Képes krónika, 1939 (21. évfolyam, 2. szám)

1939-01-08 / 2. szám

hogy Éva alakját „kifelejtette“ elgon­dolásából, Ádám és Lucifer mellől. Szinte elidegesedik a feltett kérdésre. Gyorsan beszél. Az egyi­e hevesedő elő­adásból, miután nem a szavak mű­vésze, néha ki kell találni gondolat­fűzését: — Az első tervem Ádám és Éva volt... A Földön álló, Isten felé fölkívánkozó két emberi figura. Itt csak csírájában volt meg az Istenben való örök bizako­dás gondolata, amely megnyilvánul örökké az emberi tragédiákban. Magam sem tartottam az első formai meg­oldást tökéletesnek. Banálisnak érez­tem. De nem ezért hagytam el Éva alakját és Madách figuráját... Az utóbbit is szememre vetették ugyanis, sőt szemére vetették majdnem vala­mennyi pályázónak . . . Pedig a pályá­zati feltételeket sem ismerték a „szemrehányók“. A mű, az Ember tra­gédiája volt a fontos a pályázati fel­tételek szerint.. . Engem tehát a mű kezdett érdekelni, az irodalmi alkotás, amely az utóbbi időben világkörüli útra indult, a magyar géniusz hirdetésére... ... Amikor kimondja, hogy „magyar géniusz“, elnehezedik a lélekzete s az arca még jobban kigyúl. Mária Terézia által aláírt ármiális és egyéb dokumen­tumok igazolják, hogy a lélekzetnehe­­zedés őszinte. Stróbl nem szónokol, tört szavakban beszél tovább: — A Jó és Rossz csatája érdekelt. Éva alakja már nem is volt fontos. Az Em­ber érdekelt!... Az Emberben Éva is benne van. Elmosolyodik. Ez nem az oldalborda-gondolat... Okos, értelmes minden tört szava. Maga is tudja,, hogy nem kell tovább beszélnie. —­ Gyere — ugrik fel fiatalosan kitűzé­sed­re —, majd kint megmutatom! A műterembe vezet és megmutatja. Neki van igaza. Pályanyertes alkotásán Éva alakját úgy elhelyezni, hogy a hiányolók rögtön meg ne botránkozza­­nak a női akt miatt — mindenki előtt mondom — lehetetlen. A művészi gon­dolat nem gauklerség és nem kímélhet minden hipokrizist. Éva alakját nem lehet elhelyezni a hipokriták botrán­­koztatása nélkül szinte semmilyen szo­borművön, hát punktum! Ha a művész ki tudja hagyni a művészi gondolat sé­relme nélkül Éva alakját, tapsoljunk neki, mert akkor ez is punktum. — Csak itthon vannak ilyen bajaim — mosolyog szelíden, de végeredmény­ben nem haragszik senkire. Az itthonról jut eszünkbe sok kül­földi sikere. Erről faggatódtunk. Hiszen Stróbl Zsigmond legalább öt évet élt, ha megszakításokkal is, Londonban. Mi volt ott? Milyen problémák? Milyen harcok, milyen eredmények? — Ott is harcolnom kellett. . . Sokat, nagyon sokat vitatkoznom, hogy mi, magyarok, nem vagyunk ausztriaiak. Néha verseket mondtam fel, mint egy kisdiák: előbb egy német strófát, utána magyart, hogy lássák és hallják, két külön nép vagyunk, külön nyelvvel és külön kultúrával. Mit izzadtam, kín- Síremlék a Kerepesi-temető­ben ?

Next