Képes Sport, 1980. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)
1980-11-11 / 46. szám
K 101515 Attiládé - Kincsessy Gabi - akkor lett röplabdázó, amikor a sportág Magyarországon is elindult hódító útjára. Együtt fejlődtek, együtt vészelték át a „gyermekkor” összes betegségét, s mire a röplabda elismert sportág lett , Gabi vált annak egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé. Örök szerelem lett belőle. Sportolói pályafutásának befejezése után, 1959-ben az ifjúsági női csapat szakvezetője lett. A gyerekekkel való foglalkozás bölccsé teszi azt, aki kellő alázattal kezd a munkához, s nem átmenetnek, hanem hivatásnak tekinti feladatát. Kotsisné megtanult a fiatalok nyelvén beszélni, érezni, rákényszerült a kockázatvállalásokra és az elkerülhetetlen rögtönzésekre, s ami a legdöntőbb: megtanult távlatokban gondolkodni! Tíz év múlva, amikor a felnőtt keret felkészítésével bízták meg, egyetlen játékos volt a sok között, aki nem az ő kezei között érett tehetséges fiatalból tudatos felnőtt versenyzővé. A sportberkekben legendákat beszéltek arról a kemény, következetes és meg nem alkuvó edzésmunkáról, amelyet a női röplabda-válogatottban végeztek, s az eredmények a legendát bizonyították. 1970-ben világbajnoki negyedik hellyel harcolták ki helyüket a müncheni olimpiai döntőben (ahol az 5. helyen végeztek), s Európa-bajnoki ezüsttel jutottak ki Montrealba. Az olimpián megszerzett negyedik hely után megköszönték Kotsisné addigi munkáját... Néhány nap múlva jött a hír: a Bp. Spatacus edzője lett. Ezekben a napokban találkoztunk. - Tulajdonképpen rám is fér egy kis pihenés - mondta kesernyés öniróniával. - Az izgalmakban, állandó feszülségben eltöltött esztendők után nyugodalmasabb, csendesebb esztendők következnek. Talán jót is tettek velem ... Most, hogy ismét egymással szemben ülünk, meg sem kérdezem, Kotsisnénak hiányzott-e az elmúlt időben a válogatott. De hogy a válogatottnak hiányzott Kotsisné, az biztos. És senkit sem lepett meg a hír, amikor ebben az évben — alig valamivel az olimpia előtt — ismét a kerethez került. Nem sajnáltad otthagyni azt a „nyugodalmas” életet? Jól felmérted, mit vállalsz újra? — Egek, de hányszor! Tisztában voltam azzal, hogy nehéz feladatom lesz, hiszen megszakadt az a folyamatosság, amelynek alapján minden idényben „hullott a kosaramba” egy-két ügyes gyerek. Most nagyon nehéz lesz a viszszavonulás gondolatával foglalkozó idősebbeket pótolni. Noha keservesen viselem el a kudarcnak még a gondolatát is, tudomásul kell vennem, hogy most munkásévek következnek. Siker nélkül ... S hogy mégis, miért? Azt mondja, a megszokottság, a sablon öregíti legjobban az embert szellemileg. Neki minden következményével együtt is kell az izgalom, a belső fűtöttség. A nagy feladat! Több mint két évtizede tartozol a sikeres edzők közé. Nem követel-e olykor már túl sok energiát a megújulás? Egyáltalán, lehet-e húsz év után is friss szemmel, friss elképzelésekkel elkezdeni az új idényt? — A múltat természetesen soha nem zárhatjuk le teljesen magunk mögött. A lerakodott tapasztalatokból ki lehet Egy „új vezető" új feladatai