN VÉRVÖRÖS KÜZDELEM A polgárháború óta nem volt való­di háború Spanyolországban. A má­sodik világháborúból sikeresen ki­maradtak, semlegesként a győzők­höz csatlakozott Franco Ibériája, és így még a fasisztoid ízű politikai be­rendezkedést is sikerült átmenteni. A mai király, I. János Károly meg­koronázásával megkezdődött a de­mokratikus berendezkedés, az ország EU-tag lett, épp akkor, amikor ezzel számos kedvezmény is járt. A következmények „amerikaia­­sak”. Hollywoodi filmek sora dol­gozta fel azt a témát, hogy a turis­ták felső osztályába tartozó kaland­vágyók miféle intézményeket hoz­nak létre a veszélyérzet felkeltésé­re. Ilyesmi lehet az elhagyott erőd­­rendszerekben folytatott gerillaharc. Ennek az érdekes helyzetnek a fo­gyatékosabb modellje, amikor a kül­­ogy hívták Teli Vilmos fiát? Nem tudják? Nem is fontos. A történet, amelyet Abidjanból, Elefántcsont­partról importáltunk, amúgy is „ne­gatív” Teli Vilmos-sztorinak szá­mít, hiszen itt a fiú lett... Egy varázsév abidjani készítője azt terjesztette, hogy az megóvja vi­selőjét a golyóktól, csakhogy az öv selejtesnek bizonyult... A varázsö­­vet Elefántcsontparton találták fel, s az első vevő a hadsereg egyik ezre­dese volt. A negyvenkilenc éves tiszt magára csatolta a golyók ellen főségek kerülnek előtérbe. Spanyol földön hagyomány a paradicsom­­dobálás, amit az idén is megrendez­tek Buno­ városában. A harcoló fe­lek több tízezren voltak, a muníció pedig száztonnányi. A tömérdek pa­radicsomot a város főterén helyez­ték el, s a 30-35 ezres - mindenki min­denki ellen küzdő - seregnek nem sok biztatás kellett: egy óra sem telt el, és végeztek a száz tonnányi „lőszerrel”, a városban pedig a vö­rös lett az uralkodó szín. Akadtak, akik késő éjszakáig sem tették le a „fegyvert”, és bokáig gá­zolva a vérvörös masszában, még épen maradt muníció után kutattak. Hogy közben hányan hallgatták aláfestő harci zeneként a Guns’ n Roses Paradise City című számát, nem tudni. Bund­ mindenestere meg­érdemli a Paradicsomváros címét, oltalmazni hivatott övét, s a csoda­öv feltalálójának fiát kérte meg a tesztelésre. Még fegyverrel is kise­gítette, a saját szolgálati pisztolyát nyomta a kezébe. A fiú lőtt - az ez­redes pedig a helyszínen meghalt. A fiú szökésben van, a varázsöv készítője rács mögé került már. Egyébként a feltaláló az ezredes uno­katestvére, és letartóztatása után is váltig állította, hogy az öv jó, a go­lyóállóságot biztosító erők működ­nek, de csak ha az öv viselője tar­tózkodik a nemi élettől. BŰVÖS ÖV ELEFÁNCSONTPARTON A HISZÉKENY EZREDES 1­­1 EURÓPA Az elhunyt negyvenkilenc éves ezredes elektronikával foglalkozó mérnökként dolgozott a hadsereg kö­telékében, s most felesége és hat gyermeke gyászolja. Ebből kiderül, az sem menti meg valakinek az életét - még Elefánt­csontparton sem -, hogy elektroni­kával foglalkozó mérnökként felte­hetően természettudományosan kép­Egyházi személyek regény- vagy film­hősként legalább oly vonzóak, mint a krimihősök vagy a kémek. Egy­házi személyeket alig kell jellemez­ni: az olvasó, a néző, amint felbuk­kannak, máris tudni véli, kikkel van dolga, s hogy megbízhat bennük. A fordított helyzet is hódít: amikor kí­vülálló civil ölt egyházi ruhát, máris számos normát kell teljesítenie­­ és túlteljesítenie. Tán ez volt a titka Whoppy Goldberg Apácashowjának is. Az élet ismét igyekezett követni a művészetet­­ és immár az egyház is felkarolta a népszerűségre vezetett kezdeményezést. Száz valódi apáca ropja a rapet ezekben a napokban Rómában egy pápai főiskolán, egy szeminárium keretében, amelynek célja a fiata­lok kultúrájának jobb megértése. A háromnapos fejtágítón CD-k, videoklipek, zenei folyóiratok, sőt élő zenekarok segítségével tanulmányoz­zák a zene és a fiatalok kapcsolatát a szakmai továbbképzésre küldött szaléziánus szerzetesnővérek. A tán­coló apácák az első napon a rapze­­nével ismerkedtek az olaszok olyan nagy rapsztárjaitól, mint Eonario, vagy La Pina, a bőrén fémkarikákat, kezén tengerkék körmöket viselő énekesnő, aki a Le mie amiche (Az én barátnőim) című számával fu­tott be. A továbbiakban igyekeznek megérteni a különbséget a punk, a tett ember. Az az érv, pedig, hogy a varázs csak akkor érvényesül, ha viselője tartózkodik a nemi élettől, egyenesen Karinthy Frigyes tollára méltó... Tetszenek emlékezni: van az a bűvös szék, amelybe, ha belesül valaki, kénytelen igazat mondani. A magyar irodalomban minden megvan már, ami Elefántcsontpar­ton ezután megtörténhet... pop, a hip hop, a rap, a break, a trance, a techno és a grunge között. A szaléziánus nővérek nem is tit­koltan a Sister Act (Apácashow) cí­mű amerikai filmvígjátékból merí­tettek ihletet, amelyben Whoopi Gold­berg, a kolostorban rejtőzködő fekete bárénekesnő ad leckét az apácák­nak a fiatalok jobb megértéséből. Mindezen nem szabad csodál­kozni. Ha művészettörténetet hall­gatnánk, természetesének találnánk, hogy a korábbi évszázadokban épp a vatikáni mecenatúra karolt fel szá­mos olyan művészeti stílust, ame­lyek a maguk idejében igencsak vi­láginak számítottak. A gótika idején a reneszánsz, az ellenreformáció ide­jén a barokk számított furcsának. Most jön a show­­ és folytatódik egy ko­rábbi, több évszázados gyakorlat. WHOPPY MINTA LEIT VATIKÁNI APÁCASHOW

Next