A kert (1896)
1896-01-15 / 2. szám - Díszkertészet - Mezriczkyné Szalay Alix: A napszámosok
A napszámosok Nem azokról a szegény hitekben megtévelyedett, kérges tenyerű emberekről akarok írni, kik felcsaptak agrár-szoczialistáknak, mert elfeledték az irás szavát, hogy: «Előbb keresztül megy egy teve a tó fokán, semhogy egy gazdag ember a mennyek országába jusson.» És, hogy Krisztus urunk azt mondta: «Jöjjenek hozzám az ügye fogyottak s szegények, mert övék a mennyek országa.» Nem ; azok a napszámosok, melyekről beszélni akarok, mentek minden emberi gyarlóságtól, minden emberi törvényen felül állnak; bérléskül, hiven, saját ösztönükből szolgálják az embert, ki hála, elismerés helyett, irtó háborút visel ellenök; pedig mint a teremtés urának, kötelessége volna a természet alantabb fokú lényeit megvédelmezni, legalább az év azon szakában, mikor arra leginkább rászorulnak. Az emberek fogadatlan napszámosainak, az állatország minden osztályában vannak képviselői, de akár a földben , föld felett vagy a jégben munkálkodjanak, a férgek- az emberek javait pusztító állatok irtásában, mind egyenlően serénykednek. Lássuk csak őket egy kissé közelebbről, nem ugyan természetrajzi szempontból, mint inkább működési körüket tekintve. Kinek ideje engedi s kedve van hozzá, az utána nézhet Brehm természetrajzában, hogy az általam felsorolt állatok, hazánkon kívül még mely országok s világrészek lakói, mennyire kiterjedt családdal birnak stb. eféle adatoknak. 11a én mindezt alaposan leírnám, azzal eltérnék czélomtól s csak a sorokat szaporítanám, de tudásom is elégtelen hozzá ; igen régen volt már, mikor én azt tanultam. Czikkem czélja, néhány méltatlanul üldözöttet pártfogásomba venni és az által, hogy azok jó tulajdonairól írok néhány sort, talán sikerül mások rokonszenvét is irántuk némi részben felkölteni. Azokon kezdem, melyek az állatok magasabb rendjéhez tartoznak ; azon, mely legvédtelenebb s legüldözöttebb s ez : a vakond, ez a fényes selyembársony szőrmével takart állatka, melynek rózsás orrmánya, pici, emberéhez hasonló öt ujju kezecskéi, oly kitartó, hatalmas földalatti munkát végeznek. Ha az ember, nagyságához arányítva, képes volna oly pihenést alig ismerő munkát végezni, mint ez a parányi állat! ? Éjjel-nappal túr, lapátol, hosszú, hosszú utakon végig üldözi a táplálékául szolgáló férget, gátat nem ismer, ha útjába növény akad, azt bizony nem kerüli ki, de mily csekély az, amit ültetvényeinkből így elpusztít ahhoz képest, amit tönkre tennének az általa elemésztett férgek miriádjai, mert annyira falánk, — örökké éhezik, hogy szüntelenül vadásznia kell, másként éhen veszne el. H Ha egy-egy alagút végére ér akkor, mikor viszafordul, hogy lágy füves, ruganyos mohával béllelt palotájába siessen fiaihoz, akkor hátával felveti a földet s ezek a halmocskák okozzák leginkább vesztét; az emberek szépészeti érzéke nem bírja elviselni, ha egy szabályos szőnyegképletet egy vakond túrás sötét foltja megszakít, pedig mily könnyű az így ejtett sötét foltot eltörülni, ha gondoskodunk előre annyi növényről, hogy az elromlottakat pótolhassuk; mily zavartalan volna az ember élete, ha a rágalom, részakarat által ejtett hazug vádak foltjai is oly könnyen eltűnnének, mint a vakandturás helye. Csak nyáron át sérti szemünket a puczokturás, télen a hó eltakarja, de tán nem is csinál akkor földhányásokat a vakand, mert télen mélyen lemegy a földbe, oly mélyen, ahová a föld fagya nem hatol le, mert igen fázékony állat.