Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)

1985-02-02 / 5. szám

Magányosok A szerkesztőségbe érkezett levelek tanúsága szerint a legtöbb magányosan élő em­ber házasságban élt. A válás gyakori oka: 20 FÉLTÉKENYSÉG — Az esküvőnk után félelem tört rám: férjem más után is vágyik, más nőt akar. Az első években féltékenységem tetszett a fér­jemnek, jókat mulatott rajta. De később már zavarták az alaptalan vádaskodások, gyanúsítga­tások. Szörnyű voltam, leskelőd­­tem utána, kutattam a zsebeiben, minden percéről elszámoltattam, keresz­tkérdésekkel ellenőriztem. Bizalmatlanságomat évekig tűrte, megszámlálhatatlan alkalommal be­szélgetett velem erről tanítói türelemmel. Mindig megnyugtatott, hogy számára csak én létezem, nem érdekli senki más. Ilyenkor néhány napig normálisan viselkedtem, majd minden kezdődött elölről. Fárasztó és megalázó helyzete egyre idegesebbé tette. Pedig akkor még olyan ártatlan volt, mint egy ma született bárány. Az idő múlásával alighanem elmúlt az irántam érzett szerel­me, éppen a féltékenységem miatt. Már nem szeretjük egymást. Nem váltunk még el, férjem ennél jobb megoldást talált. Rájött arra, hogy ha már ilyen légkörben él, s ezen nem tud változtatni, akkor legalább jogosan kapja a sorozatos szemrehányásokat. Négy­évi hűséges házasság után, két éve rendsze­resen megcsal. Nyíltan teszi, nem titkolja. Hogy ezt tudom, nyugodtabb a lelkem, bár minduntalan veszekszem vele. A napokban határoztam el, hogy nem viselem elrontott házasságom örökös terhét, nem rendezek több jelenetet, helyette megpróbálom visz­szahódítani a férjemet. Lehet, hogy már nem sikerül. * „Anyám három éven keresztül lelkibeteg volt, nyugtatókon élt. Attól szenvedett, hogy megcsal a férjem, s én szerencsétlen, még csak nem is sejtem. Hosszú ideig titkolta, mert nem akart nekem fájdalmat okozni, félt, ha megtudom, elválok, és talán örök életemben egyedül, társ nélkül nevelhetem három gyerekemet. Tudta, hogy imádom Attilát, s ezért mindaddig hallgatott, amíg Attila kettős élete nem vált gátlástalanná. De ezután szegény nem bírta tovább, el­mondta nekem. Férjem váratlan hűtlensége iszonyatos megrázkódtatással hatott rám, fájdalmam szinte elviselhetetlennek tűnt. Szerencsére ő éppen külföldön tartózkodott, így nem lá­tott abban a kiborult állapotomban. Sokáig tanácstalan voltam, hogy mitévő legyek, ho­gyan alakulhat ezek után majd a jövőnk. Szabadságra mentem, hogy nyugodtan végig­gondolhassam, hogyan folytassam tovább életem. Beláttam, annak ellenére, hogy Attila Ca­sanovaként éli világát, harmonikusan élünk. Mindig szeretett bennünket, és soha sem éreztem, hogy más nő is van az életében, így arra jutottam, hogy futó kalandjaiért nem hagyom el. Hazaérkezése után nehezen tud­tam palástolni fájdalmamat, rossz kedvemet. Már egy év is eltelt azóta, nem tudja, hogy tudok kalandjairól. Kitűnő apa, és „kiruc­canásaival” együtt igen jó férj. Ezért úgy gondolom, hogy alkalmi kalandjai nem za­varhatják meg házasságunkat.” * — Több mint tíz éve élek együtt András­sal. Azért nem házasodtunk össze, mert még nem vált el előző feleségétől. Nem is tudom, mit mondjak róla. Imádom és gyűlölöm. Nem érdemel meg, mégsem tudok szabadul­ni tőle. A vérében van a kalandvágy. Egy­szerűen javíthatatlan, ilyen a természete. Én meg egy kötöznivaló bolond vagyok, se vele, se nélküle nem tudok élni. Nagy köve­telmény részemről, hogy hűséget várok el tőle, no meg azt, hogy kizárólag engem sze­ressen. Megérdemelném, hiszen feláldoztam mellette legszebb éveimet. Micsoda cirku­szok voltak már a nőügyei miatt! Az egész város beszélt róla. Mert ha beborul az agyam, nem tudom, mit csinálok. Jó néhányszor megtéptem már a barátnőit, de ez sem se­gített. Jött a következő. Volt például egy férjes asszony, aki többszöri verekedés után sem tágított, továbbra is igényt tartott Bandira. Egy alkalommal egészen véletlenül autóztam arra a környékre, ahol lakott. Ész­revettem Bandi autóját a ház előtt. Több se kellett, berontottam a lakásba, András az ablakon menekült. Dühömet a lakás beren­dezései sínylették meg. Amit értem, zúztam, törtem, a színes televíziótól a csillárig. Nem voltak szomszédok, bár az sem zavart volna. Nos, ezután többé nem