Hajtatás, Korai Termesztés 23. (1992)
1992 / 1. szám - Túri István: Hatékonyabb öntözést
Hatékonyabb öntözést Dr. Túri István egyetemi docens Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Zöldségtermesztési Tanszék Az öntözéssel járó előnyök közismertek. Mindanynyian tudjuk, hogy öntözés nélkül az üveg és fólia alatti termesztés lehetetlen. Abban már kevésbé vagyunk egységesek, hogy az öntözés módjának, az öntözés időpontjának, a kiöntözött víz mennyiségének a hozamokra gyakorolt hatása mikor a legkedvezőbb. A következőkben azokat a fontosabb tudnivalókat foglaljuk össze, amelyek segítségével a jelenleg elterjedt öntözési szokások hatékonysága növelhető. A talajra kerülő víz mozgása és elhelyezkedése A köztudatban az él, hogy öntözéskor lehet a talajt kicsit vagy nagyon benedvesíteni. A valóságban a különböző tényezőktől (a talaj nedvességtartalmától, összetételétől, a rájutott víz mennyiségétől, stb.) függően a talaj bizonyos mélységéig, illetve bizonyos területen telítődik a vízkapacitás 100%-ig. A vízkapacitás alatt azt a vízmenynyiséget értjük, amit a talaj gravitációs erővel szemben visszatart. Tegyünk egy átlátszó üvegedénybe száraz talajt, öntsünk rá valamennyi vizet, látni fogjuk, hogy a felöntött víz mennyiségétől függően sekélyebben vagy mélyebben nedvesedik át. Kialakul egy éles határvonal, ahol a felső rész a vízkapacitás 100%-áig vízzel telített, alatta pedig a talaj továbbra is száraz marad. A homoktalajok a gravitációs erővel szemben kevesebb nedvességet képesek megtartani, ezért itt a vízáteresztő-képesség nagyobb, mint a kapilláris erő. A kapilláris vízemelés mozgatja a talajba került nedvességet felfelé és oldalirányba. Amint a talaj vízkapacitása 100% alá csökken és ha van a közelben a talajnak olyan területe (pl. vízzáróréteg miatt vagy a csepegtető test alatt), ahol a nedvesség a vízkapacitás 100%-a felett van, a víz felfelé és oldalirányba is mozog. A kötöttebb talajokban a kapilláris erőhatás nagyobb, mint a gravitációs erő. Az ilyen talajokba került víz mozgása oldalirányban erősebb. Az 1. ábrán látható, hogy a csepegtető öntözésnél a vízadagoló test alatt a talajnedvesség profilja a homoktalajokon az erősebb gravitáció miatt függőleges irányban hosszú és keskeny, a kötött talajokon ugyanez a nagyobb kapilláris erők miatt a legtöbbször közel félgömb alakú. A benedvesedett talajtest mérete (bizonyos határon belül) a talaj nedvességtartalmától és a rákerülő víz mennyiségétől függ. Kézi tömlős öntözés A kézi öntözés a gyakorlatban csak kivételes esetekben, közvetlen vetés, ültetés után és vészhelyzetben (a növények szárazság elleni pusztulásának a megakadályozására) bizonyult jónak. A legtöbb baj abból adódik, hogy a tömlőt tartó személy, amint a talaj 8-15 cm mélyen átnedvesedett (ilyenkor a felszín már sokszor sárosnak látszik), úgy gondolja, hogy a további öntözés szükségtelen. Rendszerint anynyira biztos az ítéletében, hogy a tényleges beázás mélységét (egy ásó- vagy kapavágás segítségével) ellenőrizni sem hajlandó. Az ilyen öntözés a tenyészidőszak első harmadában rendszerint nem jelent hátrányt. A baj az utolsó két harmadban van, amikor az lenne az előnyös, ha a talaj minden öntözés alkalmával 25-30 cm mélyen lenne telítve. A tömlős öntözés hátrányát tovább súlyosbítja az a szokás, hogy öntözésre csak akkor kerül sor, ha már a tallaj felső része jelentősen kiszáradt. A gyökereket a hol nedves, hol száraz felső réteg egyszer regenerálja, máskor elpusztítja. Előbb-utóbb a mélyebb talajréteg (20-35 cm) vízkészlete is kimerül (üveg vagy fólia alatt a természet sem tud segíteni), ezért aztán nem csoda, ha növényeink az öntözés ellenére vízhiányban szenvednek és emiatt a hozamok sem kielégítőek. Szórófejes öntözés A kézi öntözéshez hasonlítva a permetező öntözés nagy előnye, hogy a szükséges vízmennyiség biztonsággal kijuttatható. Általában (a termesztés körülményei között) a 25-30 cm mély átnedvesítéshez 25-30 mm (mienként 25-30 liter) vízre van szükség Megközelítőleg 1 mm víz 1 cm mély beázást eredményez. Célszerű a területen több helyen lapos, függőleges oldalfalú edényt elhelyezni és az öntözések alkalmával a szórófejeket addig üzemeltetni, amíg az edények többségében a vízréteg vastagsága eléri a 25-30 mm-t. A szórófejes öntözésnél az öntözött terület egységesen a kiöntözött víz mennyiségétől és a talaj nedvességtartalmától függően bizonyos mélységig a vízkapacitás 100%-ig telített. A talajból kiszorult levegő az öntözést követő néhány (1-5) napon lassítja a növények növekedését. A talaj víztartalmának a vízkapacitás 80 % alá csökkenésekor már bőséges a talaj levegőkészlete.