Képes Kiállítási Lapok, 1873 (1-25. szám, Új Folyam 1-17. szám)

1873-10-19 / 12. szám

90 Az osztrák festészet a művészeti csarnokban. A magyar festészetről lapunk új folya­mának 4-ik számában részletesen emlékez­tünk volt meg. Tegyünk most látogatást a „szomszédnál“ — az osztrák osztályban. Konstatáljuk mindenekelőtt azt, hogy az osztrák festészet nem kevesebb, mint 526 festménynyel van a kiállításon képviselve. Már e körülmény is arra utal, hogy emlí­tésre csak a legkiválóbb osztrák festészeti termékeket méltassuk, de — a phisikai lehe­tetlenségen kívül — ez utat szabja elénk még azon elvitázhatatlan tény is, hogy az osztrák osztályban is van számos oly fest­mény, melyek — csak kevéssé állván a kö­zépszerűség színvonalán fölül — egyáltalán nem tarthatnak igényt méltányló említésre. A mai osztrák festészet egyik legkivá­lóbb alakja a lengyel Matejko, a­ki 11 festményével van képviselve a kiállítá­son. E művek közül leginkább két törté­neti festmény emelkedik ki, a­melyeket a magyar főváros műbarátai is ismernek a képzőművészeti kiállításból. Kell-e emlí­tenünk, hogy a „lublini uniót“ és „Báthory Istvánt“ értjük ? Mindkét festmény a mű­vészeti világban rendkívüli sensatiót oko­zott. De ha nagy volt is a Matej­ko-enthu­­ziasták száma, az ellenzék sem hiányzott — még­pedig leginkább a franczia műkritiku­sok táborában. — Hazai lapjaink annak idejében szintén ismertették e két kolossális művet. De lettek volna bár a vélemények még oly elágazók is, mint a­hogy tényleg nem voltak, az el nem vitathaó még sem, hogy nagy művekben szegény korunk történeti festészetében mind a „lublini unió“, mind „Báthory István“ eseménynek tekinthető. Gondolatgazdagság, merész egyéni felfogás, színgazdagság és bámulatos technika — Íme a tulajdonságok, melyek e két festményt művészeti eseményekké teszik! Szerényebb hely illeti meg Matejko „ S­c­a­r­g­á“-ját. Scarga Péter korának legnagyobb szó­noka volt s a művész azon jelenetet örökíté meg, midőn az isten igéjét hirdető pap III. Zsigmond udvarában szónokol. E festmény Matejko legelső nagyobb műve, s daczára annak, hogy a sötét alapszín elhibázott vol­tán kívül egyéb technikai hibákat sem nél­külöz, mégis magán viseli Matejko tehetsé­gének jelét. Ugyanő művész „k­operni­­kusa“, habár ez legújabb festménye, teljesen hidegen hagy. Mintha nem is Ma­tejko ecsetjének terméke volna. A kompo­­sitiót ugyan Matejkóénak kell hogy elis­merjük, de a kivitelt — azt csak a kataló­gus határozott s ez egyszer pontos fölvilágo­­sítására vagyunk hajlandók a nagy lengyel művésznek tulajdonítani. Kopernikust a frauenbergi dóm erkélyén látjuk félig térdelve a világrend istensége előtt. Fölötte az ég csillag­milliárdjával, alatta a békés város és közvetlen közelében csak tubusai és egyéb csillagászati szerei. A kompositió tagadhatatlanul szép, de ez abstract eszmével Matejko ecsetje sem tudott tökéletesen megküzdeni. Matejko hátralevő 7 műve kivétel nél­kül arczkép-festmény, a­melyek közt egy női arczkép érdemel különös figyelmet. A templom­képek festői közt, a­kik, ha a bécsi kiállításból vonnak következtetést, majdnem teljesen kihalófélben vannak. — Canon érdemel első­sorban említést. A középső nagy teremben kiállított oltár­ képe, mely a keresztény vallások egyesülését áb­rázolja, a jelen képzőművészet legkiválóbb termékei közt érdemel elsőrangú helyet. — „Szeressétek egymást“ — tanító a szeretet vallásának isteni alapítója, s a művész e ke­resztényi tan apotheosisát választó festmé­nye tárgyául. Az arczkép­festészet terén sok figyelemre méltó művet látunk az osztrák osztályban. Mindenekelőtt Angeli „Ferencz József csá­szárját“ kell említenünk, mely az osztrák osztály legjobb arczképfestményei közé tar­tozik. Csak a háttérrel (derült ég, élénk színekkel s hófehér felhők) nem tudunk sehogy sem megbarátkozni. Angeli, a­ki egyébiránt származására nézve magyar (soproni), öt arczképfestményt és három kompositiót állított ki. Ez utóbbiak közt új, kiállítva még sehol sem volt, a „meg­tagadott föloldozás“, mely az osztrák osz­tály legjobb képei közt érdemel említést. Egy bűnbánó Magdolna kér bűneitől föl­­oldozást, de Krisztus „szolgája“, a ki szigo­rúbb, mint maga az Úr, ki egy megtért bűnösnek jobban örül, mint száz igaznak — az absolutiót megtagadja. Visszatérve az arczképfestőkhöz — W­in­ter­haltert, Leubach­ot, Gaál Gusztávot, az elhunyt Kahl Károlyt és Rodakovszkyt kell említenünk. S most egy jó ismerősünk, egy