Képes Sportlap, 1948. január-június (3. évfolyam, 1-28. szám)
1948-05-04 / 18. szám
. 6 — A magyar közönség hajlamos arra, hogy lebecsülje győzelmeinket. — mondta vasárnap este Füredi Józsefi, az MLSZ főtitkára. — Most mindenki azt hajtogatja, hogy a válogatottunk kikapott Bécsben. Senki sem akarja azonban tudomásul venni, hogy Budapest csapata 9:2-re győzött Bécs ellen. Igaza van Füredi Józsefinek. Bécsben, idegen pályán egy góllal kikapni nem szégyen, de idehaza még sohasem sikerült ilyen nagy arányú győzelmet kiharcolnunk, mint a 9:2. Ha valaki nézte a mérkőzést, nem látta a nagy különbséget a két csapat között. Az osztrákok ugyanazt a tetszetős, lapos játékot játsszák, amit régen. Lábróllábra, vándorol a labda, remek, technikailag tökéletesen képzelt valamennyi osztrák játékos és a nagyarányú vereségük mégis törvényszerűen be kellett, hogy következzék. Az osztrák csapat ellen öröm lehet középcsatárt játszani. Keszthelyi II .-re senki sem ügyelt és a magyar középcsatár állandóan szabadon kapta a labdát. Dicséretére legyen mondva Keszthelyi Il.-ntíl, hogy ezt ki is használta. Gernhardt, az osztrákok középfedezete csak a támadással törődött, el is indított néhány sokat ígérő támadást, de ha ezt visszaverték, akkor óriási űr táttongott az osztrák csapat közepén. Ha a játékosokról beszélünk, elsősorban Kocsist kell megemlítenünk. Kocsisnak ez a mérkőzés volt az első válogatott szereplése és rögtön meg kell állapítanunk, hogy teljes sikerrel állta meg a helyét. Labdakezelése, gyorsasásága, szemfülessége a legszebb reményekre jogosít. Egyetlen hibája, hogy középre nem tud olyan jól játszani, mint szélsője elé, keresztlabdát pedig egyetlen egyet sem láttunk tőle. Mégis Kocsis volt ennek a mérkőzésnek hőse. Nem lehet baj a magyar labdarúgásban, ha Szusza és Hidegkúti mellett még egy olyan jobbösszekötője van, mint Kocsis! A másik kiemelkedő teljesítményű magyar játékos Horváth Karcsi volt. Horváth már régen csapatának is egyik legjobb embere. Nem olyan csillogó, mint Nagymarosi, de nem is „szökteti“ ki olyan tisztán az ellenfél középcsatárát, mint Nagymarosi. Horváth Karcsi ezen a mérkőzésen befutott. A három csepeli csatár, Keszthelyi II., Marosvári és Pintér azt mutatta, amit vártak tőlük. Egyénileg nem kiemelkedőek, nem olyan raffináltak, mint Hidegkúti, nem olyan robbanékonyak, mint Puskás, de amit megjátszanak, azt becsületesen, pontosan megjátsszék. Kár, hogy Marosvárinak balöszekötőt kellett játszania. Határozottan lászott rajta, hogy ballába korántsem olyan biztos, mint a jobb és sok rossz passza ennek rovására írható. Nagymarosi úgy játszott, ahogy Nagymarosi szokott. Sok remek „firka“ és néhány hajmeresztő könnyelműség. Nagyon jól megállta helyét Zakariás is, Tóth Gyuri pedig egyetlen súlyos hibáját igen jó védéssel feledtette.. A védelemnek egyébként, nem akadt sok dolga, de így is látszott, hogy mind Siklósi, mind Laborcz könnyen zavarba hozható, vült sor.Szerencsére erre nem keAz osztrák futball veszedelmesen hasonlít ahhoz, amit mi játszottunk] vagy 10 év előtt. Remek testcselek, pontos passzok, csak éppen az ellenfél kapuja felé nem megy a lada. Reitemayer, Dekker és Kaspirek a legjobb köztük, de nekik volt is alkalmuk megtanulni futballozni, hiszen mindhárman 30 év felett vannak. A többiek jól rúgnak, jól teszik a labdát, de hiányzik a tűz, a lendület. A három „öregen“ kívül még a kicsit önző Probstot és főleg Musilt kell dicsérnünk. A 9 gól ellenére kitünően védett. Ben-Olyan szép volt ez a májusi délután ! 