A kert 1900

1900-01-15 / 2. szám - Világszemle

a kaliforniai Claret-bort, egy igen inten­zív feketére festő borfajtát. Persze, hogy a termelők nagyon erélyesen tiltakoztak e híresztelés ellen, kacsának mondják és azt állítják, hogy csak a természet képes a narancsot vörösbélűvé festeni, pirosodtak és megértek, ezen elkésett gyü­mölcsök, megvallja, hogy nem oly finomak, mint hogy ha közvetlen az indáról szedték volna, de azért mégis sokkalta jobbak, mint olyan friss paradicsom, a­mely . . . nincs. Japánban a virágoknak e szép orszá­gában egy hajdani császárné kinyilvání­totta, hogy a hópelyhek korántsem szomorú hírnökei a télnek. Arra tanítá népét, hogy a hópelyhek egy tavasz által a magasból a földre hullatott virágok. Ez nagyon eszményi gondolat ugyan, de a hópely­hek azért semmivel sem melegebbek. A mi felfogásunk szerint különben a télnek e hírnökei éppenséggel nem szomorúak. Mikép keletkezhetnek Amerikában új szőlőfajták ? Több évvel ezelőtt Ward D Gunn a legértelmesebb kertészek egyike a Hudson folyó mentén Ulster nevű tanyája közelében egy vén elvadult szőlőtőkét talált, mely a mint ő hiszi madár vagy evetke által oda hullatott magról kelhetett. A szőlő jónak látszott, tehát gondozás alá vette. Öt évvel ezelőtt már mintegy száz termő tőkéje volt belőle és ekkor elkeresztelé Alice-nek. A szőlő­fürtök jó nagyok, kissé szorosak, közülök sok három rétű. Bogyói középnagyok és amerikai fogalmak szerint kitűnők, rókás íztől mentesek. Friss paradicsom karácsonykor. New­ York állam egyik délnek fekvő megyéjé­nek kertésze így adja elő ezen igen egyszerű kertészeti fogást. Sok paradicsom-hajtás gyakran teljesen vagy majdnem teljesen ki­fejlődött zöld paradicsommal van borítva, miden beköszöntenek az őszi fagyok. Ha e paradicsom azonnal leszedetik és hűvös helyen gondosan széjjel rakatik, lassan bár, de utánérik és idővel alkalmas az asztalra. Nála karácsonyig szépen meg­ — 65 — 8* A kaliforniai oliva olajtermelőknek is galibát csinál a talaj különbözősége. Azok a­kiknek olajfáik lapályos kövér talajon áll­nak, maguk korán tapasztalják, hogy olajuk­nak íze sokkal alantosabb, nehezebben tisztul, (deríthető) és hamarább magzava­rosodik, mint a hegyoldalokon és szegé­nyebb talajokon termelt. Santa Fé (Új Mexico) vidékéről egy új madár cseresznye-féle felfedezéséről adnak hírt. A középnagyságú gyümölcs 8—12 lábnyi magas bokrokon fejlődik, neve Cerasus demissa s közel rokonságban áll az Európában ismert közönséges madár­cseresznyével, a Cerasus Padus-sal. Gyü­mölcsét hosszú, lecsüngő ágakon hozza s rendesen fekete ugyan, de vörös fajtái is fordulnak elő és némely majdnem olyan nagy, mint a Morello vagy savanyu cseresz­nye. Amerikai gyümölcsészeti körökben nagy figyelemre méltatják e messze nyugati fajtát és igen ajánlják terjesztésre. Egy hátrányáról is beszámolnak és ez az, hogy földalatti törzsrészéből igen számosan fa­kadnak a kelletlen mellékhajtások. * Egy sajátságos Chrysanthemum nö­vény volt a Chicagóban m. ég novemberben megtartott virágkiállításon látható. E nö­vénybe 22 különféle Chrysanthemum fajta volt beleoltva és mind a 22 fajta virág­jában állt. A növény olyan látványt nyúj­tott mint egy nagy gúlaalakú csokor, melynek szépségét azonban némileg zavar­ták azok a czédulák, a­mik minden virá­gon függtek. Ezekre voltak ugyanis az illető fajták nevei jegyezve.

Next