Képes Sport, 1979. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-07 / 32. szám

KÜRTI ANDRÁS fAJ­Y. VIZI-britáfás JZttifola kisregény A szakértő vállat von. — Először is, rajtad áll, hogy ne tudódjék ki, én hallgatok, mint a sír, süllyeszd el ezeket a va­cakokat egy szekrény mélyébe, pár hónap múlva senki sem fog emlékezni a nagy csinnadrattára. Aztán még ki követelhetné raj­tad, hogy rögtön fölismerd a bóv­lit. Tudtommal magyartanár vagy, nem régész. Lapáttenyerével ráüt az asz­talra a házigazda. — Nem! Egy ölveti Pál nem bújik el! Egy ölveti Pállal nem lehet viccelődni! És ez amúgy sem diákcsíny! Nem, ez­t csak egy olyan ember követhette el, aki vérig akar sérteni! Aki szándékosan gúny tárgyává akar tenni ! — Gyanakszol valakire? — Igen. Egy hangyászsünre. Egy ormányos mangalicára. Az egyik tanáromra. Egy Darida ne­vű sunyi kártevőre. Akit a ha­tár-dombi kutatásokkal bíztam meg, és aki szabotálta ezt a munkát. De nem ússza meg szá­razon, annyi szent. Azonnal meg­indítom a fegyelmi vizsgálatot. IV. FEJEZET A legjobb védekezés — a támadás . A színhely ismerős, a micskei általános iskola igazgatói szobá­ja. Ketten vannak benne, elveti Pál és Darida Lőrinc. Egy drá­mai jelenet záróaktusa zajlik le éppen közöttük. — Bevallod tehát, hogy azt a játékszert te ástad el az öreg kőrisfa tövébe? A kérdés a dii­i részéről hang­zik el, a nyakatlan földrajz és történelem szakos tanár részéről bólintás a válasz. — Viszont nem vagy hajlandó tetted indítékait föltárni? Fejrázás a felelet. — Nekem így is jó — vonja meg araszos vállát elveti —, most behívom Sárikát, jegyző­könyvbe veszi a vallomásodat, hogy majd a fegyelmi tárgyalá­son ... — Felesleges a jegyzőkönyve­zés — jelenti ki halkan, de ha­tározottan a kövérkés fiatalem­ber —, nem fogom letagadni ott sem, akkor sem. És az­okról éppúgy csak annyit fogok mon­dani, mint most, neked. Hogy egyáltalán nem ártó szándékkal tettem, hogy eszem ágában sem volt,­­hogy téged ezzel nevetsé­gessé tegyelek, lejárassalak Mics­­ke lakossága előtt, hogy bosszút álljak az ásatásokkal elveszte­getett munkáért. Nem mintha rajongva műveltem volna, ami azt illeti, elveti rácsap az íróasztal lap­jára. — Ezt mondod te! Én viszont az ellenkezőjét! És nehogy azt hidd­, hogy szimpla házi fegyel­mivel megúszod! Az csak az in­dulás lesz! Fölviszem az ügyet a járásig, a megyéig, az Okta­tási Minisztériumig is, ha kell! Amíg le nem parancsoltatlak a katedráról! Csalás, tudatos meg­tévesztés, a tantestület vezetőjé­nek szándékos lejáratása, peda­gógushoz méltatlan magatartás miatt... Világos? Darida biccent, fölkel és ki­megy a szobából. Színhely: a tanári szoba. Pang a terem, hisz még tart a nagy­vakáció, a pedagógusok zöme is nyaral, tábort vezet, pihen. Csak Darida gubbaszt az egyik sarokban, amikor beviharzik Köre Zsuzsanna. — Szia, Lóci — rikolt vidá­man a lány. — Nagy újságot ho­zok! Vedd szó szerint! — Szia, Zsu — viszonozta az üdvözletét fénytelen hangon a fiú. — Mi az a nagy újság? A lány kiránt a válltarisznyá­­jából egy