Képes Újság, 1970. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-31 / 44. szám

ÁLLATI­ TÖRTÉNETEK A visszatérő gólyák Ausztriában történt. Egy gólya a barátját várta, a 66 éves Edmund Augstent. Ők már régóta ismerték egymást. 1964-ben a madarak számára száraz, rossz nyár volt. Éheztek. Alig találtak egy-két gilisztát. A földeken, amelyek sivatagszerű képet öltöttek, Edmund Augsten látta és érezte az állatok szenvedését, mázsaszámra vásá­rolta a halakat, és saját kezéből táplálta őket. És azután eljött a második nyár. Nem volt szárazság. De a gólyák A delfin és a hálátlan látogató A duisburgi állat­kert igazi kedvence volt Flipper, a delfin. Mutatványait nap mint nap sokan cso­dálták meg, tapsoltak, amikor több méter magasról ugrott és szinte mindent meg­értett, amit ápolója mondott neki Flipper most már nem szóra­koztatja a kicsinyeket és nagyokat, mert egy bűnös, felelőtlen láto­gató elpusztította. Négy napig gyötrődött a delfin, az állatorvo­sok hiába próbáltak meg mindent, nagy kínok között múlt ki. A boncolásnál derült ki, hogy valaki egy műanyag karikát do­bott a vízbe, Flipper azt, nyilván a táplálé­kával együtt, lenyelte. Ez okozta a véget. Kövér, de ügyes íme, a boldog család. Messziről jöttek, de otthon érzik magukat Augsten annak idején is segített, most is folytatja a munkát, horoggal fog békát kedves barátainak Hatalmasakat ugrott, sokakat szórakoztatott Flipper. Pusztulását mégis az egyik látogató okozta nem felejtették el barátjukat. Augstennek kis háza van, és kis ház­hoz csak kis kémények járnak. De mégis, se szeri, se száma a porta tetején nagy gondossággal felépített gólyafészkeknek. A környékbeli polgárok sem rosszabbak Augstennél. Még azt is megpróbálták, hogy házaik tetején segítő kézzel egyszerűbbé tegyék a gólyák fé­szekrakását. De ez nem járt sikerrel. A madarak mindig csak Aug­­stenhez térnek vissza. Két óra hosszat kereste az angol Langley házaspár a kis Donnát. A négyéves leányka eltűnt. Riasztották a rendőrséget, megkezdődött a kutatás. Egyszercsak hangos ugatásra lettek figyelmesek. A bernáthegyi kutya, Shandy adott jelt. Ott ült a tó partján, mellette pedig a csuromvizes, kimerült kislány. Donna beleesett a tóba, és a hatalmas Shandy az utolsó pilla­natban mentette ki. A bernáthegyi és Donna azóta elválaszt­hatatlan jó barátok, és bár Shandyért már százezer forintnak megfelelő összeget is ajánlottak, Langleyék semmi pénzért sem adnák el.

Next