Képes Figyelő, 1948 (4. évfolyam, 3-52. szám)
1948-01-17 / 3. szám
POLITIKAI, TÁRSADALM MŰVÉSZETI és GAZDASÁGI HETILAP FŐSZERKESZTŐ dr. vásárhelyi ferenc SZERKESZTŐ PETUR LÁSZLÓ A szélsőjobboldal különböző szakékt adott le az eltarolt hetekben. A nagy összeesküvés leleplezése óta — mint Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes legutóbb megállapította — nem mutatkoznak olyan jelek, melyekből arra lehetne következtetni, hogy a köztársaság éa a fennálló rend elen merénylet készülne, mi minden körülmények között hiszek Rákosi Mátyásnak, bízom az ő államférfiúl megítéléseiben és éleslátásában és ha ő min lát pillanatnyilag nyugtalanító momentumokat államvédelmi szempontból, teljes mértékben osztom az ő meggyőződését. Azt azonban Rákosi Mátyás sem állítja, hogy ebben az országban egyáltalában nincsenek olyan nyughatatlan elemek, amelyek nem tudnak és nem akarnak beleilleszkedni a magyar köztársaság mintaszerűen kialakult és felépített állami rendjébe és nem óhajtják tudorabdul venni, hogy fejük fedett az idő végképpen és soha vissza nem térően eljárt. Ne áltassuk magunkat, ne hintsünk port a saját szemünkbe és most, a megszervezett államvédelem hároméves születésnapján állapítsuk meg nyíltan és őszintén, hogy a jobboldali reakció végleges kiirtása tekintetében még igen komoly és súlyos feladatok állnak előttünk. Az ellenfél sohasem becsülendő le, a háttérben meghúzódó és orvul támadó becstelen ellenség még kováabbé. Ahhoz, hogy a demokrácia esküdt ellenségei végleg eltiporhatók legyenek, legelőször is tisztában kell lennünk azzal, hogy kikkel állunk szemben. Sajnos, az utóbbi idők lesipunkás támadásainak vizsgálta és főképpen a háttér megállapítása szempontjából nem állnak rendelkezésünkre a feltétlenül szükséges adatok és bizonyítékok. A lírait évi őeMae esküvést hivatása magaslatán álló politikai rendészetünk felgöngyölítette ugyan, azonban azt hiszem, nincs ember e hazában, aki nem lett volna meggyőződve arról, hogy a Nagy Ferenc és társai álltal irányított öaneesküvésnek nemcsak az a százegynéhány részese volt, akik a vádlottak padjára kerültek, hanem sokkal többen. Ezek a nagy vadászat megindulásakor elrejtőztek a rengetegben, a demokrácia erdejének sűrűjében, bozótok, zsarbélkok mögé és alá. Igen, elrejtőztek a köztársaság ellenségei, napvilágnál nem mutatkoznak, csak az éjszaka sötétségében merészkednek elő... Egyelőre csak riasztó és nyomjelző lövéseket adnak le, csak a terepet bevilágító Sztálin-gyertyáik gyurnak ki néha, ha másutt nem, elhagyott temetők felett, fia Sírrombolók írtai Dr. Vásárhelyi Ferenc kul lopakodnak, fekete árnyékként suhannak a hófehér sírkövek között. Egy sajbr Kélegyházán döntik le az elmúlt véres idők mártírjainak síremlékét, a farkasréti temetőben pedig a zsidó hősi halottak örök pihenésébe gázoltak bene. Sírokat dűltek fel ezek a sírból előlépett árnyalakok, a márványkövekre vetették magukat a rombolás ösztönével, az embertelenség ki nem Irtható gyűlöletével... Mindegyik kidöntött sírkő egy-egy figyelmeztetés: »Vagyunk, itt vagyunk, hiába minden törekvésetek, bennünket eltüntetni, elhallgattatni nem lehet.