Képes Sport, 1966. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-25 / 30. szám
Nagyon fáj... Valami hihetetlenül keserves érzés ez: akárhová lépek, mindenhová elkísér a balszerencse. Chilében is egyetlen gólon múlt, Spanyolországban, a Nemzetek Európa Kupájának döntőjén is ott álltunk már a küszöbön... Miért nem sikerül végre? Ki lehet kapni. Győzelem, vereség, más variáció nincs. Még az is elképzelhető, hogy az ember rábólint és belenyugszik, jogos volt a vereség. Ha például egy klasszissal jobb az ellenfél. Csodálatos támadásokat sző, óriási gólokat lő... egy szót sem szólok. Vagy ha nem készülök fel kellőképpen. Kihagyok, nem élek rendesen, jön egy vereség, ez is teljesen logikus, rendjén való, magamnak köszönhetem, csak magamat hibáztatom. De ez ma itt Sunderlandben... Ez olyan volt, mint amikor az úszó lába lecsúszik a falról a fordulóban, aztán hiába igyekszik már ereje végső megfeszítésével, a végén kikap egy centivel. Soha még mérkőzésre, nemzetközi tornára nem készült úgy csapat, mint mi erre a világbajnokságra, ezt nyugodt lelkiismerettel állíthatom. Az egész esztendő során mindent e cél szolgálatába állítottunk, sok mindenről lemondtunk, sok mindent feláldoztunk. Jó lélekkel, örömmel tettük, mert hittünk benne, hogy meghozza az eredményt. Hát meghozta? Próbálok higgadtan gondolkozni ... alig fél órával a mérkőzés után még nem egészen könnyű feladat. Mégis úgy érzem, érdemes volt. Nem játszott rosszul a csapat, erőnlétünk, állóképességünk jobb volt, mint eddig bármikor. Ennek következtében aztán sikerült néhány egészen szép dolgot véghezvinnünk. Brazília ellen — azt hiszem — eddigi legjobb mérkőzésünket játszottuk, a másik három alkalommal is akadt egy-két jó megmozdulásunk. Albert Flórián: És mégsem sikerült, amit úgy csendesen és szavakban alig megfogalmazottan magunk elé tűztünk. Hej, ha az a betyár Fortuna csak egy kicsit mellénk áll... Illetve... talán még arra sérti lett volna szükség. Elég lett volna, ha nem segít sem nekünk, sem az ellenfélnek. Elég lett volna, ha csak ott álldogál a partvonal mellett és nézi, hogy mit csinálunk. A szovjet válogatottat az utóbbi években sosem sikerült legyőznünk. Ezt az érzést is magunkkal vittük ma délután a pályára és bizony egy kicsit a cipőnkbe szállt a bátorságunk, amikor Gardenzabal a sípjába fújt. Az volt az elképzelésünk, hogy megpróbáljuk 0:0-ra kihúzni az első félidőt. A másodikra talán megpuhul egy kissé a védelmük és akkor talán sikerül egy-két alkalommal Jasin mögé kerülnünk. Azt hiszem, maga ez az elképzelés is figyelemre méltó. Tessék megérteni: az erőnlétünkben bíztunk. Fennállásunk óta először számíthattunk arra, hogy állóképességünk jobb a szovjet válogatotténál. És ez nem kis dolog. Ráadásul be is vált, a hajrában Danyilovék bizony hangosabban lélegeztek nálunk. Tehát úgy terveztük, hogy igyekszünk gól nélkül kihúzni az első félidőt. Erre kaptunk egy gyors gólt. Még mindig nem voltunk hajlandók összecsukódni. Körülnéztünk, próbáltuk rendezni a sorokat. Amikor végre úgy éreztük, hogy magunkra találtunk és most már megy majd a játék ... jött a második. Kísértett a portugál mérkőzés emléke, ott ült a nyakunkon, cipelnünk kellett. Próbálkoztunk, rohantunk és pontosan az ment végbe bennünk, ami a brazil mérkőzés hajrájában. Csak fordított előjellel. Akkor az utolsó percig nem mertük elhinni, hogy megnyertük a mérkőzést. Most meg abba nem voltunk hajlandók belenyugodni, hogy ezt a mérkőzést el is veszíthetjük. Csakhogy Sesztyernyevék nyolcan-kilencen álltak Jasin kapuja előtt, elrúgták a labdát. Mi meg a legbiztosabb helyzeteket is kihagytuk és mindig jobban szorongatta valami a torkunkat: tessék, hát mégis azoknak lesz igaza, akik nem bíztak bennünk?! Ahogy most telefonálok, itt ül körülöttem az egész társaság a Five Bridges Hotel halljában. Csupa keserves arc. A jövőre talán rrtég egyikünk sem gondol, ahhoz túlságosan közel van még a jelen. A jövő? Hiszen kétségtelen, fiatal még ez a gárda és 1970-ben is rendeznek világbajnokságot. Csakhogy mi már 1962-ben együtt voltunk, ez az angliai már a második balszerencsés VB-nk. Talán vége szakad egyszer. Talán ez a széria sem tart örökké. Lehet, hogy játszani kellene már. Az új játék mindig új lehetőség is. A bajnokság rajtjáig csak erről beszélünk majd, ezt emlegetjük, dehát a labda gurul tovább, ősszel már a Nemzetek Európa Kupájáért is játszunk. Talán majd ott? Szeretnénk végre a közönségünknek is maradéktalan örömet szerezni. A HELYSZÍNRŐL JELENTJÜK • ILYEN VOLT BELÜLRŐL usisasukaM