Képes Sport, 1960. június-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-06 / 36. szám

« ■'» ' 4 Leugrik az emelvényről, oda­muzsikál a tapsoló, tomboló lelátó elé, mókás képet vág, megbiccenti kis szalmakalap­ját, aztán előre böki a szemöl­dökére és szvingléptekkel el­táncol zuhanyozni. Ki ez a lenge fekete csoda, aki ebben a szempillantásban felállhatna a Broadway bár­melyik revüszínpadára, hiszen kedvesebb Audrey Hepimm-nél, mókásabb Masinánál, könnye­debb Monroenál és­­ gyorsabb az egész világnál. Wilma Rudolph, 20 éves egyetemi hallgató Tennessee-ből, 178 magas és 60 kiló. Nincs öt perce, hogy 11 má­sodpercet futott 100 méteren. 11 másodperc. Egy lány lába nyomán. Újra ledőlt egy bűvös fal, újra született egy fantasztikus eredmény. A fantasztikumok olimpiájának talán ez a leg­fantasztikusabb eredménye. 11 másodperc. Hiszen éppen ennyit futott a férfiak előfutamában a szőke Siegfried, Manfred Germar, aki hat évvel ezelőtt még e szám Európa-bajnoka volt. Wilma 11 másodpercet futott. S ráadásul — bennragadt a rajtnál. Ott maradt a támlán, tétován nézelődött, a többiek egyszerre­­csak elszaladtak. Wilma 5 mé­ter fórt adott a világ leggyors­­sabb tíz női lábának. S aztán —­ ő is futni kezdett. Futni? Valahogyan szegényesnek és szürkének érezzük ezt a kife­jezést. Mert Wilma lebegett, úgy lebegett, mintha bármely pillanatban képes lenne a pá­lya fölé emelkedni és gömb­öly­­ded, kedveskedő mozdulataival a salak felett haladni tovább. Simogatta csak az anyaföldet, cirógatta cipőjével, mintha sajnálná a piros salakot, azt a szép színes szalagot szögesével szaggatni. A többiek — a világ másik öt leggyorsabbja, egy-egy kü­lön csoda, Miss Sebesség mind a maga kontinensén — szürké­nek, szegletesnek, jelentékte­lennek tűntek mellette, öt méter előnyt adott nekik és öt méterrel verte őket. A roppant „férfi­ tudatos” amerikai atlétika legcsodálato­sabb győzelmét­­ egy lány aratta. Egy kamaszkedvű, kamasz­képű néger lány. 11 másodperc. A fruska fricskája. A rómaiaknak melegük van. Második hete folynak a verse­nyek a hőségtől és szomjúság­tól tikkadt Rómában. Azt lehetne mondani, hogy a rómaiak hozzáedződtek már a világversenyekhez. Az életforma most: televízió, újság, rádió. A sajtó nagy diadala: egyik nap­ról a másikra szakértők szü­letnek, a bárokban késhegyre menő viták folynak a TV-adás szünetében, világrekordokkal és olimpiai csúcsokkal dobálóz­nak az­­emberek. Hozzászoktak a későnfekvéshez és bele kel­lett törődniük sokhelyütt — bár nem mindenütt, ahogy így ter­vezték — a folyamatos munka­időbe. Az olaszok különben reggel 8—12-ig és délután 4—8-ig dolgoznak. Ebédre min­denki hazatér családjához, át­­alussza a kora délutánt és fel­frissülve tér vissza, áthaladva sokszor az egész városon. Most, a közlekedés felsőbb parancsa életmódjuk megvál­toztatására kényszerítette őket. Kicsit álmosak a rómaiak. Nemcsak a délutánjaikat vesz­tették el, hanem sokszor éjjel egyig a képernyő előtt üldögél­nek. Ezek a vízilabda, kosár­labda, meg ökölvívó-mérkőzé­sek mindig olyan későn érnek véget! A rómaiak azonban kicsit csalódottak is. A külföldi turis­ták száma messze a várakozás alatt maradt. Többen is kér­dezték tőlem, nincs-e ismerő­söm, akinek kiadó szobára len­ne szüksége? ötvenezer ember­nek tudtak volna szállást biz­tosítani magánházaknál és alig tízezren igényeltek. Az olimpia előtt az olasz la­pokban a karikatúrákon azt láthattuk, hogy még a kémé­nyekre is jut egy-egy lakó. Most? Sokkal inkább az a kép felel meg a valóságnak, amely cowboyruhába öltözött római polgárt ábrázol, amint éppen lasszóval fog lakót magának. És tovább villognak, szipor­káznak a reklámok fényei. So­ha nem látott alkalom: a Motta édességboltban díszes kártyák közlik veled, hogy a cég az olimpiai falu egyedüli kincstári fagylaltszállítója. És reklám lett Partiból, Némethből is. Kölnivizek, hajógyárak fotó­­ügynökségek és mosószereket készítő cégek „mutatják be” hirdetéseikben napról napra az előző versenyek győzteseit. És végül: Róma lelkes, Róma örül. Azur-hajnal jellemezte az olimpiát és hol itt, hol ott vil­lannak fel azur-fények a to­vábbi versenyeken is. A római polgár nemcsak a vendéglátó, a győztes öntudatával is emeli magasra a fejét. Baracs Dénes A wucuttk f# Mókásabb Masinánál... Wilma az olimpiai fa­luban a szovjet André-kedvesebb Audrey Hepburnnél... Wilma ragyogva ra­­ogat.ja r­eone fis Hyman herét az emelvényen

Next