Képes Sport, 1989. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-07 / 10. szám
S Sinkó Andrea ■ Amerikát gazdagítja Egy amerikai edzőnő meghívására - magánlátogatásra - nyáron az Egyesült Államokba utazik Sinkó Andrea, aki (ugye, sokan emlékszünk még rá?) hatodik helyezést ért el a szöuli olimpián. És ha már a sportbarátság folytán Springfieldben tartózkodik három hétig, a tervek szerint a ritmikus sportgimnasztikát beiktatja programjába: rátermett kislányok kiválasztásában, különböző korosztályú tehetségek felkészítésében működik közre, átadva sokéves tapasztalatait. E tapasztalatok nem csupán versenyzőként gyűltek öszsze, hiszen edzőként is dolgozik esztendők óta, s hogy nem eredménytelenül, azt négy válogatottságig jutó tanítványa igazolhatja. Mindezek ismeretében talán nem túlzás azt állítani, hogy Sinkó Andrea valamicskét a közismerten gazdag Amerikát is gazdagíthatja. Adidasfogyókúra Több ezer márkával gyarapodott a rákellenes alap csekkszámlája az adidas menedzsereinek fogadása nyomán. René C. Joggi, a világ legnagyobb sportszergyártó cégének első emberétől származott az az ötlet, hogy a konszern kulcsemberei kezdjenek fogyókúrába, mutassanak példát és egy gramm felesleg se legyen rajtuk. Megállapodtak, hogy valamennyien lefogynak, súlyuk (kilóban mérve) nem haladja meg a 100 cm feletti testmagasságuk centimétereinek számát. Az ellenőrzésre az Ipso kiállításon került sor, hiszen ebből az alkalomból összegyűltek az egész világból az üzletemberek. A negyvenéves, 188 cm magas röggi fogyott ugyan nyolc kilót, de a mérleg három kilóval többet mutatott, mint a „betervezett” 88 kg. Sikeres fogyókúrát folytatott Ron Moore, aki az Egyesült Államokban működő adidas leányvállalatot vezeti. A többiek a vert mezőnyben végeztek, de Jeggi és Moore is vesztesnek nyilvánította magát. Gretzky 1800 pont felett Wayne Gretzky, a legjobb kanadai jégkorongozó egyre közelebb kerül a legendás Gordie Howe világrekordjához. A Los Angeles Kings-Quebec Nordiques mérkőzésen két gólt lőtt és öt átadásából született találat. Ezzel összesítettben túlszárnyalta az 1800 pontot (amelyet góllövésért és a gól előtti átadásért adnak), pedig csak alig 10 idényen át játszott eddig az NHL-ligában. Gordie Howe világrekordja 1850 pont,, de ezt 26 idény alatt érte el ... Nem lejt és zöldell Nem lejtenek majd a pályák a labdarúgó-világbajnokságon. Egy új építési mód teszi lehetővé, hogy az eddig enyhén dombomra épített futballpályák teljesen síkok legyenek. A pályák rendszerint azért lejtenek a két oldal felé, hogy a víz lefolyjék róluk. Most viszont műanyag fóliával zárják el a fűágyként szolgáló speciális keveréket (ez homokból, trágyából és tőzegből áll), és kettős csőrendszert építenek alá lyukas és zárt csövekből. A csőrendszerrel „bélelt" fűágy alkalmas arra, hogy esős időben elvezesse a vizet, szárazság esetén viszont alulról locsolja a gyepet. A mindemellett fűthetővé is tett pályák gyepszőnyege így mindig egyenletes marad. Olaszországban először a San Siro-stadionban építettek ilyet, már ősz óta ezen játszanak. Az új rendszert jelenleg Firenzében szerelik, aztán következik Genova, Torino, Nápoly és Bari stadionja. A rendszer valóságos csodákra képes. Ilyen működik Rijádban, a King Fahd stadionban is. Megépítése ott 580 millió dollárba került ugyan, de nem sokallják az árát, mert a sivatagi környezetben állandóan zöldellő pálya a szó szoros értelmében futballbázis. A pénztárcájának titkaira azonban too S. Tóth János a Honvédelmi Minisztérium testnevelési és sportosztályának vezetőjével, Klész László ezredessel beszélgetett Hogy is fogalmazott Minarik Ede? „Kell egy csapat!” Szent igaz, kell! Nagyjában-egészében ekként vélekedhettek a negyvenes évek végén az illetékes sportpolitikai döntéshozók is. És jön csapata a Honvédelmi Minisztériumnak, a belügynek és a szakszervezeteknek. A derék mosodás persze aligha így képzelte el a csapatszervezést: a „magyar út” ugyanis nem volt más, mint a szovjet minta kopírozása. A nagy osztozkodásban a HM-nek a Kispest jutott, így lett a KAC-ból 1949 decemberében Bp. Honvéd. A minisztérium védőszárnyai alatt gyakorlatilag kezdettől fogva több katonacsapat működött, reflektorfényben azonban mindig is a Bp. Honvéd állt. Jelenleg a „nagy testvéren" kívül 53 kisebb honvédegyesület létezik szerte az országban. Felügyeletüket a HM testnevelési és sportosztálya látja el, amelyet Klész László ezredes irányít. Az ezredes neve jól cseng kosarasberkekben. Egykor a Csepel és a BEAC NB I-es női csapatainál is edzősködött. Most a Bp. Honvéd kosárlabdaszakosztályának vezetőségi tagja. " Vajon van-e abban valami jelképértékű, hogy a testnevelési és sportosztály, amely nem felügyeli a Bp. Honvédot, a Honvédelmi Minisztérium központi épülete helyett a „város szélén”, a Lehel úti állatkórház tőszomszédságában székel? — Nincs, egyáltalán nincs. A Bp. Honvédot jogilag a kiképzési ügyekkel foglalkozó miniszterhelyettes felügyeli, gyakorlatilag pedig Mészáros Ferenc vezérőrnagy, kiképzési főcsoportfőnök-helyettes, akinek irodája egy tőlünk néhány lépésnyire lévő épületben van. A HM kiemelt sportegyesületének irányítása pedig sosem tartozott a testnevelési és sportosztály teendői közé. — Mi a magyarázata ennek a furcsa kettősségnek? — Csakis a tradíciókra hivatkozhatok. Amikor a Bp. Honvéd megalakult, a klubot, mint a katonai szervezet egyik egységét kezelték, élére katonatiszteket állítottak. Felügyeletét az ötvenes évek elején a többi honvédegyesülettel együtt a Honvéd Sportközpont látta el, amely az egyik miniszterhelyetteshez tartozott. A HSE időközben megszűnt, a Bp. Honvéd ügyeivel azonban azóta is az illetékes miniszterhelyettes foglalkozik. A BHSE jellegét, funkcióját, nemzetközi kötelezettségeit tekintve oly sok mindenben eltér a többi honvédegyesülettől, hogy a testnevelési és sportosztály, amelynek alapvető feladata mégis csak a katonafiatalok sportjának szervezése, talán nem is tudna felügyelni. — ... Azaz ön a hadsereg sportéletét érintő valamennyi kérdésben kompetens, eltekintve a Bp. Honvéd ügyeitől, azzal együtt, hogy ott a kosárlabda-szakosztály vezetőségének tagja ... — Pontosan így van. — Mostanában kevés olyan téma akad, amit firtatni vakmerőségnek számítana.