Képes Sportlap, 1948. január-június (3. évfolyam, 1-28. szám)

1948-05-04 / 18. szám

. 6 — A magyar közönség hajla­­mos arra, hogy lebecsülje győ­zelmeinket. — mondta vasárnap este Füredi Józsefi, az MLSZ fő­titkára. — Most mindenki azt hajtogatja, hogy a válogatottunk kikapott Bécsben. Senki sem akarja azonban tudomásul ven­ni, hogy Budapest csapata 9:2-re győ­zött Bécs ellen. Igaza van Füredi Józsefinek. Bécsben, ideg­en pályán egy gól­lal­­ kikapni nem szégyen, de ide­haza még sohasem sikerült ilyen nagy­ arányú győzelmet kiharcol­­nunk­­, mint a 9:2. Ha valaki nézte a mérkőzést, nem látta a nagy különbséget a két csapat között. Az osztrákok ugyanazt a tetszetős, lapos játé­kot játsszák, amit régen. Lá­bról­­lábra, vándorol a labda, remek, technikailag tökéletesen képzelt valamennyi osztrák játékos és a nagyarányú vereségük mégis tör­vényszerűen be kellett, hogy kö­vetkezzék. Az osztrák csapat ellen öröm lehet középcsatárt játszani. Keszt­helyi II .-re senki sem ügyelt és a magyar középc­satár állandóan szabadon kapta a labdát. Dicsé­retére legyen mondva Keszthelyi Il.-ntíl, hogy ezt ki is használta. Gernhardt, az osztrákok középfe­dezete csak a támadással törő­dött, el is indított néhány sokat ígérő támadást, de ha ezt vissza­verték, ak­kor óriási űr táttongott az osztrák csapat közepén. Ha a játékosokról beszélünk, elsősorban Kocsist k­ell megemlí­tenünk. Kocsisnak ez a mérkőzés volt az első válogatott szereplése és rögtön meg kell állapítanunk, hogy teljes sikerrel állta meg a helyét. Labdakezelése, gyorsasá­­sága, szemfülessége a legszebb re­ményekre jogosít. Egyetlen hi­bája, hogy közép­r­e nem tud olyan jól játszani, mint szélsője elé, keresztlabdát pedig egyetlen egyet sem láttunk tőle. Mégis Kocsis volt ennek a mérkőzésnek hőse. Nem lehet baj a magyar labdarúgásban, ha Szusza és Hi­degkúti mellett még egy olyan jobbösszekötője van, mint Kocsis! A másik kiemelkedő teljesítmé­nyű magyar játékos Horváth Karcsi volt. Horváth már régen csapatának is egyik legjobb em­bere. Nem olyan csillogó, mint Nagymarosi, de nem is „szökteti“ ki olyan tisztán az ellenfél közép­csatárát, mint Nagymarosi. Hor­váth Karcsi ezen a mérkőzésen befutott. A három csepeli csatár, Keszt­helyi II., Marosvári és Pintér azt mutatta, amit vártak tőlük. Egyénileg nem kiemel­kedőek, nem olyan raffináltak, mint Hidegkúti, nem olyan robbanékonyak, mint Puskás, de amit megjátszanak, azt becsületesen, pontosan meg­játsszék. Kár, hogy Marosvárinak balöszekötőt kellett játszania. Ha­tározottan lászott rajta, hogy bal­lába korántsem olyan biztos, mint­­ a jobb és­ sok rossz passza ennek rovására írható. Nagymarosi úgy játszott, ahogy Nagymarosi szokott. Sok remek „firka“ és néhány hajmeresztő könnyelműség. Nagyon jól meg­állta helyét Zakariás is, Tóth Gyuri pedig egyetlen súlyos hi­báját igen jó védéssel feledtette.. A védelemnek egyébként, nem akadt sok dolga, de így is lát­szott, hogy mind Siklósi, mind Laborcz­­ könnyen zavarba­ hoz­ható, vült sor.Szerencsére erre nem ke­Az osztrák­ futball veszedelme­sen hasonlít ahhoz, amit mi ját­szottunk] vagy 10 év előtt. Remek testcselek, pontos passzok, csak éppen az ellenfél kapuja felé nem megy a la­­da. Reitem­ayer, Dek­­ker és Kaspirek a legjobb köz­tük, de nekik volt is alkalmuk megtanulni futballozni, hiszen mindhárman 30 év felett vannak. A többiek jól rúgnak­, jól teszik a labdát, de hiányzik a tűz, a lendület. A három „öregen“ kívül még a kicsit önző Probstot és fő­leg Musilt kell dicsérnünk. A 9 gól ellenére kitünően védett. Ben-Olyan szép volt ez a májusi délután ! 