A kert (1896)
1896-02-01 / 3. szám - Díszkertészet - Ilsemann Keresztély: Salpiglossis. (Trombitavirág)
san be van tartva. Gyepes területek, gyepes halmok, melyek folyton friss, zöld állapotban tartatnak és ahol szorgalmas kaszálás vagy sarlózás által a füvet felnőni nem engedik, systematikusan határolják az egészet, válaszfalat képezvén az utak és a beültetett térségek között. A gyepes területeket egyöntetűen készített rabbatok és csoportok veszik körül. A hosszúdad és parallel futó rabbatok és csoportok arányos változatosságban, nyári s cserepes virágok és alacsony rózsákkal úgy lesznek beültethetők, hogy a verandáról az egészre megfelelő kilátás nyíljék, mely a megfelelő ültetvény által, különösen emelkedni fog hatásban. A kiültetendő anyag annyira gazdag és sokféle, hogy itt nem adhatjuk, de annyit kiemelünk, hogy nagyobb része sajátja a tulajdonosnak, leginkább kedvenc a prágai. A költség természetesen a növények beosztásától függ. A gyepes területek, a csoportok és a szegélyekhez arányítva 30 centiméterrel alantabb feküsznek és szabadon kell, hogy maradjanak. A villa mellett jobbra és balra két víztartány van elhelyezve, melyek szép vízi növényekkel beültethetők, és a melyekben virgonéz halacskák űzik játékaikat. A viztartányokhoz egy 50 cm, magas emelkedésen jutunk, melynek alját rövid, rendesen tartott ültetvény zárolja, mely legalkalmasabban, és a tartósságot illetőleg is, luxusból alakítható. Viztartány helyett lehet leveles növényekből két pompás csoportot vagy más valamit alkotni. A szélső, végső út köröskörül rózsafácskákkal van beültetve, melyek kúszó rózsák által festonszerüleg vannak összekötve. Coniferák zárják be az egészet és a hívatlanok tekintete elöl minden oldalról védik a területet. Mühle Árpád: Salpiglossis. (Trombitavirág). Gyönyörű egy nyári virág ez, melyet «A Kert» olvasónőinek szíves figyelmébe, különösen ajánlunk. Szép olvasónőink közül, melyik nem helyeselné Petőfinek lelkes szavait: Ki a mezőre ballagok Hol fü között virág terem ; Virágok, szép virágaim de kedvesek vagytok nekem! Mindegyikök el fogja ismerni, hogy semmi sem képes vidám ifjúkori emlékeinket, kellemesen átélt órákat és perczeket, örömteljes nyári napokat lelkünkben oly kedves és gyengéd módon ujólag felidézni, mint a virág, melyet ismerünk és melyet megkedveltünk. Most, tél víz idején, midőn a növények élettevékenysége a szabadban látszólag szünetel és a jeges ember jégvirágokat varázsol lakásunk ablakaira, a kedély sem örvend ugy, ha csak nem a jövendő kikeletre gondolva, ha csak nem a leírhatatlan vágyódás uj virányos napok után, képes indítólag hatni keblünkre. «Hej, várj csak kedves kis kertem ! Jöjjön el csak a tavasz! Mennyire ki foglak én téged disziteni, ami a legszebb, azt fogom ékítésedre kiválasztani és a nálunk megforduló látogatók bámulni fogják szépségedet és velem együtt örvendeni fognak pompádnak.» Olvasónőink közül bizonyára nem egy tesz ilyen vagy hasonló fogadalmat. Én részemről ezúttal egy különös virágnak óhajtanék szószólója lenni, mert évek során át tapasztaltam, hogy alig ismerik nálunk, pedig Budapest fő- és székváros nyilvános sétáin mindig nagyon számos bámulói voltak és e virág szépségeitől minden hölgy el volt ragadtatva. Az október végén bekövetkezett zord, őszi szél már régen lerázta volt a fák leveleit, midőn a Salpiglossis még — 103 —