Új Kertgazdaság, 1997 (29. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Gyümölcstermesztés - Timon Béla: Távol-keleti őszibarackfajták vizsgálata a KÉE szigetcsépi fajtagyűjteményében
Új Kertgazdaság 1997. 3. (1) Távolkeleti őszibarackfajták vizsgálata a KÉÉ Szigetcsépi fajtagyűjteményében Timon Béla KÉÉ, Gyümölcstermesztési Tanszék Bevezetés Napjaink őszibarackfajta kutatásában az egyes termelési- és áruérték-tulajdonságok állandó javítása mellett egyre jobban előtérbe kerülnek a különböző betegségekkel szembeni ellenállóság kérdései is. Ez utóbbinak egyre sürgetőbb ösztönzést ad az ökológiai szemléletű termelés különböző irányzatainak fokozódó térhódítása a gyümölcstermelésben. A jelenleg termesztésben levő - zömében amerikai eredetű - őszibarackfajták genetikai bázisa szűk, körükben a legsúlyosabb betegségekkel szemben csak érzékenységbeli - sokszor ugyan nem lebecsülhető - különbségeket találunk, valódi rezisztenciát nem. A kérdés megoldása hagyományos növénynemesítési módszerekkel a még fellelhető, a környezethez alkalmazkodott tájfajták felkutatása mellett az eredeti génforráshoz való visszanyúlás lehet, melyek révén a további nemesítői munka számára a genetikai bázis kedvező tulajdonságokkal bővíthető. Az sem kizárható azonban, hogy közvetlenül felhasználható új fajtákat is találunk. Ezzel a szándékkal kerestük fel a kínai Nankingban a Jiangsu tartomány Mezőgazdasági Akadémiai Kutató Intézetét (Jiangsu Academy of Agricultural Science) és onnan 20 különböző őszibarackfajtát kipróbálásra behoztunk. Ezek között termesztett kínai fajtákon kívül az intézetben előállított három számmal ellátott hibrid és öt japán fajta is volt. Irodalmi áttekintés Eredet, elterjedés Az őszibarack kínai származása De Candolle (1984) óta általánosan elfogadott, nem vitatott tény. Századunk összefoglaló botanikai munkái egyértelműek ebben (Fittinger al., 1939; Soó, 1963; Terpó, 1974). Ezt vallja meggyőzően a kínai pomológia is (Wang Zuhua, 1992). Egyébre itt nem kívánunk utalni, mint arra, hogy Kínában már az i.e. 1000 körüli évekből írásos emlékek idézik (Li, 1984), míg Európában Plinius (i.u. 79 előtt) és a szintén az i.u. I. évszázadában élt botanikus orvos Dioscorides írja le először félreérthetetlenül az őszibarackot. Meg kell azonban jegyezni, hogy az irodalomban való első megjelenés a tudatos termesztői tevékenység kezdetére, nem pedig az elterjedés kezdetére utal. Ahogy Hedrick (1917) állítja, a barack már ott lehetett, anélkül, hogy írtak volna róla. Századunk kutatásai nyomán kiderült, hogy már időszámításunk előtt ezer évvel az őszibarack elterjedt az iráni, kaukázusi térségben (Pjotrovszkij, 1959), ami nagyon fontos körülmény a mai fajták kialakulásához vezető úton, ugyanis magyarázza az ún. „Perzsa rassz” kialakulását (Onderdonk, 1988). Európában már a rómaiak előtt a kelták terjesztették el az őszibarackot. (Werneck, 1956; Jerem, 1972; P. Erményi, 1978). A kelta terjesztés legfontosabb eredménye a gall őszibarack kialakulása. Ez zömében a nagyobb hidegtűrésű, fehérhúsú fajtákból állt. Franciaország a termesztett fajták európai elterjesztésének központja lett. Érdemes felfigyelni Duhamel du Monceau francia pomológus (1768) megjegyzésére: az őszibarack annyira alkalmazkodott új hazájához, hogy csak a neve maradt egzotikus: Persica (Leroy, 1879). A fajták származásában fontos szerepe van a „spanyol rassz”-nak. A spanyolországi elterjedésében nagy valószínűséggel az iszlám hódítás is szerepelt. Az őszibarack spanyol neve - melocoton - is ezt sugallja, mert a mediterrán térségben és Európában mindenütt a görög eredetű latin „persica”-ból származik a neve. Matthioli-nál (1554) magyarázatot is találunk a névre vonatkozóan, amikor a fajtaváltozatok között első helyre teszi a csillogó, aranyszínű húsú, szerfölött kellemes ízű duránci őszibarackot, amit „birs baracknak” neveznek. Spanyolország ősi tájfajtái ilyenek. Ez a spanyol barack került először Amerika földjére az 1500-as évek közepén és vált később a mai amerikai fajták egyik fontos genetikai forrásává (Hedrick, 1917). Az őszibarack származására és elterjedésére vonatkozó rövid áttekintést Timon (1992), részletesebb és kultúrtörténeti vonatkozásokkal bővített leírást Faust és Timon (1995) írásaiban találunk. Genetikai bázis Az őszibarack elterjedése során, azokban a térségekben, ahol néhány száz éven át generatív szaporodás révén maradt fenn, alkalmazkodott az ottani környezeti körülményekhez, ennek megfelelő tulajdonságok rögzítődtek, míg sok eredeti Kínából származó tulajdonság elveszhetett (Hesse, 1975). Mai termesztésünkben kizárólag amerikai, vagy amerikai származású fajták szerepelnek, ez lényegében Európa és a világ termelésére is érvényes. Ér 1