találkoztak. Nevetséges figurává váltam, állandóan szerelmem nyomában vagyok, s bárhol nővel látom, hatalmas botrányt csapok. Nem mon­dok le róla, ő pedig nem mond le más nők­ről. Sokszor verekszünk. Mi így szeretjük egymást. Megvárom, hogy benőjjön a feje lá­gya, hogy egyszer elege legyen, megunja a balhékat, a botrányokat. (Történetünk szereplői azt kérték, nevüket ne írjuk meg. Példájuk viszont nagyon ta­nulságos.) Vágó Judit Gondolatcsere M. Gézáné kérdezi levelében, hogy hol kér­het segítséget magánya enyhítésére. Két éve ment nyugdíjba, azt megelőzően autóbusszal járt el dolgozni a falujából. Utazgatni most már nem szeretne, de unalmas a tétlenség. A munka hiányzik. Azt tanácsoljuk, hogy menjen el a közsé­gi tanácselnökhöz vagy a szövetkezetbe, mondja el, amit nekünk is leírt a levelében. A szorgalmas, munkát szerető embert bizo­nyára ők sem utasítják el. * „Alkonyat” jeligére kaptuk H. J. levelét. Közli velünk, hogy kétévi özvegység után talált magának egy jó társat, akivel meg­oszthatja magányát. „Semmi baj sem lenne, de a községben rosszindulatúak az emberek, gúnynevet ragasztottak Ilonkámra. Van egy kis járáshibája, mások nem tudhatják, hogy szép belső tulajdonságai mellett eltörpül ez. Engem nem zavar a gúnyolódás, de Ilonkám fejében már az is megfordult, hogy elmegy innen a faluból. Elmennék vele én is, de szeretünk itt élni.” Ezek a felszínes, sőt, rosszindulatú meg­jegyzések valóban elszomorítók. De nem megváltozhatatlan véleményt fejeznek ki. Törekedjék arra, hogy mások is megismer­jék élettársa jó tulajdonságait, s akkor való­színűleg ők szégyentik magukat legjobban. Ne költözzenek el, türelem! * „26 éves vagyok, szeretnék társat találni. Járok is szórakozóhelyekre, de a lányokat nem merem megszólítani, táncolni hívni őket. Már próbálkoztam. Dadogtam, keres­tem a szavakat, izzadt a kezem, majdnem elájultam idegességemben, amikor szóltam valakihez, pedig csak annyit kérdeztem, mer­re találom a szépirodalmi könyveket. A könyvtárban történt az eset. Az a lány ki­nevetett. Mit csináljak, hogy elmúljon ez az iszonyatos gátlás.” Próbálkozzon, újból és újból, gyakorolni kell az ismerkedést, a megszólítást. Gátlásai idővel feltehetőleg mérséklődnek. * Az orosházi K. Sándor 42. éves, társ után vágyódik. „Hiszek benne, hogy ebben a kor­ban is igaz szerelmen alapuló kapcsolatot lehet teremteni.” Mi is hiszünk benne. Ajánljuk, hogy ke­resse fel az orosházi művelődési központot, ahol szakköröket, rendezvényeket, összejö­veteleket, mulatságokat szerveznek. Hátha jár oda valaki a „gyengébb nemből”, aki ugyanúgy szenved a magánytól, mint ön. * „Férfiak számára könnyebb a társkeresés,, sőt, ha diplomás, ak­kor különösen, mivel a hölgyek kapkodnak a diplomások után. Saj­nos én ezt nem tapasztalom.” Panaszosunk Ny. Lajos leveléből idéztünk. Levélírónk pe­dagógus, ezért helyzetét sokan irigylésre méltónak tartják, hiszen a pedagóguspályán közismerten nagyon sok a nő. Ajánljuk, hogy saját tantestületében néz­zen körül jobban. Amellett a nagyváros­ban, ahol lakik, több más iskola is működik. Valóban van tehát lehetősége, és talán esé­lye is, hiszen amint írta, nincs káros szen­vedélye, nem iszik, nem dohányzik, Klubja Farsangi batyusbálra hívjuk... ... amelyet Budapesten — közkívá­natra — a Pataky István Művelődési Központban rendezünk meg feb­ruár 16-án, szombaton. Jó szokásuk­hoz híven a hölgyek valami harap­­nivalót hozzanak, a férfiak pedig italról gondoskodjanak. Természete­sen ezen kívül a művelődési köz­pont kis büféje is rendelkezésükre áll. A hajnalig tartó műsoros, zenés, táncos összejövetel belépődíjaként — kérjük — postai csekken fizessen be 100 forintot a művelődési központ címére (Budapest, X. Pataky István tér 7—14. 1105). Ezzel biztosíthatja részvételét a találkozón. Jelentkező­ket a befizetések sorrendjében fogad el a művelődési központ, mert bár nagy az épület, befogadóképessége korlátozott. A befizetéseket február 8-ig fogadják el! Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket, hiszen a magányosok ügyeivel, gondjaival kész­ségesen foglalkozunk. Megkérjük azon­ban Önöket, hogy társkeresési szándék­kal egyelőre ne küldjenek hozzánk se szöveges, se fényképes bemutatkozó le­veleket.

Next