« Vájjon «sem lehetned Szinte úgy látszik, mintha valóban nem volna lehetséges megölni ezeket a fantomokat. Szisztematikus a támadás demokratikus állami rendünk — temetőd eliten. Ma jött a híre annak, hogy a rákoskeresztúri mártíremléktáblákat, nyugtalanul nyugvó halottak gránit-ekköveit galád merénylők ledöntötték talapzatukról. Tehát Farkasrét után Rákoskeresztúron is. Nem kétséges, hogy a mi államvédelmi apparátusunk nemcsak az élő állami rendet, hanem a holtak végtelen köztársaságinak végső nyugalmát is meg fogja védeni. * Megbékülés, felengesztelődés. Erről esik a legtöbb szó mostanában. Szűnjék meg a bosszúállók gondolata, legyen béke és megnyugvás a lelkekben, s gyűlöletet váltsa fel végre a szeretet. És amnesztiával indul az új esztendő, februárra életbe lép a közkegyelmi rendelet, a fogházak kapui megnyílnak és sokan visszatérnek közénk, hogy részt vegyenek a demokrácia építő munkájában, önként adódik a kérdés: mi az oka annak, hogy mi megbocsátunk, mi amnesztiát adunk azoknak, akik a legtöbbet vétkeztek ez ellen a nemzet ellen, de ők — mea akarnak megbocsátani. Nem békülnek meg még a meggyilkoltak szellemeivel sem. Nem bocsátanak meg azoknak sem, akik a haláltáborokból visszajöttek. Nem bocsátják meg nekik, hogy nem pusztultak el valamennyien, hogy itt vannak és — emlékeztetnek... Hát bizony így van ez, mi hirdetjük a megbékélést, el akarjuk felejteni a múlt szörnyű gazságait és a sok vért és bánatot, mindent el akarunk felejteni és kinyújtják a kezünket azok felé, akik megölték hitünket — az emberben. Amnesztia, amnesztia. Hiába minden, ők nem bocsátanak meg. Nem bocsátják meg ennek az országnak demokratikus átalakulását, nem bocsátják meg a földreformot, a Horthy rendszer megsemmisítését, egy dolgozó, verejtékező nép új világának építését Kinyújtott kezünk megakad a szevegőben, ők nem fogadják el a békejobbot. Hiába dobjuk őket lágy, jóízű kenyérrel, kőzáporral felelnek... fis mindennek ellenére, a megbékélés hívei vagyunk. Sok ember amnesztiát fog most kapni és kijönnek a börtönökből és módjukban lész éjszaka a temetőkben ledönteni a mártírok síremlékeit. Tudom, hogy arcuknak furcsa fintorával néznek majd vissza a fegyintézetre, amely elbocsátja őket. Mégis kegyelmet kell adni nekik. Mert tudom azt is, hogy Jaj annak, aki a megbocsátásnak ezt a nagyszerű gesztusát gyengeségnek fogja tekinteni. Éis a sírrombolók is hiába döntik le a márvány emlékműveket A véres árnyak tovább kísértenek. A halottak nyugalmát megzavarni nem tudják. A kettétört sírkövek újra összetapadnak. S ott élnek a meggyilkoltak lelkei mind, egymás mellett végtelen sorokban. »Hiába minden, meddő akarat Ki nem foghatsz a bűbájos körön.« Széthasíthatod a tükör üvegét, mint a reichstatti herceg, a mikor a múlt sápadt alakjai elvonulnak előtte, de majd mások jönnek, újra mások... A sírokat feldúlhatod ott a farkasréti temetőben, de a halottak vadul hahotáznak feletted és hangjuk elkísér, amerre elfutsz az éjszakában és nem tudsz szabadulni tőle sohasem. Álmaidban felsorakoznak ezek a ledöntött sírkövek és mégfilük eléd lépnek a megyilkoltak szellemei. Ne kísérletedz, nem tudsz elfutni előlük, utánad mennek, amíg élsz. Hiába viszel baltát és kalapácsot, törheted, zúzhatod a hófehér sírok drága márványát, a bűneid emlékét összetörni nem tudod sohasem. Hiába, hiába minden. Jöhet az amnesztia, az élők megbocsáthatnak, a halottak nem. Ezt érzed, ez a gondolat üldöz, amikor átmászol a temetők kerítésen és vad gyűlölettel nekiesel a síroknak, hogy elhallgathasd a telkek vádoló kórusát. Halottakkal hadakozol, mert nem bírod agyonvágni a lelkiismeretedet. Poe Edgar hollója ül az ágyad felett és hiába kiáltod felé: »Vond ki körmödet »ívemből, bár szakadjon véresen...« Ment a holló szól: — Sohasem, * Hagyjad tehát békében pihenni a holtakat és ne bántsd a halott sírköveket.