Képes Újság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-08 / 10. szám
Mint a már semmire sem jó lovakon a pisztolylövés. A modern európai színjátszás szereti a mozgást, a mozgáskultúrát, a mozgásdramaturgiát, és-hal érte, s nem egy helyütt akkor is, ha ennek nincs különösebb funkciója az eredeti mű eredeti dramaturgiájában (mint például egyikmásik klasszikus műnél). A Várszínház olyan darabot választott, amiben, ily módon, modern színházzá is tud válni. S olyan darabot választott egyúttal, amiben három-négy főszereplő mellett az ötödik főszereplő: a tánc. Ehhez az utóbbihoz ügyesen színművészeti főiskolásokat talált. S főként: két remek koreográfust. Ők — Lothar Hamms és Éva Reintahler — Berlinből érkeztek mint vendégek, a Metropol Theaterből. És az a „három-négy főszereplő"? Jobba Gabit és Andorai Pétert már említettük. Sietve kell hozzátennünk két másik nevet: Tordai Teriét és Trokán Péterét. Remekül játszanak mindent. Drámai pillanatokat teremtve mindenben: dialógusban, monológjaikban. Aztán van még egy hatodik főszereplő is, aki Rockyt, a versenyBregyán Péter: „minden szerepet szeretek, mert erőpróbát jelentenek számomra” (Fotó: Katli István) sem, már meg volt oda a szerződésem, de behívtak katonának, így nem is kezdhettem el az évadot. Másfél évre katonának vonultam. Közben a kaposvári színház kollektívája felbomlott, többen Budapestre szerződtek, a Nemzeti Színházba. Akkor már én sem akartam ott maradni. Kecskemétre szerződtem, így most, 26 évesen ez a kecskeméti évad lesz az első teljes évadom. — Nem szeretett volna Pestre szerződni? — Nézze, aki Pesten marad, az rendezőt játssza: Verebes István. Ő köti össze mint kikiáltó is, a táncot a szódrámával (és nem az író). Verebes István csillaga feljövőben van. Mindenütt, ahová vendégül meghívják, nagy sikert arat. A Thália Kabaréban is. Meg itt is. Végül, de nem utolsó sorban, kell megemlíteni Feleki Sárit, aki Mrs. Layden alakjában — az öreg hölgy szerepében — öreg és hölgy és remek színésznő. Mindez, így együtt, volna tehát a siker első és legfontosabb oka. Persze, az is az okok közé sorolandó, hogy a Várszínház — most kitűnő érzékkel - olyan darabot választott, sőt készíttetett magának, ami nemcsak modern, hanem amit vállalt feladatként, meg is tud oldani. Nem is akárhogy! — amihez őszintén gratulálunk. S őszintén kívánjuk, hogy egyszer majd egy nehéz, feszes vagy görgedező szövegű, veretes, míves szódrámát is ugyanilyen sikerű, ugyanilyen értékű előadásban mutathassanak be. Mert a színházhoz — a Várszínházhoz szintén — az is hozzátartozik. S. Gy. F. kétségtelenül közelebb van a filmhez, a tévéhez, a rádióhoz. Vidéki színpadon viszont nagyobb szerepeket kapunk. Ugyan melyik pályakezdő színész kap főszerepet budapesti színházban? Márpedig a színészmesterséget csak állandó játszással, folyamatos szerepléssel lehet elsajátítani. Hiába vagyok Pesten, ha alig lehetek színpadon. Én „hosszútávfutó” vagyok, bízom a jövőmben. Minden szerepet szeretek, mert erőpróbát jelentenek számomra. Nem szeretném, ha beskatulyáznának. A színház egésze izgat; olyan színházat szeretnék, ahol minden fontos és mindenkinek egy a fontos: a közös munkával létrehozott jó előadás. Bregyán Péter jelenleg Kecskeméten Moliére „Úrhatnám polgár” című vígjátékában Cleonte szerepét játssza, a Nemzeti Színházban pedig meghívott vendégként az „Éjjeli menedékhely”-ben Vászka Pépéi alakját formálja meg. Eöry Éva Hárman az előadás legjobbjai közül: Andorai Péter, Jobba Gabi, Feleki Sári Jegyzet egy filmről Hajtóvadászat fiatalokra Mario Monicellinek gonoszkodó humora van. Feltűnt ez már másoknak is, megkérdezték hát, hogy miért. Azt válaszolta, hogy a hozzá hasonló öregemberek, sajnos, már ilyenek. Könyörtelen öregember Vivaldi is, új filmjének az „Egy egészen kicsi kispolgárinak a főhőse, vagy inkább antihőse. Az olasz neo-realista filmekből ismert sablonokkal alakítja Alberto Sordi azt a figurát, aki a ma Olaszországának legsemmitmondóbb kishivatalnoka és azok közül az emberek közül való, akik semmi hasznot nem hajtanak, csak az állam egyre apadó emlőin élősködnek. Az ilyen kispolgár elpusztíthatatlan. Vivaldi is az: ha ő kiáll a sorból, rögtön beáll a fia. Ezért a fiát „kell megölni”. Monicelli egy rablótámadás alkalmával agyonlöveti a banditákkal a kis Vivaldit , akit a rendkívül erőteljes egyéniségű, tojásfejű Vincenzo Crocitti játszik, és ezzel elindítja a film második vonalát, amely harsog az iróniától és esetenként vértől fröcsög. Ha most jobban ismernénk Monicelli viszonyát a mai olasz irodalomhoz, elgondolkodhatnánk azon, hogy az író V. Ceramival együtt, válasznak szánta-e filmjét Dino Buzzati: „Hajtóvadászat öregekre” című novellájára. Kétségtelenül figyelemreméltó az az erőfeszítés, amellyel a kispolgár Vivaldi nem tűri, hogy a család egyetlen, nagyreményű fiát csak úgy, minden megtorlás nélkül eltapossák holmi banditák. Hiszen ebben az esetben sokkal többről van szó: egy társadalmi réteg tovább, illetve túléléséről. Idetartozik a nemzedékváltás kérdése is, amellyel kapcsolatban a film alkotói szintén nem mindennapi nézeteket vallanak. Monicelli humora valóban frappáns és ezzel megfelelően érzékelteti, hogy hősét csak akkor kedveli, akkor tűri meg, amikor harca kizárólag saját és családja biológiai fenntartására korlátozódik. Hadd éljen, hiszen azért ő is ember. Ennyit engedélyez neki, amikor azonban fia gyilkosával és esetünkben elfogadható ellenfelével kerül szembe , nem vitás, kivel szimpatizál. Az „Egy egészen kicsi kispolgár” második órájában azonban el kell búcsúznunk Vivalditól mint kispolgártól, s ezzel befellegzett egy jól induló filmnek is. Helyét a tarthatatlanul hamis barbár filozófiával , a mindenáron való bosszúállás eltökéltségével szívósan harcoló Vivaldi veszi át, akinek módszerei a gengszterek és a hasonlóan szegényes és hamis filozófiai háttérrel dolgozó olasz terroristák arzenáljából valók. Nagy kár, hogy Monicelli ezt a hálás témát nem bírta végig erővel és maga is rabja lett a szadizmus valóban „látványos” örömeinek, s ezeket szívesen mutogatja nekünk viszszataszító, színes képeken. L. N. T. „EGY EGÉSZEN KICSI KISPOLGÁR " Színes olasz film. Főszereplő: Alberto Sordi. Rendező: Mario Monicelli 15