Képes Sport, 1980. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

1980-11-11 / 46. szám

K 101515 Attiládé - Kincsessy Gabi - akkor lett röplabdázó, amikor a sportág Magyarországon is elindult hódító útjára. Együtt fejlődtek, együtt vészelték át a „gyermekkor” összes betegségét, s mire a röplabda elismert sportág lett , Gabi vált annak egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé. Örök szerelem lett belőle. Sportolói pályafutásának befejezése után, 1959-ben az ifjúsági női csapat szakvezetője lett. A gyerekekkel való foglalkozás bölccsé teszi azt, aki kellő alázattal kezd a munkához, s nem átmenetnek, hanem hivatásnak tekinti feladatát. Kotsisné megtanult a fiatalok nyelvén beszélni, érezni, rákényszerült a kockázatvállalásokra és az elkerülhetetlen rögtönzésekre, s ami a legdöntőbb: megtanult távlatokban gondolkodni! Tíz év múlva, amikor a felnőtt keret felkészítésével bízták meg, egyetlen játékos volt a sok között, aki nem az ő kezei között érett tehetséges fiatalból tudatos felnőtt versenyzővé. A sportberkekben legendákat beszéltek arról a kemény, következetes és meg nem alkuvó edzésmunkáról, amelyet a női röplabda-válogatottban végeztek, s az eredmények a legendát bizonyították. 1970-ben világbajnoki negyedik hellyel harcolták ki helyüket a müncheni olimpiai döntőben (ahol az 5. helyen végeztek), s Európa-bajnoki ezüsttel jutottak ki Montrealba. Az olimpián megszerzett negyedik hely után megköszönték Kotsisné addigi munkáját... Néhány nap múlva jött a hír: a Bp. Spatacus edzője lett. Ezekben a napokban találkoztunk. - Tulajdonképpen rám is fér egy kis pihenés - mondta kesernyés öniróniával. - Az izgalmakban, állandó feszülségben eltöltött esztendők után nyugodalmasabb, csendesebb esztendők következnek. Talán jót is tettek velem ... Most, hogy ismét egy­mással szemben ülünk, meg sem kérdezem, Kotsisnénak hiányzott-e az elmúlt időben a vá­logatott. De hogy a vá­logatottnak hiányzott Kotsisné, az biztos. És senkit sem lepett meg a hír, amikor ebben az évben — alig valamivel az olimpia előtt — is­mét a kerethez került.­­ Nem sajnáltad ott­hagyni azt a „nyugodal­mas” életet? Jól fel­mérted, mit vállalsz új­ra? — Egek, de hányszor! Tisztában voltam azzal, hogy nehéz feladatom lesz, hiszen megszakadt az a folyamatosság, amelynek alapján min­den idényben „hullott a kosaramba” egy-két ügyes gyerek. Most na­gyon nehéz lesz a visz­­szavonulás gondolatával foglalkozó idősebbeket pótolni. Noha keserve­sen viselem el a kudarc­nak még a gondolatát is, tudomásul kell vennem, hogy most munkásévek következnek. Siker nél­kül ... S hogy mégis, miért? Azt mondja, a megszo­­kottság, a sablon öregíti legjobban az embert szellemileg. Neki min­den következményével együtt is kell az izga­lom, a belső fűtöttség. A nagy feladat!­­ Több mint két év­tizede tartozol a sikeres edzők közé. Nem köve­tel-e olykor már túl sok energiát a megújulás? Egyáltalán, lehet-e húsz év után is friss szem­mel, friss elképzelések­kel elkezdeni az új idényt? — A múltat természe­tesen soha nem zárhat­juk le teljesen magunk mögött. A lerakodott ta­pasztalatokból ki lehet E­gy „új vezető" új feladatai

Next