Képes Újság, 1968. július-december (9. évfolyam, 28-52. szám)
1968-09-28 / 39. szám
OTT, AHOL A FA SEM NŐ Kegyetlenül lehangoló vidék. Tökéletesen megértem fotóriporter kollégámat, aki — miután szemügyre veszi a „semmit” — így sóhajt: — Hogyan lehet itt lakni és élni? Pedig sok még a tanya. Hirtelenében a látótávolságon belül 29-et számolok meg. De ahová már nem látok el — a Hattyús, a Vasas — ott is tanyák vannak. Ám minket most kizárólag a karcagpusztai tanyák érdekelnek. Ezek a tanyák kívülről évtizedek óta semmit sem változtak. Azt hittem, ilyen tanyákat — vagy inkább szállásokat? — már csak Győrffy István könyveiben lehet látni. De nem. Még itt vannak a pusztán, megroppant gerinccel, fátlanul, mint ittfelejtett illusztrációi a múltnak. Túlzók talán? Lehet. Menjünk be csak az egyik tanyába. Abba, amelyik ott áll magányosan, a legelő közepén. A kutyaugatásra — kellemes meglepetésre — egy kedves, fiatal lány jön elénk. Egyedül van. Apja, öccse a rizsföldön dolgozik, anyja elutazott Bakonszegre, a nagymamát meglátogatni. A tanya. Szomorú látvány. Pedig gondozott, kívül-belül szépen bemeszelve, az udvara felseperve. Miért hát mégis olyan lehangoló? A fák hiánya miatt. Sehol egy fa, mert a fa ebben a földben nem nő meg. Legfeljebb kínlódik. Szűcs Károly bácsi, a Lenin Tsz éjjeliőre már mindent elkövetett, hogy fákat neveljen a tanya körül, de hasztalan fáradozott velük, a fák örökös csemetéknek maradtak. És még valamit erről a tanyáról : tipikus pusztai szállás, amelyen a konyhaajtó valamikor egyben a tehén és a ló bejárására is szolgált. Ott aztán balról a gazda és családja lakott, jobbról meg a jászol mellett a jószágok álltak. Mindez persze ma már a múlté. Az egykori istállót most egy modern, mintás vászonfüggöny választja el a konyhától, s az istállót kamrának használják, benne lisztes- és búzászsákok sorakoznak, a gerendáról pedig oldalnyi tavalyi szalonna lóg. S a konyha? Ki hinné, de így igaz: a fal mellett fehér, zománcos gáztűzhely áll, butánpalackkal, az asztalon táskarádió, és autószifon. Szóval: a huszadik század kiköltözött a tanyára is. Rozika — így hívják a kislányt: Szalóczi Rozika — arra a kérdésre, hogyan érzi magát a tanyán, egyszerűen, magától értetődően mondja: — Ez az otthonom. Itt gyerekeskedett, itt nőtt fel. — S mit csinál a tanyán? — Mindent, amit kell. Délutánonként pedig a busszal bejárok a városba, gyors- és gépírótanfolyamra. Hogy utána mit fogok csinálni, az még a jövő titka. Szerencsénk van, hamarosan megérkezik az apa, és fia is. Mindketten rizsőrök. Most, a Fölöttünk a nagy ég, körülöttünk a végtelen síkság, rajta apró fehér tanyák. Csend. Aztán valahol egy bíbic jajgatva felröppen. Köröz néhányat, majd eltűnik a kéklő levegőégben. Most meg egy traktor püfögését halljuk. Messzire lehet, mert szántóföld itt nincs a közelben. Csak szik. Karcagpusztán vagyunk, ott, ahol a madár is sírva száll keresztül. Ismerkedés a földgömbbel, azaz: a nagyvilág a kis tanyai iskolában I Új lakó érkezett az egyik tanyára (Karff István felvételei)