Új Kertgazdaság, 1997 (29. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 1. szám - Gyümölcstermesztés - Timon Béla: Távol-keleti őszibarackfajták vizsgálata a KÉE szigetcsépi fajtagyűjteményében

Új Kertgazdaság 1997. 3. (1) Távolkeleti őszibarackfajták vizsgálata a KÉÉ Szigetcsépi fajtagyűjteményében Timon Béla KÉÉ, Gyümölcstermesztési Tanszék Bevezetés Napjaink őszibarackfajta kutatásában az egyes termelési- és áruérték-tulajdonságok állandó javítá­sa mellett egyre jobban előtérbe kerülnek a külön­böző betegségekkel szembeni ellenállóság kérdései is. Ez utóbbinak egyre sürgetőbb ösztönzést ad az ökológiai szemléletű termelés különböző irányzatai­nak fokozódó térhódítása a gyümölcstermelésben. A jelenleg termesztésben levő - zömében ameri­kai eredetű - őszibarackfajták genetikai bázisa szűk, körükben a legsúlyosabb betegségekkel szemben csak érzékenységbeli - sokszor ugyan nem lebecsül­hető - különbségeket találunk, valódi rezisztenciát nem. A kérdés megoldása hagyományos növényne­­mesítési módszerekkel a még fellelhető, a környezet­hez alkalmazkodott tájfajták felkutatása mellett az eredeti génforráshoz való visszanyúlás lehet, melyek révén a további nemesítői munka számára a gene­tikai bázis kedvező tulajdonságokkal bővíthető. Az sem kizárható azonban, hogy közvetlenül felhasz­nálható új fajtákat is találunk. Ezzel a szándékkal kerestük fel a kínai Nanking­­ban a Jiangsu tartomány Mezőgazdasági Akadémiai Kutató Intézetét (Jiangsu Academy of Agricultural Science) és onnan 20 különböző őszibarackfajtát kipróbálásra behoztunk. Ezek között termesztett kí­nai fajtákon kívül az intézetben előállított három számmal ellátott hibrid és öt japán fajta is volt. Irodalmi áttekintés Eredet, elterjedés Az őszibarack kínai származása De Candolle (1984) óta általánosan elfogadott, nem vitatott tény. Századunk összefoglaló botanikai munkái egyértel­műek ebben (Fittinger al., 1939; Soó, 1963; Terpó, 1974). Ezt vallja meggyőzően a kínai pomológia is (Wang Zuhua, 1992). Egyébre itt nem kívánunk utalni, mint arra, hogy Kínában már az i.e. 1000 körüli évekből írásos emlékek idézik (Li, 1984), míg Európában Plinius (i.u. 79 előtt) és a szintén az i.u. I. évszázadában élt botanikus orvos Dioscorides írja le először félreérthetetlenül az őszibarackot. Meg kell azonban jegyezni, hogy az irodalomban való első megjelenés a tudatos termesztői tevékenység kezde­tére, nem pedig az elterjedés kezdetére utal. Ahogy Hedrick (1917) állítja, a barack már ott lehetett, anélkül, hogy írtak volna róla. Századunk kutatásai nyomán kiderült, hogy már időszámításunk előtt ezer évvel az őszibarack elter­jedt az iráni, kaukázusi térségben (Pjotrovszkij, 1959), ami nagyon fontos körülmény a mai fajták kialakulásához vezető úton, ugyanis magyarázza az ún. „Perzsa rassz” kialakulását (Onderdonk, 1988). Európában már a rómaiak előtt a kelták terjesztették el az őszibarackot. (Werneck, 1956; Jerem, 1972; P. Erményi, 1978). A kelta terjesztés legfontosabb eredménye a gall őszibarack kialakulása. Ez zömé­ben a nagyobb hidegtűrésű, fehérhúsú fajtákból állt. Franciaország a termesztett fajták európai elterjesz­tésének központja lett. Érdemes felfigyelni Duhamel du Monceau francia pomológus (1768) megjegyzé­sére: az őszibarack annyira alkalmazkodott új hazá­jához, hogy csak a neve maradt egzotikus: Persica (Leroy, 1879). A fajták származásában fontos szere­pe van a „spanyol rassz”-nak. A spanyolországi elterjedésében nagy valószínűséggel az iszlám hódí­tás is szerepelt. Az őszibarack spanyol neve - melocoton - is ezt sugallja, mert a mediterrán tér­ségben és Európában mindenütt a görög eredetű latin „persica”-ból származik a neve. Matthioli-nál (1554) magyarázatot is találunk a névre vonatkozó­an, amikor a fajtaváltozatok között első helyre teszi a csillogó, aranyszínű húsú, szerfölött kellemes ízű duránci őszibarackot, amit „birs baracknak” nevez­nek. Spanyolország ősi tájfajtái ilyenek. Ez a spanyol barack került először Amerika föld­jére az 1500-as évek közepén és vált később a mai amerikai fajták egyik fontos genetikai forrásává (Hedrick, 1917). Az őszibarack származására és el­terjedésére vonatkozó rövid áttekintést Timon (1992), részletesebb és kultúrtörténeti vonatkozá­sokkal bővített leírást Faust és Timon (1995) írásai­ban találunk. Genetikai bázis Az őszibarack elterjedése során, azokban a térsé­gekben, ahol néhány száz éven át generatív szapo­rodás révén maradt fenn, alkalmazkodott az ottani környezeti körülményekhez, ennek megfelelő tulaj­donságok rögzítődtek, míg sok eredeti Kínából szár­mazó tulajdonság elveszhetett (Hesse, 1975). Mai termesztésünkben kizárólag amerikai, vagy amerikai származású fajták szerepelnek, ez lényegé­ben Európa és a világ termelésére is érvényes. Ér­ 1

Next