jó ba­rátunk művei ötlöztek szemünkbe. E régi jó ismerős ki is lehetne más, mint Peten­­k a f­e­n, ki tárgyát rendesen a magyar népéletből szokta venni. Petenkofen több­ször fordult meg már hazánkban s nincs oka, hogy kidobott pénznek tartsa az uta­zási költséget, mert Petenkofen ismeri és átérzi a magyar népéletet. E mellett tanús­kodnak a magyar népéletből vett remek genre-képei, ezek közt különösen a kecske­méti (a vásártérben a kecskemétire ismertünk), tehát: a kecskeméti dinnye­vá­sár , a czigány-sátor, megint két alföldi vásárjelenet, a juhász a szamáron (tanul­mány) és az aratás. Csata­képekben az osztrák osztály egy­általán nem mondható szegénynek, legalább quantitativ tekintetben nem. Allem and Zsigmond, ki franczia hangzású neve daczára bécsi származású, „Custozzai ütközete“ és „Kolni csatája“ elsőrendű festmények e nem­ben. Erőteljes, élénk színezés és szerencsés compositió jellemzi Blaas négy csata­képe közül az asperni és a Caldiero melleti ütkö­zetet is. Egy eddig nem ismert művész, Bolonachi­o lissai ütközeteivel az osz­trák elsőrangú csataképfestők sorába küzdé föl magát. A tájkép­festők közül H­a­n­s­c­h Antal nyolc­ képpel képviseltette magát, a­melyek közt egy „vadon“ közvetlenségével hat. — Jettel három tájképe szintén a legjobbak közé tartozik e nemben, az osztrák osz­tály legsikerültebb tájfestményének azonban mégis Kuss Róbert „rotterdami szélmal­mát“ kell hogy tartsuk. A gonre-festészet terén az osztrák festé­szet szintén több figyelemreméltóbb művet mutat föl, ezek ismertetéséről azonban, leg­alább egyelőre — kifogyván a térből — le kell mondanunk." Nem akarnék azonban említés nélkül hagyni Kurzbauer „szökevényeit“. Kurzbauer e remek­műve által lön ismertté s ez első nagyobb festménye után bátran kötnek hozzá sok oldalról nagy várakozáso­kat. A kép tárgya egy egész novella. Egy fiatal ember megszökteti a könnyen hivő, fiatal leányt a szülői háztól s a szöke­vények valamely közellevő falu korcsmájá­ban pihennek meg, a­hol azonban a leánya után sietett anya fölleli őket. Ezt a pillana­tot tette a művész vászonra s úgy a három főalakot, valamint a környezetet nagy hatás­sal s találó színekkel festó. Az anya kezeit összekulcsolva, tesz szemrehányást leányá­nak, a fiatal ember azonban, kit a meg­­szomorított anya egyetlen pillanatra sem méltat, határozottan néz a történendők elé. Kurzbauer képe egyike az osztrák osz­tály legkiválóbb mozzanatainak. U-­ B. I KÉPES KIÁLLÍTÁSI LAPOK. A leánytanodák kézimunka-kiállításáról. Nem restellem bevallani, hogy a világki­állítási tárgyak szemlélgetése alkalmával igen különböző érzelmek hatása alatt állot­tam, s hogy sok érdekes tárgy előtt az elra­gadtatás bizonyos nemével pihentem meg s egyik és másik művön örömmel szemléltem az ember teremtőképességét. Műveiben cso­dálni, szeretni és tisztelni az emberiséget in­kább tanultam itt, mint bárhol valaha. Ked­vesebb, s hogy úgy mondjam, emberiebb érzelemre azonban aligha gyújtott valami, mint a rendszeresen összeszedett női kézi­munkák kiállítása. S nem lesz talán érdek­telen, ha ez alkalommal a leánytanodák ki­állításait tekintjük meg. Azt hiszszük, hogy a női kézimunkák után is eléggé helyesen megítélhető azon gondoskodás és figyelem mértéke, melyben itt és ott a nőnevelés részesül; s ha igaz az, hogy a családok és államok jóléte legna­gyobb részben attól függ, hogy a házi nők vagy családanyák mennyiben fogják fel tel­jesen s mennyiben teljesítik rendeltetésüket alapos elvek szerint, úgy még társadalmi szempontból is méltatást érdemel a női kézi­munkák kiállításának megtekintése. Hazánkról szólunk először, noha kézi­munkáit illetőleg a magát képviseltető or­szágok közül csak Portugált és Spanyolor­szág sorozható utána, mint mely országok még szintén elégségesnek tekintik, ha a le­­ánygyermekek egy kis kötés és gyöngymun­kán kívül, a házisapka készítését is megta­nulták. Leánytanodáink közül összesen harminc­ van ké­pviselve. Budapestr­ől: 1 polgári, 4 népiskola, 1 izraelita s 2 magán­­intézet állított ki dolgozatokat, és a „nő­­képző-egylet“ küldött fel két női­ inget.­­ Ezeken kívül 5 népiskola, 12 magán­inté­zet, 1 árvaleányház s 3 egyleti tanoda sze­repel. A kiállított tárgyak között a nagyobb részt értéktelen s könnyen készíthető csecse­becsék teszik, s fájdalommal kell következ­tetnünk, hogy leánytanodáinkban a női kézimunka h elvek és rendszer nélkül, egészen találomra taníttatik. Mert vannak

Next