15.000 ember élvezte a ragyogó napsütést. Jó játéko­sokból álló bécsi együttest őrölt fel fokozatosan a kiváló fedezetek­től támogatott pesti csatársor. Találkoztunk helyenként a fut­ball igazi szépségeivel, a kifino­mult technikával és a villám­gyors támadásokkal. Egyszóval, Budapest csapata fölényesen le­hengerelte a bécsieket. Hej, csak az a hangszóró ne lett volna. . . — Nézze, egyáltalában nem lesz könnyű a mérkőzés — magyarázta a játék előtt nekünk Mandik Béla, a B-kapitány. — Igen jó­nevű játékosokkal, jó csapattal jöttek a bécsiek. Bizony, kemény ellenfelek. Node ne felejtsük el, hogy a mi együttesünkben is alig akad néhány újonc. A zöm régi, kipróbált válogatott. — Mi az, csak nem fél a mér­kőzéstől a kapitány ? — érdeklő­dött Király gyúró, Mandik azon­ban így válaszolt : — Dehogy vagyok én begyul­ladva. Szeretem a szoros? izgalmas mérkőzéseket, csak aztán a vége jól üssön ki. Körülnéztünk az öltözőben. Feltűnt, hogy a tartaléknak ki­jelölt Szilágyi 1. és a ferencvárosi Szabó hiányzik. —­ Nem tartották érdemesnek kijönni az edzésre, azt hiszik, így is tartalékok m­aradnak. —­ adott felvilágosítást Mandik. — Hát nagyon tévednek. Markusovszki és Rákóczi vetkőzik tartaléknak. — Maga csak tartalék lesz megint ? — kérdeztük Grositstól. — Hát az én jelenlegi formám­ban — válaszolt lehangoltan a kapus. A tornateremben cipő nélkül „lábkosárlabdával” melegített be a magyar csapat. — No, a mezítlábas kosárlabda bajnokságon jó eséllyel indulhat­nánk el — állapította meg Man­dik, majd nevetve folytatta : — ez elég is lesz előkészületnek. A taktikai utasításokat majd a végén adom meg. Akkor legalább megjegyzik és nem felejtik el jól a játék izgalmában. A válogatás körülményeit így magyarázta meg : — Nem vagyok híve a válogatott rostáknak. Csakis olyan játékoso­kat állítok be, akikről tudom, hogy tudnak futballozni. Hiába játszik valaki akármilyen jól a kisebb tudásúak közül a válogatott meccs előtt, abban én nem bízom. Müller Judit kerestük fel ezután a bécsi öltözőben. A csendben készülődő játékosok közt válaszol szokott „magyar” stílusában: — Gates játék lesz. Én ismerem a magyar spilerek és tudom, hogy a nagy nevek nélkül kiálló mansart is warseinlich tud. összeállításunk bleibt, nur Gerhart helyett spilt Leitold. A többit meglátjuk a m­ende. Hát igen, egyáltalában nem indult könnyű mérkőzésnek. Igen szoros első félidő után, melyben a hibázó Tóth Gyuri jóvoltából egyenlíteni is tudott Beitermayer , így Kocsis és Marosvári gól­jaival 2 : 1-re állt a játék, egy­általában nem a biztos győzelem tudatában jöttek be az öltözőbe a magyar fiúk. A lőrinci Szabóé az első szó. Mandiknak panaszolta, geteg dolga volt és így megbo­csátható, hogy egyikét gólban „benne volt“. A magyar­­ közönség különöse­n megbocsátotta . . . Kardos Ede — A közönség állandóan ben­nünket húz. — Ne törődj azzal, fiam — felelt a kapitány. Te csak játssz, mintha nem válogatottban, hanem a StAC-ban játszanál. A közönséggel pedig ne törődj, az úgysem kapja vissza a pénzét. Harsogó nevetés támadt Man­dik szavai nyomán, melyben az itt-ott jelentkező idegesség azon­nal feloldódott. — Egyébként csere nem lesz — tette hozzá. Zakariá­snak­ kérdezni való­ja volt: — Hogy hívják az osztrák jobb­összekötőt ? — Deckernek, de miért érdekel ? — Csak legalább a nevét akar­tam tudni, ha már úgy belém lépett — válaszolt a fedezet. A bécsieknél megtudjuk, hogy az összeállítás ott is változatlan. — Nagyon jó a mérkőzés — állapította meg Probst. — Külö­nösen a játékvezető kiváló — és erre a többi játékos is helyeselt. —­ Egyébként még nem vesztettük el a mérkőzést. Közben a rádió híradása nyo­mán elterjedt a hír, hogy Bécs­ben vezet a magyar csapat, majd hogy 11-esből egyenlítettek az osztrákok. A szurkolók egymást bosszantották. — No, szép dolog, Kispéter miatt kaptunk 11-est, Henin potya­gólt kapott, Deák csak lézengett — mondták a ferencváros­ak, míg Dicker felé így szólt valaki: — Hiába, úgy nem győzhetünk, ha Balogh II., Egresi és Szusza a csapat legrosszabbja. Az Újpest igazgatója azonban mindezen csak mosolygott. De a húzásnak is végeszakadt