A kert 1915

1915-10-15 / 20. szám - Konyhakertészet - L’Huillier István: Konyhakerti gyökérfélék, répák

időben a korai borsó után vetem, júniusban, 35 cm. sor és az egyes maggomolyt 15— 15 cm.-nyire egymástól, dugdosgatom el. Később az első és második kapálásnál ez is meg lesz ritkitva, egyezve. A feleslegesek eltávolításánál mindig a halványabb, zöl­debb és nagyobb levelűeket tépjük ki, mivel ezeknek répái halványabbak. Ter­mészetes, hogy szárazságban az ilyen késői vetést szükség szerint öntözgetni kell, de őszre kelve, a répák felszedése előtt két, három, sőt négy héttel előbb is felhagyunk az öntözéssel, hogy a czékla elkészülvén, levelei elhervadjanak, leszáradjanak, ami felszedés után a tisztogatást igen meg­könnyíti. A czékla felszedése lehetőleg száraz, verőfényes időben történjék, óva­tosan, hogy a gyökerei el ne szakadozzanak s nehogy ezáltal nagy nyilt sebek kelet­kezhessenek. A felszedett czéklát kint az ágyáson szép sorba, leveles jeleikkel a nap felé forditva lerakjuk és szikkadni hagyjuk. Azután egyenként kézbe véve, a száraz és elfonnyadt leveleit letépjük, a többit pedig a répa fölött 2—3 ujjnyira lemetsszük, ugy hogy szivhajtása teljesen sértetlen maradjon. Isten ments ugy tenni, mint a takarmányrépánál szokás, hogy a fejet egyszerűen leütjük és garmadába dobjuk. A czéklát megtisztogatván, kézzel és az ütődéstől is óva, kosarakba rakjuk, el­telelő helyeikre hordjuk és el­termelj­ük. Pincében az elvermelés lehetőleg üde, friss homokba és sok homok közé ágyazva történjen, hogy a répák is mindvégig üdék maradjanak. A kevés és száraz homok között álló répa önmagát éli fel és meg­fásul, megtaplósodik. Elteleltetése történ­hetik különben kint a szabadföldben, veremben vagy gödrökben is, de szintén sok homok, vagy porhanyó föld közé ágy­az­va. Fajtái közül különösen kiválók a haragos vörös Columbia, az erfurti és non plus ultra, továbbá a laposkerek, sötétvörös sima egyiptomi. Szóval válasszuk mindig a minél sötétebb színű, minél apróbb és sötétebb levelű és inkább a kicsi (ököl-vagy legföljebb két ökölnagyságú), almás, leves fajtákat. Megjegyzendő, hogy a legjobb fajták és leggondosabban selectált magvak között is előfordulhatnak elütő, nagyobb és haloványabb levelű, illetve répájú egyedek, ezket azonban, mint fentebb említem, ideje korán el kell távolítani. 1­612 -

Next