Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)
1985-02-02 / 5. szám
Magányosok A szerkesztőségbe érkezett levelek tanúsága szerint a legtöbb magányosan élő ember házasságban élt. A válás gyakori oka: 20 FÉLTÉKENYSÉG — Az esküvőnk után félelem tört rám: férjem más után is vágyik, más nőt akar. Az első években féltékenységem tetszett a férjemnek, jókat mulatott rajta. De később már zavarták az alaptalan vádaskodások, gyanúsítgatások. Szörnyű voltam, leskelődtem utána, kutattam a zsebeiben, minden percéről elszámoltattam, keresztkérdésekkel ellenőriztem. Bizalmatlanságomat évekig tűrte, megszámlálhatatlan alkalommal beszélgetett velem erről tanítói türelemmel. Mindig megnyugtatott, hogy számára csak én létezem, nem érdekli senki más. Ilyenkor néhány napig normálisan viselkedtem, majd minden kezdődött elölről. Fárasztó és megalázó helyzete egyre idegesebbé tette. Pedig akkor még olyan ártatlan volt, mint egy ma született bárány. Az idő múlásával alighanem elmúlt az irántam érzett szerelme, éppen a féltékenységem miatt. Már nem szeretjük egymást. Nem váltunk még el, férjem ennél jobb megoldást talált. Rájött arra, hogy ha már ilyen légkörben él, s ezen nem tud változtatni, akkor legalább jogosan kapja a sorozatos szemrehányásokat. Négyévi hűséges házasság után, két éve rendszeresen megcsal. Nyíltan teszi, nem titkolja. Hogy ezt tudom, nyugodtabb a lelkem, bár minduntalan veszekszem vele. A napokban határoztam el, hogy nem viselem elrontott házasságom örökös terhét, nem rendezek több jelenetet, helyette megpróbálom viszszahódítani a férjemet. Lehet, hogy már nem sikerül. * „Anyám három éven keresztül lelkibeteg volt, nyugtatókon élt. Attól szenvedett, hogy megcsal a férjem, s én szerencsétlen, még csak nem is sejtem. Hosszú ideig titkolta, mert nem akart nekem fájdalmat okozni, félt, ha megtudom, elválok, és talán örök életemben egyedül, társ nélkül nevelhetem három gyerekemet. Tudta, hogy imádom Attilát, s ezért mindaddig hallgatott, amíg Attila kettős élete nem vált gátlástalanná. De ezután szegény nem bírta tovább, elmondta nekem. Férjem váratlan hűtlensége iszonyatos megrázkódtatással hatott rám, fájdalmam szinte elviselhetetlennek tűnt. Szerencsére ő éppen külföldön tartózkodott, így nem látott abban a kiborult állapotomban. Sokáig tanácstalan voltam, hogy mitévő legyek, hogyan alakulhat ezek után majd a jövőnk. Szabadságra mentem, hogy nyugodtan végiggondolhassam, hogyan folytassam tovább életem. Beláttam, annak ellenére, hogy Attila Casanovaként éli világát, harmonikusan élünk. Mindig szeretett bennünket, és soha sem éreztem, hogy más nő is van az életében, így arra jutottam, hogy futó kalandjaiért nem hagyom el. Hazaérkezése után nehezen tudtam palástolni fájdalmamat, rossz kedvemet. Már egy év is eltelt azóta, nem tudja, hogy tudok kalandjairól. Kitűnő apa, és „kiruccanásaival” együtt igen jó férj. Ezért úgy gondolom, hogy alkalmi kalandjai nem zavarhatják meg házasságunkat.” * — Több mint tíz éve élek együtt Andrással. Azért nem házasodtunk össze, mert még nem vált el előző feleségétől. Nem is tudom, mit mondjak róla. Imádom és gyűlölöm. Nem érdemel meg, mégsem tudok szabadulni tőle. A vérében van a kalandvágy. Egyszerűen javíthatatlan, ilyen a természete. Én meg egy kötöznivaló bolond vagyok, se vele, se nélküle nem tudok élni. Nagy követelmény részemről, hogy hűséget várok el tőle, no meg azt, hogy kizárólag engem szeressen. Megérdemelném, hiszen feláldoztam mellette legszebb éveimet. Micsoda cirkuszok voltak már a nőügyei miatt! Az egész város beszélt róla. Mert ha beborul az agyam, nem tudom, mit csinálok. Jó néhányszor megtéptem már a barátnőit, de ez sem segített. Jött a következő. Volt például egy férjes asszony, aki többszöri verekedés után sem tágított, továbbra is igényt tartott Bandira. Egy alkalommal egészen véletlenül autóztam arra a környékre, ahol lakott. Észrevettem Bandi autóját a ház előtt. Több se kellett, berontottam a lakásba, András az ablakon menekült. Dühömet a lakás berendezései sínylették meg. Amit értem, zúztam, törtem, a színes televíziótól a csillárig. Nem voltak szomszédok, bár az sem zavart volna. Nos, ezután többé nem