Kereskedelmi Szemle, 1967 (8. évfolyam, 1-5. szám)
1967-01-01 / 1. szám
2 WILCSEK JENŐ minél több munkahelyet teremtenek, feszített programok alapján dolgoznak. Az abszolút áruhiányt felváltja egy viszonylatos áruhiány többek között azért is, mert az új munkahelyek létrehozása elsősorban a termelési eszközöket gyártó iparban történik, a fizetőképes kereslet viszont a fogyasztási cikkek iránt egyre nagyobb mértékben növekszik. Az építés előrehaladása az életszínvonal emelkedése egyre újabb igényeket teremt. Amíg a relatív áruhiány általánosan jellemző, a termelés rendszeres és bővített megújítása a termékek adminisztratív elosztása útján is megvalósítható. Az elosztás előzetes szabályozásában elkövetett esetleges hibák, a tervezés pontatlanságai a kereslet kielégítetlensége következtében ugyanis még nem vezetnek feltétlenül szükségtelen és eladhatatlan készletek keletkezésére. Ennek az elosztási rendszernek azonban számos gazdasági hátránya van, többek között a vevő kijelölése, nem kielégítő ösztönzés a műszaki színvonal emelésére, a korszerűbb termékek előállítására stb. Majd elkövetkezik az az időszak, amikor már — a globális egyensúlyon belül is — egyes termékekből felesleges készletek, másokból hiányok keletkeznek. Ez pedig kárt okoz a népgazdaságnak, és sérti a dolgozók érdekeit. Az adminisztratív elosztás immár nem tölti be megfelelően a szerepét a termelés bővített megújításában és hatékonyságában, és előtérbe kerül a realizálás követelménye. A realizálás viszont feltételezi, hogy az eladókat és a vevőket ne jelöljék ki, hogy azok a gazdasági célszerűségnek és szükségszerűségnek megfelelően lépjenek kapcsolatba egymással, hogy a részleteket ne akarjuk következetesen ex ante szabályozni, hogy teret engedjünk a piac utólagos — ex post — szabályozásának. A piaci mechanizmus működésének előfeltétele az eladók és a vevők létezése, a piac az az intézmény, ahol az eladók és a vevők találkoznak. Az eladók és a vevők ellenérdekű felek. Az eladó rendszerint minél többet, minél jobb áron akar eladni, a vevő pedig szükségletének, illetve fizetőképes keresletének megfelelő mennyiséget és minőséget minél alacsonyabb áron kíván vásárolni. Az eladók és vevők között fennálló, természetes érdekellentét — megfelelő feltételek fennállása esetén — impulzust adhat a termelés mennyiségi növelésére, új, korszerűbb gyártmányok előállítására, az önköltség csökkentésére, új szükségletek kibontakoztatására. A piac működése tehát elsősorban az eladók gazdasági ösztönzése szempontjából nagy jelentőségű, bár nem elhanyagolható az a befolyás sem, amelyet a piac a vevőkre gyakorol. Úgy tűnik, hogy nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a piac ösztönző hatásának előfeltétele olyan helyzet kialakítása, amelyben nem a vevők versenyeznek az eladók termékeinek megszerzéséért, hanem az eladók versenyeznek — mert érdekeltek — a vevők igényeinek minél jobb és teljesebb kielégítéséért, a vevőkör megtartásáért és kiszélesítéséért. Újabban szokásos az eladók és a vevők piacáról, illetve versenyéről beszélni. Nyilvánvaló, hogy olyan piac kialakítására törekszünk, amely nem a vevők piaca, tehát nem a vevők, hanem az eladók versenyével számol. A verseny a piac létezéséből következik. Jóllehet a szabadversenyes kapitalizmust a fejlődés túlhaladta, és ma már a fejlett tőkés országok piacain is bizonyos korlátok érvényesülnek, a verseny nem szűnt és nem szűnhet meg, amíg piac van. A verseny enyhítésére, bizonyos mértékű kiküszöbölésére törekedhetnek, de a verseny a monopóliumok és oligopóliumok korában is folyik a kapitalista piacokon. Először: nem minden ágazat alkalmas monopolizálásra. Másod