Képes Sport, 1985. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-22 / 4. szám
— Hol vagy? Józsi, hol vagy?... Egyszerű a kérdés, egyszerű a felelet: ahogy a szakmában mondják: Józsi a toppon van. Sas a tévében, Sas a rádióban, Sas az aranylemezen. Most meg az életrajzát mondja tollba nekem, de attól még jó is lehet. A könyv címe ez lesz: A Hétfejű Sas. Harmadik Lakájt játszott Győrött, ma Lenint alakítja a Mikroszkópon, hát mi ez, ha nem karrier? ördöngősen táncol, frenetikusan énekel, vastapssal — pardon, sas-tapssal — fogadja az egész világ Cinkota-Alsótól Montreálig. Ami nem csekélység, mert Józsi csak 1957-ben lépett először a világot jelentő deszkákra, vagyis távolba szakadtjaink számára semmi néven nevezendő nosztalgiahúrt nem pendíthet. Akkor meg mi lehet a titka? Egyszerűen képtelen vagyok szabadulni egy rémes gyanútól. Mennybéli magasság, lehet, hogy ez az ember tehetséges? Na de, pokolba a léha frivolitással, lássunk munkához emberek, és tegyük fel a szakma legeredetibb kérdését. — Józsi, hogy kezdődött? — Meséljem? — Ha megkérhetnélek ... (Apám a Károlyi—Vértes— Radó színtársulat bonvivánja volt. 1939. január 3-án este a János vitéz címszerepét játszotta Békéscsabán. Egyszerre léptünk a színre, ő a színházban, Heltai Jenő szövegével: — Én, a pásztorok királya, terelgetem nyájam ... Én pár száz méterrel odébb, a kórházban a saját nótámmal: — Oá ... oá ... oá ... Mindketten megérdemelt sikert arattunk. Apámnak többször meg kellett ismételnie a számot, engem viszont tisztába tettek. Az utazó színtársulatok életéről annyit, hogy egy évre rá megszületett az öcsém is, ő spéciel már Losoncon. Alighanem egy másik operett kísérőzenéjére. Kézenfekvő a következtetés: ha nem jön közbe a háború, a következő évek során még rengeteg testvérem születik a szentistváni Magyarország minden pontján. De közbejött...) — És akkor? — Egy időre megszűnt a bolyongások kora. A következő tízegynéhány évet a legfranzstadtabb Franzstadtban töltöttem. Telepi utca, Ernő utca, Tűzoltó utca ... — Mint a többi grófok. — Világos. Nagykanállal ettük a nyomort. Amíg még volt nagy kanálunk. Csak mi, srácok nem tudtunk róla. Napi harmincforintos sztárgázsiért söpörtük a havat az öcsémmel, nyáron röhögve tujáztunk a villamos ütközőjén, s az év utolsó hetében boldogan díszítettünk fel egy ócska cirokseprőt, hogy azért nekünk is legyen karácsonyfánk. Egyébként varrtunk. Édesanyám ingeket a Teleki téri csóróknak, én úszógatyákat a ferencvárosi srácoknak. Meséljek? — Ha egy mód van rá ... (1984 decemberében Kanadában turnéztunk. Kicsiny, de erős csapattal Simándy József, Sinkovits Imre, Felföldi Anikó. . . Csekélység. A torontói előadás szünetében odajön hozzám egy tiszteletre méltó, acélszürke hölgy, a nyakamba borul. — Józsikám, megismersz? Mit mondjak, nem ismertem meg. Kicsit hátrább léptem, zavartan nevetgéltem. — Bocsásson meg, de így hirtelenjében... — Én vagyok az Abel Éva a Ferencvárosból. Még most is megvan a fürdőgatyám, amit te varrtál.... Nagy, nagy boldogság töltött el. Hát mégis sikerült valami nyomot hagynom a világban. Már percek óta töröm a fejem, hogyan kerül ez az egész egy sportlapba. Sas József csodálkozik, szerintem egy kicsit túl is játssza. — Micsoda beszéd, hiszen a sport és a színipálya rokonszakma. — Amennyiben? — Soroljam? — Ha megtennéd . . . — Nézd, ott az edzés, itt a próba. Ott a meccs, itt az előadás. Ott a szurkoló, itt a néző. Ott az edző, itt a rendező. Ott a bíró, itt a kritikus. Ott a fegyelmi bizottság, itt a Művelődési Minisztérium ... — Józsikám, ezek közhelyek. — Világos, néha alkalmat kell adni az olvasónak, hogy egy kicsit lazítson. Jól van, addig gyorsan elmesélem, hogy néhány éve boksz-showt rendezett az ökölvívó szövetség. Hősünk is megvillant a Sportcsarnokban, dalolni, táncolni sem szégyellt, de előzőleg egy tüzes menetet bunyózott is Fehér „Pacallal”. Méghozzá magas szakmai szinten. Jó, ha játszani kell, akkor egy színész mindent tud. De a körelhajlást és az Alsasszét azért nem oktatják a színitanodában. — Persze, hogy nem. De én öt évig bunyóztam a Fradiban. Még területi bajnokságot is nyertem. Meséljek? — Mesélj.Üldögélünk egy szép nyári délelőtt a téren, Pascal Bendegúzzal, a haverommal. Énekelgetünk. Én jól, ő rosszul, mert ilyen az élet. Egyszerre csak felbukkan Harsányi, a Fradi bunyósa. Nagydarab, kedves srác. Leül a padra, elterpeszkedik, rágyújt. Hallgatja a dajdajt, aztán odaszól, inkább unottan. — Kajáltatok? — Persze. Még tegnap. — Akartok tejet? Meg kenyér is van. — Hol? — Hát itt a Fradiban. A kilencedik kerület csapatát akkor éppen Kinizsinek hívták, de a kilencedik kerület csapata a kilencedik kerületiek számára persze örökké Fradi maradt. — A Fradiban? — Itt, az Üllői úton. Ha nagyon szaladtok, még jut belőle. Nagyon szaladtunk. Bárki lemérheti a térképen. A Haller tértől a Fradi pálya nem csekély iramodás. Ma gyalog is sok lenne. Akkor végigsprinteltük a távot. A tejért, meg a kenyérért. Hiába, az ösztönzők ... ! Persze Harsányi is velünk futott. Na, isszuk a tejet a bádogpohárból, faljuk a serclit, ingyen kaja, potya pia, maga a boldogság. Eszünkbe sem jutott, hogy ezért valamit nyújtanunk is kéne. Áll ott egy jókora ember, csóválja a fejét ahogy végignéz rajtunk. — Ilyen nyulakat hozol? — mondja Harsányinak. — Több rajtuk a mócsing, mint a hús. Mire megittuk a tejet, már a Fradi bunyósai voltunk. Profik. Harsányi, a Nagy Menedzser eladott bennünket. Egy pohár tejért, meg egy karéj kenyérért. Persze a Ferencváros, meg a bunyó nagy, kemény iskola volt. Örökké hálás vagyok minden pofonért.) Csuda társaság ugrándozott akkor a kötelek között, a régi A-tribün árnyékában, az egyszer biztos. Az örökké vidám, poénokkal bombázó Molnár Csibi... A Palla testvérek ... Madosfalvy . .. Kelemen „Tű” ... Hollós Feri... a véresen kemény Csontos ... A zseniális ritmusú, éktelen hosszú karú Erdeit mindenki csak János gazdának becézte ... Peterdi Pál: HÓÉTFE31I SHS ikséiből