Képes Sport, 1966. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-18 / 29. szám
+++A KÉPERNYŐ MELLŐL JELENTJÜK+++A KÉPERNYŐ MELLŐL JELENTJUK+++ A KEPERÍJYG LIEOLCS BAL— SZERENCSE Létezik-e olyasmi, hogy futball tragédia? Természetesen. A csatár kettős nyílt törést szenved. Ez tragédia. Kikapni — bosszantó, lehangoló, keserves. De sosem tragédia. Jobbról kikapni — példabeszéd — nem szégyen. Csak kellemetlen. Gyengébbtől kikapni, a valódi tudásnál kevesebbet, rosszabbat nyújtani felháborító dolog. Lidércnyomás. Az utóbbi évek legszebb, leglendületesebb, de mindenesetre legharcosabb, leglelkesebb játékát adni és úgy kikapni egy kevésbé lendületes, kevésbé harcos csapattól a gonosz tréfája a futballsorsnak. De nem tragédia. A televízió hálát érdemel. Ha nem láttuk volna, sosem hinnénk el, hogy a magyar csapat jól játszott ezen a mérkőzésen, hogy Manchester műértő közönsége többet tapsolt Albertnak, mint Torresnak, Farkasnak, mint Eusebionak és Mátrainak, sint Colunának. 3:1-es vereségnél? Ugyan már... így van, sporttársak? Vendégeket hívtunk szerda estére. Bundzsák Dezső és Novák Dezső társaságában néztük végig a mérkőzést, két kiváló válogatott labdarúgó segítségével igyekeztünk belülről látni ezt a keserves-különös mérkőzést. Amíg pereg a film, amíg Manchester vibrál a képernyőn, addig csak félszavak és reflekszmozdulatok. Rezdülések fejjel és lábbal, a pesti fotelben együtt játszik Farkassal a csatár, segít Mátrainak a hátvéd. Kezdenek. Átadás jobbra, Bene rajtol, a labda megugrik és kimegy a partvonalon. — Csúszik — mondja Novák. — Itt gurítani kell a labdát Ha pattan egyet, már nem lehet elérni. 3. perc. Bal oldali szöglet, Augusto felmegy és Szentmihályi keze között bepattintja. — Nem jött ki Miska. Rosszul jött ki Miska. Ez sajnos hamar ment Milyen idegesek lesznek most már! — Torres elvitte a védelmet — mondja Bundzsák. — Hárman is csak őt figyelték, ő szokta ezeket a gólokat fejelni. — Egyirányú gondolkodás...A csapat hatalmas energiával rendezi a sorait. Vad tengerlánc Carvalho kapuja előtt. Nagy István fáradhatatlanul épít („Remek a Paróka”), Káposzta jobbhátvéd és jobbszélső egyszemélyben („Nagyon feljött a Benő”). Albert kiugrik, az utolsó húzás nem sikerül. Parázs helyzet, Mészöly tizenöt méterről az üres kapu fölé emel. Beadás balról, Albert elhúzza Morais mellett, a lövése elakad. — Egyből kellett volna — kockáztatjuk meg. — Dehogy — mondja Bundzsák. — Flóri tudta, hogy Morais is erre számít. Azért kellett mást csinálnia. Világos. Farkas előtt villan egy rés. Tíz méterről mellé lő. — Az MTK-nak ezt belőtte Jancsi — mondja Bundzsák. — Ez nem az MTK. Lényeges pont A portugál válogatott valóban nem az MTK. A helyzet azonban teljesen azonos. Tíz méter, az Manchesterben éppúgy tíz méter, mint a Népstadionban. A kapu bal felső sarka üres, Carvalho éppúgy kimozdult, mint Lanczkor. Miért nem talál be Jancsi a felső sarokba Manchesterben éppúgy, mint Budapesten? Miért nem sikerül Flórinak az a legutolsó finom húzás, amelyet oly angyali nyugalommal és oly halálos biztonsággal visz véghez mindig Itthon? Felelősség? Felelősség! Amelyet át kell érezni, de amelyből — tessék csak mondani — nem ráütünk túlságosan sokat a fiúk vállára? Ha most játéknak tudnák tekinteni egy pillanatra ezt a játékot, ha arra gondolnának, hogy Carvalhot becsapni, Vicentét a falhoz állítani, Hilariot átejteni remek móka, óriási passzió... minden bizonnyal sikerülne. Az utolsó órák pszichológiai felkészítésének kellett volna talán kialakítania ezt az állapotot. Valahogy úgy érezzük azonban, hogy a mérkőzés előtt való napot és éjszakát a szakadatlan szorongás állapotában töltötték a fiúk, minden gondolatuk a mérkőzés volt és ezért nem futja most idegi energiából a könnyedségre, a játékra. Semmi sem nehezebb, mint könnyednek lenni. A csatár holtbiztos helyzetben hibáz, a kapus kezéről az ellenfél fejére pattan a labda. A pszichológus ilyenkor szervi reakciókról beszél. A laikus azt mondja: végzetes balszerencse. Szünet.