Képes Sport, 1989. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-21 / 47. szám
• Kriminalisztikai közhely, hogy a bűnös visszatér a tett színhelyére. A „bűnösök” Kuncz László és Budavári Imre. Mindketten vízilabdázók, egyazon klubból, a Vasasból szerződtek annak idején külföldre. Budavári Olaszországban, Kuncz pedig az NSZK-ban kereste mindennapi betevőjét. Ez év nyarán aztán hazatértek és ... — a nem bennfentesek legnagyobb meglepetésére — két hete, a Szeged elleni bajnokin újból piros-kékben szálltak vízbe. Néhány nap múlva pedig az FTC elleni meccsen - a tévéközvetítés jóvoltából — egy ország győződhetett meg arról, hogy nem felejtettek el vízilabdázni . . . E váratlan visszatérés kapcsán jó néhány kérdés felmerül az emberben. Márpedig, ha választ is akar kapni ezekre a kérdésekre, akkor legjobban teszi, ha célba veszi a Komjádi fedettjét — ott edz délelőttönként a Vasas — és megkeresi a legilletékesebbeket, nevezetesen Budavárit és Kunczot. A körúti dugó miatt némi késéssel érkezünk a Komiba. Az edzés még nem kezdődött el, egyelőre a mester, Kenéz György tart taktikai értekezletet a parton. Nézem az arcokat, Kuncz Lacit rögtön fel is fedeztem (nem nagy művészet), de hol van Budavári? Pár perc múlva véget ér a megbeszélés, a fiúk — ki fejessel, ki talpassal - a medencében teremnek, én pedig Kenéz mellé szegődöm. Budaváriról ő is anynyit tud, mint én: semmit. — Biztos le fog jönni — mondja —, várjatok egy kicsit. Megfogadjuk a tanácsot. Abban maradunk Kunczcal, hogy délig várunk. Tizenkét óra. Budavári sehol, Kuncz pedig mellettem. - Laci, én elkezdem, de ha valamit kifelejtek, vagy rosszul mondok, akkor szólj ! Szóval, 1987-ig játszottál a Vasasban. Nyertél BEK-et, KEK-et, számtalan hazai bajnokságot, közel kétszázszoros válogatott vagy. A '80-as moszkvai olimpián bronzérmes csapat tagja voltál. Két és fél éve kimentél az NSZK-ba és a Wasser Freunde Wuppertal csapatában játszottál egészen ez év nyaráig, amikor is lejárt a szerződésed, és ... — Eddig hibátlan, csak a vége nem stimmel. Nekem ugyanis nem a Wuppertallal volt szerződésem, hanem egy külker vállalattal, amelynél elméletileg dolgoztam is, és emellett hobbiból pólóztam... De ezt most hagyjuk! Ahogy akarod. Hazajöttél és a folytatás ismert. — Igen, hazajöttem. Egyrészt azért, mert lejárt a szerződésem, másrészt pedig van két fiam, Tomika három és fél, Lacika pedig öt és fél éves, vagyis most megy iskolába. Úgy éreztem, itthon a helyem. - Már a nyáron eldöntötted, hogy visszatérsz a Vasasba? - Nem, akkor arra gondoltam, hogy bajnoki szinten nem folytatom, csak edzegetni fogok a kondícióm szintentartása miatt. - Hát nem egészen ez lett belőle. - Hát nem. Valamivel több mint két hete, a Szeged elleni meccs előtt szólt a Gyuri, nekem és a Burának (Budavárinak — a szerk.), hogy nagyon nagy szüksége lenne ránk, gödörben van a csapat, hihetetlen sérüléshullám söpört végig rajtuk. Egyszóval szeretné, ha be-, illetve viszszaszállnánk. Egyikünk sem gondolkodott sokáig ... - Köztudott, hogy jó barátok vagytok Kenézzel. Sokáig együtt is játszottatok. Ha nem ő lenne a Vasas edzője, akkor is így döntöttél volna? - Phű, ez nehéz kérdés. Mi tényleg nagyon jó barátok vagyunk. Nem tudom mi lett volna,ha ... - Milyen érzés volt ennyi idő után újra a Vasasban, a Komjádiban, hazai közönség előtt játszani? - Nem fogod elhinni, de úgy dobogott a szívem, mint egy kezdőnek, borzasztóan izgultam. Hogy milyen érzés volt újra itthon játszani? Ezt nem lehet elmondani ... - Amíg edzettetek, beszélgettem Kenézzel, aki elmondta, hogy teljesen amatőrök vagytok, vagyis egy fillért sem kaptok. - így