A kert 1895

1895-12-15 / 18-19. szám - Hírek - Olvasóinkhoz - Előfizetési felhivás - Bottor István: Bereczki Máté - Pályázat - Chrysanthemum-kiállitás - Virágkiállitás a vidéken - Burgonya óriás - Uj parkok - Az alföldi paprika és hagymaforgalom

egyetlen nagyobb művével távolról sincs még kimerítve, azt igazolja az a számta­lan közlemény, mely részben a külföldi, de nagyobb részt a hazai szaklapokban látott napvilágot; de igazolja azt első­sorban maga „A Kert" is, mely mai számunkban hozza a derék hazafi utolsó irodalmi tevékenységének bizonyítékait. S ím, ki hitte volna, hogy nemsokára már fájó szívvel és sajgó kebellel vesszük a tollat kezünkbe, hogy ügyünk ez ifjúi hévvel küzdött s immáron jobb létre szenderült harczosával szemben — ugyan­azon a helyen rójjuk le kegyeletünk adó­ját, a­hol még az ő ajkáról halljuk a gyü­mölcsészet érdekében felemelt intel­meit. Mi, kik ismertük az ő nemes szenve­délyét s a gyümölcsészet iránt viseltetett határtalan buzgóságát, lehetetlen, hogy meg ne álljunk egy pillanatra e dicső emlékű férfiú sírjánál s végig ne tekint­sünk azon a küzdelemmel és anyagi gondokkal terhes életen, melynek ő jófor­mán — 71 esztendőnyi hosszú életén keresztül — mindvégig osztályosává len. Bereczki 1824-ben született a nógrád­megyei Romhány községben ; atyja szegény kőfaragó mester volt, aki fiára vajmi keveset költhetett; minélfogva az már kora ifjúságában is önmagára volt utalva s már ekkor volt kénytelen a megélhetés nehéz problémájával megküzdeni ; szegény szülői — bár mennyire is szerették fiu­kat s bárhogy fáradoztak annak kiképezteté­sén —nem voltak képesek et csak a legszük­ségesebb anyagi eszközökkel is támogatni A még alig 15 éves ifjú tehát már nagyon korán kényszerült kenyérkereset után látni, mely neki a megélhetést is biztosítsa s azt is lehetővé tegye, hogy kedvelt tanulmányait folytathassa. És az ifjú Bereczki szilárd akaratereje győzött; a correpetitorsággal szerzett és megtakarított fillérekből iskoláit — a váczi gymnasiumban — sikeresen kijárván, Pesten a jogot is elvégezte. Ekkor vált aztán alkalma arra is, hogy forró hazaszeretetét is bebizonyítsa, hogy imádott hazája szabadságának megvédel­m­ezésére fegyvert fogjon s hogy kiküzdje a haza e féltett kincsét, melyet — mint ő maga mondja — szívesen váltott volna meg akár élete árán is. De másként következett el . . . A küz­delem meghiusult s a bajtársak a csaták mezején hullottak el. »Az ő szive is vérzett; az ő szemében is könnyeket fakasztott a fájdalom s a haza vesztett ügye fölötti kétségbeesés ; de­­ neki volt egy őrző angyala, mely nem en­gedte, hogy bánata tengerébe elmerüljön. Szivéről a vért, szemeiből az égető köny­nyeket letörölte a gyümölcsészet kegyes istennője — Pomona. Hét hosszú esztendeig kelle bujdosnia! A merre elhaladt, nemes gyümölcsfák­kal jelölte meg útját s áldás kelt nyomá­ban, mely megédesité a bujdosás keserű­ kenyerét. A sok esztendei nélkülözés lassan kint megtörte az ifjú kedélyét s csak akkor éb­redt fel ismét a jövőbe vetett reménye, midőn a haza alkotmányának hajnala újra kezdett pirkadni. Egy nyugodtabb élethez fogott­ hiva­talt — körjegyzőséget — vállalt. De a hivataloskodással járó sok »irkálás« nemsokára abbahagyatta vele ezt a pályát is. Megint csak gyümölcsfáihoz vágyódott vissza, melyeknek szeretetteljes ápolásá­ban, nevelésében lelte ő legnagyobb örömét. Ezidőtájt került aztán Mezőkovács­házára, a derék Sármezey családhoz, a gyermekek mellé nevelőül, ahol végre egy nyugodt otthonra tett szert, ahol szerető szívek közt élte le végső napjait is, ahol minden szabad idejét a gyümölcs­kertészetre fordítván, ennek művelését, fej­ — 752 — 54*

Next