Képes krónika, 1939 (21. évfolyam, 2. szám)
1939-01-08 / 2. szám
hogy Éva alakját „kifelejtette“ elgondolásából, Ádám és Lucifer mellől. Szinte elidegesedik a feltett kérdésre. Gyorsan beszél. Az egyie hevesedő előadásból, miután nem a szavak művésze, néha ki kell találni gondolatfűzését: — Az első tervem Ádám és Éva volt... A Földön álló, Isten felé fölkívánkozó két emberi figura. Itt csak csírájában volt meg az Istenben való örök bizakodás gondolata, amely megnyilvánul örökké az emberi tragédiákban. Magam sem tartottam az első formai megoldást tökéletesnek. Banálisnak éreztem. De nem ezért hagytam el Éva alakját és Madách figuráját... Az utóbbit is szememre vetették ugyanis, sőt szemére vetették majdnem valamennyi pályázónak . . . Pedig a pályázati feltételeket sem ismerték a „szemrehányók“. A mű, az Ember tragédiája volt a fontos a pályázati feltételek szerint.. . Engem tehát a mű kezdett érdekelni, az irodalmi alkotás, amely az utóbbi időben világkörüli útra indult, a magyar géniusz hirdetésére... ... Amikor kimondja, hogy „magyar géniusz“, elnehezedik a lélekzete s az arca még jobban kigyúl. Mária Terézia által aláírt ármiális és egyéb dokumentumok igazolják, hogy a lélekzetnehezedés őszinte. Stróbl nem szónokol, tört szavakban beszél tovább: — A Jó és Rossz csatája érdekelt. Éva alakja már nem is volt fontos. Az Ember érdekelt!... Az Emberben Éva is benne van. Elmosolyodik. Ez nem az oldalborda-gondolat... Okos, értelmes minden tört szava. Maga is tudja,, hogy nem kell tovább beszélnie. — Gyere — ugrik fel fiatalosan kitűzésedre —, majd kint megmutatom! A műterembe vezet és megmutatja. Neki van igaza. Pályanyertes alkotásán Éva alakját úgy elhelyezni, hogy a hiányolók rögtön meg ne botránkozzanak a női akt miatt — mindenki előtt mondom — lehetetlen. A művészi gondolat nem gauklerség és nem kímélhet minden hipokrizist. Éva alakját nem lehet elhelyezni a hipokriták botránkoztatása nélkül szinte semmilyen szoborművön, hát punktum! Ha a művész ki tudja hagyni a művészi gondolat sérelme nélkül Éva alakját, tapsoljunk neki, mert akkor ez is punktum. — Csak itthon vannak ilyen bajaim — mosolyog szelíden, de végeredményben nem haragszik senkire. Az itthonról jut eszünkbe sok külföldi sikere. Erről faggatódtunk. Hiszen Stróbl Zsigmond legalább öt évet élt, ha megszakításokkal is, Londonban. Mi volt ott? Milyen problémák? Milyen harcok, milyen eredmények? — Ott is harcolnom kellett. . . Sokat, nagyon sokat vitatkoznom, hogy mi, magyarok, nem vagyunk ausztriaiak. Néha verseket mondtam fel, mint egy kisdiák: előbb egy német strófát, utána magyart, hogy lássák és hallják, két külön nép vagyunk, külön nyelvvel és külön kultúrával. Mit izzadtam, kín- Síremlék a Kerepesi-temetőben ?