15.000 ember élvezte a ragyogó napsütést. Jó játékosokból álló bécsi együttest őrölt fel fokozatosan a kiváló fedezetektől támogatott pesti csatársor. Találkoztunk helyenként a futball igazi szépségeivel, a kifinomult technikával és a villámgyors támadásokkal. Egyszóval, Budapest csapata fölényesen lehengerelte a bécsieket. Hej, csak az a hangszóró ne lett volna. . . — Nézze, egyáltalában nem lesz könnyű a mérkőzés — magyarázta a játék előtt nekünk Mandik Béla, a B-kapitány. — Igen jónevű játékosokkal, jó csapattal jöttek a bécsiek. Bizony, kemény ellenfelek. Node ne felejtsük el, hogy a mi együttesünkben is alig akad néhány újonc. A zöm régi, kipróbált válogatott. — Mi az, csak nem fél a mérkőzéstől a kapitány ? — érdeklődött Király gyúró, Mandik azonban így válaszolt : — Dehogy vagyok én begyulladva. Szeretem a szoros? izgalmas mérkőzéseket, csak aztán a vége jól üssön ki. Körülnéztünk az öltözőben. Feltűnt, hogy a tartaléknak kijelölt Szilágyi 1. és a ferencvárosi Szabó hiányzik. — Nem tartották érdemesnek kijönni az edzésre, azt hiszik, így is tartalékok maradnak. — adott felvilágosítást Mandik. — Hát nagyon tévednek. Markusovszki és Rákóczi vetkőzik tartaléknak. — Maga csak tartalék lesz megint ? — kérdeztük Grositstól. — Hát az én jelenlegi formámban — válaszolt lehangoltan a kapus. A tornateremben cipő nélkül „lábkosárlabdával” melegített be a magyar csapat. — No, a mezítlábas kosárlabda bajnokságon jó eséllyel indulhatnánk el — állapította meg Mandik, majd nevetve folytatta : — ez elég is lesz előkészületnek. A taktikai utasításokat majd a végén adom meg. Akkor legalább megjegyzik és nem felejtik el jól a játék izgalmában. A válogatás körülményeit így magyarázta meg : — Nem vagyok híve a válogatott rostáknak. Csakis olyan játékosokat állítok be, akikről tudom, hogy tudnak futballozni. Hiába játszik valaki akármilyen jól a kisebb tudásúak közül a válogatott meccs előtt, abban én nem bízom. Müller Judit kerestük fel ezután a bécsi öltözőben. A csendben készülődő játékosok közt válaszol szokott „magyar” stílusában: — Gates játék lesz. Én ismerem a magyar spilerek és tudom, hogy a nagy nevek nélkül kiálló mansart is warseinlich tud. összeállításunk bleibt, nur Gerhart helyett spilt Leitold. A többit meglátjuk a mende. Hát igen, egyáltalában nem indult könnyű mérkőzésnek. Igen szoros első félidő után, melyben a hibázó Tóth Gyuri jóvoltából egyenlíteni is tudott Beitermayer , így Kocsis és Marosvári góljaival 2 : 1-re állt a játék, egyáltalában nem a biztos győzelem tudatában jöttek be az öltözőbe a magyar fiúk. A lőrinci Szabóé az első szó. Mandiknak panaszolta, geteg dolga volt és így megbocsátható, hogy egyikét gólban „benne volt“. A magyar közönség különösen megbocsátotta . . . Kardos Ede — A közönség állandóan bennünket húz. — Ne törődj azzal, fiam — felelt a kapitány. Te csak játssz, mintha nem válogatottban, hanem a StAC-ban játszanál. A közönséggel pedig ne törődj, az úgysem kapja vissza a pénzét. Harsogó nevetés támadt Mandik szavai nyomán, melyben az itt-ott jelentkező idegesség azonnal feloldódott. — Egyébként csere nem lesz — tette hozzá. Zakariásnak kérdezni valója volt: — Hogy hívják az osztrák jobbösszekötőt ? — Deckernek, de miért érdekel ? — Csak legalább a nevét akartam tudni, ha már úgy belém lépett — válaszolt a fedezet. A bécsieknél megtudjuk, hogy az összeállítás ott is változatlan. — Nagyon jó a mérkőzés — állapította meg Probst. — Különösen a játékvezető kiváló — és erre a többi játékos is helyeselt. — Egyébként még nem vesztettük el a mérkőzést. Közben a rádió híradása nyomán elterjedt a hír, hogy Bécsben vezet a magyar csapat, majd hogy 11-esből egyenlítettek az osztrákok. A szurkolók egymást bosszantották. — No, szép dolog, Kispéter miatt kaptunk 11-est, Henin potyagólt kapott, Deák csak lézengett — mondták a ferencvárosak, míg Dicker felé így szólt valaki: — Hiába, úgy nem győzhetünk, ha Balogh II., Egresi és Szusza a csapat legrosszabbja. Az Újpest igazgatója azonban mindezen csak mosolygott. De a húzásnak is végeszakadt és