igaz. Nem álszerénységből mondom, de most valóban nem a pénz számít, hanem az, hogy a lehetőségeinkhez képest segítsünk a Vasason. Márpedig a profi gondolkodásmód, ami az évek során beléjek rögződött, már önmagában is nagy segítséget jelenthet. Arról nem is beszélve, hogy két rutinos, „öreg rókával" erősödött a csapat. De nem félsz-e attól, hogy ha a Vasasnak továbbra sem megy igazán, akkor a fejetekhez vághatják, ezért bizony kár volt, inkább hagytátok volna a fiatalokat szóhoz jutni, és így tovább. — Remélem, erre nem kerül sor. Véleményem szerint a Vasasnak, a játékosállománya alapján, mindenképpen az első három között van a helye. Félni különben nem félek. A barát segítséget kért, én döntöttem, vállalom a következményeket. Tőlem mondhatnak, amit akarnak, nem érdekel ... - Laci, te azon kevesek közé tartozol, aki játszott a „fényes magyar póló" idejében, és játszik most is. Szerinted mi az oka a mélyrepülésnek? — Idézhetném most Montecuccolit, vagyis mondhatnám, hogy pénz, pénz, pénz. De nem teszem. Részben azért, mert néhány éve sem volt hű de sok belőle, és azért sem, mert nem lenne igaz. Szerintem a legnagyobb baj az, hogy az egyéniségek nem érvényesülnek eléggé. Mert egyéniségek most is vannak, csak ... Csak mi régen tudtuk „húzni” egymást, például ha valamelyikünk elvesztette a labdát, a másik visszaúszott helyette. Szóval, szó szerint igaz volt a mindenki egyért, egy mindenkiért. Hogy ez most miért nincs így? Talán nekünk nagyobb volt a JÁTÉK iránti alázatunk. Előfordult, méghozzá elég gyakran, hogy edzés után ottmaradtunk, és addig gyakoroltunk egy-egy figurát, amíg tökéletes nem lett. Ilyesmi ma már nem létezik. Sőt, nemegyszer megtörténik, hogy a húzóemberek érkeznek utoljára, és ők mennek el elsőként. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy időközben óriásit változott a vízilabda, sokkal inkább az erőnlét, a gyorsaság számít, és nem a technika. - A bíráskodásról mi a véleményed? Csak azért kérdezem, mert én úgy veszem észre, hogy a játék színvonalával egyenes arányban esik vissza a játékvezetés minősége is. Vajon miért van ez így? Mert azt még meg lehet magyarázni, hogy a játék miért rosszabb: a jobbak külföldre mennek, az itthoniak is csak szerződésre várnak, nem adottak a feltételek, kevesebb a klasszis stb. De hogy a bírók miért gyengébbek? Számomra rejtély. — Ha erre tőlem várod a választ, akkor azt hiszem, rejtély is marad. Az mindenesetre biztos, hogy amit a magyar bírók egy meccsért kapnak, az nem pénz ... De azt szeretném hangsúlyozni, hogy a többségük, a közhiedelemmel ellentétben nem rosszindulatú, csak hibázik. Bár igaz, akad olyan játékvezető is, aki szinte kereplővel a kezében vezet... A legnagyobb probléma mégis az, hogy nem engednek minket játszani, a legapróbb szabálytalanság láttán is fújnak, így viszont széttördelik a játékot. És ez is közrejátszik abban, hogy az egyéniségek nem érvényesülnek eléggé, hiszen sokszor nincs idejük előadni, amit valójában tudnak. — Túl vagy a harmadik ikszen. Van két nagyfiad. De vannak-e még pólósterveid? — Nincsenek. Addig maradok, ameddig szükség van rám. De utána is le fogok járni úszni, dobálni az egészségem és a kondícióm érdekében. És ha már szóba hoztad a fiaimat, kényszeríteni nem fogom őket, hogy vízilabdázók legyenek, de... Kenéz György sípja harson. Az edzésnek vége. Kuncz is megy az öltözőbe. Nyilván a fiaihoz siet. Én még várok. Budavárira. Hiába. ■Mégse térne vissza minden bűnös a tett színhelyére? Dehogynem. Csak nekem nem volt szerencsém. sz Agai Kis András Burára várva egy másik visszatérővel beszélgetett Ismét piros-kék KMZ-kunsztok a vízben