Képes Sport, 1979. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-07 / 32. szám
KÜRTI ANDRÁS fAJY. VIZI-britáfás JZttifola kisregény A szakértő vállat von. — Először is, rajtad áll, hogy ne tudódjék ki, én hallgatok, mint a sír, süllyeszd el ezeket a vacakokat egy szekrény mélyébe, pár hónap múlva senki sem fog emlékezni a nagy csinnadrattára. Aztán még ki követelhetné rajtad, hogy rögtön fölismerd a bóvlit. Tudtommal magyartanár vagy, nem régész. Lapáttenyerével ráüt az asztalra a házigazda. — Nem! Egy ölveti Pál nem bújik el! Egy ölveti Pállal nem lehet viccelődni! És ez amúgy sem diákcsíny! Nem, ezt csak egy olyan ember követhette el, aki vérig akar sérteni! Aki szándékosan gúny tárgyává akar tenni ! — Gyanakszol valakire? — Igen. Egy hangyászsünre. Egy ormányos mangalicára. Az egyik tanáromra. Egy Darida nevű sunyi kártevőre. Akit a határ-dombi kutatásokkal bíztam meg, és aki szabotálta ezt a munkát. De nem ússza meg szárazon, annyi szent. Azonnal megindítom a fegyelmi vizsgálatot. IV. FEJEZET A legjobb védekezés — a támadás . A színhely ismerős, a micskei általános iskola igazgatói szobája. Ketten vannak benne, elveti Pál és Darida Lőrinc. Egy drámai jelenet záróaktusa zajlik le éppen közöttük. — Bevallod tehát, hogy azt a játékszert te ástad el az öreg kőrisfa tövébe? A kérdés a diii részéről hangzik el, a nyakatlan földrajz és történelem szakos tanár részéről bólintás a válasz. — Viszont nem vagy hajlandó tetted indítékait föltárni? Fejrázás a felelet. — Nekem így is jó — vonja meg araszos vállát elveti —, most behívom Sárikát, jegyzőkönyvbe veszi a vallomásodat, hogy majd a fegyelmi tárgyaláson ... — Felesleges a jegyzőkönyvezés — jelenti ki halkan, de határozottan a kövérkés fiatalember —, nem fogom letagadni ott sem, akkor sem. És azokról éppúgy csak annyit fogok mondani, mint most, neked. Hogy egyáltalán nem ártó szándékkal tettem, hogy eszem ágában sem volt,hogy téged ezzel nevetségessé tegyelek, lejárassalak Micske lakossága előtt, hogy bosszút álljak az ásatásokkal elvesztegetett munkáért. Nem mintha rajongva műveltem volna, ami azt illeti, elveti rácsap az íróasztal lapjára. — Ezt mondod te! Én viszont az ellenkezőjét! És nehogy azt hidd, hogy szimpla házi fegyelmivel megúszod! Az csak az indulás lesz! Fölviszem az ügyet a járásig, a megyéig, az Oktatási Minisztériumig is, ha kell! Amíg le nem parancsoltatlak a katedráról! Csalás, tudatos megtévesztés, a tantestület vezetőjének szándékos lejáratása, pedagógushoz méltatlan magatartás miatt... Világos? Darida biccent, fölkel és kimegy a szobából. Színhely: a tanári szoba. Pang a terem, hisz még tart a nagyvakáció, a pedagógusok zöme is nyaral, tábort vezet, pihen. Csak Darida gubbaszt az egyik sarokban, amikor beviharzik Köre Zsuzsanna. — Szia, Lóci — rikolt vidáman a lány. — Nagy újságot hozok! Vedd szó szerint! — Szia, Zsu — viszonozta az üdvözletét fénytelen hangon a fiú. — Mi az a nagy újság? A lány kiránt a válltarisznyájából egy hetilapot, szétnyitja, a fiú orra elé dugja. — Ehhez mit szólsz? Reflektorfénybe kerültünk! Tele van velünk a világsajtó! Szórakozottan kérdi Darida, mert gondolatai egészen másutt járnak. — Mibe kerültünk bele? Mit csinál velünk a világsajtó? — Hát nem látod? — hökken meg a lány. — Nem ismered föl? Hiszen ez a kétoldalas színes képriport rólunk szól, a mi napközi táborunkról! Nézd ezt a nagy fotót, ezt hívják totálnak, benne van még a Határdomb csúcsa is... Ez meg itt én vagyok, szalmakalapban ... Itt meg a kis Peák úszik ... Ott a fiúk röplabdáznak... És szöveg is van hozzá ... Hogy micsoda ügyes kezdeményezés ez a nejlon tanmedence... Itt a nevem is, Köre Zsuzsanna, a tehetséges és leleményes fiatal testnevelőtanár... Meg hogy ez a kis Andri milyen időket érne el szabályos versenyuszodában . . . Szeretnéd tudni, hogyan született meg az egész cikk? Igencsak mérsékelt érdeklődéssel bólint a másik, de Zsuzsannának ennyi is elég. — Hát figyelj! Volt egy évfolyamtársam, elég jó fej, de rühellte a tanulást és a tanítást, kiszállt. Volt egy kis profija, meg egy kis íráskészsége, átnyergelt sportújságírónak. Képzeld, Tőkés Bandinak hívják, pedig az ősei már Árpád idejében is esztergályosként keresték meg a nyereg alá valót. Szóval ez a sarc lenyomta a gyakornoki időt, a MUOSZ-iskolát, pillanatnyilag levelezőn tanul az ELTÉ-n, és most már felnőtt újságírónak számít, a Sportnapló belső munkatársa. Néhány héttel ezelőtt Szegeden járt egy fotós kollégájával, hivatalosan tornász nemzetközi versenyen készítettek tudósítást. Visszafelé beugrottak hozzám. Bandi tudta, hogy itt űzöm az ipart... Egészen földobta őket a tábor. Mert hogy ilyesmikért gyötri őket mostanában a főszerkesztőjük, hogy tömegsport, azon belül főleg gyereksport, iskolai testedzés, meg szabadtéri színek, hát itt együtt volt minden, mintha rendelésre... De azért én nem hittem, hogy tényleg lesz belőle valami, mert ez a Bandi, ez olyan link, hogy az nem igaz ... Te viszont nem látszol valami boldognak, mi történt? Darida fölsóhajtott, bal keze mutatóujjával a mennyezet felé bökött. Ez az egyezményes jel arra utalt, hogy az emeleten székelő dilivel kapcsolatos a búbánat. — Csak... csak nerd a jatagán dolog? Rájött, hogy fal az egész? — érdeklődött a lány. — Igen. Zsuzsanna nagyvokásúan legyintett. — Annyi baj legyen. Hiszen előre sejtettük, hogy előbbutóbb kiderül a stikli. Viszont sosem fogja megtudni, hogy ki csinálta. — Már tudja! — Tudja? De hiszen rajtunk kívül csak a kis deák lány volt benne! Őmeg inkább elevenen megnyúzatja magát, semhogy engem beáruljon. — Elhiszem. Tőlem tudja a dili. — Tőled? Megőrültél? Miért mondtad meg neki? — Mert megkérdezte. Egyenesen rám kérdezett. Hogy én tettem-e. Én meg nem... én képtelen vagyok hazudni, ha nem hagynak elég időt, hogy fölkészüljek rá ... Hát ez van. — És azt is megmondtad neki, hogy tulajdonképpen az én ötletem volt? Darida tőle váratlan gyorsasággal ugrott talpra, kisodorta a lány kezéből a képes újságot.