hetilapot, szétnyitja, a fiú orra elé dugja. — Ehhez mit szólsz? Reflek­torfénybe kerültünk! Tele van velünk a világsajtó! Szórakozottan kérdi Darida, mert gondolatai egészen másutt járnak. — Mibe kerültünk bele? Mit csinál velünk a világsajtó? — Hát nem látod? — hökken meg a lány. — Nem ismered föl? Hiszen ez a kétoldalas szí­nes képriport rólunk szól, a mi napközi táborunkról! Nézd ezt a nagy fotót, ezt hívják totál­nak, benne van még a Határ­domb csúcsa is... Ez meg itt én vagyok, szalmakalapban ... Itt meg a kis Peák úszik ... Ott a fiúk röplabdáznak... És szö­veg is van hozzá ... Hogy mi­csoda ügyes kezdeményezés ez a nejlon tanmedence... Itt a nevem is, Köre Zsuzsanna, a te­hetséges és leleményes fiatal testnevelőtanár... Meg hogy ez a kis Andri milyen időket érne el szabályos versenyuszodá­ban . . . Szeretnéd tudni, hogyan született meg az egész cikk? Igencsak mérsékelt érdeklő­déssel bólint a másik, de Zsu­zsannának ennyi is elég. — Hát figyelj! Volt egy év­folyamtársam, elég jó fej, de rü­­hellte a tanulást és a tanítást, kiszállt. Volt egy kis profija­, meg egy kis íráskészsége, át­nyergelt sportújságírónak. Kép­zeld, Tőkés Bandinak hívják, pe­dig az ősei már Árpád idejé­ben is esztergályosként keresték meg a nyereg alá valót. Szóval ez a sarc lenyomta a gyakor­noki időt, a MUOSZ-iskolát, pil­lanatnyilag levelezőn tanul az ELTÉ-n, és most már felnőtt új­ságírónak számít, a Sportnapló belső munkatársa. Néhány hét­tel ezelőtt Szegeden járt egy fotós kollégájával, hivatalosan tornász nemzetközi versenyen készítettek tudósítást. Visszafelé beugrottak hozzám. Bandi tudta, hogy itt űzöm az ipart... Egé­szen földobta őket a tábor. Mert hogy ilyesmikért gyötri­­ őket mostanában a főszerkesztőjük, hogy tömegsport, azon belül fő­leg gyereksport, iskolai tested­zés, meg szabadtéri színek, hát itt együtt volt minden, mintha rendelésre... De azért én nem hittem, hogy tényleg lesz belőle valami, mert ez a Bandi, ez olyan link, hogy az nem igaz ... Te viszont nem látszol valami boldognak, mi történt? Darida fölsóhajtott, bal keze mutatóujjával a mennyezet felé bökött. Ez az egyezményes jel arra utalt, hogy az emeleten székelő dilivel kapcsolatos a búbánat. — Csak... csak nerd a jata­gán­ dolog? Rájött, hogy fal az egész? — érdeklődött a lány. — Igen. Zsuzsanna nagyvok­ásúan le­gyintett. — Annyi baj legyen. Hiszen előre sejtettük, hogy előbb­­utóbb kiderül a stikli. Viszont sosem fogja megtudni, hogy ki csinálta. — Már tudja! — Tudja? De hiszen rajtunk kívül csak a kis deák lány volt benne! Ő­­meg inkább elevenen megnyúzatja magát, semhogy engem beáruljon. — Elhiszem. Tőlem tudja a dili. — Tőled? Megőrültél? Miért mondtad meg neki? — Mert megkérdezte. Egyene­sen rám kérdezett. Hogy én tet­tem-e. Én meg nem... én kép­telen vagyok hazudni, ha nem hagynak elég időt, hogy fölké­szüljek rá ... Hát ez van. — És azt is megmondtad ne­ki, hogy tulajdonképpen az én ötletem volt? Darida tőle váratlan gyorsa­sággal ugrott talpra, kisodorta a lány kezéből a képes újságot.

Next