elkomorultak az arcok, mikor megtudtuk a végeredményt. — No, a mindenségit— fakadt ki egy néző az A1-lelátó előtti betonon, legalább itt adjuk meg a sógoroknak a magunkét. És valóban, azonnal „törleszteni” kezdett a budapesti csapat. Keszthelyi II. három gólja után percek alatt 6: 1 lett az eredmény és aztán meg sem álltunk nyolcig, sőt a második osztrák gólra jött a kilencedik magyar ... Az öltözőbe vonuló magyar játékosokat elsősorban a bécsi eredmény érdekelte. — És mindezt a pesti kapu mögül kellett végignéznem panaszolta Grosics. — Ha talán Bécsben védhettem volna, más lenne az eredmény. Aztán megfeledkezett mindenki Bécsről és igyekezett örülni a nem mindennapi eredménynek. — Nagyszerűen játszottak a fiúk fogadta a sorozatos jókívánságokat Mandik Béla. — Fokozatosan őrölték fel a bécsi védelmet, úgy, hogy az a mérkőzés végére már sakkmatt volt. Egy-két játékosunk egyenesen kiválót nyújtott. Tudtam én, hogy jó csapat ez. Sőt azt is megmondtam, igaz, hogy csak viccből, hogy kilencet rúgunk. És ezt Marosvári is igazolta. Dicker Mihály sorra járta az újpesti játékosokat, majd így nyilatkozott: — Elsősorban a két szélsőfedezetnek köszönhetjük nagyarányú győzelmünket. Horváth Karcsi kiemelkedett a mezőnyből és Zakariás is kiváló volt. Ezzel a bécsiek támadásait elindító összekötőket kapcsoltuk ki és máris le volt állítva az osztrák támadósor. — Mit szól Kocsishoz ?— kérdeztük az újpesti vezetőtől. — Azok közé a ritka játékosok közé tartozik, akiknek esze van a játékhoz. Figyeltem egész idő alatt. Minden labdáját a lehető legjobb helyre, adta. Többen veregetik Horváth Karcsi vállát. — Én is úgy éreztem, hogy ment a játék,=? mondta boldog mosollyal. — Már igazán ideje volt, hogy megmutassam, mit tudok. Keszthelyi JJ-től érdeklődtünk . — Lőtt már valaha öt gólt mérkőzésen ? — Hát nemigen emlékszem ilyesmire — válaszolt. — A most valahogy nagyon benne voltam. — Node része van ebben Kocsisnak is. — Természetesen. Ha a Csepelben játszana, bizony nem egy-két góllal myernénk a mérkőzéseinket ! Sérült nincs a fiúk között. (Zakariás gondosan eltitkolta, hogy milyen csúnya rúgást kapott még Szombathelyen.) Csak Laborcz panaszkodott: — A második félidő elején meghúzódott a bal combom, ami erősen akadályozott a játékban. De azt hiszem nem komoly a dolog. A bécsi öltözőben halálos csend fogadott bennünket. Az első ami feltűnt, az volt, hogy Musil, a kapus a vállát próbálgatta. — A második félidő elején rosszul estem — magyarázta. — Kifordult a vállam. Attól kezdve gyengébben ment a védés. Csak ezzel magyarázhatom a sok bekapott gólt. Egyébként először az idősebb játékosok térnek magukhoz. — A magyarok ellen mindig el kell készülnünk a legvalószínűtlenebb eredményekre — vigasztalta fiatalabb társait Reitermayer. — Nem játszottunk rosszul, erősen túlzott a gólarány. Müller, a bécsiek vezetője így nyilatkozott:— A két fedezetsor közötti különbség döntötte el a mérkőzés sorsát. A két magyar szélsőfedezet ragyogóan játszott. A mieink közül Gernhardt volt a legjobb. Aztán hamarosan talált Kaspirek vigasztalást: — A fő az, hogy Bécsben győztünk. Végeredményben az volt a fontosabb mérkőzés. Croner, a mérkőzés román játékvezetője, aki egyébként végig kitünően működött, ezt mondta a látottakról: — Játékvezetői szempontból nem volt nehéz küzdelem. Sportszerűen játszott mindkét csapat. A hazaiak feltétlenül jobbak voltak. Odakint a kapuban pedig ezt hallottuk . — Szép, szép ez a kilenc gól idehaza Pesten — mondta valaki távozóban a társának, — de csak nem ér fel eggyel — Bécsben ! Boros János Mandiktól Müller Wudiig, Deckertől Kocsisig és nem utolsó sorban a 9 gólos bécsi kapustól a 6 gólos csepeli csatárokig CSEPEL—VASAS 2:2. Szilágyi (háttal) és a kopaszra nyírt Nagy II. harcából a csepeli kullancs kerül ki győztesen