és elkomorultak az arcok, mikor megtudtuk a végeredményt. — No, a mindenségit­­— fakadt ki egy néző az A1-lelátó előtti betonon, legalább itt adjuk meg a sógoroknak a magunkét. És valóban, azonnal „törlesz­teni” kezdett a budapesti csapat. Keszthelyi II. három gólja után percek alatt 6: 1 lett az ered­mény és aztán meg sem álltunk nyolcig, sőt a második osztrák gólra jött a kilencedik magyar ... Az öltözőbe vonuló magyar játékosokat elsősorban a bécsi eredmény érdekelte. — És mindezt a pesti kapu mögül kellett végignéznem pa­naszolta Grosics. — Ha talán Bécsben védhettem volna, más lenne az eredmény. Aztán megfeledkezett mindenki Bécsről és igyekezett örülni a nem mindennapi eredménynek. — Nagyszerűen játszottak a fiúk fogadta a sorozatos jókívánsá­gokat Mandik Béla. — Fokozato­san őrölték fel a bécsi védelmet, úgy, hogy az a mérkőzés végére már sakk­­matt volt. Egy-két játékosunk egye­nesen kiválót nyújtott. Tudtam én, hogy jó csapat ez. Sőt azt is meg­mondtam, igaz, hogy csak viccből, hogy kilencet rúgunk. És ezt Marosvári is igazolta. Dicker Mihály sorra járta az újpesti játékosokat, majd így nyilatkozott: — Elsősorban a két szélsőfede­zetnek köszönhetj­ük nagyarányú győ­zelmünket. Horváth Karcsi ki­emelkedett a mezőnyből és Zakariás is kiváló volt. Ezzel a bécsiek tá­madásait elindító összekötőket kap­csoltuk ki és máris le volt állítva az osztrák támadósor. — Mit szól Kocsishoz ?­­— kér­deztük az újpesti vezetőtől. — Azok közé a ritka játékosok közé tartozik, akiknek esze van a játékhoz. Figyeltem egész idő alatt. Minden labdáját a lehető legjobb helyre, adta. Többen veregetik Horváth Karcsi vállát. — Én is úgy éreztem, hogy ment a játék,­­=? mondta bol­dog mosollyal. — Már igazán ideje volt, hogy megmutassam, mit tudok. Keszthelyi JJ-től érdeklődtünk . — Lőtt már valaha öt gólt mér­kőzésen ? — Hát nemigen emlékszem ilyesmire — válaszolt. — A most valahogy nagyon benne voltam. — Node része van ebben Ko­csisnak is. — Természetesen. Ha a Csepel­ben játszana, bizony nem egy-két góllal myernénk a mérkőzéseinket ! Sérült nincs a fiúk között. (Zakariás gondosan eltitkolta, hogy milyen csúnya rúgást ka­pott még Szombathelyen.) Csak Laborcz panaszkodott: — A második félidő elején meghúzódott a bal combom, ami erősen akadályozott a játékban. De azt hiszem nem komoly a dolog. A bécsi öltözőben halálos csend fogadott bennünket. Az első ami feltűnt, az volt, hogy Musil, a kapus a vállát próbálgatta. — A második félidő elején rosszul estem — magyarázta. — Kifordult a vállam. Attól kezdve gyengébben ment a védés. Csak ez­zel magyarázhatom a sok bekapott gólt. Egyébként először az idősebb játékosok térnek magukhoz. — A magyarok ellen mindig el kell készülnünk a legvalószínű­t­­lenebb eredményekre — vigasztalta fiatalabb társait Reitermayer. — Nem játszottunk rosszul, erősen túlzott a gólarány. Müller, a bécsiek vezetője így nyilatkozott:­­— A két fedezetsor közötti kü­lönbség döntötte el a mérkőzés sor­sát. A két magyar szélsőfedezet ragyogóan játszott. A mieink közül Gernhardt volt a legjobb. Aztán hamarosan talált Kas­pirek vigasztalást: — A fő az, hogy Bécsben győz­tünk. Végeredményben az volt a fontosabb mérkőzés. Croner, a mérkőzés román já­tékvezetője, aki egyébként végig kitünően működött, ezt mondta a látottakról: — Játékvezetői szempontból nem volt nehéz küzdelem. Sportszerűen játszott mindkét csapat. A hazaiak feltétlenül jobbak voltak. Odakint a kapuban pedig ezt hallottuk . — Szép, szép ez a kilenc gól idehaza Pesten — mondta valaki távozóban a társának, — de csak nem ér fel eggyel — Bécsben ! Boros János Mandiktól Müller Wudiig, Deckertől Kocsisig és nem utolsó sorban a 9 gólos bécsi kapustól a 6 gólos csepeli csatárokig CSEPEL—VASAS 2:2. Szilágyi (háttal) és a kopaszra nyírt Nagy II. harcából a csepeli kullancs kerül ki győztesen

Next