találkoztak. Nevetséges figurává váltam, állandóan szerelmem nyomában vagyok, s bárhol nővel látom, hatalmas botrányt csapok. Nem mondok le róla, ő pedig nem mond le más nőkről. Sokszor verekszünk. Mi így szeretjük egymást. Megvárom, hogy benőjjön a feje lágya, hogy egyszer elege legyen, megunja a balhékat, a botrányokat. (Történetünk szereplői azt kérték, nevüket ne írjuk meg. Példájuk viszont nagyon tanulságos.) Vágó Judit Gondolatcsere M. Gézáné kérdezi levelében, hogy hol kérhet segítséget magánya enyhítésére. Két éve ment nyugdíjba, azt megelőzően autóbusszal járt el dolgozni a falujából. Utazgatni most már nem szeretne, de unalmas a tétlenség. A munka hiányzik. Azt tanácsoljuk, hogy menjen el a községi tanácselnökhöz vagy a szövetkezetbe, mondja el, amit nekünk is leírt a levelében. A szorgalmas, munkát szerető embert bizonyára ők sem utasítják el. * „Alkonyat” jeligére kaptuk H. J. levelét. Közli velünk, hogy kétévi özvegység után talált magának egy jó társat, akivel megoszthatja magányát. „Semmi baj sem lenne, de a községben rosszindulatúak az emberek, gúnynevet ragasztottak Ilonkámra. Van egy kis járáshibája, mások nem tudhatják, hogy szép belső tulajdonságai mellett eltörpül ez. Engem nem zavar a gúnyolódás, de Ilonkám fejében már az is megfordult, hogy elmegy innen a faluból. Elmennék vele én is, de szeretünk itt élni.” Ezek a felszínes, sőt, rosszindulatú megjegyzések valóban elszomorítók. De nem megváltozhatatlan véleményt fejeznek ki. Törekedjék arra, hogy mások is megismerjék élettársa jó tulajdonságait, s akkor valószínűleg ők szégyentik magukat legjobban. Ne költözzenek el, türelem! * „26 éves vagyok, szeretnék társat találni. Járok is szórakozóhelyekre, de a lányokat nem merem megszólítani, táncolni hívni őket. Már próbálkoztam. Dadogtam, kerestem a szavakat, izzadt a kezem, majdnem elájultam idegességemben, amikor szóltam valakihez, pedig csak annyit kérdeztem, merre találom a szépirodalmi könyveket. A könyvtárban történt az eset. Az a lány kinevetett. Mit csináljak, hogy elmúljon ez az iszonyatos gátlás.” Próbálkozzon, újból és újból, gyakorolni kell az ismerkedést, a megszólítást. Gátlásai idővel feltehetőleg mérséklődnek. * Az orosházi K. Sándor 42. éves, társ után vágyódik. „Hiszek benne, hogy ebben a korban is igaz szerelmen alapuló kapcsolatot lehet teremteni.” Mi is hiszünk benne. Ajánljuk, hogy keresse fel az orosházi művelődési központot, ahol szakköröket, rendezvényeket, összejöveteleket, mulatságokat szerveznek. Hátha jár oda valaki a „gyengébb nemből”, aki ugyanúgy szenved a magánytól, mint ön. * „Férfiak számára könnyebb a társkeresés,, sőt, ha diplomás, akkor különösen, mivel a hölgyek kapkodnak a diplomások után. Sajnos én ezt nem tapasztalom.” Panaszosunk Ny. Lajos leveléből idéztünk. Levélírónk pedagógus, ezért helyzetét sokan irigylésre méltónak tartják, hiszen a pedagóguspályán közismerten nagyon sok a nő. Ajánljuk, hogy saját tantestületében nézzen körül jobban. Amellett a nagyvárosban, ahol lakik, több más iskola is működik. Valóban van tehát lehetősége, és talán esélye is, hiszen amint írta, nincs káros szenvedélye, nem iszik, nem dohányzik, Klubja Farsangi batyusbálra hívjuk... ... amelyet Budapesten — közkívánatra — a Pataky István Művelődési Központban rendezünk meg február 16-án, szombaton. Jó szokásukhoz híven a hölgyek valami harapnivalót hozzanak, a férfiak pedig italról gondoskodjanak. Természetesen ezen kívül a művelődési központ kis büféje is rendelkezésükre áll. A hajnalig tartó műsoros, zenés, táncos összejövetel belépődíjaként — kérjük — postai csekken fizessen be 100 forintot a művelődési központ címére (Budapest, X. Pataky István tér 7—14. 1105). Ezzel biztosíthatja részvételét a találkozón. Jelentkezőket a befizetések sorrendjében fogad el a művelődési központ, mert bár nagy az épület, befogadóképessége korlátozott. A befizetéseket február 8-ig fogadják el! Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket, hiszen a magányosok ügyeivel, gondjaival készségesen foglalkozunk. Megkérjük azonban Önöket, hogy társkeresési szándékkal egyelőre ne küldjenek hozzánk se szöveges, se fényképes bemutatkozó leveleket.